Igazán akarok én kisbabát?!

Annak számára, aki jár, lát, hall, elképzelhetetlen az erre képtelenek járás, látás, hallás utáni heves vágyakozása. Ugyanígy, aki váratlan ajándékként teherbe esik, el sem tudja képzelni a gyermekre hiába vágyók fájdalmát, a görcsös akarást, befeszülést, ami aztán a sikertelenség ördögi körforgásává változtatja az igyekezetet.

Dr. Frigyes Júlia pszichiáter a Vadaskert Kórházban működő pszichoterápiás szakrendelőben számos meddőnek bélyegzett párral folytatott terápiát. Tapasztalatai alapján állítja: a legritkábban vezethető vissza testi-szervi okra a teherbe esés kudarca.

– Először is le kell szögeznem: bár a nők legtöbbször úgy élik meg, hogy ők a felelősek a gyermektelenségért, valójában ez mindig közös történet. A test tud olyan orvosilag kimutatható tüneteket produkálni, amelyekre azt lehet mondani, bizony, ilyen esetben nem fogan meg a gyerek. Csakhogy ennek ellenére mégis számtalanszor megtörténik a csoda – mert valami megváltozik a szervezet működésében – egy új, harmonikus párkapcsolat, vagy sokszor egy örökbe fogadott gyermekkel beköszöntő elengedettséggel egyidejűleg. Így működik a pszichoszomatika: a tervek, a célok, a lehetséges és a lehetetlen utak együtt hatnak, és az eredőjük kiszámíthatatlan. Megmagyarázhatatlan a betegség kialakulása, akárcsak az, hogy az egészség végül miért tud mégiscsak szóhoz jutni. Valami egyszer csak helyreáll, amihez szükség volt a múlt feldolgozására, a veszteségek helyrerakására, az elengedett párkapcsolatra.

Gyermekre vágyni és nem akarni egyszerre

Az „elakadást” igen sok tényező kiválthatja. A kapcsolatok milyensége játszik ebben szerepet: az apához, az anyához, a családi múlthoz, a partnerhez fűződő viszony. A súlyosabb lelki csomókat okozhatta akár egy gyermekkori trauma: például, hogy az illető elveszítette kicsi korában az apját, vagy egy szexuális visszaélés, netán az anyjához fűződő rossz viszony. Nem ritka, hogy ez utóbbi olyan maradandó nyomokat hagy, amitől az illető úgy érezheti: amit az anyjától kapott, az nem teszi lehetővé, hogy ő maga a gyermekének élhető, bizalommal teli életet tudjon nyújtani.

– De ez nem jelenti azt – hangsúlyozza Frigyes Júlia –, hogy valamennyi ilyen traumát elszenvedett nőnek fogamzási problémái lesznek. A traumák, szorongások hatása a szervezet működésére kifürkészhetetlen. Sokszor arról van szó, hogy hiába akar valaki esetleg igazán gyereket, ha valójában nem tudja megengedni magának, hogy teherbe essen. Gyakori, hogy valaki, aki a szülővé válást tudattalanul elutasítja, eleve olyan párt választ, aki nehezen esik teherbe. Az akarás igen összetett dolog. Aki folyton hangoztatja, mennyire szeretne gyermeket, az nem biztos, hogy a lelke mélyén is nagyon szeretne. Egy nő azzal jött el hozzám egyszer, hogy a férjének nem lehet gyermeke, csak mesterséges úton. Négy próbálkozáson voltak túl. Azzal a kérdéssel érkezett, hogy beszéljük meg, egyáltalán akar-e ő igazán gyereket. Sokat beszélgettünk az anyjával kapcsolatos csalódásairól, a párkapcsolati nehézségeiről, a munkájáról. A végén azzal a kijelentéssel távozott: szerinte erre a világra nem kell gyerek. Aztán a legközelebbi próbálkozásuk a lombikprogrammal sikeres lett. Ebből is látható, hogy azok a folyamatok, amelyek a szervezetünkben zajlanak, nem logikusak. Nem az számít, hogy ki, mit akar, hanem, hogy ki, mit tud lehetővé tenni: lényegében, hogy mennyire tudja a testét megnyitni, elengedett, puha befogadó közeggé tenni. Noha a mesterséges megtermékenyítésben minden művi, és erőszakos, eljön egy pont, ahol megáll az orvos tudománya, és minden azon múlik, hogy a nő szervezetében a beágyazódást megengedi-e a természet.

A pszichiáter szerint nem az esetleges trauma tudatosulása a helyzet megoldása. A tudatosulás sokszor nem is fontos. Egy nőnek például, aki tudta, hogy nagyon nehezen lehet gyereke – az anyjának és a nagyanyjának is nehezen lett –, olyan önfeledt kapcsolata lett egy férfival, amelyről el sem tudta volna képzelni, hogy létezhet, és hamarosan teherbe is esett. A testi elengedettség legalább olyan fontos, mint a lelki. Ha egy jó párkapcsolat megszabadít a szorongástól, vagy egy testi-lelki összeomlásélménytől – ilyet élnek át például a megerőszakolt nők –, akkor ott nincs szükség pszichológusra és lélekelemzésre. De lehet „szabadítója” egy örökbe fogadott gyermek is annak a nőnek, aki magát meddőnek hitte, és mégis: az örökbefogadás után vér szerinti gyermeke születik.

Ma délután ötig

Márta és László öt évig hiába próbálkoztak a gyermeknemzéssel.

– Három évig föl sem merült, hogy esetleg nem csak bennem lehetne keresni az okot – meséli Márta. – Eleinte türelmesek voltunk, néha még komikusnak is találtuk a saját görcsös igyekezetünket: például amikor Budapesten azt mondta az orvos, hogy csak ma és csak délután ötig van esélyünk, és mi eszünket vesztve próbáltunk a száz kilométerre fekvő kis falunkba ötig hazajutni. A meddőség okát tekintve mindkettőnknél csak apróságokat talált az orvos, amelyeket egyszerű műtéttel meg lehetett oldani. De továbbra sem fogant meg a gyermek. A lombikot az abszurd velejáróival, mint a természet rendjébe való drasztikus beavatkozást, nem tudtuk elfogadni, ezért úgy döntöttünk, ha nekünk nem adatik kisbaba, akkor legalább megmentünk egy életet: kihoztunk egy ötéves kislányt az intézetből. Onnantól kezdve úgy gondoltuk, az ő felnevelése a feladatunk az életben. Egyszer csak, úgy négy évvel később, terhes lettem, majd a következő három évben még kétszer: négy gyermekünk lett, épp amennyit ifjúkorunkban szerettünk volna. Hívő ember vagyok, és ez csak megerősített a hitemben. Azt kellett látnom, akkor fogantam meg, amikor megértettem, hogy a kegyelmi pillanat nem az én akarásomon múlik – vannak annál hatalmasabb erők is.

Múlttá váljon a múlt

A lélek gyakran azért épít magának gátakat, mert összekeveri a múltat a jelennel. Akinek meghalt az apja, vagy szülésben az anyja, annak más lesz az elképzelése a lehetséges jövőről, mint annak, akit nem ért ilyen veszteség.
– Ilyen esetben a terápia arról szól, hogy igen, a férfi vagy a nő meghalhat, mégis el kell engednünk ezt a problémát. Mert nem tehetünk mást, mint hogy nem rágódunk azon, kell-e nekünk ugyanaz a sors, ami nekik jutott. Hiszen az élet nem ennyire sablonos, hogy a traumák és a veszteségek folyton ismétlődnének benne. Akit az apja az alkoholizmusával örökösen szégyenben tartott, annak is le kell tennie ezt a terhet, és mernie kell olyan embert választani, aki másmilyen, és azután nem vetíteni ki rá az apával kapcsolatos szorongásokat. Ha a múlt múlttá tud válni az összes fájdalmával, akkor a jelen is a helyére kerülhet, s elengedetté válik a test, és szabaddá az út a megtermékenyülés előtt.

Igen ám, de hogyan segíthető elő az elengedés képessége a terápiában?
– Mindig inkább csak visszafelé próbál következtetni az ember, hogy mi segíthette elő. A terápiában az illető a viszonyaival, a választásaihoz, a jövőjéhez fűződő reményeivel szembesül. Azzal, hogy mi lehet a dolga, és mik az elgyászolnivalói. Az elvégzett munka a fontos: a kapcsolataiban megtett gesztusok, intézkedések. Sokszor egészen kicsi dolog elég, hogy átbillenjen, feloldódjon valami. Néha be kell látnunk, hogy túl nagy az ellenállás, és túl sok a manipuláció. Máskor viszont elég néhány jó beszélgetés.