Egy borsodi kisvárosból indultál, Encsről. Milyen érzés most visszamenni oda?
Idegen egy kicsit.
Ha ott maradtál volna?
Valószínűleg átlagos, falusi életem lett volna. De boldogtalan. Hiszen semmit nem valósítottam volna meg a gyerekkori álmaimból. Ez a csalódottság pedig beárnyékolta volna a mindennapjaimat.
Akik veled indultak, hova jutottak?
Nemrég találkoztam pár régi ismerősömmel. Csak néztek, és nem hitték el, hogy én vagyok. Próbálom formában tartani magam. Amerikában nem teheti meg az ember, főleg aki a szépségiparban dolgozik, hogy ne adjon magára. Aki azt mondja, hogy nem számít a külső, az hazudik. De nekem minden adott ahhoz, hogy jól legyek. Persze tettem is érte, igényes ember vagyok. Nem én változtam meg, hanem az ismerőseim. Ez nem bántás, ez egy választás. Nem mindig a pénzen múlik, az csak egy plusz mankó.
Volt, aki kinevetett, amikor az álmaidról beszéltél az iskolapadban?
Konkrétan mindenki. Én már tudom, ha kis álmaid vannak, akkor kis ember lesz belőled. Ha nagyok, akkor ha idővel annak, amit egykor megálmodtál, csak a felééig eljutsz, akkor már jobb életed lesz az átlagnál. A magyarok többsége nem mer nagyon álmodni, nem hisz a sikerben. Szeret kicsi lenni, kicsiben gondolkodni. Az amerikaiak nagyon nagy ereje abban van, hogy kellő önbizalommal bírnak.
A te gondolkodásod hozzájuk hasonlít inkább, vagy ez kellett az integrációhoz?
Most, hogy így belegondolok, hozzájuk jobban hasonlít. Budapesten laktam már, amikor láttam egy dokumentumfilmet Miamiról. Tudtam, hogy ott a helyem. Soha életemben nem repültem. Elmentem és tudtam, hogy nem jövök vissza.
Tucatszám hagyják el az országot most a fiatalok, kevesen térnek vissza, mert nem látják Magyarországban a jövőt. Te a 90-es években mentél. Te is azt érezted, hogy meg van kötve itt a kezed, vagy inkább csak világot akartál járni?
Encsen, egy munkáscsaládban nőttem fel. Tökéletesen emlékszem, hogy én már gyerekként a hintában azt kérdezgettem az édesanyámtól, hogy mit keresek én itt? Nem itt van a helyem. Nevetett egy jót rajtam. Nem tudtam még, hogy mit akarok az élettől. Vízépítést, majd vendéglátást tanultam, így végül abban is helyezkedtem el. Atletizáltam, kézilabdáztam, festettem, unaloműzőként pedig a testvérem haját daueroltam és vágtam le.
De hogy jut eszébe ez valakinek? Nem féltette anyukád a húgod a haját?
Még szinte gyerekek voltunk, iskolába készülődtünk, és anyunak nem volt ideje arra, hogy befonja az ő haját. Kire maradt? Rám. Kísérletező fazon vagyok. A fonást vágás követte, majd festés jött. Ő bírta. Egy barátnőmtől, aki fodrász volt, később ellestem dolgokat. Kibővítettem a vendégkört a barátokra, haverokra. Rajtuk teszteltem az új ismereteket. Nem kaptam pofont soha, valahogy nem rontottam el senkinek a haját.
Kinőtted hamar a várost?
Amint befejeztem a sulit, kiálltam stoppolni, és meg sem álltam Budapestig. A Pilvaxban és az Országházban dolgoztam felszolgálóként. Elkezdtem modellkedni is, mert azzal kis extra pénzt tudtam keresni. Közben felvettek egy színésztanodába. Azt mondta a rendező, hogy itt a helyem. Iskolám még nem volt, de szerepet kaptam. Az álmom viszont nem ez volt. Vagyis nem itt. A tévében láttam egy filmet Miamiról, és azt is megtudtam, hogy ott is van színészképzés. Ott a helyem, gondoltam.
Volt rokonod, pénzed, beszéltél angolul?
Semmim és senkim nem volt. Nem volt rokon, aki segített volna, nem volt szállásom, ahol aludhattam volna, a pénzem pedig nagyjából egy-két hétre volt elég. Hetekig egydolláros menüt tudtam csak enni egy gyorsétteremben. Kocsikat parkoltam hat dollárért. Volt olyan, hogy lehajtott fejjel zokogtam a konyhaasztalon, mert nem láttam a reményt, mert nem volt szállásom, sem rendes munkám. De én azt mondtam, hogy nem megyek haza. A szüleimnek ebből semmit nem mondtam el. Nem akartam, hogy aggódjanak.
Meddig tartott ez az állapot?
Sokáig. Hónapokig.
Mi húzott ki a slamasztikából?
A pozitív gondolkodás. És ez nem holmi jól hangzó, trendi duma. Kaptam egy állást. Alig beszéltem angolul, csak konyhanyelven. Hat hónapot jártam iskolába, hogy megtanuljak rendesen angolul. Minden nap mentem, mert ingyen tanulhattam. Iskola délutánig, majd munka hajnalig. Másnap ugyanez. Egy év kellett, hogy beálljon az életem. Amellett, hogy dolgoztam a vendéglátásban, a barátoknak festettem és vágtam hajat a bérelt szobámhoz tartozó konyhában.
Messze voltál még az amerikai álomtól…
Tyű, de mennyire! Még akkor sem láttam az utat. Nemcsak kitartó munka kell ehhez, hanem szerencse is. Egy magyar származású kozmetikus, Pekár Ildi haját csináltam Miamiban, aki azt mondta, hogy nem hiszi el, hogy nem végeztem fodrásziskolát, és ilyen tökéletesre festem, vágom a haját. Ez a lány felajánlotta, hogy menjek vele New Yorkba, majd ő segít. Nem pincér állást szerzett, hanem egy menő hajstúdióba irányított.
Végzettség nélkül fodrász lettél?
A Sohóban az egyik legjobb szalonba kopogtattam be. Akkor még azt sem is tudtam, hogy hívják a fejmosót angolul. Elmondtam, hogy nincs végzettségem. Nem számított. Két hét után már nem asszisztensként, hanem fodrászként vágtam a hajakat. Természetesen elvégeztem közben a fodrászképzőt is. Majd bemutattak Laurent D-nak, övé a világ egyik legszebb szalonja. Ő vágta Sharon Stone, Salma Hayek, Johhny Deep és még sok sztár haját. És én ott álltam ez előtt a világklasszis előtt, izgatottan, egy óriási lehetőséggel a kezemben. Jól sikerült a bemutatkozásom, és felvett.
És rögtön kézről kézre adtak a sztárok?
Azért nehéz bekerülni ebbe a körbe. Minden sztárnak több fodrásza van, minden nagyvárosban van egy, maximum kettő, hogy legyen pótszemélyzet, ha az egyik kiesik. Első körben az ismert embernek a menedzsere ül be a székedbe. Ha ő elégedett, akkor jön a stylist. Ha ő is bólint, akkor jön a szerződés, hogy miről nem beszélhetsz és milyen feltételek mellett dolgozhatsz.
Vagyis azt elmondhatod, hogy kiknek a haját csináltad, de nem pletykálkodhatsz róluk?
Valahogy így. Fodrászként sok mindent lát és hall az ember. Sokszor ezeknek a sztároknak a saját lakásába kellett mennem, és ott minden előttem zajlott. Erről a szerződés miatt nem szabad beszélni.
Voltak, akik megszegték ezt, és milliomosok lettek. Hány bébiszitter írt könyvet a legforróbb titkokról és lett dollármilliomos…
Én nem akarok ilyen áron híres lenni. Én nem egyszer akarok sokat keresni, hanem folyamatosan, de nem úgy, hogy titkokat fecsegek ki. Azt akarom, hogy a munkámat becsüljék, és így szerezzek nevet. Ha hátba támadsz valakit, kiesel a pikszisből. Szeretem a szakmám. Nem éri meg.
Kíváncsiak rád, hogy ki vagy és honnan jöttél? Tudják, hol van Budapest?
Igen. Ők igen. Intelligens emberek, arról nem beszélve, hogy a legtöbbjük már Budapestre is ellátogatott, ugyanis meséltem nekik és fotókat is mutattam a fővárosról. Az átlag amerikai megkérdezi, melyik földrészen is van.
Ha készítesz egy ismert embernek egyfajta hajat, azzal ő stílust teremthet. Azt megírják a magazinok.
Mindent megírnak. Nem tudom, honnan van az infójuk, de mindent tudnak. A szalon előtt várakoznak sokszor, ha tudják, hogy jön valaki. A nagy nevek éppen ezért inkább magukhoz rendelik a fodrászt. Julianne Moore viszont simán besétál. Felicity Huffmannak, a Született feleségek színésznőjének évekig csináltam a haját. Vele és a férjével többször mentem el bulizni, vacsorázni, és az nagyon jólesett, ha mellettem fotózták. Büszke voltam arra, hogy azzal, hogy széppé varázsoltam a haját, hozzájárultam a jó fotóhoz. De Kelly Clarkson haját is csináltam, aki megnyerte az American Idolt. Az első címlapfotóját velem fotózta. Meg Ryan férje, Dennis Quaid is odajárt hozzám. Ivana Trump a mai napig a vendégem. Heidi Klum exe fodrász volt, nála is dolgoztam a szalonjában. Általa sikerült bekerülnöm a modellek világába.
Ebben a szakmában mi a csúcs?
Most a 5. Avenue-n dolgozom. Egész Manhattant belátom. Olyan vendégköröm van, hogy a legjobb szalonok szeretnék, ha náluk dolgoznék, plusz fotózások, forgatások töltik ki a mindennapjaimat. Marta Stewartnál is van műsorom a rádióban. Amikor Lady Gaga a parfümjét az egyik legpatinásabb épületben, a Guggenheim Múzeumban bemutatta, a show-ján dolgoztam vele. Grammy-, Oscar-díjátadóra csinálom a hajakat, de nem színészeknek, hanem magazinszerkesztőknek. Egy évre előre lefoglalnak.
Amikor álmodtál, hogy milyen szeretnél lenni és mi szeretnél lenni, akkor ilyet álmodtál meg, aki most vagy?
Igen. Ha akkor listáztam volna, akkor most csak pipálgatnék. Az egyik legnagyobb tévécsatorna most lecsapott rám, vagyis az ötletemre. Szeretnék, hogy egy percben haj-időjárást is tartsak a képernyőn.
Tessék? Bár elhiszem, hogy Amerikában van erre igény.
Nem csak ott, majd meglátod. Készítettem egy hajapplikációt. Ingyenes. Jelentést ad neked, hogy mit csinálj, ha esik az eső, fúj a szél, vagy épp párás az idő. Hogyan tűzd fel a hajad, mit rakjál rá, ha hogy ne göndörödjön be, amikor esik az eső. Kis videó is van arról, hogyan csináld meg. A legjobb barátja lehet ez az app egy nőnek. Lesz egy sokkal komolyabb verzió is, az már hoz is a konyhára, de azért fizetni kell.
Sokan próbálkoznak. Hányból, hánynak sikerül egy effajta karrier?
Nincs statisztikám. A pozitivizmusban hiszek. Én annak örülök, hogy soha nem dolgozom, mert a hobbimnak élek. Ha úgy kelnék, hogy megyek a munkahelyemre görnyedni, akkor nem lennék ilyen sikeres, az kényszer lenne. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem mennék haza. De csak egy dolog miatt. Otthon szeretnék bizonyítani a szüleimnek. Ők nem látják, mit csinálok Amerikában, nem tudják, ki vagyok és mit értem el. Ha itthon felmutatnék valamit, akkor az kézzelfoghatóbb lenne számukra. Lehetek én világhírű, ha a hazámban nem ismernek el és azt sem tudják, ki vagyok. Nemrég a miskolci rádióban készítettek velem interjút. Vicces, de ezek után mondta az anyukám azt, hogy büszke rám. Vagyis van feladatom még!
