Aktuális

Nagyon kevés jegyet adtak el a paralimpiára

Nagy bajba kerülhetnek a szervezők, ha nem kezdenek el sokkal jobban fogyni a jegyek a paralimpiára.

A belépőjegyeknek eddig csupán a 12 százalékát értékesítették a szeptember 7-én kezdődő Rio de Janeiró-i paralimpiára.

A szervezők nyilatkozata szerint részben a bevételkiesés miatt jelent komoly gondot számukra a mérsékelt érdeklődés, mert át kellene utalniuk az utazási hozzájárulásokat a nemzeti paralimpiai bizottságoknak. Mario Andrada szóvivő emlékeztetett rá, hogy a paralimpiák jegyeladása az olimpiai játékok alatt és után általában lendületet kap, és a szervezők most is ebben bíznak.

Mivel az olimpia megrendezése a tervezettnél sokkal nagyobb összeget emészt fel, egy brazil bíróság befagyasztotta a további kifizetéseket, ami a paralimpia kiadásait is érintheti. A szövetségi kormány és a riói városvezetés 270 millió reallal (23,2 milliárd forint) segítené az olimpia és a paralimpia nyitó- és záróünnepségének megrendezését, de múlt pénteken Marcia Maria Nunes bíró úgy döntött, hogy erre csak akkor kerülhet sor, ha minden számlát nyilvánossá tesznek.

“Tisztában vagyunk vele, hogy az utazási támogatásokat már egy ideje el kellett volna küldenünk, de bőven van időnk, hogy megbizonyosodjunk, minden versenyző képes lesz időben megérkezni és felkészülni a versenyre” – mondta Mario Andrada.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése