Aktuális

Veled is megtörténhet, hogy kirúgnak!

Végre valami, amiben mindenki egyetért! A fejvadász, a menedzser és a pszichológus is – más-más oldalról, de – ugyanazt mondja: ma senki sem pótolhatatlan. Eljöhet az a nap, amikor lecserélnek minket a munkahelyünkön. Nem érdekes, mennyit dolgoztunk, mennyit tanultunk, az sem, mi mindent áldoztunk a sikerért, vagy áldozott a vezetés értünk. Egyetlen dolog számít: a cég gazdasági érdeke!

A „dolog”, értsd: a kirúgás, többnyire rajtaütésszerűen zajlik – legalábbis ez rajzolódik ki a szakértők és az érintettek elbeszéléséből. Az ember gyanútlanul bemegy a munkahelyére, és váratlanul hívatja a főnöke. A vezető (aki egyébként szintén zavarban lehet, mert előfordulhat, hogy ő is aznap reggel tudta meg, mit kell tennie) közli, hogy a „kedves” kolléga azonnali hatállyal el van bocsájtva. Ha az illető vezető beosztásban dolgozik, rögtön megvonják minden döntési jogosultságát, hozzáférését a számítógépes rendszerhez, és gyakori, hogy már az irodájába sem léphet be, csak a biztonsági őr kíséretében. Olyan bánásmódban lesz része, akár egy bűnözőnek, épp csak a bilincs hiányzik a csuklójáról. Hirtelen mindent elveszít, mert „illetéktelenül” hatolt be egy gazdag és hatalmas cég csillogó világába. Nincs fizetés, szolgálati autó, mobiltelefon.

Kemény helyzetek

De talán nem is ez a legfájdalmasabb, hanem az, hogy a szomszéd asztalnál ülő kolléga, akivel tegnap még együtt ebédeltek, szótlanul hallgat. A levegő fagyos, a szemek ridegen csillognak. Az ember ilyenkor egyszerre veszít el mindent. A barátinak hitt kapcsolatait is.

– A multik nagy tételben számolnak – magyarázza Sándor, aki több óriásvállalatnál dolgozott már középvezetőként, és aki most nem vállalta a valódi nevét. – Ha egy ágazat válságban van, pontosan kiszámolják, hány százalékos leépítésre van szükség világméretekben ahhoz, hogy a cég nyereséges maradhasson. Sokszor azonban nem racionális döntés eredménye, melyik egység mennyit vállal ebből. Ha egy vezető jobban lobbizik a beosztottjaiért, vagy jobban „adja el magát”, elérheti, hogy neki kevesebb embert kelljen kirúgnia – természetesen a többiek rovására. Az én életemben is előfordult mindez. Sokáig külföldön dolgoztam, azért alkalmaztak, hogy idehaza építsem fel a céget. Száz embert vettem fel. Aztán jött az ágazat válsága, és hirtelen kiadták, hogy az emberek háromnegyedét bocsássam el. Nagyon kemény dolog úgy bemenni dolgozni, hogy tudom, X számú embert ma ki kell rúgnom. Ráadásul mindez váratlanul történik, hogy a munkavállaló ne menekülhessen el a kirúgatása elől betegállományba. Drámai beszélgetések zajlanak ilyenkor. Valahogy vezetőként is fel kell ezt dolgozni. Csak azzal magyarázkodhat ilyenkor az ember, hogy a leépítéssel megmentette a többi munkahelyet. Már huszonöt embert kirúgtam, amikor a következő héten én álltam az asztal szélén, mert végül engem is elküldtek. Ezek a helyzetek megkeményítik az embert – néz rám -, mert csak néhány év tapasztalat után ismeri ki magát ebben a világban. Arra is egy idő után lehet rájönni, hogy a burok, amelyet a multik vonnak a munkavállalóik köré, sokszor hamis. Elhitetik, hogy ennél a cégnél mindig süt a nap, többnyire jó fizetést adnak, fényűző gyűlések vannak, mobiltelefon, szolgálati autó, továbbképzések. Karriert ígérnek, fejlődési lehetőséget, és úgy állítják be, hogy „odakint” sivatag van és éhínség. De ha a gazdasági érdek úgy kívánja, egyik pillanatról a másikra megválnak az emberektől. Jobb helyeken elegáns végkielégítést is adnak, és úgy érzik, ezzel mindent megoldottak. De ugyanilyen hirtelen fel is vehetnek embereket, ha felívelő szakaszba jut a cég. Megéltem ezt is. Ugyanazok már nemigen jönnek vissza soha, de mindig akad más, aki hasonlóan képzett, rátermett és dinamikus. Ha az illető tapasztalatlan és fiatal, akkor még kevesebbet is kell neki fizetni!

Benne van a pakliban

Csehák Hajnalka, pszichológus
Csehák Hajnalka, pszichológus

Hiába a csapatépítő tréning – mondja Csehák Hajnalka, pszichológus -, hiába képzik az embereket, és fektetnek beléjük komoly tőkét, ha ezekben a kiélezett helyzetekben nem számítanak az egyéni sorsok. Amikor az emberek világpolgárrá válnak, és hiányoznak a munkahelyen a személyes kapcsolatok, mert a főnök a világ másik végén ül a számítógép előtt, akkor nagyon nem mindegy, hogy az ember mennyit ad oda magából a munkának. Mert azzal kell szembenézni mindannyinknak, hogy könnyen átlépnek rajtunk, ha úgy hozza a cég érdeke. Mindenki szeretne valami egyedit csinálni, és nyomot hagyni maga után. A munka nagyon fontos része az életünknek, az önértékelésünknek. Azt szeretnénk hinni, hogy hasznos tagjai vagyunk a társadalomnak. Ez a „szükség van rám”-érzés meghatározza minden ember közérzetét, ráadásul a munka fontos örömforrás is. Ezért lehet olyan hatalmasat zuhanni, amikor elbocsátanak bennünket. Igazi krízishelyzet ez. Nagyon fontos tudni, hogy ez ellen senki nem kap védőoltást, mindenki – személyes tudásától és adottságaitól függetlenül – kerülhet ilyen helyzetbe. Azért érdemes ezt tudatosítani, mert ilyenkor mindenki elkezdi önmagában keresni a hibát. Bűntudatot érez, hogy elrontott valamit. Ha pedig felfogja, hogy ebbe a helyzetbe önhibáján kívül került, gazdasági szükségszerűségből, akkor a tehetetlen dühvel és az igazságtalanság-érzéssel kell megküzdenie. Benne van a pakliban, hogy holnapra kirúgott emberek leszünk. Megtörténhet. Fel kell készülnünk erre is. Ezért van az, hogy a legsikeresebb emberek mindig több lábon állnak, folyamatosan képzik magukat, hogy a tudásuk ne évüljön el, s hogy egy esetleges váltásnál legyen mihez nyúlni. Lelkileg is készülhetünk, úgy, hogy figyelünk a jelekre. „Tudhatjuk”, hogy valami készül „ellenünk”. Ha a főnök másképp viselkedik velünk. Például másképp kezd köszönni, nem ad hosszú távú feladatokat, mások munkájára számít inkább. A legfontosabb azonban, hogy szétválasszuk a munkát a személyes ügyektől. Azt szoktam tanácsolni az általam vezetett csoportfoglalkozásokon, mindenki írja fel a határidőnaplójába: „Ez munka, nem személyes ügy! Ma még itt vagyok, de lehet, hogy holnap máshol leszek.” Nehéz szembesülni vele, de valóban pótolhatóak vagyunk, ezért jobban járunk, ha a munkahelyi kötődéseinket is e szerint értékeljük. Az ottani „barátságokat” is így kell kezelnünk, hiszen gyakran előfordul, hogy azzal, akit kirúgnak, másnap már nem állnak szóba. Ezért azt is fel kell írnunk a határidőnaplónkba, hogy: „Munkahelyen az a barát, aki azt utálja, akit én.” Lételemünk, hogy kötődjünk, hogy tartozzunk valahová, de ezt ma már csak nagyon ritkán kaphatjuk meg a munkahelyünkön. A megtartó emberi kapcsolatokat itt hiába keressük. Ezért kell megfontolnunk, mennyit áldozunk a munkáért az egészségünk, a párkapcsolatunk, a barátságaink rovására.

Védekezés

A védekezési stratégiák sokfélék lehetnek. Sándor például váltott, és „leszámolt” a multikkal. Ma egy közepes cégnél dolgozik, ahol még élőek a személyes kapcsolatok. A cégvezetés hazai, tisztában van a helyi viszonyokkal, a döntések ezért a beosztottak számára is érthetőbbek. A csapatszellem pedig azt jelenti, hogy leépítések esetén is meghagyják a visszatérés lehetőségét. Már csak azért is, mert pontosan tudják, mit jelent itthon utcára kerülni. Azóta ő is tudja, mindig van másik út. Gyakran a réginél sokkal jobb, olyasféle, amelyik a régi helyünkről nem látszott volna. A kérdés sokkal inkább az, hogy a munkahelyi „nem kötődni” stratégiánk mennyire szivárog át a magánéletünkbe. Lehet-e egyáltalán úgy élni, hogy tökéletesen másképp viselkedünk otthon, mint a munkahelyünkön. Vagy a magánkapcsolataink is eldobhatóak lesznek?

Papp Júlia, fejvadász
Papp Júlia, fejvadász

Egy biztos: a változás

– Azok a cégek, akik hosszú távra rendezkednek be, komoly rendszert építenek ki a munkavállalók megtartására, hogy érdemes legyen ott maradni, karrierprogramot adnak, tudást, fejlődési lehetőséget. – mondja Papp Júlia, fejvadász. – Mindez cégkultúra függvénye. Sok helyen tudják már, ha felvesznek valakit, akkor őt be kell tanítani, hiszen el kell sajátítania a feladatához szükséges tudást. Ez befektetés, amely csak hosszú távon térül meg. De az is lehet, hogy egyszerre ellenérdekeltek lesznek, mert a gazdasági környezet folyamatosan változik. Lehet, hogy átteszik a székhelyüket egy másik országba, és az, aki erre a cégre tette fel az életét, hoppon marad. A személyes és a szociális tényezők ilyenkor nem számítanak. Az élelmiszeriparban, a feldolgozóüzemekben, az elektronikában láthatjuk, hogy e területek szakemberei mind az utcán vannak. Kulcspozíciókban látjuk inkább, hogy ragaszkodnak egy-egy vezetőhöz. A nyelvtudás nagyon fontos, de talán még ennél is fontosabb a nyitottság, a változtatás képessége. Persze ez sem jelent tökéletes biztosítékot, magasan képzett emberek is az utcán találhatják magukat.

 

Még több az e heti Nők Lapjából:

Eszenyi Enikő: Zsűrizés életre-halálra! »
D. Tóth Kriszta: Együtt – jégveremben »
Nagy őszi egészséghoroszkóp »
Spermaháború, avagy harc a nőért »
Szüreti divat Tamással »
Szávay Ágnes: Világelső leszek! »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése