Egy szép mosolyért…

– Akkor induljunk el a házassághoz vezető, rögös úton…- viccelődöm vele a bemutatkozó beszélgetésre célozva.
– Ilyet ne mondj, kérlek!- hárít nevetve.

– Ilyen fenyegetően hangzik neked a házasság?
– Nem, de tanultam belőle, és kicsit már óvatosabb vagyok ezzel a dologgal…

– Mit tanultál?
– Hogy nagyon meg kell választani, kivel tölti el az ember a hosszú időt – a maradék kevésből,  ami még hátra van…

– Csalódtál?
– Nem. Inkább talán hibát követtem el. Fiatalon nősültem és nem voltam még elég érett erre.

– Most már az vagy?
– Igen.

– Ez miben áll?
– A határozottságomban. Sokat alakult a személyiségem azóta, megláttam a hibáimat. Sok év kellett hozzá, de most már egészen máshogy látom az életemet, saját  magamat, és a következő kapcsolatot is, amibe belemegyek.

– Mi az, amire most jobban oda fogsz figyelni?
– Nem szabad száz százalékig megalkudni. És semmiképp sem szabad beszűkülni. Természetesen az ember nagyokat álmodik, jó amerikai filmek ismeretében: de nem azt mondom, hogy Hawaii-ra kell járni mindennap, de azt megtanultam, hogy nem szabad hagyni, hogy a szürke hétköznapok rányomják a bélyegüket egy kapcsolatra.

– Mi kell ehhez?
– Ha egy olyan párt találsz magad mellé, és magad is olyan beállítottságú vagy, akkor ez adja magát. Például hétfő este, amit mindenki legjobban utál, ne otthon üljünk, vagy ha igen, akkor is csináljunk valamit. Ne az legyen, hogy a sorozatot nézzük munka után! Hogy ez éppen mit jelent, persze változhat, van, hogy éppen otthon van kedvem pihenni, annyira pedig már megkomolyodtam, hogy ne akarjak állandóan bulizni, de egy spontán séta is nagyon jó lehet, akárhová a – leendő – párommal… Csak találékonynak kell lenni.

– Hasonlónak is?
– Úgysem működik, ha nem vagyunk azok. Bár az ellen sincs kifogásom, hogy néha külön menjünk el ide-oda. Nem kell mindenképpen folyamatosan egymáson lógni.

– Hogy jött az internetes társkeresés?
– Én mindig is „internetfüggő” voltam. Amikor elváltam, akkor kezdtem…Ugyanis külföldön éltem sokáig: négy évet New Yorkban, kettőt Bukarestben.

– Mit csináltál Amerikában?
– Még a volt feleségem révén jutottunk ki: neki már volt ott munkája, én nekiláttam keresni. Csináltam mindent, elkezdtem az „amerikai álmot” az aljáról:  feketén házat építettem, voltam belsőépítész, karbantartó, ajtónálló, recepciós. Imádtam ott élni, amíg kinn voltam, de mikor hazajöttem örültem neki. De ezalatt igencsak megcsappant itthon a nagy baráti köröm. Így egyedül maradtam. Ha az ember nem playboy – és én nem vagyok- , akkor hol keresgéljen? Az internet tűnt a legjobb lehetőségnek, indulásként.

– Mennyire volt sikeres az eddigi keresgélés?
– Nagy reményekkel indultam neki, de rájöttem, hogy még én sem tudtam, mit keresek. Most már tudom, csak meg kell találni.

– Mit? Kit?
– A legfontosabb, hogy nagyon szép mosolya legyen… Tudjon nevetni, legyen humoros. Nekem sokan mondják, hogy még éveket kéne öregednem ahhoz, hogy behozzam a koromat. Szerintük túl fiatalos vagyok, hiányolják belőlem a komolyságot. De mire föl legyek komoly? Volt elég komolyság az életemben, nekem az már nem hiányzik. Szóval legyen vidám, jókedvű, és határozott: azt szeretem. Határozott és okos nőkkel lehet jókat beszélgetni. Szeretek vitatkozni, azzal, akinek van saját gondolata.

– Amit tehát nem muszáj, nem veszel túl komolyan.
– Szerintem ez úgy működik, hogy ha az embert baj, vagy bármi komoly dolog éri, azzal nem érdemes tetézni, hogy még magunkba is fordulunk. Ha  nem veszíted el a mosolyod akkor sem, ha nagy baj van, akkor könnyebben tudsz átlépni a problémákon. Én ezt vallom, és nekem mindig be is jött. De ezzel együtt nem bagatellizálom el a dolgokat, fel tudom mérni az ügy mélységét, tudom, hogy meg kell oldani. Nem szoktam problémát csúsztatni, és eltörölni pláne nem. De hirtelen ember vagyok. Sokszor mondják, hogy előbb beszélek, mint gondolkodom. Ez igaz is, amikor valamin felhúzom magam, de tudok önkritikát gyakorolni, és belátom, ha hibáztam.

– Van egy nyolc éves fiad…
– Igen, de ő nem velem él. Viszont nagyon szeretnék még gyereket. Azt hiszem, most már „benőtt hozzá a fejem lágya”…

– Hogy állsz a romantikával? Például a rózsával…
– Azt tőlem megkapja egy nő. A virág, a spontán ajándékok nálam természetesnek számítanak, hozzá tartoznak a mindennapokhoz. De nem gondolom, hogy ettől annyira romantikus lennék. Például egy gyertyafényes vacsorától kiráz a hideg… Az nekem túl sok. Romantikus vacsora nekem lehet a földön ülve, két tojásból rántotta is… Attól függ, hogy milyen kapcsolatban vagyok a másikkal. Anyukám mondta, hogy a vécéajtóba több romantika szorult, mint belém, de volt már, aki teljesen meg volt velem elégedve ilyen szempontból.  Valószínűleg a hangulatomtól is függ, hogy mennyire vagyok romantikus. De a szikra még nem tűnt el belőlem…

– Kedvenced a ponyva…
– Igen, legtöbbet azt olvasok. Nem szeretem a túl komoly könyveket – bár lehet, hogy ezzel a beismeréssel most magam alatt vágom a fát…

– Sportolsz?
– Jó a kérdés. Most éppen „divatsportot” űzök:  edzőterembe járok, egy csöndes, nyugodt kis helyre. Még nem látszik, majd idővel… És hétvégén focizom, ismerősökkel.

– Monogám vagy?
– (Nevet) Igen…Ha van kapcsolatom, akkor igen. Ha úgy gondolom, hogy ő is komolyan vesz engem.

– És ha a másik egyszer félrelép, meg tudod bocsátani?
– Nem voltam még ilyen helyzetben. Ezzel együtt úgy vagyok vele, hogy ha nem tudok róla, akkor nem fáj. De ha megtudnám, fogalmam sincs, mit csinálnék.

– Mennyire vagy hajlandó küzdeni a másikért egy kapcsolatban?
– Csak akkor vagyok hajlandó rá, ha látom, hogy van értelme. Valami önbecsülésem azért már nekem is van, és ha teljes közönyt érzek, akkor hagyom.

– Kompromisszumokat mennyire tudsz kötni?
– Voltam már nős, tehát tudok. Egy házasság maga egy hatalmas kompromisszum, ami nem baj, csak ha az ember átesik a ló túlsó oldalára, ahogy én is tettem.

– Mitől Nő egy nő?
– Mert Nő… Nem a szoknya teszi, az biztos. Leülhet velem szembe valaki olyan csinosan, gyönyörűen, mintha divatlapból lépett volna ki, és lehet, hogy nem érzek semmit. De lehet, hogy meglátsz egy nőt teljesen egyszerű, férfias ruhában, és azt mondod, hogy: na igen, ez az! Butaság egyáltalán megpróbálni ezt megfogalmazni.  Ránézel, és azt mondod: igen, Ez Egy Nő.

– De egy Nőnek is lehetnek rossz tulajdonságai, ugye?
– Talán a legrosszabb az anyagiasság. Ezt nehezen tolerálom. De mindent lehet orvosolni. Lehet hisztis, és…? Kezelni kell tudni, ez a lényege az egésznek. Mondták már rám is, hogy az vagyok. A búskomorságot viszont nem tudom elviselni. A felszínességet sem. Amikor valamit el akar adni magából az illető, de semmi nincs mögötte. De ez is hamar kiderül. És a linkséget ki nem állhatom. De tudom, hogy van, aki nem ilyen.

– Mi hiányzik legjobban abban, hogy most nincs melletted ez a Valaki?
– Az a tény, hogy velem van, hogy gondol rám. Nekem ne mondja senki, hogy szeret: mutassa!