„Kivágtam papírból egy félasztalnyi autót” – Scherer Péterrel beszélgettünk
Fotó: Neményi Márton
Jaj, nagyon jó volt ez a Scherer-interjú! Muszáj elolvasnotok, ha még nem tettétek. Hát nem ez az a színész, akit mindenki bír? Ha pedig a magánemberként is többet láttok belőle, még jobban szeretni fogjátok. Elmondja például, hogy: „élni jó. Szokta mondani »A gyáva« után az addiktológus barátunk, hogy aki rákattan valamilyen szerre, az mindig annak az űrnek a kitöltése, hogy gyerekkorában nem jól szerették, nem foglalkoztak vele vagy nem jól foglalkoztak vele, mert ráerőltettek valamit, amire nem volt kíváncsi, s nem tanították meg neki azt, hogy szeresse magát és az életet. Tehát először is azt mondom a gyerekeimnek, hogy ezermillió jó dolgot lehet csinálni.”
És el is mondja Farkas Évának, hogy mi az az ezermillió dolog, amit ő csinál, meg amit az édesanyja, édesapja csináltak, és mind roppant érdekes. És akkor arról a sok ötletes és hasznos programról még nem is beszéltünk, amivel az iskolákat járja…
3-as metró: odalent sci-fi, odafent mínusz harminc év
Ugye, hogy szebb? Fotó: Neményi Márton
Hát persze, hogy lementünk a föld alá, hogy megnézzük, mit hoztak ki a szakemberek a 3-as metróból. Nem, nem azért, hogy mindent leszóljunk. Sőt, Neményi Márton kollégánk elismerően nyilatkozik az eredményről (legalábbis, amiről lehet a leszakadó vagy nem működő rácsokon túl). Viszont nem volt fakocka az ajtórésben, lehetett szépen közlekedni, csodálva a szép, új – most még tiszta – burkolatokat (nekem ugyan a lila szín nem jön be, de hát Újpest az Újpest).
Persze van, akinek úgysem jó semmi: „Amennyi pénzt elköltöttek rá és csúsztak vele hónapokat… hát, nem lett akkora durranás” – írja Lattjo nevű kommentelőnk.
Marci azt is megtalálta persze, mi az, ami nem változott, ami talán sosem változik. A cikk végén megtaláljátok.
„Bárcsak inkább vertek volna a szüleim” – az elhanyagolás is bántalmazás
Képünk illusztráció – Forrás: Pexels/Juan Pablo Arenas
Őrült fontos dolog az, amiről Kun Gabi, a Család rovat vezetője írt a héten Enod Gray Neglect: The Silent Abuser című könyve alapján. Bántalmazás, amiről nem látszik, hogy az. Hány olyan felnőttet ismerünk, aki folyamatosan padlón van, aki keményen iszik, vagy egyszerűen csak nem találja önmagát, képtelen a párkapcsolatra… pedig jó gyerekkora volt. Legalábbis így látta a külvilág, és ezt mondja ő maga is. Aztán ha elmegy egy jó pszichiáterhez, kiderülhet, hogy hiába volt meg mindene otthon, hiába volt mit enni, és soha egy ujjal sem bántották, ha valahogyan mégis „eltűnt” a szülei életében. Mondjuk nem figyeltek rá, sosem értek rá beszélgetni vele, nem számított a véleménye, szülő- vagy épp házastársszerepet játszott, mert az ő szüleinek lelkével sem volt minden kerek. Még a túlkontrollálás is lehet ugyanolyan káros, mint az elhanyagolás! Hányszor látunk mostanában túlbuzgó szülőket, akinek minden pillanata a gyerek körül forog, a gyerek a szentség, az életük értelme – és ezt hangoztatják is. A kicsinek nincs egy önfeledt pillanata, mert anya mindig ott van, mindig segít, rászól, irányít… A környezet azt mondja: milyen jó anya. A gyerek viszont szenved, mert valójában nincs komolyan véve, nem tartják tiszteletben, hogy önálló személyiség. Bizonyítási eszköznek használják. Igen, ez is bántalmazás. Ahogy Gabi írja: „az érzelmi figyelem egyáltalán nem valamiféle bónusz, hanem ugyanolyan fontos a gyerek fejlődése szempontjából, mint az étel”.
„Erős kezek ragadtak meg, anyám pedig hátra sem nézett…” – nevelőotthonban nőtt fel a magyar csúcstartó
1997-ben egy versenyen, a Joop C nevű lóval
Sajnos „jó” példa az érzelmi elhanyagolásra Panyi György gyerekkora. Senki nem verte, csupán anyja gond nélkül otthagyta egy gyerekotthonban, anélkül, hogy egyáltalán elköszönt volna tőle. De bántalmazásnak tekinthetjük már azt is, hogy saját kicsinyessége, válása miatt elszakította őt az apjától, akit viszont nagyon szeretett a gyerek. Kérdés persze, hogy az apa miért nem harcolt érte… Mindig nehéz évtizedek után megválaszolni túl régen létező kérdéseket. Panyi Györgyben volt elég erő ahhoz, hogy már ne a válaszokat keresse, inkább saját életét építse újra. Innen nézve csoda, hogy nemcsak egészséges lelkű felnőtt lett belőle, de csúcstartó a lovas sportban. Ma már neki is családja van – talán fiának tudja megadni azt, amitől annak idején őt megfosztották.
György (akit Vizler-Nyirádi Luca mutatott be) csak pozitív kommenteket kapott tőletek. Rinyu például ezt üzeni neki: „Le a kalappal emberi nagysága előtt! Sajnálom, hogy ennyire nehéz és mostoha gyermekkora volt, de lehet, éppen ez tette őt ilyen nagyszerű emberré. Remélem, már csak jó dolgokat ad neki az élet, mert megérdemli!”
Gyémántokon át vezet az út az örök szerelemhez – a jegygyűrűtrendek szerint biztosan
Jaj, de jó, hogy végre áttérhetünk vidámabb témákra! Sőt, mindjárt a boldog témák legboldogabbikára, az esküvőre. Mindegy, mi jön utána, az a nap az esszenciája mindennek, ami jó és szép az életben a jó zenéktől a csodás ételeken át a szerető barátokig, szülőkig és persze a szerelemig. Minden, amiért élni érdemes, ami boldoggá tesz, az ott van. Ha pedig az ember kap egy jegygyűrűt, azzal azt az örömet kapja, hogy egy ultraboldog nap már biztosan lesz az élete hátralévő részében (meg még sok minden más is, de most szentimentalizmusból elég ennyi). Ehhez képest nagyjából már mindegy is, hogy kulcskarikával vagy triádgyűrűvel kérik-e meg a kezét, úgy is mondhatnám, a gyémánt… ööö …. csak hab a tortán. Nézegetni viszont bármeddig, ugye, csajok? Íme néhány szép darab Benecz Judittól.
Sokan megfőzni sem tudják a tökéletes húsvéti sonkát
Na, a Hódos majd megmondja! Nagy élvezettel olvasom mindig, hogy mi mindent süthetnék-főzhetnék (és akkor biztos, hogy úgy csinálnám, ahogy Hajni mondja) például most, húsvétkor is, ha olyanom lenne. Persze én csak lustán élvezem, ahogy mások (anyáék, apáék) csinálják. Mondjuk, hogy megfőzik a sonkát. Ti hogy csináljátok? Áztatjátok? Hány percet főzitek kilónként? Mit tesztek még a levébe? Lehet, hogy eddig nem jól gondoltátok? Olvassátok el, gasztrósunk mit mond. Persze meg is kapja a magáét a kommentelőktől, hogy felkapaszkodott parasztlány, satöbbi-satöbbi, de a végső igazságot szerintem mégiscsak Dnanga 1 mondja ki: „Egy jó sonkaszelet jobb bármilyen felvágottnál!”
86 éves lett Jean-Paul Belmondo, az egyetemes coolság francia nagykövete
Új hullámosból tömegfilmes: láttunk már ilyet néhányat. De olyat, akit még rossz filmekben is jó nézni, nem sokat. Belmondo, az európai mozi élő legendája – ahogy Szabó Csaba nevezi – ilyen.
„Az értelmiségiek gyűlölik a sikert. Ha meztelen vagyok egy filmben, azt imádják a sznobok, de ha kiugrom egy repülőből, azt rettenetesnek tartják” – mondta egy alkalommal.
Utoljára 2008-ban láthattuk új filmben, és nem is tudom, lesz-e még ilyen. Addig is ki ne hagyjátok azt a jelenetet, amiben először tűnik fel Delonnal: huszonhárom-huszonöt évesek – még egyikük sem sztár. De mi már tudjuk a folytatást – nagyon jó így nézni ezeket a képkockákat.
Az emberi hanyagság és közöny emlékhelye lett a leégett fonyódi nádas
Fotó: Neményi Márton
A végére még egy bánat, sajnos. Neményi Márton nemcsak a metróba ment le ezen a héten, de a nádasba is, pontosabban annak hűlt helyére. Fonyódon háromszáz hektár égett le, valószínűleg emberi hibából (hülyeségből?). Akárhogy is, elég siralmas a látvány, túlélő is csak egyetlen levelibéka akadt. A növények viszont hosszú távon mindenképp túlélnek minket, Marci ezt is bebizonyítja az anyag utolsó képkockájával.
Én drukkolok.
