Keleti rituális fürdők

Az előtér egy már így is túlzsúfolt sarkában levetkőzünk mi is, ruháinkat a bőrönddel együtt a pad alá süllyesztjük. Közvetlenül mellettem egy tinédzser lánynak éppen a lábát epilálják a hideggyanta helyi, leginkább színtelen rágógumira emlékeztető változatával.

A hammám három különböző hőmérsékletű helyisége közül először a belső, legforróbb teremben ültet le Dalel, majd visszatér két nagy vödör meleg vízzel. Eddig azt hittem, tudom, hogyan kell mosakodni, most azonban egészen új dimenziói nyílnak meg előttem a tisztálkodásnak. Egy két-két és fél órás procedúra veszi ugyanis kezdetét, amelynek során Dalel számtalanszor fordul a két vödörrel, és többször be is segít nekem, ahogy körülöttünk anyák és lányaik, rokonok és barátnők mossák ugyanígy egymás hátát, mellét és végtagjait.

Mi itthon, Európában a mindennapi tisztálkodást igyekszünk a lehető leghatékonyabb, leggyorsabb és legpraktikusabb módon intézni, és a legbelsőbb magánügyünknek tekintjük. A fürdőkádas, habfürdős ejtőzést pedig úgy tartjuk számon, hogy ez az az idő, amikor végre csak magunkkal foglalkozhatunk, egyedül lehetünk a gondolatainkkal, az érzéseinkkel, az álmainkkal. Nekünk biztosan furcsa és végtelenül zavarba ejtő lenne, ha akár a legközelebbi barátnőnk is bemasírozna az intimszféránkba egy fürdőszivaccsal, és megmosná a hátunkat. Az arabok azonban a fürdést még ma is közösségi élménynek tekintik, és amilyen visszafogottak az arab nők az utcán, olyan felszabadultak egymás között. Az arab fürdő nem alkalmas a meditatív magunkba fordulásra, hiszen a hangzavar nagyjából akkora, mint egy zsúfolt piactéren. Pletykálnak, nevetgélnek, és igazán közvetlenül viselkednek velem is, a sápadt európaival. Nem tudom, éreztem-e már magam valaha is ennyire elveszettnek, mint most, amikor ülök itt egy szál bugyiban, a lehető legkülönfélébb korú és alakú félmeztelen arab nőkkel körülvéve, akik közül néhányan odaülnek mellém, hogy közelről is megcsodálhassák a bőrömet. Ugyanazok a nők, akik az utcán inkább ellenségesnek, semmint közömbösnek tűnnek, testközelből végtelenül nyitottak és kedvesek. A kétórás tisztálkodás végén pedig a hivatásos masszőz vesz kezelésbe, és amikor kikerülök a kezei közül, végtelenül könnyűnek érzem magam. A bőröm pedig talán még soha nem volt ilyen szép, mint amikor elhagyom a hammámot.

Budapest, Kazinczy utca. A Pesti Színházban október 8-án mutatják be Hadar Galron izraeli drámaíró Mikve című darabját, amely egy zsidó női rituális fürdőben játszódik, s ennek kapcsán látogattunk el a Vígszínház színésznőivel a Kazinczy utcai mikvébe.

Pap Vera és Börcsök Enikő

A rituális megmerítkezés az egyik alapvető feltétele a zsidó hitéletnek. A zsidó nők havonta egyszer látogatnak el a mikvébe, hogy ott megtisztuljanak, és a fürdőből hazatérve újra érintkezésbe léphessenek a férjükkel. A Biblia parancsa szerint a havi ciklusát befejező nőnek hét tiszta napot kell kivárnia, vagyis sem a ciklusa alatt, sem azután egy hétig nem élhet házaséletet. A hetedik nap letelte után, napnyugtakor felkeresi a mikvét, ahol alámerül, és csak ezáltal válik a házaséletre alkalmassá. A mikvébe az írás szerint csak természetes víz kerülhet, így a Kazinczy utcában az esővizet gyűjtik össze és tisztítják meg.

Tornyi Ildikó és Kovács Patrícia

Az sem véletlen, hogy csak napnyugta után keresik fel az érintettek az intézményt, hiszen így kevésbé valószínű, hogy valaki meglátja őket. Az, hogy ki melyik napon válik alkalmassá újra a házaséletre, nem tartozik senkire. A diszkréciót olyannyira fontosnak tartják, hogy a telefonos bejelentkezés alkalmával a mikvét vezető asszony még csak ki sem ejti annak a nevét, akivel beszél, nehogy egy jelenlevő azonosítani tudja.

A lányok első alkalommal az esküvőjük előtti este látogatnak el a mikvébe, ahová ilyenkor nőrokonaik és barátnőik kísérik el őket. Hogy hányszor kell merülni, azt a közösség rabbija határozza meg, de egységes szabály, hogy alámerülés közben nem szabad hozzáérni a medence egyik falához sem, és nem lehet rajtuk sem körömlakk, sem arcfesték, egyáltalán semmi, ami elválaszthatná őket a víztől.

Sem a sábbát beköszönte előtt fürdő zsidó férfiak, sem a menstruációjuk után megmerítkező nők nem számítanak „piszkosnak”, „tisztátalannak” vagy „erkölcstelennek” e szavak általános értelmében. A férfiak ilyenkor szabadulnak meg minden olyan szennytől, amely a hétköznapi, sivár munkanapok során rájuk tapadhatott, a nők pedig a testiség szentségének elismeréseként tisztítják meg magukat. A Talmud szerint minden víznek az édenből eredő ősi folyó a forrása, s aki a mikvébe kerül, az helyreállítja kapcsolatát az édennel.