nlc.hu
Aktuális
Az USA-ba látogat Ferenc pápa

Az USA-ba látogat Ferenc pápa

Előtte azonban az amerikai elnök keresi fel a Vatikánban.

Ferenc pápa – akinek elkészítették Olaszországban az életnagyságú csokiszobrát – kifejezte szándékát, hogy jövőre az Egyesült Államokba látogasson a katolikus egyház egy nagyszabású rendezvénye alkalmából – közölte vatikáni forrásokra hivatkozva a CNN hírtelevízió.

A pápa – akinek elárverezik a Harley-Davidsonját – a Családok Világtalálkozóját kívánja felkeresni, amelyet 2015. szeptember 22. és 27. között rendeznek Philadelphiában. Értesülések szerint az egyházfő felszólalhat az ENSZ-közgyűlés jövő őszi ülésszakának általános vitájában is.

A CNN úgy tudja, hogy az egyházfő amerikai látogatását még nem véglegesítette a Szentszék, amely az ilyen látogatásokat csak röviddel az utazás előtt szokta megerősíteni. 2012-ben a jelenlegi pápa elődje, XVI. Benedek nyilvánította ki szándékát a philadelphiai világtalálkozó felkeresésére.

Ferenc március 27-én vatikáni audiencián fogadja Barack Obama amerikai elnököt. Ez lesz az első találkozójuk.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top