nlc.hu
Aktuális
Nem a karrier miatt nem szülnek a nők

Nem a karrier miatt nem szülnek a nők

Téved, aki azt hiszi, hogy sok nő a karrier miatt mond le a családalapításról.

Nem a karrier miatt nem szülünkA tervezett, de végül mégsem vállalt gyerekekről elsősorban a megromló párkapcsolat, egészségügyi gondok, vagy anyagi problémák miatt mondanak le a párok, a munkahely, a karrierépítés lényegesen ritkábban szerepel az indokok között – írták a KSH Népességtudományi Intézetének kutatói. Csupán a megkérdezettek 5 százaléka mondta azt, hogy azért nem vállalt annyi gyereket, amennyit szeretett volna, mert fontosabb volt a karrierje.

A tanulmány készítése során több mint 1500, 35–49 év közötti nőt kérdeztek meg, akik közül 65 százalék mondta azt, hogy elégedett gyermekei számával, 26 százalék pedig úgy érezte, e téren nem teljesültek korábbi elképzelései. Utóbbi csoportban az átlagos gyerekszám 1,5 volt, a válaszadók többsége pedig érettségizett, szellemi munkát végző beosztott vagy középvezető.

Arra a kérdésre, hogy miért nem vállaltak annyi gyereket, amennyit szerettek volna, a legtöbben (28%) családi okokat, például a házasságuk megromlását említették. Második helyen az egészségügyi okok szerepeltek (26%), majd az anyagi problémák (24%). A munkahely, a karrier miatti lemondást csak 5 százalék említette. Az egészségi okot főleg a gyermektelen és az egygyerekes nők említették, míg anyagi okok miatt a többedik, elsősorban a harmadik gyerekükről mondtak le a nők.

A cikk folytatását itt találod! 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top