nlc.hu
Aktuális
Nem kérte az ingyenes ellátásokat Novák Katalin

Nem igényelt se lakást, se autót, se titkárságot a lemondott Novák Katalin

Jogosult juttatásokra, de egyelőre nem kérte.

Mint ismert, a volt köztársasági elnökök amellett, hogy életük végéig többmilliós fizetést kapnak, számos ingyenes ellátást is igénybe vehetnek. A kegyelmi ügy miatt február 10-én lemondott Novák Katalin igényelhet lakást, amelyhez egyfős személyzetet is biztosítanak, sőt még a fenntartási és rezsiköltségeket is az állam állja a központi költségvetésből. Személyzetet akkor is kérhetne az exállamfő, ha a saját lakásába költözik. Sőt élete végéig háromfős titkárságot alkalmazhat, valamint ingyenes egészségügyi ellátás és személyes gépkocsihasználat illeti meg. 

Novák Katalin egyelőre nem vett igénybe az említett ellátásokat – értesült a Telex. A portál az Országgyűlés Hivatalától megtudta, hogy a volt köztársasági elnök a lemondása óta még nem kért lakást, titkárságot, egészségügyi ellátást és autót sem. A jövőben azonban bármikor dönthet úgy, hogy mégis él ezekkel a jogosultságokkal.

Novák Katalin

Novák Katalin – még köztársasági elnökként – a magyarországi és felvidéki lelkészek találkozóján a Groupama Arénában 2024. január 27-én – Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Az exállamfő amúgy a február 10-i lemondása óta egy nyilvános eseményen sem jelent meg, Sulyok Tamás február 26-i beiktatási vacsoráján a miniszterelnök hivatalának otthont adó Karmelita kolostorban viszont ott volt, a férjével együtt érkezett a fogadásra. Kiderült, azért volt ott a rendezvényen, mivel a miniszterelnök a korábbi államfőket is meghívta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top