Aktuális

Öt miniszabit kapunk jövőre

Közzétették a jövő évi munkarendet – nekünk tetszik!

 Öt miniszabit kapunk jövőreSzeretjük, amikor így ősz elején megjelenik a nemzetgazdasági miniszter rendelete a Magyar Közlönyben. Ilyenkor ugyanis rendszerint a jövő évi munkaszüneti napok körüli munkarendről esik benne szó, és bár a naptár nem mindig alkalmazkodik víkendterveinkhez, azért az elmúlt években sokszor estek szerencsésen az ünnepnapok.

Habár emlékezetes az a szerdai alkalom is, amikor konstatáltuk, hogy a vasárnapi (és közvetlen utána a szombati) ünnepnapokon túl ez a legnagyobb kiszúrás: a szerda épp megfelezi a hetet, patthelyzet: se előtte, se utána nem lehet ügyeskedni. Dolgozni kell, és kész.

Most jobban járunk

2014-et viszont szeretni fogjuk ilyen szempontból, jövőre ugyanis több ünnepnap megteszi azt a szívességet, hogy csütörtökre esik, így megkaphatunk egy-egy pénteket. Ott vannak még a pénteki ünnepek és a karácsonyi extra hosszú szünetet is beleszámítva öt örvendetes alkalom lesz. Csak kicsit rondít bele a képbe, hogy az ünnepek körüli szabadnapokat természetesen ezúttal is le kell majd dolgozni, méghozzá szombaton. Melós szombat – na ja, volt már ilyen a nem is olyan távoli történelemben.

Persze hiába minősül annak ilyenkor, a szombat azért nem teljes értékű hétfői vagy pénteki munkarendet jelent: a tudat képes lágyítani a még oly kemény munkaszabályzatot is – a legrosszabb brigád is együtt pizzázik ilyenkor.

De lássuk a miniszabikat: május 2. és október 24. is péntek, és december 24-e szerda lesz pihenőnap. Ez egészül ki a húsvét- és a pünkösdhétfővel (április 21., illetve június 9.), így összesen öt hosszú hétvégével tervezhetnek a jó munkásemberek.

A pihenőnapokat szombatonként – május 10-én, október 18-án és december 13-án – kell majd ledolgozni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése