Zákány Bertalan: „A kori teljesen kitölti az életemet”

– Izompólóban vagy, jól láthatóan kirajzolódik a bicepszed, szád sarkában cigi, nyugodtan játszhatnád a rosszfiút egy filmben. Ehhez képest művészi – egyesek szerint kissé nőies – sportágat, a műkorcsolyázást választottál. Nincs ebben némi ellentmondás?

– Ugyan! Semmi nőiesség nincs ebben a sportágban, főleg, ha az ember modern zenére korcsolyázik, mellőzve a balettos mozdulatokat. Ha megnézed az orosz vagy a francia műkorcsolyázó fiúkat, őket is férfiasnak tarthatod, mert az ő mozdulataik sem kifejezetten balettosak. Ez stílus kérdése.

– Zákány Bertalan egy macsó a jégen?

– Ezt a kifejezést nem kedvelem, de azt szeretem, ha egy férfi valóban férfiasan korcsolyázik. Az izmaimat, amelyeket említettél, az emeléseknek és a sportmúltamnak köszönhetem. Sokáig párhuzamosan koriztam, atletizáltam és röplabdáztam, ráadásul a kézilabdát, a kosárlabdát és a futballt is versenyszerűen űztem egy időben. Végül a kori győzött, pedig viszonylag későn kezdtem: 1993-ban, kilencévesen. A húgom járt korcsolyázni, vele mentem le.

– Hogyan kerültél a Jégszínház társulatába?

– Több mint egy éve, még aktív versenyző koromban hívtak a revühöz. Nem sokkal korábban estem át egy porcműtéten, amelyből elég nehezen épültem fel, nem ment igazán a versenyzés. A Jégszínház csapatába egyből beilleszkedtem, és sokkal jobban is éreztem itt magam, mint a versenyzők között. Tavaly még indultam a világbajnokságon, de nem szerepeltem túl jól, ezért befejezetem az aktív pályafutásomat.

– Úgy gondoltad, hogy nem lennél eredményes a nemzetközi mezőnyben?

– Beláttam, hogy nem… Meg hát voltak velem zűrök… Tizenhét évesen lettem magyar bajnok, és hiába szerepeltem jól az Európa-bajnokságon, mégsem engedtek ki az olimpiára. Az okát nem tudom pontosan, de ez elég nagy törést jelentett nekem.

– Balhés srác voltál?

– Akkoriban még nem.

– És később?

– Később… igen. Volt eltiltásom is, mert „nem sportolóhoz méltón” éltem.

– Ez mit jelent?





– Mint a fiatal srácok többsége, imádtam bulizni, és ez kiderült, a szövetség tudomására jutott. Egyébként most is szeretek bulizni, de ez nem megy a munka rovására. Elég keményen dolgozunk, szeptembertől Angliában turnéztunk a társulattal, aztán Budapesten voltak előadásaink, és ha vége lesz a Sztárok a jégen című műsornak, folytatjuk a turnét.

– Miben más a revü, mint a versenyzés?

– Itt is bemutatunk nehéz elemeket, rendszeresen ugrom például triplákat, de felszabadultabb az egész produkció, és a hangulat is sokkal jobb.

– Hol kínosabb az esés: a versenyen vagy a színházban?

– Mindkét helyen eleshetsz, bár velem ez jégszínházi előadáson eddig még nem fordult elő. Az esés mindenütt kínos és kellemetlen, ám része ennek a sportágnak.

– Hány korcsolyád van?

– Csak egyetlen, de ez speciális, Svájcban készítették a lábamra. Legfeljebb másfél-két évet bír ki, a penge angol, és továbbtart, mint a cipő. Edzés, verseny előtt „korcsolyasütőben” felmelegítjük a korinkat, ekkor picit megolvad a két bőrréteg között található műanyag, és amikor felvesszük, a korcsolyacipő pontosan idomul a bokára.

– Rékának nem volt túl sok jeges tapasztalata. Hogyan álltál neki a közös munkának?

– Nem volt idegen tőlem a feladat, mert régebben én is edzősködtem, gyerekeket tanítottam korizni. Hasonló türelemmel kell bánni a felnőttekkel is – Réka gyorsan tanul, annak ellenére, hogy sportolóként teljesen másfajta mozgást végzett. Amikor először megláttam őt korcsolyával a lábán, arra gondoltam, hogy lesz vele baj… de nem lett, és rengeteget fejlődött a néhány hét alatt. Mi reálisan láttuk, hogy nem győzhetünk, de azt gondoltuk, egy-két fordulón még továbbjuthattunk volna. Ám ez játék, élvezem, hogy remek a hangulat, és Rékával is tovább dolgozunk, hiszen minden héten fellépünk a műsorban. Emellett Póth Diával – akivel a revüben több közös számunk van – szintén rendszeresen táncolunk együtt a műsorban.

– A barátnőd nem féltékeny, amikor Diával táncolsz?

– A barátnőm kartáncos a Jégszínházban, ezért pontosan tudja, hogy csak munkakapcsolat van Dia és köztem. Egész nap láthatjuk egymást, bár kettesben csak esténként lehetünk. Ilyenkor szóba sem kerül a kori. Egyelőre a jelennek élünk, sokat járunk szórakozni.

– A jövőre nem is gondolsz?

– Imádom a korizást, és azt gondolom, harmincöt-negyvenéves koromig ez ki fogja tölteni az életemet. Még ráérek gondolkodni, hogy mi lesz azután…