nlc.hu
Aktuális

Interjút adott a bordélyházas köztévés

Először szólalt meg a “bordélyházas” köztévés – szégyelli, hogy kettős életével nehéz helyzetbe hozta exkollégáit

Tettét elismeri, de tiszta a lelkiismerete.
hálószoba,

Mint arról beszámoltunk, prostitúció elősegítésével gyanúsítják a Kékfény riporterét, mivel szexmunkásoknak adott ki lakásokat. Pár év alatt összesen 16 lakásban több mint 300 prostituált fordult meg Berkes Bélánál, amivel mintegy 30 millió forintot keresett. A kirúgott szerkesztő-riporter most először nyilatkozott az ügyről.

A 444-nek adott interjúban elmondta, senkit nem használt ki, szó se volt bordélyokról, futtatásról. Csak egy különleges ügyfélkörrel Airbnb-zett, nincs kár, sértett vagy áldozat, és bár elismeri, amit tett, de – mint mondja – tiszta a lelkiismerete. Azért szégyelli csak magát, mert 16 évig, és még elfogásakor is az MTV bűnügyi magazinjának munkatársa volt. Állítja, ugyan nem élt vissza a helyzetével, kettős életével mégis nehéz helyzetbe hozta a volt kollégáit.

Bevallotta, a riporteri munkája mellett a másik munkáját, azaz a szobáztatást is nagyon szerette. “Az egy nagyon érdekes világ. Nagyon sok barátom lett a lányok között” – mesélte. Az ötlet pedig onnan jött, hogy egy volt barátnőjétől megtudta, óriási igény van a bújós randilakásokra, amiket csak pár órára vesznek ki. 

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top