Mi a baj az Isztambuli Egyezménnyel?

A történetet talán kezdjük az elején. Mint jó esetben a legtöbb törvény és törvénytervezet, az Isztambuli Egyezmény is egy kiterjedt, sokak számára rengeteg nehézséget, szenvedést okozó társadalmi problémát felismerve, annak megregulázására, felszámolására jött létre. A probléma ezúttal a világszerte elsősorban gyerekek és nők tömegeit érintő tragédia, a családon belüli erőszak. Az Isztambuli Egyezmény esetében egy alapvetően európai uniós kezdeményezésről van szó, még 2008-ban az Európai Bizottság által felállított ún. CAHVIO nevű szakértői bizottság szövegezte meg. Nevét onnan kapta, hogy az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága Isztambulban tartott 121. számú ülésén, 2011. május 11-én nyitotta meg az egyezmény szövegét aláírásra a részes államok számára.

Az összesen 12 fejezetből, és ezen belül 81 cikkelyből álló Isztambuli Egyezményt 2014-ben Magyarország is aláírta, amivel elkötelezte magát, hogy nem hoz az egyezmény szellemiségével szembemenő jogszabályokat. Ami körül most az aktuális vita zajlik, a ratifikálás kérdése, amivel az Isztambuli Egyezményben foglaltakat a magyar jogrend részévé kellene tenni. Így pontjait, – ha nem is mind-, szinte összességében itthon törvényi erőre kellene emelnünk. Ez az, amit múlt hét kedden leszavazott a parlament, miután kisebbik kormánypártként a KDNP politikai nyilatkozatban terjesztette be az Országgyűlés elé, hogy ezen a szinten utasítsuk el az Isztambuli Egyezményt.

Ám még mielőtt belemerülnénk, hogy pontosan mivel érveltek az nlc.-nek a KDNP női politikusai az Isztambuli Egyezmény ellen, nézzük meg, mi történik, ha a másik forgatókönyv érvényesül.

Mit jelentene az Isztambuli Egyezmény a gyakorlatban?

Azon túl, hogy az Isztambuli Egyezmény szövege nem egy, ha tetszik, ideológiai kijelentést tartalmaz azzal kapcsolatban, hogy:

• férfiak és nők egyenlők
• a nők, a gyermekek, és persze a férfiak elleni erőszak minden formája pedig messzemenőkig elítélendő,

ratifikálása számos praktikus, a gyakorlatban is megvalósuló változást is hozna. Talán a legritkábban emelik ki, mégis felbecsülhetetlen, hogy az Isztambuli Egyezmény mindenekelőtt előírja a családon belüli erőszak kutatását. Magyarország jó rég, utoljára több mint 20 éve készült országos reprezentatív kutatás arról, hogy milyen mértékben és minőségben van jelen a családon belüli erőszak a magyar társadalomban.

(Ebből egyébként nagy vonalakban az derült ki, hogy élete során a magyar nők legalább harmada, de inkább 40 százaléka válik valamiféle erőszak áldozatává, amit az esetek döntő többségében a partnerüktől szenvednek el. Ez a felmérés akkor a férfiakat nem kérdezte, a férfi áldozatok számát nem vizsgálta.)

Ehhez képest az Isztambuli Egyezmény előírja, hogy mindenek előtt megnézzük:

• itthon jellemzően mi váltja ki a családon belüli erőszakot?
• az abúzus milyen hatással van az áldozatra?
• milyen gyakorisággal fordul elő erőszak a kapcsolatokban, a családokban?
• milyen arányban születnek bírósági ítéletek a bántalmazókkal szemben?
• magának az Isztambuli Egyezménynek a hatásosságát
• a hazai helyzetet nemzetközi összehasonlításban

Fotó: Csöre András, Nőkért Egyesület Facebook oldala

Arról szintén kevésbé esik szó, hogy az Isztambuli Egyezmény arra is kötelezi a kormányokat, hogy igenis tegyenek anyagi erőfeszítéseket, áldozzanak közpénz a családon belüli erőszak felszámolására. Ebből részben futtassák az említett kutatásokat, továbbá nagyszabású szemléletformáló, bántalmazásról szóló társadalmi programokat és kampányokat. Ráadásul az Isztambuli Egyezmény értelmében az évek óta következetes „civil ellenes” retorikát folytató magyar kormánynak mindezt az itthon működő „nem kormányzati” jogvédő és női civil szervezetekkel együttműködve kellene tennie. (Köztük például a TASZ, a Magyar Helsinki Bizottság, az Amnesty International, a NANE, a Patent Egyesületek, stb. felelnek meg ennek a kritériumnak a területen.)

És igen, az erőszak elleni küzdelemben, tőlünk, újságíróktól, a médiától is komoly erőfeszítéseket, közreműködést, elkötelezett szakmai munkát vár az Isztambuli Egyezmény. Valószínűleg ez is okozna némi fejtörést a “független sajtó” ellen is jó ideje háborút folytató kormány számára.

Az Isztambuli Egyezmény ratifikálása az említett csatornákon túl a hazai oktatásban is számos lényegi változást hozna. Ahhoz képest, hogy ma legfeljebb a jogi, szociológiai, pszichológiai és pedagógia szakokon, illetve a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen találkoznak a hallgatók, – ha találkoznak-, egy-egy kurzus formájában a családon belüli erőszakkal, az Isztambuli Egyezmény az oktatás minden szintjén kötelezővé tenné, hogy a diákok az óvodától a felsőoktatásig tanulják meg, hogy:

• nők és férfiak az élet minden területén, minden tekintetben egyenlők
• miként sajátítsák el a sztereotípiáktól és előítéletektől mentes gondolkodást a nemi szerepekről
• mit jelent a nők és a férfiak közti kölcsönös tisztelet
• hogyan kell erőszakmentesen megoldani a konfliktusokat
• mi is pontosan a nemi erőszak
• mindenkinek joga van a sértetlenséghez és az ártásmentes, békés, biztonságos élethez

Az Egyezmény külön kitér a szakemberképzésre, és ezen belül is rendkívül progresszív gondolatot fogalmaz meg, miszerint ne csupán az áldozatokat segítsük, hanem hozzunk létre speciális kezelési programokat az erőszakos bűncselekmények elkövetőinek, hogy megszabadulhassanak a bántalmazó attitűdtől. Az utóbbinak ma csíráját sem látjuk, tapasztaljuk az országban.

Mi a baj az Isztambuli Egyezménnyel a KDNP szerint?

Áttérve a konkrét, jogi részekre, a KDNP szerint az Isztambuli Egyezmény által megfogalmazott, szerintük is értékesnek tartott elemeket a magyar jogrend és közfelfogás már most is tartalmazza – hozta fel az nlc.-nek egyik fő érvükként Veilandics Franciska. A KDNP ifjúsági szervezetének budapesti elnöke kiemelte, a 2012-es új magyar büntető törvénykönyv komoly szigorítást hozott a területen azzal, hogy új tényállási elemként bekerült a kapcsolati erőszak. Ahogy például képzett szakemberekkel jól működő állami áldozatmentő segélyvonal (OKIT) is üzemel, továbbá áldozatsegítő központok, menedékházak, krízisközpontok és maga a jelzőrendszer, stb. is segíti a magyar áldozatokat. Ezeknek szerintük még bőven vannak kapacitásaik, de magát rendszert a kormány folyamatosan bővíti, fejleszti, támogatja.

Ezen túl a KDNP, és a jelek szerint a kormány 4 cikkelyt tart problémásnak. Ahogy Juhász Hajnalka, a párt országgyűlési képviselője fogalmazott, konkrétan a 3., a 6., a 60. és a 61. cikkellyel kapcsolatban vannak komoly politikai és jogi aggályaik. Az egyik a társadalmi nem, az ún. gender fogalma, amely a politikus szerint alaptörvény ellenes. Az Isztambuli Egyezmény szövege:

Ezzel szemben a kormánypártok azt képviselik, hogy inkább biológiai nemről kellene beszélni, mert a keresztény értékrend szerint férfinak és nőnek lettünk teremtve.

A megkérdezett KDNP-s politikusnők kiemelték, ők is messzemenőkig elítélik a családon belüli erőszak minden formáját, elkötelezettek a bántalmazás elleni küzdelemben, ugyanakkor a nemi alapon történő menedékjog biztosítását nem támogatják.

Juhász Hajnalka szerint az erről szóló cikkelyeket szintén lehetetlen beépíteni a magyar jogrendbe. Mint mondja, a 60. és 61. cikknek lehet olyan értelmezése is, miszerint az előbb említett nemi dimenzió alapján menedéket kérők beléptetésének követelményét az Isztambuli Egyezmény automatikussá teszi. Ez pedig ellentétben áll a magyar kormány migrációs politikájával és az illegális bevándorlás megfékezésére tett erőfeszítéseivel – szólnak a képviselőnő és pártja kifogásai.

Ahogy Juhász Hajnalka azt sem érti, hogy V. fejezetében az Isztambuli Egyezmény miért zárja ki eleve a mediációt, mint alternatív vitarendezési megoldást a kapcsolatokban.

Az Isztambuli Egyezmény távolról sem a gender ideológia kiáltványa (Fotó: Getty Images)

Ezt mondják, akik az Isztambuli Egyezmény mellett érvelnek

Ezzel szemben, ahogy említettük, a kapcsolati erőszak btk.-tényállásán és társain túl, az Isztambuli Egyezménynek a kutatástól az oktatásig egyelőre számos eleme hiányzik a magyar jogrendből. Az szintén komoly jogszabályi változást hozna, hogy az Egyezmény kimondja, hogy a nyomozás és a vádemelés ne függjön teljes mértékben az alábbi esetekben az áldozat bejelentésétől, az eljárás folytatódjon, akkor is, ha a sértett visszavonja a vallomását:

• fizikai erőszak
• nemi erőszak
• kényszerházasság
• a nemi szervek megcsonkítása
• kényszerített abortusz
• kényszerített sterilizálás

(Mindennek azért is lenne jelentősége, mert a családon belüli erőszak sajátos pszichológiájából fakadóan az áldozatok gyakran meggondolják magukat, és többször is visszamennek a bántalmazóhoz, végül mellette tanúskodnak, sokszor félelemből vagy kiszolgáltatottságból.)

Arról nem is beszélve, hogy az Isztambuli Egyezmény távolról sem a genderideológia kiáltványa, hanem egy jogi, szakmai szöveg, mely a családod belüli erőszak felszámolásának módszertani lépéseit írja le. Legalábbis azokat, amelyeket írói hatékonynak tartanak.

Mindössze arról van szó, hogy egy, a már idézett fejezet definiálja, mi az, hogy nem, társadalmi nem. Erre pedig azért van szükség, mert az Isztambuli Egyezmény szerint a családon belüli erőszak nem függetleníthető attól, hogy egy társadalomban milyen szerepeket tulajdonítunk a nőknek és a férfiaknak, vagyis a társadalmi nemnek.

Az pedig szintén nem igaz, hogy az Isztambuli Egyezmény nemi alapon adna menedékjogot minden bevándorlónak. Senkit sem kellene beengedni az országba, csak azért, mert nő. Elég ehhez csak elolvasni a migrációról szóló fejezetet, amely arról rendelkezik, hogy ne csak azok kaphassanak menedékjogot, akik háború elől vagy más politikai okból menekülnek a hazájukból, hanem azok is, akikre a bántalmazójuk olyan veszélyes, hogy minél távolabb, csak egy másik országban lehetnek tőle igazán biztonságban. 

Az Isztambuli Egyezmény és a férfigyűlölet

A KDNP-s politikusnők és az aktuális politikai nyilatkozat benyújtói ezúttal nem tértek ki rá, miközben szintén gyakori ideológiai vád és kifogás az Isztambuli Egyezmény „férfigyűlölő” jellege. Tény, hogy ez Egyezmény abból indul ki, hogy az erőszak nagyrészt a nők strukturális elnyomásából, a nők és a férfiak helyzete közti általános egyenlőtlenségből fakad, ugyanakkor kijelenti: „elismerve, hogy a kapcsolati erőszak aránytalanul érinti a nőket, és hogy a férfiak is kapcsolati erőszak áldozatává válhatnak.” Ezen talán nincs is mit tovább magyarázni, az szintén nem elhanyagolható háttér információ, hogy világszerte többféle elméleti iskola és magyarázat létezik, amelyik keresi a választ, hogy egyáltalán miért fordul elő családon belüli erőszak.

Számos függőség és mentális betegség is ráerősíthet a bántalmazó attitűdre (Fotó: Getty Images)

Amelyiken az Isztambuli Egyezmény is alapul, az ún. feminista megközelítés, mely szerint az elnyomó, alapvetően férfiak uralta patriarchális társadalom megengedi (vagy adott esetben egyenesen bátorítja) az elesettebbek, a gyengébben, a kiszolgáltatottabbak, a nők és a gyermekek bántalmazását. Vagyis míg a feminista szemlélet mindenek előtt a társadalmi hierarchiát és a hatalmi egyenlőtlenségeket teszi felelőssé, addig az ún. stresszelmélet, más néven családelmélet azt mondja, hogy a bántalmazást az embereket ért stressz és a rosszul megoldott családi konfliktusok sora okozza. Hiszen ha az egyének és a család tagjai „humánusabb” módszerekkel lennének képesek feloldani, feldolgozni az őket ért feszültségeket, működő megküzdési stratégiák hiányában nem az erőszakhoz folyamodnának.

Az biztos, mindkét elméletnek könyvtárnyi az irodalma, és egyaránt vannak bőven meggyőző érveik. Ám bármi is legyen az elmélet, arról sem szabad megfeledkezni, hogy számos függőség és mentális betegség is ráerősíthet a bántalmazó attitűdre, köztük az alkoholbetegség, az egyéb szerhasználat vagy épp a pszichopátia, azon belül is például a nárcisztikus személyiségzavar. Bár ezek önmagukban nem magyarázzák meg az erőszakot.

Így esnek darabjaikra a narcisztikus predátorok áldozatai

Könnyen elképzelhető, hogy valahol az elméletek sokasága közt félúton van a magyarázat. Azt pedig, hogy az erőszak mennyiben nemtelen vagy sem, a következőképpen oldhatjuk fel: az egyes helyzetekben és kapcsolatokban a frontvonal alapvetően áldozat és bántalmazó közt húzódik, ám az általános, hétköznapi tapasztalat azt mutatja, hogy jóval több a női és a gyermek áldozat.

Persze még bármikor kiderülhet, hogy nem is gondolnánk, milyen sok férfi válik a családon belüli erőszak áldozatává. Az Isztambuli Egyezmény elutasításával az biztos, hogy kutatás jó darabig most az ő arányukról sem fog készülni.

Még több segítség az nlc.-n a családon belüli erőszak áldozatainak:

• Egy magyar rendőrkapitány, aki komolyan veszi a családon belüli erőszakot 
• Megkérdeztük, elmondták: ez a sors vár a bántalmazottakra a budapesti kerületekben (1. rész)
• Megkérdeztük, elmondták: ez a sors vár a bántalmazottakra a budapesti kerületekben (2. rész)