Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Elhelyezkedés fiatalként

adry1992
Létrehozva: 2013. október 3. 18:02
Egyre inkább foglalkoztat ez a kérdés így, 22 éves fejjel.
Mindig is jó tanuló voltam, állítólag már az óvodában is kitűntem a többiek közül az "eszemmel". Gyorsan és könnyen tanulok, szorgalmam is van, bár az utóbbi évek után egyre inkább megcsappant a kedvem. Egész életemben hajtottam, mindig jól kellett tanulnom, a gimit is tiszta 5-ösre végeztem. Egyetemre mentem (sajnos elég gyenge egyetemet választottam, csupán azért, mert az közelebb volt). Közgazdásznak tanultam logisztika szakirányon, már a szakmai gyakorlattal is végeztem. Németül felsőfokon, angolul és spanyolul alapfokon beszélek. Ausztriában dolgoztam és tanultam fél évet ösztöndíjjal (bár ezt sem használtam úgy ki, ahogy kellett volna, azért, mert anyám visszahúzott és nem támogatott).
Sokmindenhez értek egy kicsit, a számítógépekhez és az internet világához különösen, weblapkészítést úgy fél éve hobbi szinten tanuljuk a párommal. Engem főleg a keresőoptimalizálás rész fogott meg, könyveket is olvasok a témában, bár az angolom nem elég jó ahhoz, hogy komoly szakirodalmat is kézbe vegyek.
Lényeg a lényeg, így, tanultan, "jó fejjel", egyetem után, 3 idegen nyelv ismeretével is úgy érzem, ugyanott vagy még ott sem tartok, mint más ismerőseim, akik:
- az egész gyerekkorukat végjátszották, míg én a szobában kuksoltam és tanultam
- az egész tinédzserkorukat végbulizták és végalkoholizálták, míg én tanultam (jó, persze néha én is elmentem bulizni, de tizedannyit sem, mint ők)
- akik tettek mindenre nagy ívben, a leggyengébb szakmunkásiskolákban bukdácsoltak és semmivel nem törődtek
- akik soha egy percet nem dolgoztak az iskola alatt, mert anyuci-apuci pénzelte őket, míg én évekig dolgoztam, többféle gyakorlatom van (ja, mekis gyakorlat meg kasszás :D)

Mégis ott tartunk, hogy aki gimiben (8 osztályosban) 8.-ban matekvizsgán megbukott és kicsapták, aki mindig is buta volt a némethez, ő királynői életet él az osztrák fizetéséből és könnyedén talál munkát, míg én, aki felsőfokon beszélek németül, egyetemre jártam, tanultam, én max a meki kasszába vagyok jó, oda is csak szájhúzogatva (peedig hozzáteszem, egyikünk sem csúnya). ott tartunk, hogy akinek végzettsége sincs, jobb munkát talál külföldön, mint egy tanult, diplomás ember (bár én még nem végeztem, de a párom ugyanabban a cipőben jár, mint én, diplomásként). Külföldre nem kell a diplomás, a magyar csak csicskának veszik fel. Itthon meg nincs megbecsülve a diploma, ugyanannyit keresnék diplomával, 2 nyelvvizsgával, mint egy takarítónő. Ha egyáltalán felvesznek, mert általában belekötnek az angolomba vagy a németembe (mert nekik nem jó a C1, már C2 kell!), vagy valamibe, de az ember sosem elég, még fénymásolni is 3 diploma és 5 nyelvtudás kell itthon). Szóval nem tudom hova, merre is tartok. lassan lediplomázom, de nem akarom úgy folytatni, ahogy a párom, hogy 26 évesen egy külföldi gyorsétteremben dolgozik, olyanok között, akik szinte már-már a fogyatékos kategóriába tartoznak. A munkatársai 8 általánost végzettek, olyanok, akik még a német igeragozást vagy igeidőket sem ismerik, akiket kb még utcaseprőnek sem tennék be, olyan buták és tájékozatlanok. Olyanok között kell a páromnak diplomával, szakmai nyelvvizsgával dolgoznia, és nem tud egyről a kettőre lépni. Mi értelme van így tanulni? Miért érünk mi ugyanannyit, mint egy 8 általános végzett, buta, németül nem beszélő ember? Miért nem tudunk előrébb lépni? Saját vállalkozáson dolgoznánk, de a munka miatt semmi időnk nincs rá. Nem is beszélve arról, hogy Magyarországon feleslegesnek érzem a vállalkozást, egyszerre megfojtanának minket az adókkal.
  1. Torolt_felhasznalo_901701
    Torolt_felhasznalo_901701
    2013. október 5. 12:50176.

    Én jelenleg úgy keresnék munkát, hogy nappali tagozatos hallgató vagyok, de amennyiben kapnék lehetőséget, passziváltatnék vagy átváltanék levelezőre. Addig nem, mert valahogy fedezni kell a tb-met és valamiből meg kell élni (szoc. tám, ösztöndíj).

     

    A munkát illetően az a legfőbb szempont, hogy be tudjak járni. (Emiatt nem opció egyetlen diákmunka sem, ami felénk van.) Ami támogatva is legyen, mert ha huszonezer Ft-ot ki kell csengetnem érte a nuku kis fizetésemből, akkor rosszabbul jövök ki, mint a főiskolai szoc. támomból + ösztöndíjamból, ez tapasztalat.

     

    Ezenkívül a nagyon nehéz fizikaira egészségi állapotomból meg a 170 centimhez kemény 45 kilómból fakadóan nem vagyok alkalmas. A túl nagy kézügyességet + kreativitást és a túl komoly szellemi képességeket igénylőekre sem, mert ezekkel alapból, születetten nem rendelkezem. Szóval valami tök átlag dolog, és nekem már egyáltalán nem szempont, hogy köze legyen a főiskolán tanultakhoz, mert tudom, hogy ezzel a kritériummal csak a saját esélytelenségemet növelném.

     

    CV: nézd, nem mindenki tud ütős CV-t rittyenteni. Egyszerűen azért, mert nincs mit beleírnia. Egy pályakezdő tipikusan ilyen.

     

    Ott a gimnázium (az egyik legerősebb ugyan a megyében, de ebből még sosem származott előnyöm), a Bárczi gyógypedes egy egész félévet sem tök fölösleges beleírni, aztán jönnek a "bármi más"-os évek, egy középiskolai gazd. infos OKJ-n eltöltött év, ahonnan átnyargaltam ide, a főiskolára, egy 2 éves felsőfokú szakképzésre, és ez minden. Meg az utóbbihoz tartozó 6 hetes "gyakorlat", ami arról szólt, hogy nagy nehezen beerőszakoltam magam oda, de nem hagytak semmit csinálni, még fénymásolni és kávét főzni sem, így erről sincs mit írnom. Ja, van egy B kategóriás jogsim, meg egy középfokú angol nyelvvizsgám, de utóbbi semmit sem ér, mert sok év szenvedés után is csak éppen ponthatárral sikerült megszereznem, annyira sz@r az agyam, annyira nem vagyok képes megtanulni egyetlen idegen nyelvet sem. Ez így nudli. 

     

    Helyesírási hibáim nincsenek, de hobbim sincs. (Tudom, főbenjáró bűn manapság, mintha legalábbis valakinek az anyját készülném meggyilkolni...) Ha pedig fényképet is kell csatolni, akkor végképp elbukok, mert sem előnyös külsejű, sem fotogén nem vagyok, így az életem során legjobban sikerült 3 képem (2 érettségis + a mostani fsz-es tabló) is bőven kritikán aluli.

     

    Kapcsolatépítés: azt hagyod ki a számításból, hogy vannak a világon introvertált, "antiszoc" emberek is, akiknek ez nem megy. Tudod, az a kis uncsi, szürke egérke típus, aki nem nagyon tud mit kezdeni a többi emberrel, mert nincs miről beszélnie velük, így nem tud szimpatikus sem lenni számukra. És ez nem olyan dolog, mint egy matekpélda, amit meg lehet tanulni megoldani. Alapszemélyiség kérdése. (De ez is biztos csak kifogás...) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_884407 (171)
    2013-10-05  12:09
  2. 2013. október 5. 12:49175.

    Na, hogy esik? Jól, ugye? Fincsi? Az igazságtartalma pedig 100%-os, jól gondolom? Tehát csak kifogásokat gyártotok, sz@r a hozzáállásotok, dolgozni nem hajlandó semmirekellő trógerek vagytok. Ja, hogy mégsem...

     ÉRTSD AMIT ÍROK! Hidegen hagy mindaz amit leírtál, mert napi szinten tapasztalom, és nem foglalkozom vele, nem érdekel. Jobb nekem attól, hogy sírok, hogy milyen rossz és nehéz nekem? Egy fenét! Ezért nem járok sírni sehová, hogy milyen szar nekem, mert..... Mert engem nem érdekelnek a körülmények, és nem gyártok kifogásokat, hogy miért nem... Engem az IGEN érdekel, a többin egyszerűen átlépek! Igen az élet sokszor k..va nehéz, órákat tudnék róla neked mesélni, mi mindent át- és túl kellett élnem, és milyen terheket kell életem végéig cipelnem, és nem kérdezték akarom-e, csak adták! És újra meg újra meg újra fel kellett állnom a padlóról. Sírtam egy sort, majd felálltam, leporoltam magam és újrakezdtem. De ez mind mellékes, mert a lényeg, hogy felálltam, és nem az, hogy padlóra kerültem. Ez az, amikor nem a problémával, hanem a céllal foglalkozom. Amíg ezt a gondolkodást nem sajátítjátok el, addig jóval nehezebb lesz, mint amennyire egyébként is az! Egyet ne felejts el, soha sehol senki nem ígérte, meg hogy az élet könnyű lesz! Az élet piszok nehéz és csak nehezebb lesz idővel! Szóval jobb ha most hozzászoksz a gondolathoz!  És még valami... Rajtad kívül itt ha jól emlékszem, sem volt sem arrogáns, sem gúnyos, sem támadó! Max. leírta a véleményét, ahogy olvasgattam, higgadtan. Igyekeztünk némi tapasztalatot átadni, hogyan lehetne jobban csinálni. Te vagy az, aki minden hsz-ben támadást vélsz, ami nem bólogat a te véleményedre. Pedig nem ártana néhány tanácson elgondolkodnod, nem ellenséget látnod abban, aki nem ellenség.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_901701 (169)
    2013-10-05  12:00
  3. Torolt_felhasznalo_901701
    Torolt_felhasznalo_901701
    2013. október 5. 12:40174.

    Miénk az egész világ, mi? Mekkora hangzatos duma, édes Istenem! A mesében esetleg, ahol a legkisebb szegény legényke elindul világot látni a hamuban sült pogácsájával, aztán övé lesz a királylány meg vele együtt az egész királyság. Csakhogy ez a valóság, ami nem így működik.

     

    Az a szép ebben az egészben, hogy a véleményeken kívül a tények sem változnak, mert azok makacs dolgok ám. Innentől kezdve szabad ragaszkodni az azokkal ellentétes véleményekhez, csak hát minek. De ha esetleg kiigazítják ezeket a véleményeket, hogy összhangba kerüljenek a valósággal, akkor nem ér ám ujjal mutogatni a kiigazítókra, hogy "nem úgy van ám, csak sz@r a hozzáállásotok"!

    előzmény:
    Vitosa (167)
    2013-10-05  11:56
  4. Torolt_felhasznalo_345241
    Torolt_felhasznalo_345241
    2013. október 5. 12:32173.
    Azt hallottam, egyre több egyetemista lesz valamilyen ügynök tanulás mellett, amivel jól lehet keresni magad osztod be az időd, kialakítod a saját vevőkörödet és utána már minimális befektetéssel csak ápolni kell azt.
    előzmény:
    adry1992 (1)
    2013-10-03  18:02
  5. Torolt_felhasznalo_884407
    Torolt_felhasznalo_884407
    2013. október 5. 12:18172.

    Azért azt is hozzátenném, hogy a mi szüleink még nem ilyen körülmények közt dolgoztak, és nem is igazán tudják "eladni" a tudásukat, képességeiket, magukat. Minket sem neveltek rá, hogy ez mennyire fontos. Azért a mostani fiatalok csak belenőnek valahogy, de sokan csak néznek, hogy mivan?

     

    És igen, bölcsödék, ovik hiányában nem tudom, hogy lehetne visszamenni dolgozni. Tisztelet a kevés kivételnek, de az önkormányzatokon is ül egynéhány s.gghülye némber. Mert az én gyerekemet, a külön kérésünk ellenére sem ám a 10 percre lévő bölcsibe vették fel, hanem az egyórányira levőbe.... Aki meg ott lakik, mellette, azt meg ide!!!! Most komolyan, lehetne esetleg gondolkodni, a 4 általános végzettség mellett, hümm???

    Hát úgy döntöttünk, hogy nem bumlizok napi 4 órát a munkahelyemre, maradtam otthonülő, s.ggetmeresztő anyuka még egy évig a gyes alatt és dolgoztam otthonról feketén. 

    előzmény:
    mikro (170)
    2013-10-05  12:05
  6. Torolt_felhasznalo_884407
    Torolt_felhasznalo_884407
    2013. október 5. 12:09171.

    Nagyon sok minden esik a latba egy felvételnél, s nem, nem mindig a 200%-os isteni csoda dolgozhat.

     

    Lehet például ismeretség. Igen, szemétség ha te amiatt esel el egy állástól, mert az xy ismeri a hr-est/főnököt/kollégát. De ha te vagy az, akinek van ismeretsége, úgy mindjárt más a leányzó fekvése, nem?

     

    -> Építs kapcsolatokat, sosem lehet tudni, honnan pottyan le egy jó állás. (javaslom a LinkedIn-t).

     

    Lehet, hogy a hr-esnek interjúztatónak ugyanaz a hobbija. Lehet, hogy emlékezteted valakire. Lehet, hogy nem tetszenek neki a helyesírási hibák a cv-dben, lehet, hogy aznap migrénje van vagy éppen nyert a kaparós sorsjegyen, lehe, hogy a server leállt, mikor te küldted el a jelentkezésedet, lehet, hogy az asszisztens leöntötte kávéval a cv-det, és mivel úgyis volt 300 másik... 

     

    Mindenki lehet peches. De ha jó vagy, akkor ez csak pech, nem végleges állapot.

     

    Ha egy állás nagyon tetszik és szeretnéd nagyon, szimpi volt a csapat, akkor tessék nyomulni. Az interjú után válaszemailt küldeni a meglátásaiddal, egyszer rájuk telefonálni.

    Nem kell egyszerű, átlagos földi halandócskának lenni, mert aki passzív és várja a csodát, arról nem gondolják, hogy a munkájában is majd 150%-ot tud nyújtani. Pedig ez az elvárás. Ha már benn vagy egy ideje, lehet lazítani.

     

    Amúgy te most épp állskeresésben vagy? Mit keresel, mi lenne jó?

     

    Én is lassan keresni fogok, talán jó lenne egy topik, ahol egymásnak tudunk infót átadni és tippeket adni, nem pedig ahol leszedjük egymás fejét.. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_901701 (166)
    2013-10-05  11:25
  7. 2013. október 5. 12:05170.

    Felnőnek a gyerekek. Eddig alájuk toltak mindent, most kezdenek ráeszmélni, hogy nem is olyan egyszerű az élet, mint az, az iskolapadból tűnik. A harcok még előttük állnak. Most derül ki az, hogy ki, mire képes.Persze lehet mindenkit okolni mindenért, de előbb utóbb rájönnek, hogy ettől még nem kerül kenyér az asztalra.

     

     

    előzmény:
    Vitosa (167)
    2013-10-05  11:56
  8. Torolt_felhasznalo_901701
    Torolt_felhasznalo_901701
    2013. október 5. 12:00169.

    Egyébként ha már itt tartunk, nyilván Görög-, illetve Spanyolországban is azért tudtommal (bőven) 20% fölötti a pályakezdő fiatalok körében a munkanélküliek aránya, mert mind lusta, semmirekellő, büdös tróger, akiknek kétoldali munkaundoritiszük van, és a világért sem akarnak dolgozni... Hisz kizárólag rajtuk múlik, hogy dolgoznak-e vagy sem, senki és semmi máson ugye. Na persze.

     

    De lehet ám "kötsögösködni" a gyerekesekkel meg az idősebbekkel is, ilyet mi is tudunk, ahogy ők is tudnak velünk. Lássuk csak pl. a gyerekeseket. 

     

         - Nem tudsz bejönni reggel 6-ra dolgozni, mert akkor még nem tudod beadni a gyereket a bölcsibe/oviba/iskolába? KIFOGÁÁÁS! Az az igazság, hogy büdi a meló, nem óhajtod felemelni a zsíros valagad, és dolgozni. Otthon akarod meregetni továbbra is a köl(k)ökkel.

     

         - Nem tudsz maradni este 7-ig, mert menni kell a gyerekért bölcsibe/oviba/iskolába? KIFOGÁÁÁS! Az az igazság, hogy büdi a meló, leesne a karikagyűrű az ujjadról, ha dolgozni kéne, inkább otthon akarod b@szni a rezet továbbra is.

     

         - Otthon maradnál, mert beteg a gyerek, és nem tudod máshogy megoldani? KIFOGÁÁÁS! Alig várod, hogy megragadhasd az alkalmat, hogy ne kelljen dolgozni, mert annyira nem akarsz, hogy az már üvölt. 

     

         - stb-stb., lehetne ezt még folytatni.

     

    Na, hogy esik? Jól, ugye? Fincsi? Az igazságtartalma pedig 100%-os, jól gondolom? Tehát csak kifogásokat gyártotok, sz@r a hozzáállásotok, dolgozni nem hajlandó semmirekellő trógerek vagytok. Ja, hogy mégsem...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_901701 (166)
    2013-10-05  11:25
  9. 2013. október 5. 12:00168.
    Akinek senki sem kapargatja ki a gesztenyécskéjét, annak, akár tetszik, akár nem, magának kell kikapargatni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_901701 (166)
    2013-10-05  11:25
  10. 2013. október 5. 11:56167.

    Nem tudod megmagyarázni se nekem, se másnak, hogy az egész országban nincs egyetlen állás, ami megfelel nektek. Sőt! Előttetek áll az egész világ, nem kell ebben az országban leragadni, csak előnyötökre válik, ha más országban is tapasztalatot szereztek. 

     

    Az átlagos is dolgozhat, csak fogadja el, hogy a jelenlegi helyzetben neki sokkal nehezebb munkát találni. Egyszerűen azt fogadd el, hogy mi mindannyian ugyanebben a cipőben járunk, csak az ok más. De ugyanígy megkaptuk ezer helyről az elutasítást, a "nincs"-et. Csak mi max. elkenődünk egy kicsit, aztán mentünk tovább. 

     

    De nem akarom tovább ragozni azt, amit nem érdemes. A véleményem elmondtam, az nem változik, ahogy a többieké sem, ezt láthattad. A döntés a tiétek, hogyan álltok a dolgokhoz, az eredmény pedig ezt fogja tükrözni. Az élet nem mindig habostorta, sokszor iszonyú keményen meg kell dolgozni egyetlen apró lépésért is.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_901701 (166)
    2013-10-05  11:25
  11. Torolt_felhasznalo_901701
    Torolt_felhasznalo_901701
    2013. október 5. 11:25166.

    "Lesz 100 hely, ahová nem kellesz, de a 101-re igen."

     

    Álmainkban esetleg.

     

    Úgy látom, az a szó, hogy NINCS, még mindig nem világos. A nincs azt jelenti, hogy egyetlen egy sem létezik. Ehhez hogy alkalmazkodsz?

     

    Akárhogy is akarsz, akármennyire is muszáj lenne, ehhez nem tudsz! Mondom, nem tűrheted fel az inged ujját, és b@szarinthatod félre egy erőteljesebb legyintéssel az útból a hr-est vagy a vezetőt, hogy de márpedig én akkor is jöttem, itt vagyok, kész. A nem azt jelenti, hogy nem. Akármekkora ász is vagy, akármilyen hiperszuperkülönleges is.* Akkor is nem, és pont, pofa be, mehetsz haza. 

     

    * Mellesleg ez felvet egy újabb kérdést: csak a mindenben 200%-os isteni csoda dolgozhat? A többi, az egyszerű, átlagos kis földi halandócska dögöljön meg szépen éhen, mert nem tud ekkorát villantani? És még szégyellje is össze-vissza érte magát, mert ő csak ennyi? Na ne már...

    előzmény:
    Vitosa (165)
    2013-10-05  11:16
  12. 2013. október 5. 11:16165.

    Lesz 100 hely, ahová nem kellesz, de a 101-re igen. Ezért kell valamivel kitűnni a tömegből, tovább tanulni, stb. 

     

    Nem élünk mi sem a holdon, pontosan tudjuk, milyen világban élünk. Miután sokunknak már gyereke van, mi ezért nem kellünk sehová (nálam meg még speciálisabb a helyzet és ezért még nehezebb...)! Ne gondold, hogy nekünk könnyebb! Csak nekünk magunkon kívül a gyerekeinket is el kell tartanunk, és nekik nem mondhatjuk, hogy "bocsi ma nincs vacsora", vagy hogy nem veszem meg ami a suliba kell, vagy nem váltom ki a gyógyszert... Tehát nekünk egyszerűen MUSZÁJ megoldani valahogy. Ezért megtanultunk már egy csomó mindent, többek között azt is, hogy alkalmazkodni kell és kompromisszumot kötni, ha nincs más lehetőség. Azt szokták mondani, nem a legerősebb, a legokosabb, stb. marad életben ha extrém szélsőséges körülmények vannak, hanem az aki a legalkalmazkodóképesebb! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_901701 (164)
    2013-10-05  11:05
  13. Torolt_felhasznalo_901701
    Torolt_felhasznalo_901701
    2013. október 5. 11:05164.
    Könyörgöm, még "imádott" kormányunk szerint is legalább 1 millió munkahely hiányzik (nem ok nélkül akartak ugyanis ennyit "teremteni"), milyen hozzáállásról beszélsz?! NINCS munka! Ezt a tényt (nem kifogást!) nem lehet félresöpörni! Azt sem, hogy ennek következtében (is) nem állnak szóba a pályakezdővel! Vagy hogy gondolod, be sem hívnak sehová vagy ha mégis, azt mondják, nem kellesz, de felrúgod a hr-est/vezetőt az ajtóban, és akkor is betolakodsz a munkahelyre erőnek erejével? Nem kell több munkaerő, nincs szükség rá, ezzel egyszerűen nem tudsz mit kezdeni! Ja, de, fogsz egy pisztolyt, és kilövöd az összes jelenleg dolgozót a helyéről, hogy pótolni kelljen őket...
    előzmény:
    Vitosa (162)
    2013-10-05  10:57
  14. 2013. október 5. 11:01163.
    Milyen mozgásteret akarsz? Tied az egész világ?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_901701 (161)
    2013-10-05  10:45
  15. 2013. október 5. 10:57162.

    Mondtam, hogy nem kell egyetérteni velem. Ez az én véleményem, az én tapasztalatom. Amiket írsz, azt mind úgy hívják: kifogás! Az az ember, aki akar valamit, az ezeket egyszerűen lesöpri az asztalról és nem foglalkozik velük, mert számára érdektelenek és csak akadályozzőák a célja felé vehzető úton. Meg kell tanulni nem az akadályokra, hanem aa célra koncentráőlni!

     

    Az emberek azt becsülik, aki nem sír, hanem feltűri a ruhája ujját és megteszi amit tud! Senki sem mondta, hogy könnyű ma a helyzet, senkinek sem az! De a hozzáálláson múlik szinte minden. Nálatok a hozzáállás a fő gond, ahogy itt most láttuk többen is. 

     

    Sokan sokkal nehezebb helyzetben vannak (én is!!!) mint ti, mégsem sírnak és panaszkodnak, hanem csinálják amit kell és lehet! 

     

    És igen, vagyok olyan galád, hogy ennyi évvel és tapasztalattal a hátam mögött le mertem írni, amit tapasztaltam és maximálisan igaznak gondolok!   

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_901701 (161)
    2013-10-05  10:45
  16. Torolt_felhasznalo_901701
    Torolt_felhasznalo_901701
    2013. október 5. 10:45161.

    "és közben gőzerővel keresi a szakmájának megfelelő munkát!"

     

    Ja, keresi, csak nem találja, eltelik 1-2, esetleg több év, mire adódna egy lehetőség, de ekkor már nem fog tudni élni vele, kitörni a "bármi másból". Mert már kiesett a szakmából, és beleragadt a "bármi másba". 

     

     

    "Vagy lejjebb kell adni az igényeket a szakmában való elhelyezkedéssel kapcsolatosan, tehát maradni valahol annak a területnek a közelében, ahonnan esetleg van később továbblépési lehetőség."

     

    Neked ez a lejjebb adás? Akkor már értem, miért nem közelít egymáshoz az álláspontunk... Nekünk ugyanis ez az alap, a kiindulási pont! Mert erre van talán 0,001%-nyi esélyünk, ennél többre már abszolút semmi nincs. És általában még ez sem jön be.

     

     

    "Aki igazán akar valamit, az mindig talál megoldást, aki nem, az mindig talál kifogást."

     

    Ez okvetlenül kellett ide, ugye? Ez az aranyos, jófej kis odaszúrás. Erről írtam a 106-osban. Jó, hogy ellenségesek vagyunk, miután Ti, jobb helyzetben lévők, magatokra rohadtul büszkén, mellett döngetve (mert Ti aztán megcsináltátok, jaj, de nagyon ügyesen megcsináltátok, a fasza emberek!) elkönyveltek minket dolgozni egyáltalán nem is akaró trógereknek kb. Tipikus. Tudod, ez legalább olyan bántó, gusztustalan görénység, mint amikor szerencsétlen meddő nőnek a torkának ugranak, hogy ez az ő hibája, mert... és akkor jönnek az "értelmesebbnél értelmesebb" magyarázatok, mint pl. hogy rágörcsöl, hogy rosszul éli meg a nőiességét, hogy a helytelen életmódja miatt vált meddővé stb.

     

    Ennyire nem lehettek csőlátásúak, szerintetek annak a több százezer embernek, aki ma Magyarországon munkanélküli, egytől egyig büdös a munka, és a világért sem akarna dolgozni? Hát köszi, biztos így van... Mind csak arra vágyik, hogy nélkülözhessen élete végéig, ez a legnagyobb álmuk! Bakker, de megkóstoltatnám pár évig az ilyen tutit nagyon tudókkal azt, hogy milyen, amikor egyáltalán nincs lehetőség, mozgástér. Nem azért, mert "kötsög" vagyok, csak azért, hogy tisztába kerüljenek végre azzal, hogy miről beszélünk, mert egyelőre szemmel láthatóan nincsenek képben. 

    előzmény:
    Vitosa (157)
    2013-10-05  10:06
  17. 2013. október 5. 10:41160.

    Ígen. Naív elképzelés, hogy megszereztem a diplomám, most már hátradőlhetek. Nem! Aki akar valamit az élettől, az szinte folyton tanul! 

    Én is ezt teszem, most is, és nem is egy dolgot egyszerre, hanem hirtelen 2 nyelv és egy "szakma" (ill. az ehhez kapcsolódó további szükséges dolgok)! Nem lenne muszáj, de akarom, mert van egy célom, amit el akarok és el is fogok érni! 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_699493 (159)
    2013-10-05  10:26
  18. Torolt_felhasznalo_699493
    Torolt_felhasznalo_699493
    2013. október 5. 10:26159.

    Teljesen egyetértek veled.

     

    A másik, meg, hogy magunkank tanulunk. Azzal is csak többet tudunk, több ember vagyunk, akkor is, ha lehet a büdös életben nem lesz szükségünk rá. 

     

    előzmény:
    Vitosa (157)
    2013-10-05  10:06
  19. 2013. október 5. 10:08158.
    Na remek, én tördeltem a mondandómat, de így küldte el! 
    előzmény:
    Vitosa (157)
    2013-10-05  10:06
  20. 2013. október 5. 10:06157.

    Akinek tehát a diploma megszerzését követően nem sikerül elhelyezkednie az általa tanultaknak megfelelő területen, az nagyjából el is felejtheti azt egy életre. Ez nem pesszimizmus, hanem a valóság, amivel mindannyian tisztában vagyunk, akik ebben a cipőben járunk. Épp ezért "sírunk", ha nem találunk az általunk tanultaknak megfelelő pozíciót (sem).

     Mennyivel marad élőbb a tudás, ha otthon ül és sajnáltatja magát, hogy nincs munkája? Szerintem pont annyira elértéktelenedik, mintha eközben pénzt keres valahol, még ha az nem is a szakmája, és közben gőzerővel keresi a szakmájának megfelelő munkát! Vagy lejjebb kell adni az igényeket a szakmában való elhelyezkedéssel kapcsolatosan, tehát maradni valahol annak a területnek a közelében, ahonnan esetleg van később továbblépési lehetőség. Vagy, dolgozni valahol, közben keresni továbbképzési lehetőséget, hogy nagyobb eséllyel találjon munkát a szakmájában! Értékesebbé tenni önmagát a munkáltatók szemében valamivel, amivel több, más lesz mint az átlag, amiért már értékes és kapós lesz. Annyi lehetőség van, csak gondolkodni kell, nyitott szemmel és füllel járni a világban! De hangsúlyozom, ez az ÉN véleményem, nem kell egyetérteni velem! Van egy mondás, aminek az igazságáról én már meggyőzódtem: Aki igazán akar valamit, az mindig talál megoldást, aki nem, az mindig talál kifogást. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_901701 (152)
    2013-10-05  09:15
  21. 2013. október 5. 09:53156.

    "A párom szülei a mai napig abban a tévhitben élnek, hogy diplomával a kicsi fiuk sokkal jobban járt és ezzel majd egyszer, talán, a jövőben jobban fog keresni, mint az, akinek nincs."

     

    Igazuk van. Ők segítettek neki diplomát szerezni, mert ez egy LEHETŐSÉG. Az, hogy aztán hogyan él vele a párod, abban már nem tudnak segíteni.

    Vannak talpra esett emberek, akik diploma nélkül is milimolyosk lesznek, és vannak akik diplomával is a Mekiben végzik. Evvan.

    előzmény:
    adry1992 (147)
    2013-10-04  22:52
  22. Torolt_felhasznalo_901701
    Torolt_felhasznalo_901701
    2013. október 5. 09:40155.

    Hogy az általam említett ügyvezetőt idézzem: Ne számítson arra, hogy pályakezdőként alkalmazni fogják! Nem fogjuk. Ha új munkaerőre van szükségünk, és nem találunk alkalmasat a jelenleg állástalanok között, átcsábítunk egyet a konkurenciától. Ez nekünk ugyan többe kerül, akár sokkal többe, mint egy pályakezdő alkalmazása, de még így is ezerszer jobban megéri. Ő ugyanis már bizonyított, és egy rövidebb betanítási időszakot követően nálunk is teljes értékű munkaerőként funkcionál majd, aki előrevisz minket. Egy pályakezdő esetén sokkal hosszabb és nehezebb a betanítási időszak, ez senkinek sem éri meg, fölösleges energiabefektetés, amire nincs kapacitás.

     

    (A T/1. nem arra vonatkozik, hogy csak az adott cég gondolja így, hanem arra, hogy mi, vezetők, bármelyik cég vezetői.) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_901701 (153)
    2013-10-05  09:20
  23. Torolt_felhasznalo_884407
    Torolt_felhasznalo_884407
    2013. október 5. 09:29154.
    Semmiképpen sem gyorsétterem! Ha diplomád van. Szerintem. Csak ha már az éhhalál fenyeget. Inkább egy a szakmai végzettségednek megfelelő cégnél akár teljesen más jellegű, teljesen kezdő szintű- vagy diplomát nem igénylő pozíció! És pár év mulva talán át lehet kérni magad egy másik osztályra.
  24. Torolt_felhasznalo_901701
    Torolt_felhasznalo_901701
    2013. október 5. 09:20153.
    Nem kell a pályakezdő, ingyé' sem, nemhogy (kevés) pénzért! A képzésünkhöz előírt szakmai gyakorlatot is alig tudjuk teljesíteni, annyira nem óhajtanak fogadni minket sehol. Egyszerűen nem állnak szóba velünk, és kész. Mintha súlyos, fertőző betegek lennénk, akiket km-ekre kerülni kell. Ez a mai valóság. Nem muszáj elhinni persze, csak aztán nehogy véletlenül a saját bőrötökön tapasztaljátok (a gyerekeitek által)...
    előzmény:
    kivi39 (151)
    2013-10-05  09:12
  25. Torolt_felhasznalo_901701
    Torolt_felhasznalo_901701
    2013. október 5. 09:15152.

    "Holott kiesve a szakmából erre esélye sincs már. "

     

    Sajnos ez így van. :(

     

    Pontosan ezért hibás az az elképzelés, hogy ha nincs lehetőséged az általad tanultakhoz legalább egy picit kapcsolódó pozícióban elhelyezkedni, nem gond, ha elvállalsz helyette bármi mást (pl. Meki, Tesco, gyártósor stb.). De igenis gond, méghozzá óriási gond! Hiszen így abszolút, teljes mértékben elértéktelenedik a diplomád. (Ami manapság már alapból sem egy túl értékes dolog.)

     

    És nem tudom, mégis miféle rózsaszín világban él az, aki úgy gondolja, miután a diploma megszerzését követően pár évet lehúztál a "bármi másban", majd tárt karokkal fogadnak a szakterületeden. Hát még annyira sem fognak, mint a diploma megszerzését követően! Ugyanis akkor már nem "csupán" arról lesz szó, hogy nincs gyakorlati tudásod, hanem arról is, hogy az elméleti is megkopott, esetleg elavult. Még ha valójában nem is így van, mert szabadidődben folyamatosan foglalkoztál vele, frissítetted, a munkáltató akkor is ezt fogja feltételezni. Abból indul ki ugyanis, hogy mikor szerezted a diplomád, mivel ez az, ami "bizonyítható". Az, hogy te időközben otthon rendszeresen tanulgattál, már nem annyira (esetleg az állásinterjún, de odáig el is kell jutni...).

     

    Akinek tehát a diploma megszerzését követően nem sikerül elhelyezkednie az általa tanultaknak megfelelő területen, az nagyjából el is felejtheti azt egy életre. Ez nem pesszimizmus, hanem a valóság, amivel mindannyian tisztában vagyunk, akik ebben a cipőben járunk. Épp ezért "sírunk", ha nem találunk az általunk tanultaknak megfelelő pozíciót (sem).

    előzmény:
    adry1992 (147)
    2013-10-04  22:52

Címlap

top