nlc.hu
Aktuális
Placebo kezeléstől nyerte vissza a látását

Placebo kezeléstől nyerte vissza a látását egy nő

A kezelésr ráadásul nem is a látására, hanem egy egészen más egészségügyi problémára kapta.

12 évvel ezelőtt egy este Lynley Hood, az új-zélandi Dunedinben élő író éppen  olvasott, amikor a bal szemén hirtelen homályos látást tapasztalt. A fáradtságra fogta a dolgot, lefeküdt aludni, de másnap reggelre a homályos látás nem múlt el. Hamarosan a glaukóma egy meglehetősen ritka formáját diagnosztizálták nála, és az orvos közölte vele, hogy az állapota valószínűleg soha nem fog javulni, legfeljebb a rosszabbodását lehet lassítani. Az asszony végül fokozatosan megvakult, nem tudott többé olvasni és írni sem. 

2020-ban aztán az asszony elesett, és eltörte a medencéjét, innentől kezdve pedig súlyos hátfájdalmakkal kellett együtt élnie. Emiatt kapott lehetőséget,  hogy részt vegyen az Otagói Egyetem krónikus fájdalom kezelésére irányuló kutatási projektjében. 

Lynley Hood

Lynley Hood (Fotó: Profimedia)

A kutatás résztvevői elektromos stimulációs kezeléseket kaptak. Két csoportra osztották őket: míg az egyik csoport az agyat érő elektromos stimulációt kapott, addig a placebocsoport csak a fejbőr szintjén kapott felületes stimulációt.

A 80 éves Lynley Hood a placebocsoportba tartozott, de négy hét elektromos stimuláció után a 80 éves nő látása közel 100 százalékban visszatért. Még a szemészorvosa nem akarta elhinni a történteket.

„A csoda nem egy olyan szó, amit a tudományban gyakran használunk, de ez valóban egy véletlen csoda. Nem ez volt a tervezett eredmény, de látni, hogy a kutatásom valóban hatással van az emberekre, valóban csoda” – nyilatkozta a projekt társvezetője, Dr. Divya Adhia az Otago Daily Times-nak.

Senki sem tudja pontosan, hogy az elektromos stimuláció hogyan hozta vissza az asszony látását, de Dr. Adhia és csapata mindenképpen ki akarja deríteni.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top