Az elmúlt napokban bizonyára sokan látták, hogy milyen kaotikus jelenetek alakultak ki a kabuli reptéren, miután az Egyesült Államok, pár héttel a 2001. szeptember 11-i terrortámadások huszadik évfordulója előtt kivonta csapatait az országból. Az amerikaiak távozásának hírére azonnal támadásba lendültek a szélsőséges tálib erők, amelyek rövid idő alatt újra bekebelezték Afganisztánt. Szívszorító látni azokat a felvételeket, amelyeken a kabuli reptérről távozó utolsó amerikai csapatszállító repülőgép mellett futó tömeg próbál minden erejével feljutni a fedélzetre. Többen egyszerűen belekapaszkodtak a gép futóművébe, közülük többen a levegőből lezuhanva lelték halálukat. A gépen egyébként szintén rengetegen zsúfolódtak össze. Az afgán kormány gyakorlatilag összeomlott, Asraf Gáni afgán elnök is elhagyta az országot és Ománba menekült.
A rendkívül összetett és bonyolult afgán helyzetről Kassai Zsigmond írt kiváló összefoglaló cikket a 24.hu-ra, így mi most főként azzal foglalkoznánk, mi vár most az afgán nőkre, akiket a tálibok minimum másodrendű állampolgárként kezelnek, de leginkább nem nagyon veszik őket emberszámba.
Ahhoz, hogy megértsük az afgán nők helyzetét, egy picit azért mégis a múltba kell néznünk, hogyan alakult a társadalom élete ebben a bő 36 milliós belső-ázsiai országban az elmúlt 40-50 évben. Ahogy Kassai is írja, Afganisztánba 1979-ben vonult be a szovjet hadsereg, miután az iráni iszlamista forradalom eseményei láttán attól tartottak, hogy az átterjedhet a jelentős muszlim lakosságú szovjet tagköztársaságokba. Az USA ekkor, Szaúd-Arábia közbeiktatásával kezdte támogatni az afgán harcosokat, azaz az iszlamista milíciák és a tálib erők elődeit.
A hetvenes éveket megelőzően Afganisztán Iránhoz hasonlóan viszonylag progresszív helynek számított, a nők helyzetét tekintve. Az afgán nők 1919-ben kaptak szavazati jogot – csupán egy évvel azután, hogy Nagy-Britanniában célt értek a szüfrazsettek –, míg a XX. század ötvenes-hatvanas éveiben eltörölték a nemi alapú szegregációt, az utóbbi évtizedben elfogadott új alkotmány pedig lehetővé tette, hogy a nők részt vegyenek az ország politikai életében.
A hetvenes években aztán ezeket a jogokat és lehetőségeket elkezdték szépen lassan visszabontani, a korlátozások üteme pedig egyre csak fokozódott, ahogy a térség egyre jobban destabilizálódott. A szovjetek 1989-ben vonultak ki vert seregként, a kilencvenes évekre pedig jelentősen megerősödött a tálibok befolyása. Ez már a nők helyzetére is hatással volt, gyakorlatilag gyökerestül kiirtották a korábban elért állapotot.
A tálibok az iszlám erkölcsi és morális vezérelvének, a saríának egy rendkívül szélsőséges és agresszív változatát vezették be.
Ennek értelmében a nőket kitiltották az oktatásból és a munkahelyekről is, kizárólag férfi kísérővel – leginkább egy férfi rokonukkal – hagyhatták el az otthonukat. Az afgán nők innentől nem kaphattak orvosi ellátást férfi orvosoktól és szigorú büntetés járt érte, ha a testük bőrfelületéből bármennyi (!) látható volt az utcán, magyarul a tálibok kötelezővé tették számukra a burka viselését, amelyen még a szemnyílást is rácsok takarják el. Természetesen innentől szóba sem kerülhetett, hogy egy nő bármilyen politikai szerepvállalással részt vegyen a közéletben.
A kilencvenes évek végére a tálibok az ország 90 százalékát ellenőrizték, ekkortájt nem volt ritkaság, hogy nemzetközi szervezetek számos emberi jogok elleni bűncselekményről, jogtiprásról számoltak be, különösen, ha nőkről volt szó.
Aztán jött 2001. szeptember 11.
A XXI. század egyik első, szomorú Polaroid-pillanata volt, amikor öngyilkos merénylők négy utasszállító repülőgéppel követtek el terrortámadást az Egyesült Államok ellen. A Pentagonba és a World Trade Center ikertornyaiba becsapódó gépek láttán beindult az amerikai hadigépezet és George W. Bush 43. amerikai elnök röviddel a támadások után bejelentette, hogy az amerikai csapatok elindultak Afganisztán felé, ahol a szaúdi Oszáma bin Láden, az al-Káida terorrszervezet egyik alapítója rejtőzhetett.
Az amerikai katonák ekkor szembesültek azzal, amivel a szovjetek pár évtizeddel korábban: a rendkívül nehéz terep és a törzsi megosztottság (Afganisztánban gyakori, hogy akár két egymáshoz közel fekvő falu lakói teljesen más dialektust beszélnek és más vallási előírásokat követnek) hamar állóháborúvá változtatta a dicsőségesnek szánt offenzívát, akkor pedig még senki sem sejtette, hogy az Egyesült Államok leghosszabb háborúja kezdődik meg éppen. A bevonulás idején Kofi Annan, akkori ENSZ-főtitkár hangsúlyozta, hogy az afgán nők szerepe kulcsfontosságú lenne egy stabil afgán állam létrehozása érdekében.
„Afganisztánban nem lehet valódi béke és az ország nem léphet a gyógyulás útjára a nők jogainak helyreállítása nélkül” – mondta világszervezetet akkor vezető Annan.
A tálibokat nem zavarta az amerikai megszállás
Amíg az amerikaiak azzal voltak elfoglalva, hogy Afganisztán szinte áthatolhatatlan hegyei közül kifüstöljenek pár terrorista sejtet vagy kiképzőtábort, a tálibok szépen lassan kiterjesztették a befolyásukat a régióban. Annak ellenére, hogy amerikai segítséggel már 2002-ben felállt a Hamid Karzai által vezetett átmeneti kormány és megkezdődött a demokratikus átmenet, a tálibok már a határokon túlon, főleg Pakisztánban erősítették meg a pozícióikat. Emlékezetes, hogy 2012-ben tálib milicisták lőtték fejbe az akkor 15 éves Malála Júszafzait (lásd kapcsolódó cikkünket), akinek annyi volt a bűne, hogy tanulni szeretett volna. A lány egyébként túlélte a fejlövést, azóta pedig a világ egyik legismertebb emberjogi aktivistájává vált, aki minden idők legfiatalabbjaként 2014-ben Nobel-békedíjat kapott.
A tálibok az amerikai megszállás ellenére végig kitartottak, kisebb-nagyobb lendülettel folyamatosan támadva az amerikai-brit koalíciós haderőt, de nem kímélték az afgán civileket sem: előszeretettel vadásztak olyan nőkre, akik valamilyen befolyásos vagy hatalmi pozíciót töltöttek be.
Afgán iskolás lányok a Zarghoona középiskolában, Kabulban (Fotó: Paula Bronstein /Getty Images)
Az Egyesült Államok húsz év alatt 2 billió (2 ezer milliárd) dollárt vesztegetett el az afgán háborúban – nem beszélve több ezer katona és több tízezer civil haláláról – amelynek a támogatottsága egyre jobban csökkent az USA állampolgárai között. Bin Ládent végül 2011-ben lőtték agyon a Seal Team Six kommandósai, még ugyanebben az évben Barack Obama 44. amerikai elnök pedig bejelentette, hogy az Egyesült Államok 2014 végére kivonja csapatait Afganisztán területéről. Ez ott és akkor annyiban érthetőnek tűnt, hogy az amerikai csapatokat konkrétan azért vezényelték az országba, hogy elfogják vagy megöljék a szeptember 11-i támadások felelőseit. Más kérdés, hogy az Afganisztánban állomásozó amerikai katonák nélkül az afgán haderő – mint most is láthatjuk – nem jelentett túl nagy ellenállást a táliboknak.
Többek között ezért a terrorista vezér halála után három évvel tervezett kivonulás csak álom maradt, ez azonban nem változtatott a tényen, hogy egyre több amerikai követelte a csapatok kivonását. A kivonulásról 2020 februárjában egyezett meg Donald Trump 45. amerikai elnök kormánya, azonban nem a választott afgán kormány, hanem a tálibok képviselőivel. Akkor a tálibok az erőszak felfüggesztését ígérték az amerikaiak békés távozásáért cserébe. Az afgán kormány képviselői és több amerikai tábornok is arra figyelmeztetett, hogy az ingatag lábon álló ország pillanatok alatt fog összeomlani az USA katonáinak jelenléte nélkül, arra azonban talán senki sem számított, hogy ez a most látott sebességgel zajlik majd le.
Mi vár most a nőkre Afganisztánban?
Bár a tálibok az amerikai katonák jelenléte ellenére, rejtekhelyekre húzódva ugyan, de képesek voltak fenntartani a szervezetük működését, Afganisztánban a demokratikus úton megválasztott kormány 2003-tól megkezdte a szélsőséges iszlám erők előtti állapotok helyreállítását. Abban az évben fogadták el ugyanis az új alkotmányt, amelyben külön kitértek a nők jogainak védelmére, 2009-ben pedig a kormány életbe léptette a nők elleni erőszak felszámolásáról szóló Elimination of Violence Against Women (EVAW) nevű törvényt. Ez biztosította, hogy az afgán parlament 250 képviselői helyéből legalább 27 százalékot nők tölthetik be, illetve újra lehetővé tették a nők számára az oktatásban és a munkában való részvételt.
Ennek meg is volt az eredménye, rengeteg nő iratkozott be főiskolákra, egyetemekre: volt olyan időszak, amikor az afgán felsőoktatásban tanulók 65 százalékát tették ki a nők. Az általános és középiskolák padjaiba is több millió afgán lány ülhetett be. Tavaly az ország körülbelül 9,5 millió diákjának 39 százaléka volt lány, míg az afgán munkahelyek 22 százalékát is nők töltötték be, ráadásul több nőnek sikerült magas politikai, jogi vagy épp katonai pozíciókat megszereznie: 2021 áprilisában még több mint 200 afgán bírónőt tartottak számon és több mint 4000 nő dolgozott a rendfenntartó szervek kötelékében.
Bár az amerikai Harper’s Bazaar értesülései szerint a tálibok ígéretet tettek, hogy a nők jogait tiszteletben fogják tartani, már most érkeznek olyan jelentések Afganisztánból, hogy a tálibok uralma alá került városok munkahelyeiről és egyetemeiről hazaküldik a nőket. A tálibok által elfoglalt Kandahárból például azt jelentették, hogy tálib fegyveresek kísérték ki a munkahelyekről az ott dolgozó nőket, akiknek azt mondták, hogy az állásukat mostantól férfi rokonaik tölthetik csak be.
Afgán nők és gyerekek hagyják el otthonaikat Qala-i-Naw városában, miután benyomultak a tálib erők (Fotó: Hoshang Hashimi / AFP)
Eddig az ígéret, eközben az indiai székhelyű APN Live tegnap arról számolt be, hogy tálib harcosok már ajtóról ajtóra járnak, olyan listákkal, amelyek az adott környéken lakó, 12-45 év közötti hajadon nők nevét tartalmazzák. Akit megtalálnak, azt elhurcolják, hogy valamelyik harcosuk feleségei lehessenek. A tálibok szerint ugyanis a hajadonok úgynevezett qhanimat-nak, azaz nagyjából hadizsákmánynak számítanak, akiket el lehet osztani a győztes fél katonái között. A tálib vezetés kulturális bizottsága a közösségi oldalakon tett közzé egy levelet, amelyben minden, általuk megszállt területen élő imámot arra köteleznek, hogy adják át a hajadonok nevét tartalmazó listákat a harcosoknak.
Egyes, a tálibok által újonnan megszállt területek lakói az oldal információi szerint arról számoltak be, hogy a tálibok szigorúan korlátozták a nők mozgását, akik ismét csak férfi kísérettel hagyhatják el otthonaikat.
Mahboobe Seraj, az Afgán Nők Hálózata nevű szervezet alapítója egy pár napos interjúban úgy fogalmazott, hogy a világ vezető politikusai szégyellhetik magukat, azért, amit Afganisztánnal tettek.
Ami most történik, az 200 évvel veti vissza Afganisztánt
– fogalmazott Seraj az interjúban.
A Guardian brit lap múlt vasárnap hozta le egy neve elhallgatását kérő kabuli egyetemista nő levelét, aki szívszorító jelenetekről számolt be az afgán fővárosból. Mint írja, az egyetemen tanuló nőket rendőrök evakuálták az oktatási intézményekből, ám a tömegközlekedést már nem tudták igénybe venni a távozáshoz, mivel a buszsofőrök attól tartottak, hogy ők is a tálibok áldozataivá válnak, ha meglátják, hogy nőket fuvaroznak. Az ismeretlen levélíró arról is ír, hogy testvérének a kormányzati munkahelyét kellett otthagynia, csak azért, mert nő, neki magának pedig, aki épp második diplomáján dolgozik, mindent el kell égetnie, amit az élete 24 éve során elért.
Az afgán nemzeti filmügynökséget vezető dr. Sahraa Karimi Instagram-oldalán intézett segélykiáltásokat a világ felé. Karimi mindössze tízéves volt, amikor a tálibok átvették a hatalmat, végül Iránba menekült, ahol tanulmányait végezte, de, ahogy Nyáry Krisztián író tegnapi Facebook-posztjában rámutatott, a pozsonyi Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett forgatókönyvíró és filmrendező szakon, illetve ott szerezte doktori fokozatát is.
„Ha a tálibok átveszik a hatalmat, betiltják a művészetet. Mi, filmesek lehetünk a következő célpontjaik – írta pár nappal ezelőtt a nemzetközi filmes közösséghez írt nyílt levelében. – A tálibok lemészárolták népünket, elraboltak sok gyermeket, gyermekmenyasszonynak adtak el lányokat.”
Nemzetközi nőjogi és nővédő szervezetek már múlt héten is számos felhívást intéztek a világ kormányaihoz és különféle szervezetekhez, egyelőre azonban nem igazán látni, hogy mi lehet ennek az eredménye. A feljebb említett Malála Júszafzai Twitter-oldalán adott hangot afgán nőtársai iránt érzett aggodalmának.
„Teljes sokkban figyeljük, ahogy a tálibok átveszik a hatalmat Afganisztánban – írta a Nobel-békedíjas aktivista. – Rettenetesen aggódom a nőkért, a kisebbségekért és az emberi jogi aktivistákért. A globális, regionális és helyi erőknek azonnal tűzszünetet és sürgős humanitárius segélynyújtást kell követelnie és azt, hogy a menekülteket és civileket védjék meg.”
Afganisztán lakosságának közel kétharmada 30 évnél fiatalabb, ami azt jelenti, hogy rengeteg olyan nő és lány él az országban, akik korábban nem tapasztalták meg a tálibok rémuralmát. Sokan most szembesülnek először azzal, hogy az amerikaiak távozást követően burkát kell majd viselniük az utcán, és szintén rengetegen vannak azok, akik eddig viszonylagos békében élhették az életüket, ám mostantól nem lesz lehetőségük tanulni, dolgozni és csak férfi kísérettel mozoghatnak. Erős kép volt egy divatos kabuli ruhaüzlet kirakatát ábrázoló kép, ahol egyszerűen lefestették a ruhákat bemutató modellek képeit és bár egyelőre nem tudni, hogy pontosan mit tartogat a jövő az afgán nők számára, valószínű, hogy ez a mozzanat szomorú szimbóluma lesz mindannak, ami most következik, miközben a világ nagy része tehetetlenül (vagy épp karba tett kézzel) szemléli a tálibok újbóli hatalomátvételét és az afgán nők rabszolgasorba kényszerítését.
További cikkeink a nőket érő elnyomásról:
- A japán kormánynak nincs baja a nőkkel, ha csendben vannak
- Az Apple és a Google is asszisztál a nők elnyomásához
- Egyre gyakrabban fizetik a bántalmazott nők bántalmazóik büntetését Oroszországban
