“Apu, miért véres a kezed?”

Hónapok óta fenyegetésekkel zaklatta az asszonyt, aki a halála előtti estén ezt le is írta. E tény is arra utal, hogy félt a másnapi találkozótól a régi, közös lakásukban. De megnyugtathatta az ígéret, hogy a kislányuk és a volt férj barátnője is ott lesznek. A korábban, a „Meghalsz!” című cikkünkben elkezdett történetet folytatjuk.

A gyilkosság két tanú jelenlétében történt. A három és fél éves Réka a szomszéd szobából nyilvánvalóan hallott mindent, hiszen a vele játszadozó barátnő, Barbara, a halálsikolyt, a dulakodás hangját hallva rohant be a nagyszobába. Hallhatta a kiabálását is: „Mit csináltál, te állat?”

Simándi Klára

– Csak remélni tudom – mondja Simándi Klára, a meggyilkolt Tamara édesanyja –, hogy a kis Réka nem látta a vérfürdőt, nem látta, ahogyan Barbara megpróbálta elrángatni a Tamarát szurkáló apját, nem látta, ahogyan a férfi ellöki a nőt. Nem látta az édesanyját késsel a nyakában, nem látta, ahogy Barbara Tamara telefonján próbálja hívni a mentőket, de zavarodottságában nem jut eszébe a hívószám… Egy biztos: azokban a percekben senki sem törődött azzal, hogy mi történik vele, ez kiderül a jegyzőkönyvekből. Amikor Barbara átöltözött, fölkapta őt, és elvitte, ő nem kereste az édesanyját. Semmi mást, csak a cipőcskéjét, amit Barbara elfelejtett ráadni a sietségben.

Mit látott a gyermek?

Mind a rendőrségi, mind a bírósági eljárás során a gyermek jelenléte mellékes körülmény maradt. A kihallgatásokon nem hangzottak el erre vonatkozó kérdések. Szigeti József, a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi alosztálya helyettes vezetőjének tájékoztatása szerint a koronatanú, Barbara vallomása csak attól a pillanattól említi a gyermeket, amikor a nő – rövid eszméletvesztés után –, belátva, hogy nem tehet már semmit, Roland utasítására visszament hozzá a kisszobába, hogy elvigye Roland szüleihez. A gyermek megkérdezte, miért öltözött át, vallotta, de nem emlékezett, hogy erre akkor mit válaszolt.

Barbara vallomásában nincs utalás arra, hogy a gyermek látta-e az apját a gyilkosság után. Roland azt vallotta, hogy Réka őt szólongatta, tudni szerette volna, mi történt. Amikor átment, Réka megkérdezte, miért véres a keze. „Megvágtam.” – mondta, próbálta megnyugtatni, majd kiment a szobából. A bíróság a javára szólóan értékelte, hogy ekkor letakarta a holttestet egy pléddel, hogy a gyerek ne láthassa.





Réka ruhája véres lett. Roland szerint attól, hogy Barbara magához ölelte, aki korábban a haldokló Tamarán próbált segíteni.

A per során a bíróság a gyilkosság minősítése szempontjából lényegtelennek minősítette annak vizsgálatát, hogy Réka milyen állapotban volt a gyilkosság után. A nagymama, Simándi Klára és ügyvédje szerint ugyanakkor a gyilkosság módja bőven kimeríti a kiskorú veszélyeztetése bűncselekmény fogalmát. Mint mondja, a bíró még az utolsó tárgyaláson is megkérdezte az ügyésztől, nem kívánja-e ezzel is megvádolni Rolandot. Az ügyész azonban nem kívánta.

Morvai Krisztina jogász, a Női- és Gyermekjogi Oktató és Kutató Központ Alapítvány vezetője azonban így látja:

– Teljességgel feltáratlan, hogy a gyilkosság idején mi történt Rékával. Ez a mulasztás a gyermekjogi normák szerint a kisgyermek érdekeit és jogait durván sérti. Kértük, hogy a Legfőbb Ügyészség gondoskodjék arról, hogy kellő súllyal értékelje a bíróság azt az életre szóló lelki traumát, amelyet az apa a kisgyermekének okozott. Figyelemmel a lakás méretére, kizárt, hogy a gyermek ne érzékelte volna, hogy valami rettenetes dolog történik. El lehet képzelni, milyen hangeffektusokkal és mennyi vérrel jár egy olyan gyilkosság, amelyet az ügyész és a bíróság is különös kegyetlenséggel elkövetettnek minősített. Furcsa az is, hogy a gyermek vérrel beszennyeződött pólóját a rendőrség, mint “irreleváns bizonyítási eszközt” adta vissza a családnak. Nem vizsgálták, hogyan lett véres. Pedig fontos információ ez azon védekezés ismeretében, hogy a kiskorú veszélyeztetése nem valósult meg, hiszen az apa “letakarta a holttestet”. A gyermek lelkére ugyanis nem kizárólag a holttest látványa hathatott sokkolóan, “veszélyeztető” módon, hanem az eseménysor a maga egészében. Nem kell, hogy az elkövető magatartása kifejezetten a kiskorú veszélyeztetésére irányuljon. A szándékosság megvalósul azáltal, hogy az elkövetőt hidegen hagyja, hogy tette miként hat a kisgyermekre.

A teljes cikk a 9. heti, március 1-jén megjelenő Nők Lapjában olvasható.