“Fegyelmezett kolléga vagyok”

– A feleséged azzal „biztatott”, ne is próbáljalak meg elérni, semmire nincs időd. Mindig ilyen elfoglalt vagy?

– Éjjel-nappal dolgozunk. Egy nagyjátékfilm tető alá hozása nem kis feladat, a helyszínek kiválasztásától a castingon át a fegyverek beszerzéséig sok minden hozzá tartozik. Ma éppen a gyártási tervet készítjük el. Egy hasonló volumenű film előkészítésére általában fél évet ideális előirányozni, nekünk lényegesen kevesebb, két hónap jutott. Még nem dőlhetek hátra nyugodtan, de alakul.

– Amikor a film kijön, akkor lesz tíz éve, hogy az első részt bemutatták. A filmek második része sokszor utánérzés csupán, a folytatás ritkán ugorja meg az első színvonalát. Nem félsz ettől?

– Ez a mondat már nem annyira érvényes, mint pár évvel ezelőtt, akkor még én is egyetértettem volna vele. A James Bond-szériából például a soros változat talán minden idők legjobbika lett. De utalhatok a Vasemberre, vagy bizonyos rajzfilmekre is.  Nem minden folytatás szimpla bőrlehúzás. Az Argo 2.-nél lett egy nagyon jó forgatókönyvünk.

– Az nem csak úgy lesz…

– Többször nekifutottunk, volt verzió, amit már megírtunk és a végén nemet mondtunk rá, mert pont az a fajta folytatás lett volna, amilyet nem szeretnénk. Erre az újra viszont jogosan lehet majd mondani, hogy az első igazi magyar akciófilm lesz. Az első részben voltak mindenféle hibák, a technika sem tartott ott, ahol ma, és én is sokat fejlődtem.

– Mi motivált az új filmnél?

– Engem majdnem mindig a felfedezés izgalma mozgat. Az úttörővágy. Valamiben az elsőnek lenni, vagy a műfajban a legjobbat alkotni. Ezért érdekelt például annak idején, hogy amerikaifutball-ligát létrehozzak egy olyan országban, ahol azt sem tudják, mi fán terem ez a sport. Kitaposni az utat – ez motivál.

– Akkor miért nem fogtál egy teljesen új filmbe?

– De hát belefogtam abba is! Van ezen kívül még három másik filmtervünk, melyek közül az egyiket már befogadta forgatókönyv-fejlesztésre a Filmalap, a Holtomiglan című, az olajszőkítési botrányokról szóló maffiaregényem filmváltozatát. Ha mindegy jól megy, jövőre megcsináljuk azt is, a Hahó, öcsi! című, 1971-es magyar gyerekfilm remake-jével egyetemben.

– Ahhoz miért nyúltok hozzá?

– Az a történet tökéletesen illik a mai világba. Főhőse egy kisfiú, akivel senki nem törődik, mindig azzal kell szembesülnie, hogy a felnőtteknek sosincs idejük. Elindul hát a nagyvilágba, hogy megkeresse az időt, mert ha megtalálja, abból mindenki kaphatna, és ráérnének a fontos dolgokra is.

– Hogyan viseled, amikor a kereskedelmi tévés múltaddal támadnak?

– Már akkoriban világos volt, hogy megosztó a személyiségem, és ezekkel a hangokkal megtanultam nem foglalkozni. Másrészt azt a szakaszát lezártam az életemnek, elkezdtem filmezni kamera előtt és mögött, színészként aktívan a Czukor-show óta jegyeznek. Akiknek adok a véleményére, azok nyitott emberek, el tudták ezt fogadni. Egy szakasza volt az életemnek, de már nagyon régóta nem tudok azonosulni azokkal a műsorokkal, amiket annak idején csináltam. Önmagával a televíziózással sem igazán. Ha bekapcsolom a tévét, nem látok olyan műsort, amire azt mondom, de kár, hogy ez nem nekem jutott az eszembe. Illetve látok, de nem Magyarországon. Addig nem is fog érdekelni az, hogy újra tévézzek, amíg el nem indulnak a jó minőségű heti sorozatok. Vannak lépések ugyan ebbe az irányba, de én rendőrségi sorozatokban, krimikben, thrillerekben gondolkodom.

– Erős az érdeklődésed a bűn, az akció iránt…

– A filmek nagy része, amiket szeretek, erről szól.  Ha most egy mozijegyet kellene váltanom, akkor nagy valószínűséggel egy popcornos akciófilmet néznék meg egy multiplexben, nem egy művészfilmet. Ez persze nem jelenti azt, hogy csak ezeket szeretem, de egy tévésorozatnál alapvető szempont, hogy nézettséget produkáljon, olyan legyen, amit a néző könnyen befogadhat, lelkesen fogyaszthat.

– Hiába mondod, hogy nem érdekel, mit mondanak rólad, nemrégiben zárult le a megnyert pered, amiben egy bulvárújságírót marasztaltak el becsületsértésért.

– Nagy a különbség a között, ha valaki elmondja a véleményét rólam, ha kritizál, vagy ha hazudik és sérteget. Ha valaki trágár szavakkal illet engem a sajtóban, ráadásul mindezt egy olyan történet alapján, ami merő kitaláció, nem tudom annyiban hagyni. Ennek sem az újságíráshoz, sem a szólásszabadsághoz nincsen köze.

– Bántott a dolog, vagy a harci kedved ébresztette fel?

– Azért bántott, mert nem volt igaz. Az a nő azt állította, hogy a kollégáim a Die Hard forgatásán negatív véleménnyel vannak rólam. Ugyanezekkel az emberekkel forgattam most a Drakula című sorozatban, és amikor megtudták, hogy jövök, ajándékkal vártak. Számomra fontos, hogy alázatos és fegyelmezett kolléga vagyok, így hát amikor az a szennylap éppen e téren támadott, kiakadtam.

– Legújabban azt lehetett olvasni rólad, hogy állásajánlatokat teszel közzé, de kikötöd, hogy olcsó munkaerőt keresel…

– Nagy lehet az uborkaszezon, ha ez hír… Amúgy meg melyik épeszű ember kutat direkt méregdrága munkaerő után?

– A neten kerestél gitártanárt is a kislányodnak, és mint olvastam, sikerült. Eszerint fontos számodra, hogy az ő kreativitását már ilyen fiatalon fejleszd és az alkotás felé tereld?

– Szeretnék minél több opciót elé tárni. Semmire nem kényszerítjük, de hogy döntést tudjon hozni, meg kell ismernie a dolgokat.

– Téged is így neveltek?

– Állt egy zongora a nappaliban. Amikor elkezdtem rajta játszani, és a szüleim látták, hogy ez engem tényleg érdekel, szereztek nekem egy zongoratanárt, hogy megtanulhassam az alapokat. Ha a szülő odafigyel, ezt minden gyerek megkaphatja, még csak nem is minden anyagiak kérdése. A gyerek elé kell egy papírt meg ceruzát tenni, és megnézni, érdekli-e a rajzolás, nem a pénzen múlik…

– És ha a lányod eléd állna, hogy ő is filmezni szeretne?

– Korai még a kérdés. Jelenleg óvónéni szeretne lenni vagy divattervező.

– Nem gondoltál még arra, akár épp a már említett bosszúságok miatt is, hogy elmenjetek máshová szerencsét próbálni? Németországban születtél, ott is játszottál, a te lendületeddel, terveiddel ott is fel tudnád találni magad.

– Nem magam miatt, a lányom miatt gondolok ilyesmire, azért, hogy neki jövőt biztosítsak. Nagyon szeretem a hazámat, de ha a lehetőségeket nézem, és azt összehasonlítom mondjuk az angliai vagy az amerikai mozgástérrel, akkor világos, hogy más dimenziókról beszélünk. Én jól érzem magam itthon, bárhol máshol lényegesen nehezebb lenne eljutnom odáig, hogy saját filmet rendezzek. A külföldi újrakezdés csak a kislányom miatt kerül szóba. Elsődlegesen az ő jövője érdekel, ha ő boldog lesz, nekem mindegy, hogy én Floridában ülök egy hintaszékben, vagy itthon egy öregek otthonában…

D. Tóth Kriszta: „Többet bírok, mint amit hittem magamról…” Haumann Máté: „Jó helyen vagyok” Kulka János: „Nem akarok hős lenni”