Aktuális

Újabb ütést vinnének be az üzletláncoknak

A kormány megtiltaná a nagyobb üzletláncoknak, hogy napi fogyasztási cikkeket áruljanak, ha két egymást követő évben veszteségesek.

A boltok vasárnapi zárva tartásának vitás ötlete mellett újabb, működésüket érzékenyen érintő intézkedéstől tarthatnak az üzletláncok. A kormány ugyanis 2018. január elsejétől szankcionálná, ha egy üzletlánc két éven át veszteséges. Abból indultak ki, hogy vannak olyan üzletek, amelyek szándékosan lenyomják az áraikat, és így tesznek szert előnyre a versenytársaikkal szemben. A kereskedelemről szóló törvény módosítási javaslatát Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter már be is nyújtotta a parlamentnek.

A nyereséges működést azoktól a cégektől követelnék meg, amelyek nettó árbevétele az egymást követő mindkét üzleti évben eléri az 50 milliárd forintot. Az indoklás szerint ezek az üzletláncok megengedhetik maguknak, hogy az áraikat lenyomva akár több évig is veszteséget termeljenek, így ellehetetlenítik azokat a vállalkozásokat, amelyek nem tudnak az árversenyben részt venni, hiszen a nyereségből tartják fenn magukat.

A tervek között szerepel az is, hogy világörökségi területen egyáltalán nem lehetne szuper- vagy hipermarketet üzemeltetni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top