Az afgán lány című kép valódi története

Megérkezett Olaszországba Sarbat Gula, azaz az afgán lány. Steve McCurry leghíresebb fotójának alanya a tálibok elől menekült Európába olasz segítséggel. Az olasz kormány abban is támogatni fogja, hogy be tudjon illeszkedni, közölte a kormányfő hivatala.

Több nyugati országgal együtt Olaszország is részt vett több száz afgán kimenekítésében Afganisztánból, miután az amerikai csapatok kivonulását követően a tálibok augusztusban átvették a hatalmat az országban. A Gula Rómába érkezését bejelentő közleményben úgy fogalmaztak, hogy egykori fotója „szimbolizálja a viszontagságokat és konfliktusokat a történelemnek abban a fejezetében, amelyet Afganisztán és az afgán nép abban az időben élt át”.

Eddig a hír – és most lássuk a hátteret, vagyis azt, amit kevesen tudnak a képről, az alanyáról és a fotósáról. Nem véletlenül nem verik nagy dobra: sem a fotós szakmára, sem magára McCurryre nem vet éppen jó fényt az, ami azóta kiderült a világ egyik leghíresebb fotográfiájáról.

Az MTI ennyit közöl kontextusként:

Első ránézésre egyértelmű, miért olyan híres és népszerű a kép. Könnyű belelátni a „mögöttes gondolatiságot” és a „mondanivalót”, főleg persze azt, hogy „az ijedt szempárban ott tükröződik a háború összes borzalma”. Ezzel a lakossági értelmezéssel nem is az a fő baj, hogy elcsépelt klisé, hanem, hogy nem igaz. Még úgy sem, hogy az 1985-ben, a National Geographicban publikált riportban is szó szerint az a kép aláírása, hogy „egy afgán menekült félelmeit” tükrözi a szempár, a cikkben pedig, hogy „a háború rettegése” látszik rajta.

A sorozat egy másik képe McCurry budapesti kiállításán 2016-ban (Fotó: Neményi Márton)

Íme tehát pár tény, amit nem tudtál az Afgán lány című képről (és magáról az afgán lányról, illetve most már asszonyról), és amelyek után talán átértékeled a képet, a fotóst és a kontextust – nem biztos, hogy pozitív értelemben.

A magazin 1984-ben küldte ki Steve McCurry fotóst, hogy készítsen riportot Afganisztánról, pontosabban arról, mit művelt az országgal a szovjetekkel folytatott háború. Sarbat Gulát – mint évtizedekkel később kiderült ugyanis, így hívják a lányt – egy menekülttábor szedett-vedett iskolájában találta meg, és bár a pastu burka alatt csak a szempárt látta, rögtön elhatározta, hogy lefotózza. Ezzel még nem is lenne baj… illetve de, ezzel is van baj. A 12 éves lány – a lányiskola összes növendékével együtt – akkor már szigorú szabályok szerint élt: nem fedhette fel az arcát, nem létesített szemkontaktust (idegen férfiakkal végképp), és nem is tartózkodhatott egy fedél alatt férfiakkal. Bár egy fotóriportertől elvárható, hogy ismerje és tartsa be a hely és a kultúra szabályait, ahol éppen dolgozik, McCurry számára fontosabb volt a kép, szólt tehát a fordítójának, hogy szóljon a tanárnak, hogy szóljon a lánynak, hogy nézzen a kamerába.

McCurry ezek után átkísérte az akkor már halálra vált lányt az egyik színes falhoz, mert hatásosabb hátteret szeretett volna, és megkérte, hogy mutassa meg az arcát, ami végképp botrányos határátlépés volt, a szó mindenféle értelmében.

A történetet Tony Northup fotós tárta fel és készített róla YouTube-videót. Northup naivan állt a sztorihoz, McCurry-rajongóként tudott róla, hogy a képet később sokan kritizálták – főleg azért, mert a fehér, keresztény ember szemszögéből mutatja be az „egzotikus”, távoli nép szenvedését, az összes lehetséges vizuális klisét bevetve –, de ilyen lehangoló végeredményre nem számított. Kiemelte azt is, hogy a képen a lány feje felett indokolatlanul sok a tér: úgy tűnik, McCurry eleve címlapra szánta a képet, vagyis már akkor és ott a publikáció és a siker járt a fejében. (Egy fotóriporter eleve nem tudhatja, mely képéből lesz címlapfotó, és erről nem is ő dönt.)

Súlyosbítja a helyzetet, hogy a fotós nem volt kíváncsi a lány nevére és történetére; ha meg is kérdezte, nem jegyezte fel, vagy nem tartotta meg. A képnek tehát nem csak azért lett Afgán lány a címe, mert ez így kifejező, hanem mert a szerkesztőknek fogalmuk sem volt, ki ő. Így aztán azzal sem foglalkoztak különösebben, hogy bajba kerülhet-e a lány a kép publikálása miatt. (A dokumentarista fotósok közt a mai napig dilemma, hogy mennyire kell tekintettel lenni az alany érdekeire, főleg, ha tudják, hogy úgysem lesz majd képes kiállni magáért, ha sérelem éri. Szerencsére egyre többen gondolják úgy, hogy nagyon is tekintettel kell lenni.)

Benkő Imre fotógráfus, a háttérben a híres kép (Fotó: Neményi Márton)

Azt már tudjuk, hogy a kép McCurry legsikeresebb fotója lett: stúdiója 18 ezer dollárért árulja a hivatalos nyomatokat, de volt példány, amely tízszer ennyiért kelt el egy árverésen. Nem csoda, hogy végül „levadászta” a nőt: stábjával 2002-ben megkeresték az akkor már férjezett Sarbat Gulát, és újra lefotózták, szintén akarata ellenére. Gula egyébként ekkor tudta meg, mekkora utat járt be arcmása, és ekkor lett belőle híresség szűkebb környezetében. Ebből persze csak baja volt egész életében. Hamis személyi miatt lebukott (nem lehet elítélni: csak hamisított okmányokkal szökhetett át és maradhatott Pakisztánban a biztos halált jelentő Afganisztán helyett), visszatoloncolták, szülőhazájában azonban rendeződött az élete. Még némi jogdíjat is kapott, a pénzből egy árvákat segítő szervezetet működtet.

Hogy a karma hívei végképp elégedettek legyenek, McCurry éppen akkoriban keveredett az egész fotós szakmát megrengető botrányba: több képéről is kiderült, hogy utólag manipulálta a tartalmukat, az egyikről például villanypóznát tüntetett el, egy másikról pedig egy a kompozícióba nem illő kisfiút. Csak hogy tisztázzuk: a fotóriportereknek bizonyos kereteken túl tilos belenyúlniuk a saját képeikbe, azaz semmit nem adhatnak hozzá vagy tüntethetnek el. Érdekes, hogy McCurry – akinek érdemei egyébként vitathatatlanok – azóta nem is riporterként, hanem fotóművészként hivatkozik magára.

Ezek szerint tehát mégis minden rendben van.