Kell-e a nyári szünetben tanulni?

A mindkét oldali nagyszülők viszont azt mondják, hogy nyáron gyakorolni kell. Kellene. Hogy a gyerek ne felejtse el, amit tanult. De ehhez a nagyszülőkön kívül senkinek nincs kedve, se a fiunknak, se nekünk, szülőknek. Mi a tanító nénivel értünk egyet. De persze már hallottuk a nagyszülőktől, hogy mi felelőtlenek vagyunk és lusták. Annyi minden gond adódik a nyárra, hogy például hová tesszük a gyerekeket, amikor éppen nem vagyunk szabadságon, és amikor nyaralunk, hogyan ne aludjuk végig a napokat, de azért pihenjünk is. Örülünk, ha mindez és amit elterveztünk, sikerülni fog. Szóval: gyakoroljunk vagy ne? Mi a gyerek érdeke? És hogyan kellene tagolni – vagy nem tagolni – a szabadság napjait, hogy mindenki a lehető legjobban kipihenje magát?”

Nyár! Gyakorlás?
A tanító néninek igaza van. Pihenni, játszani, futkározni, aludni… Sokat lenni a szabadban – a megfelelő órákban és megfelelő fejfedővel – és a vizekben (kellő óvatossággal). Mert nézzük csak, hogy is van ez a gyakorlással.
A tapasztalat azt mutatja, hogy azok a gyerekek, akik nyáron nem gyakoroltak, „nem tanultak semmit”, ősszel, iskolakezdéskor tényleg mintha mindent elfelejtettek volna. Míg viszont akiket gyakorlásra szorítottak, azok „emlékeznek”, működik bennük a rutin, könnyen felidézik a „tavalyi” anyagot.

Csakhogy…
Eltelik néhány hét, és a nyáron „semmit sem csinált”-gyerekek mintha megtáltosodnának. Hirtelen minden eszükbe jut – sőt még több is, mint amit valaha is tudtak. Míg viszont a szorgalmas gyakorlók már a kimerültség jeleit mutatják (amit a többi gyereken majd csak a karácsonyi szünet közeledtével fogunk észrevenni). Régi tanuláspszichológiai szabály: akkor érik készséggé bennünk, amit tanultunk és gyakoroltunk, amikor abbahagyjuk a tanulást és a gyakorlást, és valami egészen mást csinálunk! És főleg: megfelelő ritmusban, minél többször „alszunk rá”. (Igen, mert alvás közben tesszük igazán magunkévá, rendezzük be személyiségünkbe, tesszük élővé és használhatóvá a felvett gyakorlati tudást.) Ne kötelező olvasmányokat olvassunk fel vagy pláne olvastassunk gyerekeinkkel a nyáron, hanem amihez igazán kedvük és kedvünk van. Amiért alig várjuk az estét, hogy folytathassuk… Ami pedig a napok tagolását illeti: a kutatók egybehangzó álláspontja szerint már a gyerekek kicsi korától fontos, hogy megóvjuk őket a túlzott kifáradástól, és jól, viszonylag korai lefekvéssel szabályozzuk az alvás és ébrenlét ritmusát. Továbbá, hogy a napot is megfelelően tagoljuk, olyan módon, hogy a gyerek tudja, általában melyik napszakban mi a program, mire mi következik. A felnőtt élet stressztűrésének is egyik alapszabálya, hogy gyerekkorban jól tagolt, minőségi időélményeink legyenek, mint a kutatók mondják: „a gyerekeknek az idő érzékelhető, tapasztalati átélésére van szükségük”. Ami persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne reggel a szokásosnál tovább heverészni-aludni – de azért nem „délig”, ami már felborítja és így megronthatja a nap ritmusát. Ami nagyon fontos és nem mondható el elégszer: a gyerekeknek ahhoz, hogy jól, biztonságban érezzék magukat, pihent szülőkre van szükségük! Ha tehát saját pihenésünket biztosítjuk, akármiféle segítség igénybevételével is, igen, nyáron is, a nyaralásban is, akkor a gyerekkel, a gyerekekkel is „nagy jót teszünk”. A délelőtt lehet a programoké, a lubickolásé, és a legforróbb kánikulában, ebéd után, jólesik egy kis heverészés a hűvös szobában; délután újra történhet valami, és a hűvösödő este közeledtével pedig elkövetkezik a kellemes, együttes étkezés után a mese vagy a felolvasás ideje.
Azt is el kell mondanunk szorongva, hogy mindez persze csak a viszonylag gondtalanul, de legalábbis jól ellátottan élő családok problémája. Ma Magyarországon – elsősorban északon és keleten, de részben délen is – nagyon sok gyerek elesik a mindennapi, gyakran még oly szűkös étkezés lehetőségétől is az iskolai szünet idejére, az önkormányzati étkezési támogatás felhasználásának új korlátozásai miatt. Erről is gondolnunk kellene valamit, és sürgősen cselekednünk.