Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2018. október 26. 16:51281176.

    Szervusztok.


    Délelőtt piacoztam egyet, koszorú-koszorú hátán, tele volt a piac vele, no azért vettem mást is. Hazafelé már a buszon volt egy hívásom, mondtam majd később, mert nem hallok, mivel most indul a busz, hát türelmetlen ismerősöm talán távcsővel figyelt, mert alig nyomtam le a kilincset már hívott, ami nagyon maratoni volt, legalább háromszor megjártam volna a várost, ráadásul már éhes is voltam, de nem baj, csupa jó szándék a lelkem, csak kicsit olyan se pont, se vessző típus, én meg jó hallgatóság vagyok.


    Délután a gépemen rendezkedtem, és most végeztem, jól belebonyolódtam a filmekbe, amire helyére került minden.


    Ildi a hibiszkusz magot ugyan úgy kell elültetni mint a palántának valót, és akkor már jövőre virágzik, de én kiültettem a helyére mivel későn találtam meg a magot, és későn ősszel hozott bimbókat. Kérek szépen palántát majd ha jut.


    Marika most a türelem a gyógyszered, a segítséged is adott hozzá, háláld meg azzal, hogy gyorsan meggyógyulsz.


    Annuska sikerült a krizantémok karózása, úgy állnak mint a cövek.


    Magdikám nem kis lelki teher egy ilyen esemény, idő kell a visszazökkenéshez.


    Borsika nagyon sajnálom a kutyust, és reménykedek, hogy sikeres lesz a kezelés. Nagyon sokat nőtt.


    Saci megy a drukk Misinek, olyan szorgalmas és kitartó.


    Julika, remélem nem visel meg nagyon az "edzés", érzed legalább az izmaidat.

  2. 2018. október 26. 16:15281175.

    Sziasztok.


     


    Hogy nekem miért kell százszor bejelentkezni,. hogy írjak pár sort. 


    A kezelés ma nem volt jó, változás sincs , most pihentem egy kicsit. 


    Nagyon elfáradt a lábam.  a többit meg úgy is tudjátok. 


    Holnap nem megyek a festős tanodába, minden nap mentem már eddig, és még holnap a temetőbe el kell jutnom.


    Ma a piacon vettem árvácskát, be szeretném ültetni a két edényzetbe. 


     


    Drága Sacikám, nekem nincs érett fügém, amit a madarak leehetnének. Csak zöld és éretlen 4 db volt ami leevődött. Máséból főztem be. 


    Magdi, most megnéztem egy részt abból amit ajánlottam.  A felirat az ÁÉ-n. megtalálod.  Ha nem szólj.  3 rész van vissza. Alig bírom kivárni. De most kicsit ki kell mennem a levegőre. 


    Marika légy türelmes - hisz az is vagy - eljön az idő, amikor szaladsz mint régen. 


    Borsikám, elhiszem, hogy sajnálod a kutyust, remélem helyrejön rendesen. Ma én is vettem  megint MagneB6-ot, hogy a kutyával megegyük. 


    Erika gyógyulj, vigyázz magadra, ne hajlong, ne  erölködj, ne emelj,  legyen  a szemeden napszemcsi. 


    Nem tudom még mit akartam, lehet, hogy semmit sem.


    Mindenkinek ölelés. 


     


     


     

  3. 2018. október 26. 15:56281174.

    Sziasztok!


    Most olvastam végig ....igen tevékenyek vagytok.Én ma semmit sem csináltam ....mégis fáradtabb vagyok mint egy ásós nap után.


    Ma temetésre mentem. A tómalmi szomszéd halt meg ....ő a Kata/ róla szoktam írni / férje .Többször beszéltünk a napokban telefonon....meg voltam hívva/ jó magyarosan/ a torra is. Nagyon szabadkoztam ....de éreztem, hogy rosszul esik neki.na...összekészülődtem ...utálom a fekete göncöket.Nem tudom mi van ebben a városban, hogy ilyenkor mindenki fekete...a Vali temetésén egyedül rajtam volt világos kabát.Kiszámítottam melyik busszal kell mennem...marad időm egy szál rózsát venni.A busz  nem jött...10 percet vártam ....aztán loholtam a temetőig.Katonai temetés volt ....és én azóta nem voltam ilyennek még a környékén sem.Mikor megláttam a sok katonát, a díszszázadot  a zenekart stb....olyan remegés jött rám  azt hittem összecsuklok.Kellett jó pár perc mire  megnyugodtam.Az egész szertartás alatt azt hittem megfulladok.Mikor a temetői résznek vége volt.Kata kutyás barátnőjével " mentünk a többiek után".A Sopron Szálló különtermében volt a fogadás.Emlékezés, vetítés stb.....ettünk .kicsit beszélgettünk ....aztán mindenki ment tovább.Lelkileg nekem nagyon megterhelő volt....pedig Kata barátnőjével kellemesen elbeszélgettünk ...kiderült valamikor J. ügyfele volt....mégis nagyon sok minden felszakadt bennem ,amiről azt hittem már mélyen van.


    Kicsit még bambulok ....aztán visszazökkenek a régi kerékvágásba.


    Ildikém ...köszönöm a filmajánlót.Megtaláltam ....ez lesz a következő amit nézni fogok.Gondolom már megjöttél a kezelésről.Milyen volt?


    Borsévi....nagyon sajnálom Rózy kutyust.Olyan borzasztó mikor az ember nem tud segíteni.Most, hogy írtad ....talán hétvégén nekem is kellene nokedlit csinálnom.Ha többet csinálok mint amit megeszünk elsőre ....kicsit meg szoktam forró olajban forgatni / nem nagyon /....de már igen régen csináltam. Hanyatlik a konyha.


    Julika...hamar végeztetek.Talán ha nekem is lenne társaságom  jobban vonzana a fürdés.Nincs pardon ...az ünnepek után le kell járnom.


    Marika pihenjél...örülj a gondoskodó családodnak.

  4. 2018. október 26. 15:16281173.

    Szervusztok


    Erika, már biztos otthon pihenget. Remélhetőleg, megmondták, hogy mit nem csinálhat. 


    Sacika, hogy vagy? Magadról nem irtál. Misike készül a versenyr?


    Borsika, jó kis sétát tettél. Sajna az árak nem nyd-s zsebhez méretezték.


    Marika, megint csaknyugtatni tudlak. Mindennek el jön az ideje. Most téged kényeztet a család, eddig Te tetted ezt. Örülj, hogy ilyen aranyos, szerető caládod van.


    Julika, ezek az edzések ha használnak akkor minden pénzt megér. Csak arra vigyázz, hogy amikor kijöttök nehogy megfáz.


    Ildike szép napod lehetett. Biztos sok emlék elökerült. Az jó, hogy a fájsz kevésbé jött elő.


    Magdika, ugye csábitott a kert és menni kellett. Gondolom, jó sok tennivalód volt. Azért ugye az ásásra nem gondolsz?


    Anikó, de jó, hogy volt segitséged. Sikerült felállitani a krizanténokat?


    Pötyikét nem láttam.


    A csunya borongós idő ellenére, legyen szép napotok és a gyógyuljatók meg.


    Ui: Állitólag a hétvégén kell az órákat visszaállitani.


     

    előzmény:
    Rolta (281172)
    2018-10-26  13:29
  5. 2018. október 26. 13:29281172.

    Szép napot Mindenkinek!


    Nálunk ma is szép , napsütéses...


    Marika......egy nagy nagy piros pont a családodnak amiért ilyen szépen melléd állnak......fogadd csak el, fordított esetben te is ezt tennéd......most vigyázz magadra és ahogy múlik az idő te is egyre erősebb leszel...


    Borsika....sajnálom szegény Rozit...talán hatásos lesz a kezelés...kérdezted a mai menűm..eléggé össze nem illő a párosítás....sóska buggyantott tojással....ami még mindig nem sikerül.....és karfiol morzsa..


    Ildikó....a madarak érzik mi a finom ezért dézsmálják meg az érett fügédet.....én most sokat dilemmázok füge ügyben....a miénk már nagyon nagy volt és terjedelmes, a tavasszal teljesen vissza lett vágva és akkor történt, hogy a segítő szomszéd orvoshoz került csúnya kiütésekkel és lázzal, kiderült allergiás a fügefa nedvére.....a fa tőröl több új szárakat hozott, félek meghagyni....bár nekünk soha nem volt tőle semmi bajunk..


     


     

  6. 2018. október 26. 11:48281171.

    Ilyen jót nevettem, hogy szingli napjaim vannak


    Nagyon sajnálom a kutyát és a gazdikat is. Nagyon nagy bánat ez, és kiadás is..de legalább gyógyulna meg. 


    Marika!


    Csak csinálják a gyerekek, nekik is jó, hogy érzik, most ők tudnak segíteni, nekik  is jobb, ha kíméled magad. Majd megerősödsz és akkor majd ellátjátok magatokat. De innentől más időszámítás kezdődik,  ezt neked is tudomásul kell venni. ne csak nekünk mond hogy vigyázzunk magunkra. Most magatokra kell vigyázni, hogy sokáig élvezhessétek a gyerekek szeretetét, gondoskodását. 

    előzmény:
    BORS (281169)
    2018-10-26  11:08
  7. 2018. október 26. 11:33281170.

    Ja, igen,.... mit hagytam ki??? .. főleg Magdikának,és Pötyinek akartam elpanaszolni, persze Nektek is, hogy R-mék  bordeauxi dogja, a Rózi nagyon beteg lett, talán a belei vannak megcsavarodva, de az is lehet, h a májával van baj, járt kint 2x is állatorvos, vettek vért és kivizsgálás alatt áll szegény. Várják a labor eredményeket. Azonban félő, hogy addig kimúlik szegény, mert egy hete már, hogy nem eszik,  valamilyen vtg. tűvel adják neki a folyadékot, levest, és a gógyszert is. Sovány és gyenge. Annyira sajnálom, nagyon szeretni való állatka. :- (((

  8. 2018. október 26. 11:08281169.

    Sziasztok kedves barátnőim! Ragyogó napsütés van nálunk,  küldhetek belőle nektek is? vagy nálatok is süt? Itt kukás nap van. Közöm hozzá semmi, mert van, aki kivigye. Nekem a lehulló levelek maradnak, bezsákolni. Sacikám kérdezte, ..igen,  gyönyörű  szép szinesek,  de túl sok van belőlük. Nem győzöm. 


    Ildike nagyon kellemes találkozásod volt Rózsi barátnőddel, olyan jól leírtad. Régi barátság lehet a tietek, ugye? ..még a dolgozóból. Meg ugye, szinte szomszédok is vagytok? Az ilyen egymásra figyelős barátságok igen értékesek szerintem. 


    Voltam tegnap a Kökin, az nekünk az egyik bevásárló központunk. A töredező körmeimre vettem a Müllerbe gyógylakkot. Ott minden nagyon szép és jó is, de minden nagyon drága. Már kitette a mikulás az édességeket a polcokra, lehet vásárolni belőlük.


    A divatboltok kirakatai is nagyon szépek, de elképesztő árak vannak. Bementem a Tescoba is, egy kicsit megkényeztettem magam: le volt árazva a Tibi csoki és a banán, vettem magamnak. Haza felé kulcsmásoló,  uganott ollók éleztetése. El is ment a délutánom. 


    Késő délután kiolvasztottam, és beldobtam egy fél csirkemellet a serpenyőbe és olyan tokányosra  megcsináltam mára. Gyorsan meglett. Ma tészta lesz mellé. 


    Semmi nem történik velem, úgy mennek a napok, ugye?   Az előbb még hétfő volt, most meg már péntek!!! 


    Annuska, szia, általánosságban  hasonló vizsgálatokra járok  3 havonta,    mint te,  a reumára gondoltam pontosan. Hát most  bizony elfelejtettem újabb időpontot kérni. Majd kíváncsi vagyok, mikorra kapok legközlebb. 


    Mit kerestél legutóbb azon a létrán? Függöny csere volt? .nagyon ügyes vagy, de igen veszélyes mutatvány! .én nem tudok sokáig felfele nézni, mert begörcsöl a nyakam.


    Marika nagyon helyesek a germekeid, hogy mindenben segítenek. Jól jön az most. Kímélni akarnak. Jobbulást kívánok.


    Olvasom, hogy Anikó lánykája is igen figyelmes, segít hazajuttatni a bevásárolt nehéz csomagokat. Nekem is ajánlgatják ezt a kényelmesebb megoldást, mostanában mind többször fogadom el.


    Erika édes, ..".látod??? " ..nem is vagy igazán tisztában a drága soföröd - férjed urad - értékével!  Non-stop rendelkezésedre 


    áll,  csak rá kell villantanod egy mosolyt és már  repít is, oda, ahova akarod, bármekkora bevásárló csomagod is van!  Jobban vagy-e már kicsit? 


    Imádom, amikor  Julika ír a "szingli" napjairól, amikor Timije nincs, és Ő azt csinál, ami éppen kedvére való. 


    Pötyike,  ..szegény Urad,  már mint a foghúzás miatt sajnálom.Meg írígylem is, mert Neki még van miből kihúzni. Majd mondd meg neki, ok? Szeretettel üdvözlöm.  Nekem az alsókon korona van. Amikor csiszolta  egy dr.-nő, el voltam ájulva,


    mert nem fájt a csiszolás egyáltalán. Ilyen nincs!!.. gondoltam és a meghatottságtól félájultan


    tántorogtam haza. Aztán bújt ki a szeg a zsákból!!..kiment belőlem a fájdalomcsill.inj. hatása, és felfedeztem hog össze-vissza van belül hasogatva a szám a csiszológéptől. Na, így jártam én akkor. 


    Sacika, mi lesz ma nálad a menű?  Hogy csináljam a nokedlit, hogy másnap is jó legyen?  Pl.marad és tennék rá tojást. Vagy inkább ne?  Majd mesélj a diófa alatt Alináról és Lucsiról is. Ők most hányadikosok? Nálunk Áron az idén sulit váltott, olyanba ment, ahol nagyobb hangsúly van az angol nyelvtanuláson. 


    Mindenkit pusszantok,  ..akit véletlenül kihagytam volna, azt ké tszer is.

  9. 2018. október 26. 10:22281168.

    Szervusztok!


    Itt ragyogó napsütés van.Csak úgy ömlik be a napsugár.


    Tegnap Adrika nekiesett a nappali és a hálószoba ablakot megtisztította.A többit is megakarta csinálni, de már sötétedett.Sokat dolgozik és mindig későn ér haza.Alig van egy kis szabadideje.Papa mondta, majd ő megcsinálja a többit, ha nem megy szól.


    J. is itt volt tegnap.Bevásárolt, krumplitól az élesztőig mindent ami e között van,tisztítószert, vizeket.Nem sorolom.Most egy darabig nem kell menni esetleg gyümölcsért.Hozott két napra ebédet is.


    Olyan rossz nézni, hogy sürögnek, forognak én meg csak tötyögök.Úgy csinálnám velük, de nem megy és még nem is szabad erőltetni.


    Sokat gondolok  gondolok rátok.Látom mindenki tesz, vesz, ügyeskedik.Csak óvatosan nehogy sok legyen.

  10. 2018. október 26. 09:48281167.

    Szervusztok!


    Ma csúcsot javítottunk, már negyed 10 kor itthon voltunk. Igaz ma nem jött a sógornőm, hárman meg pikk pakk kész voltunk. Ma már elfáradtam, ez a gyógytornász nem gyógytornát hanem edzést tartde csináltam. 


    Ragyog a nap de Timi rám parancsolta ilyenkor nem szabad dolgozni, és én hallgatok rá. 

  11. 2018. október 25. 20:27281166.

    Magdi a letöltési helyünkről töltsd le a Let Me Introduce..... sorozatot. 


    Azt hiszem,csak Julikának küldtem el. Nézd meg. 


    Nagyon jó.  Azt nézem. 


    A fügének adj még egy évet, a miénk is mindig megkapja. Bár mostanában egy db érett sem volt rajta.  Összes érett állomány 3-4 db volt.

    előzmény:
    harangvirag08 (281165)
    2018-10-25  19:36
  12. 2018. október 25. 19:36281165.

    Örülök, hogy ilyen szép napod volt.


    Nézem az Iron Ladies-t....a Rita oldaláról.Az első  két résznél állandóan töltött....már majdnem feladtam.Most a Videán nézem...itt jó.Szokatlan a koreai hang után a tajvani/?/....de már ideje volt ilyent néznem.


    A füge ma is ki idegelt...ami pár szem érett azt ,megcsipkedte valami madár....a többi csak van.Felvágtam pár szemet....belül van színe ....ha nem lesz fagy talán  egy kis lekvár lehet belőle.Megajánlottam neki a kisbaltát.

    előzmény:
    franci47 (281164)
    2018-10-25  18:41
  13. 2018. október 25. 18:41281164.

    Jó estét.


     


    Megjöttem  5 óra előtt. 


    Nagyon szép idő lett mire Kávásra értem. Rózsi a kapuban várt.


    Annyira aranyos volt, jött elém, és nagyon örült nekem, én is neki. 


    Mégjó, hogy reggel nem vettem fel a melegebb kabátomat, mert ebéd után egyszál pulcsiban lehetett kint lenni.


    Először  a kapunk belépve megnéztem a kutyákat, nagyon szépek,  retriever félék, az egyik az is golden retriver. Annyira kedves, akár a mi kutyánk. 


     


    Rózsi süteményt sütött, megkóstoltuk, és ittunk egy kávét.


    Odaérve sütiztünk és ittunk egy kávét.


    Vittem kis ajándékot fügelekvárt, és diólikőrt, és a festeményt. 


    Fel is tette a falra, egy másikat leakasztott, az  előszoba-nappaliban van.  Én is örültem, hogy nem a konyhába tette. 


    Aztán beszélgettünk, Különböző témák forogtak. 


    Eljött az ebédidő, ettünk, és kimentünk a szép napsütésbe.  Rengeteg leandere van Rózsinak, hogy fogja ezeket bemenekíteni, nem tudom, sok ki van ültetve, azokat majd ki kell ásni. 


    Aztán események az életünkből, a régmultból, és a mostaniból. Ki mit  nem bán, hogy így történt az életében,Rózsié elég kalandos vagy inkább nehéz volt. Rá szakadt a 3 lány nevelése, és eltartása,taníttatása, és most is sokat segít a 3 gyerekének.  Ő egy fregoli ember. Azért már fárad.  


    Megnéztük a  nyomdai búcsúztatójának képeit a cégest, és a privátot, amin én is részt vettem. 


    Megcsináltunk egy frissítést a gépén, szerencse, hogy ezt tudtam. 


    Kaptam viszont nagyon finom szörpöt ami sokféle gyümölcsből készült, almát, hozott nekem köveket Horváto-ból. Hoztam rózsaszín hibiszkusz magot. Csak azt nem tudom mikor kell elvetni.  aki tudja írja meg. Cserépbe, vagy ki a földbe?


     


    Örülök, h ogy gondoltatok rám. Én is gondolok mindnyájatokra mindig. Eszembe jut, vajon mit szólnátok ehhez, vagy ahhoz. 


    Lábam  elég jól bírta, nem mondom, h ogy fájdalom nélkül. Most este viszont már nem nagyon kedvez nekem a helyzet. 


    Holnap mennem kell. 


    Megyek filmezek egyet, mert nagyon izgat a dolog. 


     


     

  14. 2018. október 25. 16:49281163.

    Sziasztok!


    A reggeli szürkeséget gyönyörű őszi idő váltotta fel.Délelőtt mentem Tómalomra.Ott csinált vircsaftot a tegnapi szélvihar. A leanderek felborulva, cserepek szintén, alátétek a kert minden pontján  stb. Rendet raktam....majd lombot söpörtem , meg ami jött.Nagyon csábított az ásás....de ellenálltam.Majd a napokban kerítek valakit ....ha nem sikerül akkor csak rám marad.


    Sokat gondoltam én is  Erikára.....majd biztosan jön ha lesz rá lehetősége.


    Ildinek is kellemes lehetett a Zöld Rózsival töltött idő ....olyan jó, hogy személyesen ismerjük.Biztos örült a szép ajándéknak


    Pötyikém ...gyógyulást /fog/ kívánok Lajosnak.Nekem is esedékes lenne egy látogatás.


    "Létrázók"  óvatosak legyetek ....én tavaly csúsztam egyet....halálfélelmem volt.


     


     


    Gondolok rátok ....elfáradtam....

  15. 2018. október 25. 16:23281162.

    Szép délutánt Mindenkinek!


    A reggeli felhők elszálltak másfelé és nagyon szép napos idő lett.......Annyira langyos, hogy a mosott ruhák kint megszáradtak.


    .Olyan semmittevős napom van...pedig lenne mit tenni...Hét végén jönnek a lányok és a létrázós cseréket megcsinálják...téli le...nyári fel....kiborítottam a birssajtomat  most száradnak..szép lett és elég sok....


    Ildikónak biztos jól sikerült a találka....ilyen ajándéknak csak örülni lehet...


    Annuska....remélem nem lett bajod, vigyáztál a létrázással....


    Anikó...jó is az ha akad segítség a haza cuccoláshoz...


    Pötyike...sajnálom a párodat, a fogászat nem egy jó dolog....írtad, hog nem szeretsz főzni, pedig igazán jól tudsz.....én fordítva vagyok szeretek, de sok mindent  nem igazán tudok....


    Borsika......hullnak e még a vadszőlőtök levelei? Ezeket nagyon sajnálom, mert ilyenkor olyan szépek..


    Lehet, hogy Erika valóban még nem ért haza, talán holnap jelentkezik egy szó erejéig...


     

  16. 2018. október 25. 14:07281161.

    Szerintem Erika még a kórházban van.  Itt Csabán csak 4 kor lehetett felkelni, akkor még megvizsgáltak, és mehettem haza, másnap jelentkezni kellett a rendelőben. 


    nagyon hideg lett, hideg eső szitál. 

  17. 2018. október 25. 13:36281160.

    Szervusztok.


    Reggel óta sokat gondolok Erikára, biztosan szerencsésen túl van rajta, és várja már, hogy a szőke herceg érte menjen. Mielőbbi tisztánlátást, és felépülést kívánok.


    Mentem volna busszal a városba, de amikor a váróban álltam már, befutott Anikó, így vele mentem, legalább több mindent /nehéz dolgokat/ is vettem, kihasználva az alkalmat, hogy nem kell cipekedni.


    Ez a bolond szél lefektette a krizantémokat, most megkaróztam, szerencsére nem törtek el, máskor már előre karózok, most elfelejtettem, hát van ilyen.


    Annuska remélem szerencsésen földet értél, valami plusz feladat mindig adódik.


    Ildi remek időt fogott ki a látogatásra, jó szórakozást. Biztos tetszett az ajándék.


    Julika jó ötletet adtál a levessel, nekem is van pörkölt a fagyón, lehet megcsinálom.


    Pötyi ha "csak" 1 fogat kellett húzni Lajosnak akkor még jól megúszta. Jobbulást.


    Állítólag tegnap havazott Kékestetőn, most meg jön a nyári meleg, na ne csodálkozzunk, hogy előjönnek a fájdalmak.

  18. 2018. október 25. 11:34281159.

    Szervusztok


    Erika, lehet, hogy már tul is van a mütéten és pihizik. Biztos minden ok. és sasszem lesz .


    Borsika, de jó, hogy jelentkeztél. Ebben a bolond időben vagyon vigyázz magadra és mindig jól öltözz fel.


    Ildike, mondom én, hogy türelem, de tudom, ez szinte lehetetlen amikor a fájsz az úr. Azért bizzunk benne, hogy lassan csökkeni fog a fájsz és a végén eltünik.


    Anikó, nyugi a jó szakember aranyat ér, na de tudjuk, hogy a szakik nagy úrak mivel kevés a jó.


    Julika, a tegnapi pihenést ma munkával folytatod? Nálatok nem esik, hogy ablakot pucoltál?


    Pötyike, azzal a székkel ovatosan, egy esés nem volna jó. Lajosnak  gyors foghely gyógyulást kivánok.


    Ma én is a határaimat feszegetem. Megint létrázás a feladat. A szellöző a tegnapi nagy szélben kilazult azt meg kell csinálni. Már mindent elökészitett, most már csak neki kell állnom.


    Mindenkinek kelleme fájdalommentes napot kivánok.

    előzmény:
    potymama (281158)
    2018-10-25  10:41
  19. 2018. október 25. 10:41281158.

    Sziasztok!


    Jó hüsi volt reggel 3 fok!!!


    Most viszont kezd melegedni az idő..érzi a fejem.


    Tegnap kihúztak egy fogát Lajosnak..azért maradt még.


    Minden nap varrogatni akarok, de mindig közbe jön valami..pedig van 3 elkezdett baba..be kell fejezni, mert az agyamban már egy másiknak a terve van!


    Kitört a forgós székem egyik görgője..mindig elfelejtem..


    gördülnék rajta és megbillen..majd le esek róla.


    Mennem kell a konyhába..valami kaját főzni. Sosem érdekelt a főzés, de most kimondottan fáraszt. Főleg, hogy keményebb, rágós dolgot nem főzhetek..magam miatt meg kerülnöm kell a savat csináló dolgokat..így nagyon leszűkül a repertoár.

  20. 2018. október 25. 09:53281157.

    Szervusztok!


    Én is gondolok Erikára. Mivel tudom, milyen is az, nem féltem...bár minden beavatkozásnak van veszélye. Ennek nem lesz, tudom. Várom a beszámolóval. 


    Nem szegtem meg a tegnap magamnak adott szavamat. Mára "megembereltem" magam és dolgozni kezdtem. Kész a palóc leves, hatalmas adag, holnapra, holnaputánra...meg ugye ma is azt eszem. Volt a fagyóban még egy adag marha pörkölt, azt használtam fel. A szobámban az ablakot is lemostam...lehet, hogy más ablakoknak is neki esek, még érlelődik a gondolat. 


    Hűvös van.talán nem mondtam ezzel újdonságot. 

  21. 2018. október 25. 09:45281156.

    Erika!


     


    Sok szerencsét és minden jót kívánok!

  22. 2018. október 24. 20:16281155.

    Erika...már lehet nem vagy itt....én is kívánok neked minden jót holnapra....

  23. 2018. október 24. 20:10281154.

    Erika, sok szerencsét holnapra és a továbbiakra. 


    Ne félj. 


     

    előzmény:
    erry (281151)
    2018-10-24  18:09
  24. 2018. október 24. 19:40281153.

    Erikám ....remélem itt vagy még?  Nagyon drukkolok neked holnap .....és várlak vissza "sasszemmel" !!!!


     

    előzmény:
    erry (281151)
    2018-10-24  18:09
  25. 2018. október 24. 18:50281152.

    Ildi!


    Egyáltalán nem éreztem a súlyomat, nem éreztem, hogy húzta volna a nyakamat. Persze biztosan húzta, de a vízben ez nem érezhető. Jó volt. Nem is voltam olyan fáradt mint máskor szoktam. Már kezdem érezni a kis izomlázat, de ez még jóleső, örülök, hogy van még izmom. 


    nagyon nagy szél van itt, hűvös az idő. Semmi kedvem nem volt kimozdulni, filmeztem. 


    Most megyek a szobámba, rejtvényezni fogok. 

    előzmény:
    franci47 (281149)
    2018-10-24  15:16

Címlap

top