nlc.hu
Aktuális
Élő testek felszeletelése – virtuálisan

Élő testek felszeletelése – virtuálisan

Ezer kutató várja az érdeklődőket 23 város 44 intézményének nyolcszáznál több eseményén a Kutatók éjszakáján. Lesz sörkutatás, de megleshetjük azt is, hogyan keletkeznek a kátyúk az utakon.

Élő testek felszeletelése 
Az élő test virtuális felszeletelése, ketyegő sejtek, mint biológiai időmérő eszközök szerepelnek egyebek közt a Semmelweis Egyetem programkínálatában a pénteki Kutatók éjszakáján, ahol lesz bonctermi bemutató, s az érdeklődők azt is megtudhatják, hogy mivel foglalkozik a patológus, amikor éppen nem boncol. Hogyan lehet “belenézni” egy élőlénybe? Hogyan nyerhetünk háromdimenziós képet egy állat anatómiai felépítéséről és élettani folyamatairól, anélkül, hogy felvágnánk? Ezt ismerhetik meg az érdeklődők a legmodernebb képalkotó eljárások segítségével a Semmelweis Egyetemen.

A Tempus Közalapítvány ötödik alkalommal rendezi meg a a Kutatók Éjszakáját.  Az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló egész napos, fesztiváljellegű esemény célja a tudomány, a tudományos eredmények és a kutatói pálya népszerűsítése. A programokról részletesen a Kutatók Éjszakája weboldalán olvashatsz! 

A kátyúkészítés tudománya
A kátyúkészítés tudományával ismerkedhetnek meg a Kutatók éjszakáján mindazok, akik Budapesten ellátogatnak a Közlekedéstudományi Intézetbe.
Mint a kétórás program ismertetőjében olvasható, a résztvevőket megismertetik az útépítés tudományával az ókortól a napjainkig, s játékos formában bemutatják, melyek az útburkolatok előnyei és hátrányai. Ezt követően a laboratóriumban a résztvevők maguk tapasztalhatják meg, mennyi munka és odafigyelés szükséges egy jó út megépítéséhez.


Élő testek felszeletelése - virtuálisan

 

Pollencsapda, életre keltett őskor 
A százhalombattai Matrica Múzeumban és az óvárosi Régészeti Parkban is számtalan program közül választhatnak azok, akik tudós hangulatban szeretnék tölteni a Kutatók Éjszakáját. A városba látogatók megtudhatják, mit takar a pollencsapda, és feleleveníthetjük az őskort is egy régésszel folytatott közös séta során. 

Élő testek felszeletelése - virtuálisan Fajok közti erotika – hétvégi moziajánlónkból itt csemegézhetsz. 

Sörkutatás
A Corvinus Egyetem sör- és szeszipari tanszékének sörfőzdéjében a látogatóknak bemutatják a főzőházi és erjesztési műveleteket, a sör alapanyagait (malátákat, komlót, élesztőt), és elmondják, hogy milyen szerteágazó kutatásokat folytatnak az intézményben a jó minőségű sörök előállítása érdekében. Betekintést kaphatnak a különleges alapanyagokból, különleges ízesítéssel készülő söröktől kezdve a kismamáknak, sportolóknak gyártott sörökön keresztül a lisztérzékenyek számára is fogyasztható, gluténmentes sörökig bezárólag a tanszék kutatási témáiba is.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top