nlc.hu
Aktuális

Donald Trump akár száz kegyelmi kérvényt is aláírhat a mai napon

Elítélt rapper és csaló orvos is kaphat kegyelmet Donald Trump utolsó napján

Több mint száz ügyben járhat el a távozó amerikai elnök.

A mai az utolsó teljes nap, amelyet Donald Trump hivatalában tölt, mint az Egyesült Államok 45. elnöke. Holnap, helyi idő szerint délben ugyanis hivatalába iktatják Joe Bident, aki a következő négy évben látja majd el az elnöki teendőket.

Afféle hagyomány Washingtonban, hogy utolsó napjain a hivatalban lévő elnök kegyelmet ad olyanoknak, akik szerinte valamilyen okból – igazságtalan eljárás, politikai nyomásgyakorlás, esetleg szimbolikus jelentés – megérdemlik. Ez megszokott dolog, ugyanígy tett Barack Obama vagy George W. Bush is. Obama például 330 kegyelmi kérvényt írt alá utolsó napján.

Trump végül nem ad kegyelmet saját magának

Donald Trump is hasonló teendőkkel tölti majd utolsó napját elnökként – írja a Reuters. Bár korábban felmerült annak a lehetősége, hogy a botrányokkal tarkított négy éve után kétszer is impeachment eljárás alá vont elnök saját magát és családtagjait is afféle biankó kegyelemben részesíti, a hírügynökség információi szerint erre végül nem fog sor kerülni. A lehetőség nagy vitát váltott ki, egyes alkotmányjogi szakértők szerint erre minden lehetősége megvan a mindenkori elnöknek, míg mások szerint nem olvasható ki az amerikai alkotmányból, hogy az elnök saját magának is megkegyelmezhetne. Ettől egyébként óva intette az elnököt a Fehér Ház jogi képviselője is, na nem mintha Donald Trump elmúlt négy évére az lett volna a jellemző, hogy hallgatna a tanácsadóira.

Egy sor kegyelemi kérvény aláírása után távozik Donald Trump

Donald Trump egy január 12-i fotón, ahogy éppen távozik a Fehér Házból (Fotó: Getty Images)

A 45. elnök már eddig is megkegyelmezett pár embernek, közülük a legemlékezetesebbek talán a saját szavai szerint is koncentrációs tábort működtető arizonai seriff, Joe Arpaio, illetve Michael Flynn, aki szövetségi nyomozóknak hazudott Ukrajna ügyében, amit a Mueller-jelentés tárt fel. Tavaly decemberben pedig többen is kegyelmet kaptak Trump egykori stábjából – George Papadopoulos és Trump egykori kampányfőnöke, Paul Manafort –, de megkegyelmezett az elnök Roger Stone milliárdos üzletembernek is, aki többek között az igazságszolgáltatás akadályozása, hamis tanúzás és a tanúk megfélemlítése miatt kapott 40 hónapos börtönbüntetést. Emellett kegyelmet kaptak például az amerikai védelmi minisztériumnak, a Pentagonnak dolgozó Blackwater nevű cég biztonsági őrei is, akik Irakban civileket mészároltak le.

Kegyelmet kaphat Lil Wayne, Giuliani viszont nem számít rá

Az úgynevezett „11. órás kegyelmek” sorában megúszhatja a büntetést többek között Sheldon Silver, a New York-i közgyűlés egykori szóvivője, de kegyelmet kaphat a rapper Lil Wayne is, aki múlt hónapban vallotta magát bűnösnek fegyverrel való visszaélés miatt. Donald Trump szintén az utolsó pillanatban adhat kegyelmet egy dr. Salomon Melgen nevű floridai szemésznek, akit több tucatnyi társadalombiztosítási csalás ügyében ítéltek el.

Nem kap viszont előzetesen kegyelmet Rudy Giuliani, az elnök ügyvédje, aki az elmúlt hónapokban is rendületlenül ontotta a megalapozatlan konteókat az elcsalt választással kapcsolatban. A Reuters arra is számít, hogy szintén nem részesül elnöki kegyelemben Stephen Bannon, aki Trump politikai tanácsadójaként vitte be a szélsőjobboldali eszméket a Fehér Házba.

A 11. órás kegyelmeken túl Donald Trump nem igazán követi a hagyományokat, ugyanis már holnap reggel távozik Washingtonból. Ezzel felrúgja az elnöki hatalomátadás tradícióit, ugyanis nem ő fogja fogadni a beiktatására érkező Joe Bident és a leendő first lady Jill Bident. Bár az elmúlt elnökválasztási kampányra minden bizonnyal az USA történelmének egyik legbotrányosabb voksolásaként emlékszünk majd, a korábbi hatalomátadások során a mindenkori volt és leendő elnökök az ország érdekében félretették ellentéteiket és jó képet vágtak a ceremóniához. Donald Trump erre nem hajlandó, így helyette majd Timothy Harleth, a Fehér Ház hivatalos főkomornyikja köszönti majd a leendő 46 elnököt és a következő first ladyt.

További cikkeink az amerikai választásokkal kapcsolatban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top