Démon után angyalka lesz – II. rész

– Egyik állandó partnered Szabó P. Szilveszter. Úgy tudom, együtt is éltek.

– Osztálytársak voltunk a főiskolán, ott kezdődött a szerelem hét éve, és öt évig éltünk együtt. Nemrég úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk külön. Nem haraggal váltunk el, továbbra is szeretjük egymást. Még mindig érezzük a másik hiányát, de erről nem szeretnék többet mondani.

– Szerelem nélkül mégsem lehet élni a te korodban.

– A Charitynek is ez az egyik jelmondata. De ahhoz is idő kell, amíg egy ilyen hosszú és szép kapcsolatot lezár az ember. Amíg tisztába jön saját magával, ki is ő most egymagában? Most először mondhatom el magamról, azt is, hogy aktív vagyok, éjjel-nappal foglalkoztatnak, ez nekem is új még. Meg kell tanulnom beosztani az időmet, az energiámat és azt is, hogyan tartsam magam karban lelkileg. Természetesen később szeretnék családot, gyereket, de még én is annyira gyerek vagyok… Azt hiszem, lassan itt az ideje, hogy felnőtt legyek.

– Burokban születhettél.

– Valóban. Egyedüli gyerek vagyok, és nagyon idősek a szüleim. Sokáig vártak rám. Anyukám negyvenéves volt, amikor megszülettem, valójában olyanok ők, mintha a nagyszüleim lennének. Ehhez képest pedig nagyon fiatalosak, mert én fiatalítom őket. Szoros kötelék van közöttünk. Amennyire ők féltenek engem, úgy féltem én is őket.

– Nekik te lehettél az élet legnagyobb ajándéka.

– Sokszor kérdeztem tőlük, hogy “nem akartatok inkább fiút?” Mindketten lányt akartak, kezdettől fogva. Anyukám nem örült a pályaválasztásomnak. Mindig azt mondogatta: “Nézd meg Apádat, alig van itthon!” Apukám viszont azt szerette volna, ha velem folytatódik a dinasztia.

– Egy Siménfalvy Sándorról hallottam, ő lenne az Apukád?

– Nem, a nagybácsim. Apám testvére volt, a Nemzeti Színház népszerű epizodistája, és régi filmekben is játszott kisebb szerepeket. Ha emlékszel az irányítószámokat népszerűsítő reklámra, ő volt az aranyos postás bácsi. Apai ágon mindenki színész volt a családban. Apukám is az, csak már nem játszik. Most rajtam a sor, hogy továbbvigyem a Siménfalvy nevet. Eddig még mindig öröklődött a mesterség, általában apáról fiúra, jelenleg már csak egyedül én vagyok a pályán a családból.

– Minek tudsz örülni szívből, igazán?

– Figyelmességnek, szeretetnek, szerepeknek, az új lakásomnak. Most rendezem be, és elég lassan haladok, mert egyrészt nincs sok időm, másrészt nem szeretném elkapkodni. A régi lakásom picike volt, és nem engedhettem meg magamnak, hogy úgy rendezzem be, ahogyan szerettem volna. Ebben a lakásban minden fenyőfa vagy nádbútor, szóval nagyon természetközeli. Nagyon élvezem, ahogy napról napra alakul.

– Színpadon szinte a kisujjadból rázod ki az extravagáns figurákat. Civilben egészen más vagy.

– Két énem van. Egy elfoglalt, rohanós, aki nem sokat törődik az öltözködésével. A másik nem bíz semmit a véletlenre. Ha meg kell jelennem valahol és magam is nagyon szép akarok lenni, akkor felöltözöm úgy, ahogy kell. Kicsit furcsa kettőség ez, hol “díva vagyok”, hol tréningruhában szaladgálok. Egyébként nagyon szeretek öltözködni, és nem annyira az extravagáns dolgokat, inkább a finom, ízléses holmikat kedvelem. Ám, amikor extravagánsnak kell lennem, akkor az vagyok.

– Mikor pihensz, nyáron?

– Nagy Anikó, a Színművészeti Egyetem végzős hallgatója a saját életéről készít diplomafilmet, és felkért, hogy én formáljam meg őt. A kétszereplős rövidfilmben Rajkai Zoltán lesz a partnerem, és júliusban fogjuk forgatni. Eddig ritkán filmeztem, főleg kisebb epizódszerepeket, ez lesz életem első filmfőszerepe. Örülök neki. Tervezek nyaralást is, családdal, barátokkal, külföldön, belföldön, amikor az időm engedi. Mert közben turnézunk a Dalnokok Ligájának operettes csapatával. A vadító démon után angyalka leszek, és röpködni fogok az országban. Alig várom.