Nem hétköznapi történetek – II. rész

Kis magyar krétakör

Kinek a gyereke vagyok? – kérdezhetné kilenc év múlva, ha betölti tizennegyedik életévét az a most ötéves kisfiú, akit most két apa mond a magáénak. Fordított krétakör-történet: nem két anya, hanem két apa közül kellene eldönteni, hogy melyik az igazi.
Sok férfi kezet csókolna az exbarátnőjének, ha az megfosztaná az apasági jogaitól. A kivételek ritkák, épp ezért kilátástalan a vélt vagy valós igazáért harcoló apák helyzete, mivel törvény sincs az elrendelt DNS-vizsgálat foganatosítására. Mezey Tamás öt éve küzd azért, hogy hivatalosan a saját nevére vehesse a fiát. Akinek – az anya ezt határozottan állítja –, más az apukája. Ám a minden kétséget kizáró DNS-vizsgálathoz mégsem járul hozzá.
Mezey Tamás vaskos dossziéval érkezik a találkozóra. Abban benne van minden, ami 1999 tavaszától történt, és a mai napig nem ért véget. Beadványok, idézések, bírósági tárgyalásokról felvett jegyzőkönyvek, amelyek rögzítik a tényállást, de egy lépéssel sem jutott közelebb a megoldáshoz. Miután törvényes eljárásra feljogosító jogszabály nincs, a fehér hollóként számon tartott apasági perekben, a bíróság sem tehetett mást, lezárta az ügyet. Háromévi meddő harc után ugyanis jelentkezett valaki, akit az anya gyermeke apjának nevezett meg, és ő ezt magára is vállalta a gyámhivatal előtt. Ezután a “kiütött” apa az Alkotmánybírósághoz fordult.

– Azóta is “fekszik” az ügy, amely öt év után sehol sem tart, és ki tudja, meddig kell még várni az érdemi döntésig. Öt éve nem láthatom a fiamat, csak titokban, távcsővel meglesve az óvodában. Az anyja végtelenül gyűlöl engem, pedig eleinte szerettük egymást, és mindketten akartuk ezt a gyereket. Apás szülés volt, én vágtam el a köldökzsinórt. Utána mégsem engedte, hogy teljes hatályú apai nyilatkozatot tegyek, és a saját nevére íratta a gyereket. Ekkor már annyira megromlott a kapcsolatunk, hogy egy este, miután megfürdettem és lefektettem az öt hónapos babát, elköltöztem. Nem akartam kitenni a fiamat annak, hogy állandó veszekedések légkörében nőjön fel.

Amit az apa mond, az a történet egyik része. Nem teljes az anya érvei nélkül, hiszen az igazság kulcsa az ő kezében van. Rajta kívül senki, még a két apa sem tudhatja száz százalékos biztonsággal, hogy melyiküké a gyerek. Telefonon hívtam, udvariasan közölte, hogy nem szeretne nyilatkozni erről a témáról. Négy terhesség után és három gyerekkel – egyet holtan hozott a világra – pontosan tudja, hogy mi a gyerek érdeke. A kisfiának egyébként is van anyukája és apukája, az élete boldog és kiegyensúlyozott, kár lenne megbolygatni. Nyilván az anyának is megvan az oka, hogy miért nem akar DNS-vizsgálatot. Azt is kérte, hogy a nevük ne szerepeljen a cikkben. Nyugalmat szeretne. De hát a gyerek elől úgysem lehet örökre eltitkolni, hogy ki az igazi apja! Valamint az önjelölt apának sem lehet megtiltani, hogy hagyjon fel a küzdelemmel. Abban az esetben sem, ha az anya úgy ítéli meg, nincs joga a gyerekhez. Ahhoz viszont van, hogy megtudja: tőle van az a gyerek, vagy a másik apától. Erre még kilenc évig kell várni a vélt apának, és a gyereknek is, akinek szintén jogában áll tudni, hogy a két apa közül melyik az igazi.

Kérjük Kedves Olvasóinkat, ha tudnak valamit az 1955-ben eltűnt újszülött sorsáról, küldjenek értesítést, hogy továbbíthassuk az édesanyának, aki nekünk adta meg a nevét és a címét! Örülnénk, ha a másik témáról is kifejtenék a véleményüket. Fontos, hogy a gyerek tudjon az igazi apjáról, vagy az anya döntsön helyette, ha így látja jobbnak? Válaszukat küldjék szerkesztőségünk címére: Jelige: “Kié a gyerekem?”.