Választás utáni gyász: „Vannak, akik azt gondolják, ha nem az ő pártjuk nyer, másnap nem kel föl a Nap”

A történelem során sokan próbálták a racionalitást előtérbe helyezni az érzelmekkel szemben, ha politikáról van szó, de a helyzet az, hogy az érzelmek itt igenis fontos szerepet játszanak. Ez talán a legjobban akkor érhető, ha éppen választás közeleg, az érzelmeink befolyásolják azt, hogyan, ki mellett döntünk, és nyilván amikor kiderül, hogyan teljesített az a párt, politikus amire, illetve akire mi is voksoltunk, akkor törnek csak igazán a felszínre, ilyenkor felfokozott állapotban vagyunk. Ezt a tudomány is igazolja, egy izraeli kutatás szerint a szavazók kortizolszintje magasabb volt, amikor a szavazóhelyiségbe léptek mint egy olyan napon, amikor nem kellett voksolniuk. Ami pedig a végkimenetelt illeti, egy, a 2008-as amerikai választások után végzett kutatás azt bizonyította, hogy azoknál, akik a vesztes jelöltre szavaztak szintén magasabb volt a stresszhormon-szintje mint azoknál, akiknek a favoritja nyert. 

Talán nem meglepő, de a kutatások szerint ha olyan eredmény születik, ami számunkra kedvezőtlen, akkor gyakran hajlamosak vagyunk igazságtalannak tartani az eredményt, viszont azt is sikerült bizonyítani, hogy ha eleve úgy véljük, hogy az eljárás tisztességes volt, akkor könnyebben elfogadjuk a negatív eredményt is.

Igaz, ez nem feltétlenül van így azoknál, akiknek határozott, szerintük erkölcsileg megalapozott álláspontjuk van egy kérdésben, náluk azt, hogy igazságosnak tartják a választás menetét vagy annak eredményét, azt határozza meg inkább, hogy számukra kedvező eredmény született-e. Hogy egy példát nézünk a közelmúltból, a republikánus párti szavazók körében nagyon hangsúlyos a párt- és identitáspolitika uralkodik, és a 2020-as választás alatt könnyen lehetett mozgósítani azzal, hogy a demokraták elcsalták a választást, az objektív igazság, a valóság nem igazán hatotta meg őket, még a Capitoliumba is betörtek. 

1979-ben a Stanford Egyetem kutatói bebizonyították, hogy meggyőződéseink már eleve befolyásolják, hogyan dolgozzuk fel és asszimiláljuk az új információkat, a tanulás módját már a kezdetektől fogva befolyásolja az, hogy mit tudunk és kik vagyunk. A kutatók a vizsgálatok során arra kérték a résztvevőket, hogy olvassanak el egy sor olyan tanulmányt, amelyek vagy támogatják vagy elutasítják azt az elképzelést, hogy a halálbüntetéssel visszaszorítható a bűnözés. Mint kiderült, az eredeti meggyőződésüket megerősítő tanulmányokat módszertanilag komolyabbnak értékelték, és azokat, amelyek ellenkeztek velük, silánynak. A megerősítési torzítás ezen fajtája segíthet megmagyarázni, hogy Trump támogatói miért maradnak támogatói, függetlenül attól, hogy milyen bizonyítékokat tesznek eléjük.

Választani stresszes

Dan Kahan, a Yale Egyetem egyik munkatársa is hasonló következtetésre jutott, ő az elmúlt években többek között azt tanulmányozta, hogy az értékek hogyan befolyásolják például politikai meggyőződéseket, az egyik megállapítása – ami talán nem is annyira meglepő – hogy az információk feldolgozása során is ügyelünk arra, hogy az identitásunk, az önmagunkról és a világról alkotott elképzelésünk ne nagyon sérüljön, vagyis azokat az információkat, amelyekkel ezzel szemben mennek, megpróbáljuk figyelmen kívül hagyni, kevésbé tudjuk azokat később felidézni, mint azokat amelyek pedig alátámasztják a hitrendszerünket. A választási eredmények azért is komoly hatással vannak ránk, mert hajlamosak vagyunk túlbecsülni, hogy mások mennyire osztják a nézeteinket, és amikor megtudjuk, hogy nem így van, az elég letaglózó lehet. Ez az egyik ára annak, hogy sokan véleménybuborékban élünk, hogy hajlamosak vagyunk olyan emberekkel barátkozni, mint mi, olyan emberekkel dolgozni, mint mi, és olyan hírforrásokat olvasni, amelyek megerősítik a világnézetünket. 

„Talán mindenki tapasztalta már, hogy ha van egy fajtájú kutyája, napszemüvege akkor hajlamos olyan felületes általánosítást megfogalmazni, hogy egyre több ilyen kutyát vagy napszemüveget lát az utcán, holott csak a szelektív észlelés miatt érzékeli így, hamarabb feldolgozza a számára ismerős impulzusokat, jelenségeket. Megerősítési torzításról, vagyis a saját véleményünkkel kapcsolatos pozitív vagy negatív eltolódásról akkor beszélünk, amikor azokat az információkat keressük, amelyek  a saját meggyőződésünket alátámasztják, tekintet nélkül arra, hogy amit gondolunk valós vagy hibás-e. Mindehhez jön még a holdudvarhatás, amely során az általunk favorizált egyéneket, nézőpontokat, politikai oldalakat hajlamosak vagyunk szimpatikusabb tulajdonságokkal felruházni. Mindezek együttesen járulnak hozzá ahhoz, hogy arculcsapásként éljük meg, ha végül nem az a párt győz, amelyre a szavazatunkat adtuk”

– nyilatkozta az nlc-nek Zelena András gyászterapeuta, a BGE Társadalomtudományi Intézet tanszékvezető docense.

Egy szavazó izgul az eredményeket nézve, a 2018-as parlamenti választások napján (Fotó: Kőhalmi Péter/AFP)

És a választások miatt érzett negatív érzéseket nem szabad alábecsülni, egyes kutatások szerint egy választási vereség sokkal lesújtóbb lehet az egyének számára, mint egy súlyos nemzeti tragédia. Egy tanulmányában megmérték az emberek veszteséggel kapcsolatos érzéseit Obamát újraválasztását, illetve két nemzeti tragédiát, a bostoni merényletet és a Newtown-i iskolai lövöldözés hatásait vizsgálva. Mint kiderült, a választási vereség okozta szomorúság hatása kétszer olyan intenzív volt, mint a nemzeti tragédiák után érzett szomorúság, és kutatók szerint szerint ez is az identitással függ össze.

Jó hír, hogy néhány nap múlva azoknál az embereknél, akik a vesztes oldalra kerülnek, azoknál a szomorúság elhalványul. Dan Gilbert szociálpszichológus megállapította, hogy túlbecsüljük az érzelmeket kiváltó események intenzitását és időtartamát, így amikor valami jó vagy rossz történik velünk, ám ezek az öröm vagy kétségbeesés érzései nem tartanak olyan sokáig, mint gondolnánk. Ami még érdekes, hogy

a veszteség nagyobb fájdalommal jár mint amilyen örömmel a győzelem.

Rossz hír, hogy az emberek jelentős része azonban hagyja, hogy a politika miatti stressz annyira hasson rá, hogy végül rosszul érezze magát a bőrében. Egy 2019-ben készült tanulmányban az amerikaiak közel 40 százaléka mondta azt, hogy a politikai helyzet miatt szorongás, álmatlanság gyötörte, sőt, van, akinél öngyilkossági gondolatok is előfordultak. A negatív hatás azoknál volt szembetűnőbb, akik fiatalok, politikailag elkötelezettek vagy kormányellenesek voltak. Voltak, akik egy külön kifejezést is alkottak a jelenségre, ez a választás utáni stresszzavar (post-election stress disorder). Maga a szó először 2016-ban, a meglepő elnökválasztási eredmény után került be köztudatba. Akkoriban a terapeuták és más, a mentális egészséggel foglalkozó szakemberek a páciensek számának növekedését tapasztalták, és állításuk szerint főként a demokrata szavazó számoltak be  stresszről, szorongásról, dühről és depresszióról.  A választás utáni stresszzavarral persze nem fogunk találkozni egyetlen orvos vagy pszichológiai lexikonban is, de – ahogyan a fentiek is bizonyítják – ez nem jelenti azt, hogy maga a választás valamilyen formában és mértékben ne lenne hatással a lelki és mentális állapotunkra.

Gyászolom a pártom

Zelena András úgy véli, „a homloktérbe most a szimbólum-üzenetek és a véleményformálók kerültek, a frontvonalban lévő politikusok olyan üzenetekkel kommunikálnak, mint például háború, a gyermekvédelmi népszavazás vagy a családpolitika, korrupció üldözése, miközben a korábban még programok mentén zajlott a kampány. Ahogy a sok impulzus miatt kialakul a reklámvakság, hiszen napi többszáz reklámüzenetet kell(ene) feldolgoznunk, úgy a politikában is megfigyelhető egy hasonló folyamat, ezért zajlik a programok helyett a szimbolikus üzenetek ütköztetése – ez ugyanis befogadható a legszélesebb közvélemény számára. Sok nemzetközi kutatás alátámasztja, hogy a magas párttámogatással rendelkezők azt gondolják, ha nem az ő pártjuk nyer, másnap nem kel föl a nap. A sokk és a tagadás fázisában lévő gyászoló is sok esetben azt hiszi, hogy a szerette elvesztése után már senki nem fog mosolyogni, de aztán jön az arculcsapás, hogy a szélesebb közösségben az élet megy tovább. A sokkhatás különösen azoknál az elkötelezett, pártidentifikációs szavazóknál erős, akik nem racionálisan szavaznak, hanem pártreferenciára alapján, és a párttól eredeztetik saját véleményalkotásukat” – magyarázza a szakember.

Ahogyan a szakértő nyilatkozata is mutatja, a választási veszteséggel kapcsolatban azonban nemcsak a stressz, hanem a gyász szót is gyakran szokták emlegetni, a választások utáni gyász, amit érzünk, valós és ugyanolyan jogos, mint a fájdalom, amelyet egy nehéz szakítás vagy egy szerettünk elvesztése okoz, jegyzik meg többen. Szalai Zsanett Pynky, CNVC akkreditált EMK tréner, gyászcsoport-vezető szerint teljesen rendben van, ha fájdalmat, szorongást, kétségbeesést érzünk, amikor nem az általunk preferált párt nyeri a választásokat.

Hozzátette, Marshall Rosenberg pszichológus szerint a szükségleteink ugyanazok, de annyi megoldási stratégiánk van, ahányan élünk ezen a Földön. Hogy melyiket használjuk, attól is függ, épp milyen aktuális lelki állapotban vagyunk, de általában mindenki aszerint fog reagálni az őt ért veszteségre, hogy mi az ő belső munkamodellje, megküzdési stratégiája, ahogyan általában is ezekhez a helyzetekhez áll. Valaki például a számára legrosszabb forgatókönyvre készül, hogy ne csalódjon, más eliminál, eltávolít, és azt mondja, „történjen az, aminek történnie kell”, ami valójában azt jelenti, hogy nem akar szembenézni azzal fájdalommal, ami az ő pártjának választási bukásával jár.

Nemcsak a választás kapcsán beszélhetünk gyászról, hanem a politikai mindennapi életünkre, kapcsolatainkra gyakorolt hatása miatt is

– emeli ki Zelena András,  aminek az oka az, hogy Magyarországon törésvonalak mentén folyik a politikai diskurzus. „Gondoljunk például egy Fradi-Újpest meccsre. Lehet, hogy nagy impulzusokat, amplitúdókat élek meg az ellenfél táborával kapcsolatban, de ha nem a két ellentétes szektor mezében találkoznánk, akkor még az is előfordulhat, hogy egy jót beszélgetnénk mindaddig, amíg a futball szóba nem kerül. Kelet-Európában nagyon erős ez a dichotómia (valaki vagy fradista, vagy újpestes, vagy Pepsit iszik, vagy Coca Colát), és ez beszivárog az interperszonális kapcsolatainkba is. Azzal, hogy lényegében két oldal küzd most egymással a politika terén is, ez a törésvonal személyes kapcsolatokban is jobban kiéleződik.” 

A választások kapcsán a pszichológus szerint megfigyelhető, hogy az előzetes közvélemény-kutatások folyamatos monitorozásával már megjelenik sokakban az úgynevezett anticipációs, megelőlegezett gyász, amennyiben ezek a kutatások a preferált párt kapcsán nem túl jó kilátásokat jeleznek előre. „Mint amikor a rokonok előre gyászolni kezdenek, tudván, hogy a 90 éves dédnagypapa rossz kilátásokkal bíró, agresszív daganatos betegséggel küzd, kórházi kezelésre szorul. Sokszor lelkiismeret-furdalást is kelt az emberben, miért szomorkodik, gyászol, amikor a szerette még él” – világítja meg a jelenséget a gyászterapeuta. 

Egy választó a telefonján követi a beérkező adatokat a parlamenti választások napján (Fotó: Stiller Ákos/Bloomberg via Getty Images)

Lépj túl a veszteségen!

Ami fontos, aki gyásszal küzd, legyen szó akár egy barát vagy választás elvesztéséről, ne érezze magát rosszul amiatt, hogy “nem tud azonnal tovább lépni” vagy “nem tudja abbahagyni a nyafogást”, még ha  sokan ezt is próbálják sulykolni. Ne feledjük, nem vagyunk egyedül, ez tulajdonképpen egy kollektív trauma, a fenyegetettség és a szorongás közös élménye. És ugyan választások eredményén utólag változtatni egyénenként nem nagyon tudunk, de tehetünk annak érdekében, hogy valamelyest csökkentsük a számunkra kedvezőtlen végkimenetel okozta negatív hatásokat. A legegyszerűbb megküzdési stratégia nyilván az lenne, ha teljes mértékben kiiktatnánk az életünkből a stresszforrásokat, de ez egyre kevésbé életszerű, nem is érdemes homokba dugni a fejünket. Ehelyett inkább megpróbálhatjuk áthelyezni a fókuszunkat máshova, és nem pörgetni folyamatosan a hírfolyamot. Mindez nem jelenti azt, hogy teljesen el kell nyomni a negatív érzéseket, éljük meg, vegyük sorba azokat, ássunk a mélyére, hogy mi váltja ki ezeket. 

– tanácsolja Szalai Zsanett Pynky.

“Bármi, amit használunk ahhoz a saját mentálhigiénékben, hogy jobban érezzük magunkat, segíthet ebben a helyzetben is, jelentsen ez futást, táncot, meditációt. De fejünkben lévő hitek, hitrendszerek amellett, hogy befolyásolják a reakcióinkat és a későbbi folyamatok alakulását, segíthetnek minket a megküzdésben is. Például ha én hiszek a demokráciában, abban, hogy ezt akarta a többség, és négy év múlva újra lesznek választások, akkor ez a hitem előbb-utóbb meg fog engem támogatni abban, hogy ebből a gyászfolyamatból kijöjjek. Segíthet az is, ha felismerem, nemcsak egyedül kell ebben a veszteségben lennem, hanem szövetségeseket, sorstársi közösségeket is kereshetek magamnak. Érdemes olyan embereket találnom, akikkel egyetértek, akiknek lehet ventilálni, amíg ki nem kopik belőlem ennek a veszteségnek az indulata. De mi magunk is segíthetünk másoknak azzal, ha elővesszük a támogató, megértő attitűdöt azzal kapcsolatban, amit a másik érez. Neki ez tényleg fáj, szomorú, csalódott, dühös, vagyis az érzései jogosak, a “megélése” valódi, ami azt jelenti, hogy a saját szemszögéből igaza van.” 

Szakértők szerint pedig az elszigeteltség sebezhetővé teszi az embereket, ezért – ha nehezünkre is eshet – érdemes ilyenkor a közösségek felé fordulni, legyen szó akár a családról, akár a baráti társaságtól, akár valamilyen más csoportosulásról, szervezetről, a kollektív trauma után kizárólag magunkra hagyatkozunk, valószínűleg a legrosszabb dolog, amit tehetünk. A kulcs az, hogy legyünk türelmesek önmagunkkal és a körülöttünk lévő emberekkel.  Mivel a kontroll, az irányítás hiányának az érzése a választások után érzete stressz egyik fő oka, így cselekvés a legnagyobb dolog, amit az emberek tehetnek a szorongás és a félelem leküzdése érdekében tehetünk. Ha nem lehangoltságot, hanem dühöt vagy haragot érzünk, azt is érdemes proszociális tevékenységekbe csatornázni, és politikai nézetkülönbségek áthidalásának egyik módja, ha csatlakozunk egy olyan csoporthoz, amelyet különböző politikai nézeteket valló emberek alkotnak, és ahol értelmes diskurzusokat lehet folytatni. 

 “Erőforrásként használhatom, ha saját magamnak lefektetem a számomra fontos értékeket és képviselem is ezeket. Nézhetem például úgy is a helyzetet, hogy bár nem nyert az, akire a szavazatomat adtam, ezért nem sikerül megvalósítani az általuk hirdetett zöldprogramot, én mégis a saját környezetemben tehetem azt, hogy szervezek egy Facebook-csoportot, és valamit kitalálok, hogy ezek a zöld törekvések valamilyen formában megvalósuljanak. Vagyis állhatok úgy is a veszteséghez, hogy bár a pártom programjában bizonyos dolgok számomra erős értéket képviseltek, de amit tőlük vártam, azt kisebb léptékekben ugyan, de én is meg tudom valósítani. Ehhez persze kell a személyes felelősségvállalás, az önismeret, a cselekedni akarás, és személyiségfüggő, hogy valaki erőt tud-e meríteni ebből, és apró lépésekben a maga életében megvalósítani azokat az értékeket, amit a pártja képviselt, vagy inkább beletörődik, és nem tesz semmit, mert kizárólag a pártjától várta ezek megvalósítását” – véli Szalai Zsanett Pynky.

Az, hogy közösségekre igyekszünk támaszkodni, azt megnehezítheti az, hogy a megosztottság, ami a választások előtt volt, nem tűnik el egyik pillanatról a másikra. Azt, hogy különböző szekértáborok vannak, pedig mindenki másként dolgozza fel, vannak, akik képesek félretenni a nézeteltéréseket, és vannak, akik mindenkivel vitába szállnak, akivel nem értenek egyet. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem lenne szabad határokat szabni, amit persze nem könnyű megtenni, hogy valakivel – különösen, aki közel áll hozzánk – egy időre korlátok közé szorítjuk vagy megszakítjuk a kapcsolatot.

Természetesen a győztes oldal is tehet azért, hogy a sebek gyorsabban begyógyuljanak, ugyan van valami kéjes öröm abban, ha vesztes orra alá dörgöljük a vereséget, de muszáj nagylelkűnek lenni ilyen helyzetben is.

Persze ez nem könnyű, a politika az eszmék harca helyett egyre inkább az egók harcáról szól, ha veszít a jelöltünk, ezt a személyünk elleni támadásnak gondolhatjuk, mintha minket utasítottak volna el.