Egy erkölcsös chippendale-fiú

Arra gondoltam, azért valahol mégiscsak méltatlan egy férfihoz, hogy hivatásszerűen pucérra vetkőzik egy halom nő előtt. Aztán ez a férfi szívről, lélekről és a tudás mélységeiről beszélt nekem, tisztán, őszintén, bölcsességgel. De amíg Csaba, alias „Sámán” mesélt, óhatatlanul felvillant bennem egy-egy kép a show-ból.

A produkció kiírt időpontjában még csak néhány tinilány lézeng a színpad körül. Az utolsó pillanatban befut a két főszereplő, a magas, kopasz Sámán, és az alacsonyabb, hosszú hajú Indián. Az öltözőben egymás után kerülnek elő a sporttáskákból a műsor kellékei: néhány félméteres csont, és sok minden más mellett az elmaradhatatlan tangabugyi.

– A lányok azt mondták, hogy te egészen más vagy…

– Ha ezen azt értették, hogy én elvileg műszaki ember vagyok, és erről diplomám is van, akkor talán így igaz. Hogy mégis, miért ezt csinálom? Hosszú történet. Hét éve, a főiskola alatt volt egy nagy szerelmem, az éjszakában táncolt. Aztán megalázó módon átvert. Akkor láttam valahol egy chippendale-show plakátját, gondoltam, én is vagyok ilyen izmos és jóképű. Pénzem nem volt, táncolni imádtam, a szerelmem elhagyott. Dacból és kíváncsiságból én is az éjszakai életet választottam. Úgy éreztem, a tánc lehet az, ami visszaadja az önbecsülésemet. Sokáig nagyon büszke voltam, hogy chippendale-fiú vagyok. Nem kellett sokat dolgozni, reggelente korán kelni, nem mondták meg, mit csináljak, tetszettem a lányoknak, ráadásul jó pénzt kaptam. Mi kell még?!

(Kint gyűlnek a lányok, asszonyok, hajadonok, férjezettek, húszasok, harmincasok, negyvenesek. Egy kissé molett, megszeppent hölgy áll a sarokban a barátnők gyűrűjében. Ő a mai szülinapos, de még nem tudja, mi vár rá…)

– Azt is mondták, hogy a spiritualizmus és te…

– Az utóbbi években csak heti két-három éjszakát dolgoztam, sok időm maradt – és szükségét is éreztem – gondolkodni az élet lényegéről, hogy mi is az egész valódi értelme. Mindig fontosnak tartottam tudni a „miérteket”, és rengeteg olyan „kereső” gondolat kavargott bennem, amelyet nem tudtam kivel megosztani, nem találkoztam olyan emberekkel, akik megértettek volna. Akkor jött a felismerés, hogy mi az, ami hiányzik, amikor elolvastam az első spirituális témában íródott könyvet, és megtaláltam benne a saját addigi tudásom gyökereit. Egyik könyv után olvastam a másikat, megértettem, hogy ez az életnek az a területe, ahol igazán helyem van. Sokáig kerestem, hogy a spiritualizmus rengeteg ága közül melyik az én utam, amely legközelebb visz önmagamhoz. A szélsőségeket, például a kártyavetést eleve nem szerettem, mert hiszem, hogy ha az ember képes csak a szívére hallgatni, akkor nincs szüksége külső iránymutatásra.

(A hölgyek már türelmetlenek, néha izgatott füttyszó hallatszik. Majd némi ködbe burkolózva, a fénycsóvák kereszttüzében végre megjelennek a fiúk. Sámán és Indián, zilált bennszülöttként, egy-egy hatalmas „mamutcsonttal” a kezükben, táncolni kezdenek. A szélen egy nő felsikolt, és Sámán fenekébe markol.)

» A cikk itt folytatódik.