Prostitúcióról sokat és sokan írtak. A jelenséget lehet vizsgálni pszichológiai, szociológia, jogi aspektusból, de a bulvár is bőven foglalkozik a témával. Legtöbbször a szexmunkát végzők szempontjából íródnak a cikkek, értekezések, könyvek. Az őket látogató férfiakról kevesebb szó esik, pedig ők tartják fent a rendszert, hiszen az üzleti életben nem létezik kínálat kereslet nélkül. A „fizetős szolgáltatást” igénybe vevők hozzáállása sokféle, a többségnél azonban közös pont: nem ezekben a szűk egyórás pásztorórákban vélik megtalálni a szerelmi vagy akár a testi kiteljesedést.
Fülledt utcák – Fotó: Profimedia
Nagyon nehéz, tulajdonképpen lehetetlen pontosan megmondani, hogy a magyar társadalomban mennyire gyakori jelenség az, hogy egy férfi fizet a szexért, hiszen alapvetően látens, rejtőzködő jelenségről van szó. „Ezeknek az embereknek a motivációja nagyon sokféle lehet – mondja Illés Eszter szexuálpszichológus. – A szex – úgymond – jó platform, egyfajta sűrítménye lélektani jelenségeknek, és nagyon sok olyasmi is kifejeződik benne, ami nem is a szexről szól.” Nehéz persze tagadni, hogy a prostitúció igénybevétele nem más, mint a nő tárgyiasítása. „Én fizetek, rólam szól a helyzet” – véli a kliens e szerint az értelmezés szerint. Ugyanakkor nem ez az egyetlen attitűd létezik. „Lehet szó olyan élmény kereséséről is, amit a jelenlegi vagy eddigi kapcsolataiban nem tud megélni az illető. És előfordul az is, hogy valaki szorong megközelíteni egy nőt. Ilyenkor nem feltétlenül csak a szexuális vágyát igyekszik kielégíteni, és a másik félre sem feltétlenül tekint tárgyként.” (Az arányok és a tipikus nemi vonatkozások megismerése miatt most férfi kliensekről és nő szolgáltatókról beszélünk, noha köztudott, hogy férfi szexmunkások is vannak – többségükben egyébként ők is a nőkhöz hasonló dinamikai státuszban.)
Biztosra mennek
Izabella tíz éve szexmunkás, az egyik online felületen hirdeti a tevékenységét. „Van, aki pusztán kíváncsiságból jön. Aztán vannak a házasok, akik nem akarják otthagyni a feleségüket. Mások így egyszerűsítik le a randit. Ha moziba mennek, vacsorázni viszi a lányt, akkor is elmegy egy csomó pénz, viszont nem biztos, hogy a lány lefekszik vele. Ha minket keres, akkor viszont ez garantált. A többség csak a szexért jön. De létezik az a típus is, aki a szerelem illúzióját fizeti meg.”
Péter története tipikusan az utóbbi. Harmincas évei elején jár, saját elmondása szerint a távolról sem ideális családi háttere, alkoholista és agresszív apja miatt képtelen ismerkedni lányokkal. Szexuális élményeink nagy része így prostituáltakhoz kötődik. Számára az ilyen szolgáltatás igénybevétele amolyan pótcselekvés, a női társaság hiányát hivatott helyettesíteni. „Nagyon jó, hogy vannak ilyen lányok, mert megoldják a problémámat. Aki nem tud csajt szerezni, annak ez a megoldás. De csak egy órára. Ha szerencsés, akkor kettőre. Aki férfiként nem tud működni a világban, az fogja magát, felveszi a telefont, és leszervezi.”
Már közel járt a harminchoz, amikor először úgy érezte: egy fizetős lány által nyújtott szolgáltatás is több, mint a semmi. „Jött a huszonnyolcadik születésnapom, és muszáj volt valamit csinálnom. Addig még soha nem láttam meztelen nőt. Körülnéztem a neten, felhívtam egy számot. Igazából semmi kedvem nem volt az egészhez. Ennek ellenére úgy mentem, mintha randira mennék. Vittem virágot, és kitaláltam, hogy a pénzt borítékban adom oda. Az mégsem olyan, mintha piacon vásárolna az ember.” Az élmény az előkészületek ellenére nem sikerült jól. Ahogy Péter panaszolja, a lány láthatólag unta az egészet, klasszikus módon az óráját nézegette a légyott közben.
Ennek ellenére újból próbálkozott egy másik lánynál. Nem csupán virágot és bort vitt a neten megismert nőnek, hanem még tiramisut is készített. „Ő láthatólag nagyon örült ezeknek. Boroztunk, ettünk és beszélgettünk. Sőt, még arra is megkért, hogy egy vírust szedjek le a gépéről. Az ölembe is beült, maximálisan hozta azt a barátnős fílinget, amire vágytam. Könnyen lehet, hogy nem volt őszinte, de ez nem látszott rajta.”. Ezen kívül még egyetlen alkalom volt, amikor Peti prostituáltnál járt, ami szintén pozitív emlékkén maradt meg. Mégsem folytatja. „Ha hozzájuk fordulok, akkor egyre inkább elhitetem magammal, hogy nekem csak így megy, és ez nem valami kellemes. Ezért nehéz felvenni a telefont. Az igazi férfi odamegy az utcán egy lányhoz, és leszólítja.”
Fülledt utcák – Fotó: Profimedia
Nem jó otthon
Izabella említ még egy élethelyzetet, amiben – tapasztalatai szerint – a férfiak egy része hajlamos „fizetős nőhöz” menni. „A házasságok egy idő után megváltoznak. Jönnek a gyerekek és a feleség beleragad az anyaszerepbe, jégcsappá válik. Elfelejti, hogy valamikor valakinek a felesége, valakinek a csaja volt.” Roland így magyarázza ezt a saját esetében: „Az életemnek volt egy nagyon bonyolult időszaka. Házasságban éltem, a gyerekek nagyon picik voltak. Főállásban dolgoztam, de ezzel párhuzamosan vállalkoztam is, és mindezek tetejében ott volt a családi ház építése. Borzasztó volt. A feleségem pedig valamiért folyamatosan hisztizett, féltékenységi jeleneteket rendezett, ezzel gyötört. Ráadásul akkorra már szex sem igen volt. Egy idő után azt mondtam magamban, hogy ha ennyire mondod, akkor igen, csinálni fogom.”
Roland hozzáállása a szöges ellentéte Péter illúziókeresésének. Tárgyilagosan elmagyarázza, hogy a férfiak a teljesen normális, magától értetendő vágyaikat élik ki a szexmunkásokkal – abban az esetben, amikor más megoldás nem érhető el. „Kevés olyan férfit ismerek, aki még nem járt ilyen nőnél. Ez teljesen természetes téma férfitársaságban. Megbeszélik a tapasztalatokat, hogy ki hova ment, és megérte-e. Az ilyen nők vendégköre olyanokból kerül ki, akik éppen nem találnak máshol kielégülésre. Egy egészséges férfinak igénye van a kielégülésre pár naponta. Magának is megcsinálhatja persze, de az nem az igazi. Tulajdonképpen prostival sem az igazi, de jobb, mint az önkielégítés.”
Roland azt mondja, ennél a „megoldásnál” számára szimpatikusabbak a „támogatói kapcsolatnak” nevezett formációk. „Ég és föld a kettő. A klasszikusban a nő arra vágyik, hogy minél előbb vége legyen. Volt egy film a nyolcvanas évek Rákóczi teréről. Ott az egyik lány mondta, hogy ő kétszer élvez. Akkor, amikor a pasi odaadja a pénzt, és akkor, amikor távozik. Ez ilyen. Kiábrándító és nem valódi kielégülés. Az első ilyen előtt nem voltak elvárásaim, de még így is csalódás volt. A támogatói kapcsolat egészen más. Találkozunk, előtte egy-két órát beszélgetünk, humorizálunk. Aztán jön a szex. De az sem elkapkodva, hanem odafigyelve. Ugyanúgy fizet érte az ember, mégis más kategória.”
Felelős-e a kliens?
A szexmunka jogi szabályozásról nincs társadalmi egyetértés Magyarországon. Az erről való vita során gyakran előkerül a „svéd modell” kifejezés. A skandináv ország jogrendje szerint a szexmunkás nem büntethető a tevékenysége miatt, ellenben a klienseket és a prostituáltak futtatóit számon kéri a törvény. A modell alapvetése szerint nem létezik önkéntes szexmunka, a prostitúció a nők elleni erőszak egyik formája, és az ilyen tevékenységet folytató nő minden esetben áldozat, még akkor is, ha ő maga nem érzi ezt. Fent említett csoportok pedig fenntartják illetve generálják a keresletet – ez a probléma gyökere. Az Európa Parlament 2014-ben egy nem kötelező erejű állásfoglalásban állt ki a modell mellett. A döntés ellen az érintettek egy része tiltakozott, a harminckét európai állam szexmunkásait tömörítő International Committee on the Rights of Sex Workers in Europe állásfoglalása úgy véli, a modell növeli a szexmunkásokat érő erőszakos esetek számát.
Kinek kellenek a bonyodalmak?!
Lehetne polemizálni arról, hogy mennyire prostitúció a „támogatói kapcsolat”, de tény, hogy ez egyik fél pénzt ad, a másik pedig ezért szexuális szolgáltatást nyújt. A folytonosság miatt bizonyára meghittebb és intimebb viszonynak tűnik (vagy annak illúzióját keltheti) a „klasszikus” prostitúciónál. Ennek ellenére léteznek olyanok, akik az „egy-egy alkalmas” verziót tarják ideálisnak, hiszen az biztos, hogy nem vezet „bonyodalmakhoz”. „A prostitúció az érzelemmentes szexualitásra is »kiváló« lehetőség, nem kell bevonódni – említ még egy tipikus motivációt Illés Eszter. – Nagyon jól kijelölt keretei vannak. Nem kell elbűvölni a nőt, titokban lehet tartani. Egy szeretői kapcsolat keretei képlékenyebbek.” Izabella jól ismeri ezt. „Sokszor a férjek nem akarják elhagyni a feleségüket. Eljönnek hozzánk, kikalandozzák magukat és megnyugszanak. Hazudnak a feleségüknek, de nem azért, mert utolsó szemetek. Hanem mert nem akarják megbántani, nem akarják szétrombolni a közös életüket. Miért válnának el, ha közben szeretik és tisztelik a másikat? Erre a típusra jellemző, hogy nem megy vissza még egyszer ugyanahhoz a lányhoz. Nehogy szorosabb legyen a viszony.”
Fülledt utcák – Fotó: Profimedia
Marcell a harmincas éveiben jár, külső szemlélő számra irigylésre méltó életet él. Közelről nézve mégsem ilyen egyszerű a helyzet. „Tizenévesen ismertem meg a feleségemet. Hatalmas szerelem volt, elsők voltunk egymásnak. A szex soha nem volt az igazi, de a tapasztalatlanságom miatt azt hittem, ez így normális, és az én elvárásaimmal van a hiba. Aztán kezdtem eszmélni. Egy idő után éreztem, hogy nem feltétlenül oké például az, hogy nem hajlandó az orális szexre. Ennek ellenére szeretem, becsülöm, és nagyon jó anyának tartom. De mégsem élet az, amit csinálunk. Konkrétan emlékszem arra a pontra, amikor ezt kimondtam magamban. Feküdtem este az ágyban, és arra vártam, hogy a feleségem elaludjon. Azért, hogy átmehessek a szomszéd szobába pornót nézni és önkielégíteni. Nem voltam még harminc. Belém hasított, hogy ez mennyire szánalmas.”
Ezek után történt meg először, hogy Marcell felkeresett egy nőt, aki a neten hirdette magát. „Nagyon kedves volt a telefonban. Igyekeztem vele mindent jó részletesen tisztázni, hogy személyesen már ne nagyon kelljen beszélgetünk. Odamentem, megtörtént a dolog. Fizikálisan szuper volt, de valahogy nem voltam ott egészen. Ha munka közben meg tudom szervezni magamnak, akkor sokszor kimegyek ilyen lányokhoz. Bűntudatom van, de mindig azt mondom magamban, hogy csak az ösztöneim vannak ott, az igazi személyiségem nem vesz részt benne. Állandó szeretőt nem akarok, ott nagyobb lenne a lebukás veszélye, meg mi van, ha a nő esetleg többet akarna? Prostituáltnál ilyen szóba sem jöhet. Az olyan, mint a McDonald’s. Ha éhes vagyok, akkor beugrok oda egy hamburgerért, ha hiányzik a szex, akkor pedig elmegyek egy ilyen lányhoz. Mindig korrekt és udvarias vagyok velük, de például csókolózni nem akarok velük. Arra sem vagyok hajlandó, hogy orális szexet nyújtsak. Ezt a feleségem valamiért nem hajlandó elfogadni tőlem, pedig én nagyon vágynék rá.”
Érdekes, hogy a kedvesség (vagy ha úgy vesszük, a szolgáltató szemlélet) elvárása alap a kuncsaftok részéről, ennek elmaradását többnyire sérelmezik. „Nem érzelmi kapcsolatot keresek, de szeretem, ha egy lány lelkes és kedves. Volt, hogy már a telefonban flegma volt. Ezek után inkább hamar be is fejeztem a beszélgetést” – meséli Marcell. Roland így vélekedik: „Egy órát kell fizetni, de van olyan, hogy már negyven perc után mondja, hogy siessek, mindjárt lejár az idő. Ha ezt csinálja, ez a munkája, akkor legyen kedves, tegyen úgy, mintha egész héten nem lett volna senkivel, hogy menjen vissza a vendég.” Izabella ennél tovább megy. Szerinte nagyon gyakori, hogy a kuncsaftok nem csupán kedvességet, hanem valamiféle érzelmi feltöltődést is remélnek. „Ott vannak egy órát, abból mondjuk tíz perc a szex, a megmaradó időben beszélgetünk. Mindent megosztanak magukról, tök őszintén. Amikor a nevüket mondják, akkor sokszor hazudnak, de minden mást elmondanak, azt, hogy miként élnek, mit dolgoznak. Otthon nem beszélgetnek mélyenszántóan, ott a hétköznapi beszélgetések mennek, hogy mi történt napközben, meg mi van a gyerekkel. Nagyon sokuk nem is a szexért jön, hanem ezért.”
„Tudom, hogy nem jó neki, de nem gondolok erre”
A szívélyesség elvárása mellett (talán ennek kissé ellentmondó módon) mindannyian látják, hogy a prostituáltak nagy része nem jókedvében választja ezt az utat. „Aki ilyen pályára megy, anyagilag nem áll jól – véli Péter – Felköltözik vidékről, mondjuk Nyíregyházáról Budapestre, mert úgy hiszi, hogy ott munkát kap. Aztán nem, de valamihez mégiscsak kezdeni kell.” Roland szintén az anyagi nehézségeket emeli ki, bár a vélekedéséből következő teljesen logikus kérdést inkább passzolja. „Miért van, hogy nyugaton nem holland, német lányok dolgoznak, hanem magyarok? Mert a prostitúció a nyomorból, a szegénységből jön. 2010-ben ötvenezer forint volt a minimálbér. Egy lány kefél kétszer-háromszor, és megkeres ugyanennyi pénzt. Eszükbe se jutna pénzért szexelni, ha lenne más lehetőség. Erkölcstelen kihasználni más nyomorát? Erre most nem válaszolok.”
Az üres pénztárca valóban kényszerítő erejű lehet, de léteznek sokkal súlyosabb, tragikusabb helyzetek is. A prostitúció szorosan összefügghet bizonyos bűncselekményekkel. Az emberkereskedelmet, a stricik szerepét, a konkrét fizikai kényszerítést én hozom szóba a beszélgetések során. Péter azonnal hárítja a témát. „Ilyen azoknál van, akik ott állnak az utcán, de én velük nem kerülök kapcsolatba. Aki a neten hirdet, annak szerintem nincs »főnöke«. A kényszerítős, drogfüggős része szörnyű, de nem lehet megszüntetni, az mindig lesz, az alvilág mindig megtalálja a kiskapukat. Az emberek mentalitásán kellene változtatni, hogy senki ne akarjon ilyen borzalmas dolgokat csinálni.” Roland hasonlóan gondolkodik. „Ha ilyen van, azt le kell csukni. Nem tudom, miként kezdték azok, akikkel én voltam. Nem is lett volna idő, hogy ilyen lélekbúvár tevékenységet folytassak, megtudjam honnan jött. Vannak ilyenek, biztosan. De aki Pesten dolgozik egy lakásban, és nincs rácsukva az ajtó, az tudna tenni ellene.”
Illés Eszter szerint ebben a hozzáállásban semmi meglepő nincsen. „Szociálisan érzékenyebbeknél megjelenhet a gondolat, hogy a lány esetleg bűncselekmény következtében lett prostituált, de valószínűleg nem gondol rá. A férfiak jelentős százaléknál ebben a helyzetben van egy énorientált motiváció, ezenfelül ott van a pszichés hárítás. Ugyanúgy, mint például a családon belüli erőszaknál, ami szerint az a mi családunkban nem fordulhat elő.” Kétségtelen, hogy maga a prostitúció rendszere együtt jár különböző bűncselekményekkel, és az ebben „csak” anyagi kényszer okán részt vevő nők számára is pszichés terhekkel jár a tevékenység. Ezek ellenére Illés Eszter empatikus a szexért fizető férfiak irányában is (ami persze nem menti fel őket a felelősség alól). „Talán a hiányaik mentén lehetséges megérteni őket. Mindegyikőjüknek hiányzik valami, amire valamiért csak ezt a megoldást találják. Ott és akkor nincs jobb eszközük.”
