Aktuális

Hol készül a magyar termék?

Régóta tudjuk, hogy nagyon résen kell lenni, miközben guruló kosarainkkal, szekereinkkel barangolunk a bevásárlóközpontok polclabirintusaiban. Először többnyire az árat nézzük meg, de sokan figyelnek arra is, hogy lehetőleg itthon készült élelmiszerekért fizessenek a kasszánál.

Jobban bízunk abban a zöldségben, gyümölcsben, húsban, amiről felirat igazolja, hogy hazai. Magyar banán ugyan nincsen, de a pisztáciás zacskón például olvashatjuk, hogy hazai. Csakhogy ez a finomság nem igazán érik mifelénk.
Megbízható felmérések tanúsítják, hogy a magyar vásárlók többsége szívesebben veszi le a polcról azt a holmit, amiről tudja, hogy itthon készült. Ezt felismerték a kereskedők is, egyre több terméken láthatunk olyan feliratot, mely szerint hazai árut rejt a csomagolás. A legtöbb esetben a csomagolásról is kiderül, hogy itthoni cég termékéről van-e szó, igaz, nem ritka az sem, hogy csak a forgalmazó neve szerepel. Nehéz eligazodni a különféle címkék között is, ráadásul abban sem lehetünk biztosak, hogy pontosan mit is takarnak a feliratok. Az uniós szabályozás miatt az is megeshet, hogy csak a csomagolást végezték itthon, maga a finomság külföldi munka gyümölcse, mint a már említett „magyar” pisztácia. Nemsokára szerencsére egyszerűbb lesz a hazai ízekhez ragaszkodó háziasszonyok dolga.

Milyen élelmiszerre írhatják rá, hogy magyar termék?

Hol készül a magyar termék?A Vidékfejlesztési Minisztérium rendelettel kívánja szabályozni az olyan önkéntesen feltüntethető megjelöléseket, mint a „magyar termék”, illetve „magyar élelmiszer” – közölte Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára.
Ennek az oka az, hogy az elmúlt időszakban elharapódzott a magyar eredetre utaló kifejezésekkel és megjelölésekkel kapcsolatos visszaélések száma.

A minisztérium sajtóosztályán megtudtuk: a jövőben annak az élelmiszer-előállítónak, amelyik az általa termelt élelmiszeren kiemelten kívánja megjelölni, hogy magyar termék vagy magyar élelmiszer, meg kell felelnie a következő feltételeknek:

  1. Növényi eredetű termék esetén: annak termesztése, betakarítása, vadon termő növény esetén annak begyűjtése, kezelése, csomagolása Magyarországon történt.
  2. Állati eredetű termék esetén: az állat születése, felnevelése, vadon élő állat elejtése, csomagolása itthon történt.
  3. Feldolgozott termék esetén a kizárólag magyar alapanyagokból, magyar munkával előállított terméken lehet majd feltüntetni a 100% magyar termék jelzést. Ezek legfeljebb olyan külföldről származó összetevőket tartalmazhatnak, amelyeket itthon nem tudunk előállítani (például egyes fűszerféléket, konyhasót vagy adalékanyagokat), de ezek aránya semmilyen körülmények között nem haladhatja meg az 5%-ot.

Két megbízható védjegy

A vásárlók jelenleg nem tudnak tájékozódni az utóbbi években elterjedt magyar termék jelölések útvesztőjében – mondja Kecskeméti Attila a Magyar Termék Kft. ügyvezető. igazgatója. Az általuk használt védjegy (piros-fehér-zöld színű háttér előtt megjelenő fehér kéz), pl. arról tanúskodik, hogy a termék legalább 51%-ban magyar hozzáadott értéket tartalmaz, végleges alakját Magyarországon nyerte el, a csomagolás mellett, a termék előállítás egyéb folyamata is hazánkban történik. Fontos feltétel az is, hogy a terméket gyártó vállalat székhelye és fő ügyintéző szervezeti egysége Magyarországon legyen, és a magyar jogszabályoknak megfelelően adózzon.

Hol készül a magyar termék?A Kiváló Magyar Élelmiszer megkülönböztető jelölés – trikolórban pompázó négyszögletes védjegy – a termék átlag fölötti minőségét jelzi – hangsúlyozza Simon Péter, a KME programot koordináló Agrármarketing Centrum igazgatója. A 12 éve futó program összesen majdnem 90 termelő közel 500 termékét sorakoztatja fel.
Minden KME-védjegyet viselő áru rendszeresen ellenőrzött, kiemelkedő minőségű hazai alapanyagok felhasználásával készül, ami garancia arra, hogy a termékek finomak és egészségesek. Az is tény, hogy a minőségi élelmiszerek általában drágábbak a hasonló termékeknél.

A garantált minőségű élelmiszerek között a húsipari és a hűtőipari termékek képviseltetik magukat a legnagyobb számban, de megtalálhatók közöttük a tej-, tartósító-, édes-, sütőipari termékek, valamint a legtöbb magyarországi ásványvíz, számtalan pálinka, szeszes ital és néhány zöldség és gyümölcs termék is. Az AMC tervei szerint a védjegyes termékek köre a közeljövőben a borokra is kiterjed majd.

Hol készül a magyar termék?A cikk nyomtatásban az e heti Nők Lapjában jelent meg.
A legfrissebb szám tartalmából:

  • Az oxitocin titkai – Nem ölni, ölelni!
  • Miért legyen kisállat a háznál?
  • Malek Andrea – Mit kérdezne tőle három hónapos kislánya, Léna?
  • 21 táska 3 méretben
  • Lesz-e nálunk béranyaprogram? Folytatódik a Nők Lapja-vita
  • Tamással sülve-főve
  • Ezotéria – Baj lehet a szerelmi varázslásból?
  • A hét kérdése: Hol készül a magyar termék?
  • Persányi Miklós: Életkert a kerítések mögött  

Ha előfizetnél a hetilapra, itt és most megteheted!

 

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése