nlc.hu
Aktuális

8 évet kapott: halálra verte az élettársát

Addig verte, kínozta az élettársát, amíg az bele nem halt a sérüléseibe: 8 évet kapott érte

Puszta kézzel verte, és egy ismeretlen szúró eszközzel is bántalmazta, amelynek következtében a nő testén 45 különböző sérülés keletkezett.
Kisbusz és kamion ütközött Szolnoknál: többen meghaltak

Nyolc év börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék pénteken nem jogerősen azt a férfit, aki rendszeresen és durván, puszta kézzel bántalmazta az élettársát. A nő végül belehalt a sérüléseibe.

Dobó Dénes a törvényszék szóvivője elmondta: A bíróság a férfit halált okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek és 10 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta. A vádlott legkorábban a büntetése kétharmad részének kitöltését követően szabadulhat feltételesen. Az ítélet nem jogerős, ellene mind az ügyész, mind a vádlott és védője fellebbezett.

Hosszan, kitartóan bántalmazta a nőt

Az elvált férfi hosszú évek óta egyedül élt Nagykerekiben lévő családi házában, nem tartott senkivel sem kapcsolatot. 2019 végén ismerkedett meg a nővel, aki egyedülálló volt, és rövid idő után a férfi családi házába költözött. 

A 38 éves alacsony termetű, vékony testalkatú, gyenge fizikumú nő  pszichés betegséggel küzdött, amiről a vádlottnak is tudomása volt.
A férfi egy idő után folyamatos kontroll alatt tartotta a sértettet, aki egyedül nem is közlekedhetett a településen.

A  férfi agressziója 2020 elejétől fokozódott, rendszeresen és durván bántalmazta az élettársát. 2020. február 18. és február 20. között is puszta kézzel, brutálisan megverte a nőt. Egy ismeretlen szúró eszközzel is bántalmazta, amelynek következtében a nő testén 45 különböző sérülés keletkezett.

A vádirat szerint a vádlott által a sértett fején okozott sérülések jelentős mennyiségű és hosszú idejű vérzéssel jártak. Az asszony végül a durva és kitartó bántalmazásába belehalt.

A férfi 2020. február 20-án reggel maga értesítette a helyi háziorvost, aki a helyszínen megállapította a sértett halálát.

Vedd észre a jeleket!

A Gloucestersire-i Egyetem professzorai meghatároztak nyolc olyan fázist, amiknek egy része előrevetíti, hogy tragikus következménye lehet egy kapcsolatnak:

Családon belüli erőszak, és amit tudni kell róla:

Fotó: Pexels

(MTI, atv)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése