nlc.hu
Aktuális
Gálvölgyi János kritikája

Gálvölgyi János éles kritikája a mai műsorokról: „Ma A Nagy Ő-ért versengenek tripla szájú asszonyok”

Ráadásul vannak műsorok, ahova az ő korosztályát már nem is hívják.

Gálvölgyi János hazánk egyik legelismertebb színművésze, aki a színpadon és a kamerák előtt egyaránt bizonyította tehetségét. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész az Újbudai Nagykávéház vendége volt, ahol éles véleményt fogalmazott a mai generációról és a most képernyőn lévő tévéműsorokról. Úgy véli, a jelenlegi pályakezdők sokkal nehezebb helyzetben vannak, mint annak idején ők voltak

Gálvölgyi János

Fotó: Vörös Szilárd

Olyan tehetséges kollégáim vannak, akik be sem jutnak a tévébe. Ha be is jutnak, elmennek a farmra zabot hegyezni vagy a dzsungelbe bogarat enni. Az én korosztályomban minden héten háromszor voltunk valamilyen tévéjátékban. Ma meg A Nagy Ő-ért versengenek tripla szájú asszonyok! Megáll az ember esze, hogy ez a magyar kultúra. Vagy jobb nevű kollégáim bokszolnak… Hát el tudja azt képzelni, hogy a Somlay Artúr és a Csortos Gyula bokszolnak vagy elmennek a Farmra? – magyarázta a színész, aki nevetve jegyezte meg, hiányolja, hogy az ő korosztályát nem hívják olyan műsorokba, mint a Sztárbox. – Imádom a bokszot. Én is néztem. Nem ezzel van problémám. Egy kicsit az fáj, hogy nincs egy öreg kategória, ahol betolnának két tolószékes versenyzőt, és köpködnének egymásra.

Ezt követően Gálvölgyi azt ecsetelte, szerinte több teret kéne kapnia a kultúrának a tévében, mert az értelmi színvonal egyre alacsonyabban van. 

(story.hu)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top