„Színes tintákról álmodom”

Nekem speciel elsőre a „friss levegőhöz” kötődik a Trafik fogalma. Csak akkor voltam ugyanis hajlandó Apámmal a téli mínuszokban is a szabadban tölteni egy fél órácskát, ha megígérte, az út ahhoz a dohány, műanyag, és csoki-illatú bódéhoz, és benne is a mi, szinte már családtaggá vált trafikosnéninkhez vezet. Igen, zsaroltam, a Trafikért. Mert alig volt csábítóbb akkoriban más, mint az a pár négyzetméterre zsugorított csodavilág, igazi kincses sziget. De hát ki ne emlékezne a nyolcvanas évek trafikjainak kiapadhatatlannak tűnő bendőjére? A vetkőzős tollra, a cserélgetnivaló kártyanaptárra, a cigirágóra, a négyszínű tollra, a kínai szagos radírra – amit néha inkább megettünk, mint szagoltunk, csakúgy, mint a Blendi, meg a Hófehérke fogkrémet – , a Gazdálkodj Okosanra, a hamisított playmobil figurákra, melyek mindig bőven idő előtt estek szét – úgy egy nappal a vásárlás után -, a fröccsöntött műanyag csodákra, a nyelves perselyre… Sorolhatnám még, sokáig. Kifulladásig.

A teljes cikk a 47. héten, november 22-én megjelenő Nők Lapjában olvasható!