Aktuális

Segítség! A fiam rákattant a számítógépre

Vajon mikortól lehet kijelenteni, hogy egy gyerek valóban függeni kezd a kütyüktől, a számítógéptől?

Segítség! A fiam rákattant a számítógépre“Kisfiam – nagyfiam! – 12 éves, belépett a tizenharmadikba, és azt hiszem, eddig mindent megtettünk, ami a képernyőket illeti. Csak korlátozott időben nézhetett közösen kiválasztott műsort stb., és a számítógép használata is limitálva volt, és ezt ő be is tartotta. Egyébként is imádott mindenféle más dolgokkal foglalkozni, legóval, barkácsolással, olvasással. Most mégis mintha rákattant volna a gépezésre. Napirenden vannak a veszekedések, hogy hagyja már abba, de ő nem hagyja. Apja letiltja, függővé lesz, mondja, de aztán jön a nagypapa, amikor egyikünk sincs otthon, és ő az ügyeletes, és ő persze hagyja, sőt esetleg azt is mondja neki, hogy ez marhaság. Mármint, hogy függővé lesz… A gyerek persze hivatkozik erre, és nőnek a családi feszültségek. Újabban nem vesz részt, nem szívesen vesz részt, nem akar részt venni a közös családi programokon, legyen az biciklizés, kirándulás, látogatás a rokonoknál vagy bármi egyéb. Eddig szívesen jött.

A férjem szerint ez is a géptől van, és ő kényszeríti, hogy jöjjön, már csak azért is, hogy ne gépezzen, viszont ilyenkor aztán persze a gyerek nem valami kellemes társaság. Mekkora a veszély? Mi volna a teendő? Tényleg van ilyen, hogy függőség, itt is, nem csak a drognál, alkoholnál? Ezek egyébként egyelőre nem érdeklik. Legjobb barátja, akinek az édesapja két éve meghalt, már régen »csak a gép előtt ül«. A férjem le akarja tiltani a közös gépezéseket, játékokat, még hétvégén is, ebből viszont köztünk van időnként feszültség.”

Függőség

Igen, ez már a kamaszkor, az “elengedés” ideje. Mint mondani szokták, a kamaszt csak kamaszkora előtt lehet “nevelni”, talán pontosabb volna úgy mondani, hogy csak a kamaszkor előtt lehet hatékonyan szokásokat kialakítani.

Ahogy írja, maguk ezt eddig jól csinálták. De tudni kell arról, és ki kell bírni, hogy a kamasz – például a számítógépet illetően – akkor is olyan lesz, mintha “függővé” vált volna, ha eddig minden rendben volt, de erősen remélhető, hogy kamaszkora után kijön ebből. Itt az alapkérdés az – ahogy erről már beszéltünk, minden “kütyüt” illetően –, hogy a gép, a high-tech “használ-e minket”, uralkodik-e rajtunk, vagy mi használjuk őt, tetszésünk szerint szabadon. (Ezt a fontos kérdést természetesen a felnőttek széles köre is feltehetné magának.) Igen, maguk eddig mindent megtettek, jól, helyesen, most azonban – minden nagy vizsgálat is ezt mutatja – “szabadon kell engedni” a gyereket! A “gépezést” illetően is. Tartózkodnunk kellene a tiltásoktól! A tiltás, a kamasz számára, “felhívás keringőre”. Amit tiltanak, azt csak azért is! Hiszen ez is: egy dackorszak… Én a saját szorongásomról, rossz érzésemről persze beszélhetek vele, de soha nem azt kellene megmondanom, hogy ő milyen tökéletlen, és hogy neki mit hogyan kellene – másképp! – csinálnia. Ha a kisgyerekkor “jó” volt, érzelmileg biztonságot adott, szoros kötődésben a szülőkhöz, a családhoz, akkor a kamaszkor – szélsőségei ellenére – nem fogja a gyereket igazán veszélyeztetni. És a kamaszkor elmúltával az ifjú felnőtt a kamaszkorban kialakult “függőségekből” is szabadul (már amennyire ez a mai világban elvárható).

Segítség! A fiam rákattant a számítógépre

A közös programok ügye megint más kérdés, itt természetes, hogy a gyerek leválik rólunk, és nem akar részt venni olyan dolgokban sem, amikben eddig természetesen, sőt nagy örömmel vett részt. De azért tegyük hozzá mindehhez, hogy függőség igenis van, kialakulhat a számítógépet illetően, ahogy erre a legújabb kutatások és monográfiák újra és újra rámutatnak. (Ami a barátot illeti: itt egy ilyen esemény – az apa halála – nagyon is magyarázza és indokolja a szélsőséges magatartást. Régen a családi vagy más eredetű nagy pszichikus feszültséggel megterhelt kamaszok esetleg mániákus moziba járók lettek.) Nemrégiben jelent meg Németországban egy magát “gyakorlatinak” nevező kézikönyv Christoph Möller szerkesztésében, szülők, pedagógusok és terapeuták számára, amely az internet- és komputerfüggőséget vizsgálja, sok szakember részvételével, sok oldalról. Ennek bevezetőjében arról is olvashatunk, hogy a nikotin és az alkohol az ifjúság körében veszített az utóbbi időben vonzóerejéből, viszont lélegzetelállító tempóban bontakozik ki egy egészen új szenvedélyprobléma: a beteges függőség az internet és a komputerjátékok keltette izgalmas élményektől. De erről már csak legközelebb fogunk beszélgetni.

 

 Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:

Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted!
Csatlakozz hozzánk a Facebookon is! 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése