Aktuális

Merkely Béla: akár már nyáron jöhet az újabb járvány

Bár november a legvalószínűbb időpontja a koronavírus-járvány második hullámának, Merkely Béla szerint Magyarországot körbevette a fertőzés, ezért akár már nyáron is lehet újabb járvány itthon.
Merkely Béla

Külföldről behurcolt koronavírussal bármikor, akár már nyáron is lehet újabb járványt okozni Magyarországon – mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője csütörtökön a Kossuth Rádió műsorában.

Merkely Béla arról beszélt: a járvány második hullámának legvalószínűbb időpontja a november, de addig is „ki kell húzni az időt”. Úgy fogalmazott:

Magyarország „egyelőre őrzi az integritását”, de „nem lehetünk eléggé óvatosak”, hiszen az ország nincs lezárva, és „ha körbenézünk, riasztó látvány tárul elénk”.

Míg ugyanis a járvány elején Dél- és Nyugat-Európa felöl jött a vírus Magyarországra, most körbevette az országot a vírusfertőzés. Szerbiában régóta emelkedik a betegek száma, Romániában annyi az új beteg naponta, mint a járvány csúcsán, Ukrajnában emelkedik a járványgörbe, és Ausztriából is magasabb esetszámokat jelentenek.

Merkely Béla kitért arra: Magyarország sikeres védekezésének lényeges eleme volt az időben bevezetett számos korlátozás, az iskolák, éttermek bezárása, a vásárlási idősávok kijelölése. Ezek következtében azonban az ország lelassult, a gazdaság visszaesett, a munkahelyek veszélybe kerültek, tehát „nem lehet ezt a technikát többször bevetni, mert az mindannyiunknak sokba fog kerülni”.

Jó lenne, ha aki szeretné, azt szűrnék

Most, hogy Magyarországon jó a helyzet, szerinte a vírus behurcolását kell megakadályozni. A májusban végzett országos, reprezentatív kutatás eredményei szerint igen tekintélyes a tünetmenetes vagy kevés tünettel járó esetek száma, tehát szűrni kell, mégpedig a magas rizikójúakat, így például az ukrán, a román, a szerb határ környékén lakókat, és a külföldről érkező magyarokat és külföldieket.

Hozzátette: nyitott lenne arra, hogy aki szeretné, azt szűrjék, „mert ő tudja, miért kéri” a tesztelést. Emellett továbbra is fontos a távolságtartás, a maszk viselése és a rendszeres kézmosás.

Merkely Béla szólt arról is: a november azért a legvalószínűbb időpontja a második hullámnak, mert akkor újra iskolába járnak a gyerekek, dolgozni a szülők, lehűl a levegő, ami szintén kedvez a vírus terjedésének, és sokat vannak az emberek zárt térben.

A szakemberek szerint a második hullám enyhébb lefolyású lesz, hiszen már ismerik a vírust, annak gyenge pontjait, a terjedés lassításának és a betegek kezelésének hatékony módszereit. Emellett a nagy vakcinagyártók is készülnek erre az időpontra, az egyik legnagyobb gyártó 100 milliós nagyságrendben kezdte meg a még tesztelés alatt lévő vakcina gyártását.

(MTI)

(Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd)

További cikkek arról, mit mondott Merkely Béla a járványról:

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése