Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Háromnál több gyerek?

KoronczayLilla
Létrehozva: 2010. december 6. 22:29

Kedves fórumozók!

Tegnap ültem a villamoson, és egy ötvenes tanárnő állt előttem, aki régi diákjával találkozott éppen. A tanítvány egy régi osztálytársról azt mesélte, hogy az érettségi ótaeltelt nyolc évben  négy(!) gyereket szült. Ezen aztán elszörnyülködtek rendesen. 

Elgondolkodtatott a dolog, és szeretnék írni róla. Hogyan gondolkodtok Ti arról, ha  valaki háromnál több gyereket hoz a világra manapság?

 

Köszönöm, ha írtok nekem: Koronczay Lilla

  1. Torolt_felhasznalo_118041
    Torolt_felhasznalo_118041
    2010. december 12. 20:13351.
    Gyere sírj a vállamon...
    előzmény:
    emma33 (348)
    2010-12-12  19:33
  2. Torolt_felhasznalo_118041
    Torolt_felhasznalo_118041
    2010. december 12. 20:06350.

    Miért ne kérhetnének tanácsot tőlünk olyan valamiben amiben jobbak vagyunk..én is kérhetek tőled amiben te vagy jobb...mi ezzel a baj? Nem értem!

    Igen, nagyon sokan nem tudják, és azok kérjenek tanácsot akik nem tudják...nem azok akik igen... és attól nem tartok senkit butusnak ha valamit nem tud, én sem tudok mindent de azért nem vagyok buta...Rólad azt gondolom, hogy nem vagy buta, csak nem akarod megérteni amit írok, vagy szeretnék átadni, mert egy méregzsák pukkancs vagy! Hányszor írjam még le, hogy semmi bajom azokkal akiknek 1vagy két gyermekük van. Miért akarod ezt belém, vagy bárki másba sulykolni, megítélni pedig végképp nem...másolj ide légyszi erre utaló mondatot, szót, bármit amiből ez derül ki, vagy az is jó amit csak annak érzel...igaz ebben van különbség, de legalább tudjam már, hogy mitől ez a nagy rinya benned..

    És ki az a valaki, akit a tetű megnevezéstől védesz? Mert én azt neveztem annak aki nem tiszteli az Anyát a Nőt...Te is anya vagy és nő, az téged sem tisztel...

    A felhábordásodat akkor érteném, ha téged tetűztelek volna le....

    Már azt sem tudod, hogy miért kötözködsz.... üj le, megint egyes 

     

    Mesélj már valami jót magadról, élményeidről, mit szeret, mi a jó neked a gyermekednek, mit veszel karácsonyra...tudom kaptunk egy linket egy tanulmányról, hogy az egykéknek miért jobb, /megjegyzem van ilyen tanulmány a többgyermekesekről is, más tudós tollából/ de kit érdekel ez...

    Az élményeidet a tapasztalataidat oszd meg velünk...hátha tanulhatunk belőle mi is, és örömmel, talán tudsz segíteni te is...

    Jaaa és a legjobb barátnőm, már 25 éve az...1 szem gyermeke van. Imádom őt! Nincs bajunk egymással..eddig nem is tudtam, míg nem tévedtem a napokban erre a topikra, hogy ilyen bajok vannak kis és nagycsaládosok között.

     

    Hátha azt tudnád, hogy mit gondolt /Isten nyugosztalja, 3 hónaja távozott közülünk/ szegény Pali bátyám azokról akik nem tisztelik a kenyeret...ha ezt tudnád, falhoz állítottad volna és sorozatlövővel kivégzed.../ ezt viccnek szántam, morbid viccnek/.

    Azt inkább el sem mesélem, hogy mit...de elárulom a lényegét, amitől a mi anyagi helyzetünk is fantasztikus irányt váltott. 

    Kenyeret nem szabad kidobni! Ha marad másnapra, meglehet enni mint pirítós, harmadnap bundás kenyér és ha marad negyedik nap, akkor olyan levest főzök amihez jó a pirított kenyérkocka. Ez a minimum. Megcsináltam, eszméletlen mennyi pénzt tudtam ezen spórolni..soha nem tudjátok meg mennyit, mert a pénz nem úgy megy el, hogy 100ezreket költünk...hanem a 100-500-1000 forintoknál..erre nem figyelünk oda. A nagypénzre odafigyelünk, vagy nincs is, netán sosem lesz, mert elfolyt 100Ft-onként. Ahogy ez bejött, odafigyeltem, a villanyokra a tévéhez odamentem kikapcsolni, nem csak távirányító...odafigyeltem a boltba, hogy ne csapjanak be 20 forintal sem...stb. Nem terhellek benneteket a további ötleteimmel, hogy mi mindennel lehet hatalmas összegeket megspórolni...de ha valakit érdekel szívesen... és nem csak a butusoknak....!!

    Jaaa és igen, Pali bátyám, milliárdos volt. A kenyéren megspórolta a milliárdjait, beutazta a világot, és hatalmas örökséget hagyott utódaira, akiket mire megörökölték, megtanította a pénzel bánni. Persze nem csak az örököseizt tanította meg, hanem aki fogható volt rá a környezetében azt mindenkit...

    Nagyszerű ember volt...

    Köszönöm, hogy elolvastatok ismét. Remélem nem sikerült újra megbántani valakit és ha akit eddig még is, attól elnézést kérek és bízom az eddigi kételyeit is eloszlattam mindenkinek!

    előzmény:
    eda-1952 (342)
    2010-12-12  18:20
  3. 2010. december 12. 19:53349.

    Lilla:

    Nem értem, hogy az emberek miért szólnak bele egymás dolgaiba. Ha valaki egy gyereket vállal, egy gyereket nevel, taníttat tisztességesen, az az ő dolga. Ha valaki hármat, négyet, vagy többet, az meg az ő dolga.

     

    előzmény:
    KoronczayLilla (1)
    2010-12-06  22:29
  4. 2010. december 12. 19:33348.

    Nem, nem irigylem a nagycsaladosokat,  ez azt hiszem, vilagos volt a hozzaszolasaimbol. 

    Ha azt akarnam, hogy tobb gyerekem lenne, akkor tobb lenne.

    Azert van csak egy gyerekem, mert en igy akarok elni.   

     

    Nem tudom, honnan veszed, hogy egyaltalan irigyelnelek?

     

    Pont errol szolnak a hozzaszolasaim, hogy mitol van ez a felsobbrendusegi komlexusotok. 

    Ti kepviselitek az igazi ertekeket, mindenki titkon irigyel benneteket, es boruljon le elottetek, mert milyen szep, hogy a mai vilagban meg van ilyen es megengedhetitek ezt a luxust.

    Sehogy nem tudjatok hova tenni, hogy ez nem igy van, es azert kritizaljatok a kiscsaladosokat, mert keresitek bennuk a hibakat, amihez kepest ti megiscsak kulonbek vagytok.   

    De nem vagytok.

    Ugyanolyan gyerekeitek vannak, mint nekunk, nem rosszabbak, nem jobbak senkinel.

     

     

     

    előzmény:
    nyugger (345)
    2010-12-12  18:38
  5. 2010. december 12. 19:00347.

    nem is tudom, akkor rólam mit mondanának, nekem 10 év alatt született meg az 5 gyerekem

    én nem vagyok elég jó anya,mert  bölcsibe járattam őket és dolgoztam meg tanultam

     

    nem tökéletesek a gyerekeim,mint ahogy senki sem az, nem hiszem,hogy csak az befolyásolja a viselkedésüket,természetüket,hány testvére van

     

    nem vártam -és nem is kaptam soha-elismerést,na jó,ez nem teljesen igaz,meglepődést,értetlenkedést viszont rengeteget 

     

    a gyerekeim nem "mélyszegénységben" nőttek fel,ami fontos volt mindig megkapták, jártak sportolni,hangszeren tanulnak játszani,táborozni járnak, bocs,hogy ha ingyenes tábor is van nem utasítom vissza 

     

     

    17 éve lakunk a jelenlegi házunkban,a szomszédoktól azt kaptuk,hogy megváltozott a véleményük a sokgyerekesekről, valami szörnyű zsivalyt és káoszt vártak

     

     

    mindegy hogy 1 vagy 9 gyerek nevelkedik a családban, az a fontos,hogy  neveljék,taníttassák és szeressék őket 

    előzmény:
    KoronczayLilla (1)
    2010-12-06  22:29
  6. Torolt_felhasznalo_991220
    Torolt_felhasznalo_991220
    2010. december 12. 18:55346.
    már hárman vannak - akkor a negyedik segít majd?
    előzmény:
    nyugger (343)
    2010-12-12  18:21
  7. 2010. december 12. 18:38345.

    Emma33 kedves!

     

    Durván és igazságtalanul szitkozódsz (ami mulatságossá válik, hogy ékezetek nélkül teszed).

    Az ilyenekre nem is érdemes reagálni. Engem már egyszer úgyis leintettél, hogy nem nekem  szólt a szóáradat. Most is csak azért szólok hozzá, mert elvakultan és igaztalanul vádolod vardakirt, ne neki kelljen mentegetőznie.

     

    Szóval: senki sem bántotta itt a gyerekedet.

    Nem is ismerjük, azt se tudjuk, fiú vagy lány, mennyi idős. Őszintén szólva már-már betegesnek érzem ezt az anyaoroszlánként támadó kirohanást, nincs neked valami mentális bajod?

     

    Egy kérdésem azért lenne feléd:

     

    Nem lehet az, hogy irigyelsz minket, amiért mi megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy sok gyerekünk legyen?

     

    Igazat is adnék neked, ha így lenne: irigyelhetsz is!

    előzmény:
    emma33 (331)
    2010-12-12  15:40
  8. 2010. december 12. 18:29344.

    "Én úgy kezeltem volna le: Nagyszerű, örülök, hogy a mai világban még van ilyen.."

     

    Igen, te ezt szeretned hallani magadrol.

    :-DDD

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_118041 (339)
    2010-12-12  17:38
  9. 2010. december 12. 18:21343.
    3.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_991220 (340)
    2010-12-12  17:55
  10. 2010. december 12. 18:20342.

    Nagyon sajnálom, de  a te "tisztes" mondandódból az jött le, amit írtál is: az egy és kétgyerekesek kérjenek tőletek segítséget és tanácsot...Talán olyan butusok szerinted, hogy még az idejüket sem tudják beosztani.

    Egyébként meg: adjál egyest a gyerekeidnek, vagy a tanítványaidnak, ha vannak utóbbiak, nekem nincs jogod. Megítélni sincs jogod azok szerint az embereket, hogy kinek hány gyereke van----ez bizony fordítva is igaz.

    És nem, engem nem csak a rossz hat meg, sőt! Viszont nem vagyok hajlandó eltűrni, hogy valakit letetűzzenek a poén vagy tesztelés céljából..na, ez a bizonyítvány. Nem vagyok híve annak, amit a hívők mondanak adott esetben, gondolok itt a ha megdobnak kővel...kezdetű tanácsra, de annak sem, hogy az általad említett állatkát használd ---kenyér  helyett.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_118041 (339)
    2010-12-12  17:38
  11. Torolt_felhasznalo_118041
    Torolt_felhasznalo_118041
    2010. december 12. 18:02341.
    Köszönjük szépen! Viszont minden jót és örömet a Te családodnak is!
    előzmény:
    nyugger (336)
    2010-12-12  16:13
  12. Torolt_felhasznalo_991220
    Torolt_felhasznalo_991220
    2010. december 12. 17:55340.

    komolyan meggyőztél.

     

    eddig nem értettem, hogy lehet az, hogy egy gyerek kissé egoista és kissé lusta pedig sosem volt egyke. hiszen csak az egykék ilyenek.

     

    de most már látom, hogy csak nincs elég testvére :). a kérdés már csak az, hogy a változásra hányadik gyerek/testvérig érdemes várni???

    előzmény:
    nyugger (330)
    2010-12-12  15:19
  13. Torolt_felhasznalo_118041
    Torolt_felhasznalo_118041
    2010. december 12. 17:38339.

    Bevallom kíváncsi voltam,hogy a sok pozitív és tisztes mondandómbol, ami sok sok mondatból áll, mit szednek ki...borítékoltam azt az egy szót..!

    Valóban csak a rossz hat meg?

     

    Én úgy kezeltem volna le: Nagyszerű, örülök, hogy a mai világban még van ilyen...de nem lehetne azt a tetűt szebben elmondani?

    Rosszul vizsgáztál, ülj le 1-es!

    előzmény:
    eda-1952 (324)
    2010-12-12  12:24
  14. Torolt_felhasznalo_118041
    Torolt_felhasznalo_118041
    2010. december 12. 17:33338.

    Természetesen ezzel egyet értek...tiszteljük az Embert ez alap, Anyát, Apát, a kort a Nőt és a Férfit...

    Azélt beszéltem csak Anyáról és Nőröl, mert itt most ezen a fórumon, az Anyák szapulása ment/megy...

    Mond csak a jót is ki tudnád ugyanígy elemezni? Vagy a jóbol is tudsz negatívat alkotni? A jót miért nem reagálod le? Vagy számodra nincs semmi jó? Semmit nem tudsz felfedezni ami közel áll hozzád és az pozitív...?

    előzmény:
    eda-1952 (326)
    2010-12-12  12:52
  15. 2010. december 12. 16:41337.

     

    Drukkolok, hogy sikerüljön!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_522004 (328)
    2010-12-12  13:55
  16. 2010. december 12. 16:13336.

     

    Hódolat és üdv a királynak és családjának!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_118041 (320)
    2010-12-12  06:45
  17. 2010. december 12. 16:06335.

    Valahol megértem a médiát, mert ha rólunk csinálnának riportot, azt nem nézné senki. Nincs benne semmi érdekes.

    Jók a gyerekeink, szépen fejlődnek, egészségesek, okosak, rendesen járnak iskolába, nincs velük probléma -  ez kell a nézőnek? Minimum 1 újszülöttet a kukába kellene dobnunk, a többit mezítláb kikergetni a hóra - na, az már döfi! jó kis hír a tévében, el lehet rajta csámcsogni, hogy ugye kérem, minek kellett az a sok gyerek, ha nem bírják?!

     

     Mi bírtuk (köszi a dicséretet), és meg is kaptuk sokszor az ismerősöktől: ez igen, ilyen családba kellene születnie mindig a sok gyereknek, nem oda, ahol utána nem tudják megfelelően nevelni őket.

    Persze pénzből nem ártott volna több, de a szüleink nagyon sokat segítettek, már a házasságunk elején is. Később kaptunk rendszeres nevelési segélyt (nagy érvágás volt, mikor megszüntették, mivel 200 Ft-tal fölé kerültünk a jogosultságnak) - de végül is a gyerekeknek általában mindenük megvolt. Csak mindenből a legolcsóbb kivitel.

    Volt, amiért sokat kellett könyörögni, pl. a barbibabánál pedagógiai megfontolásból nagyon nehezen adtam be a derekam, és kikötöttem a lányomnak, hogy csak akkor veszek, ha már minden osztálytársnőjének van. Ő lesz az utolsó, mert nekem nem tetszik az a baba.

    Aztán muszáj volt venni neki is, ha már a divat előírja, bár akkor kapott kettőt is (de nem eredetit persze, csak innen a trafikból).

     

    Azt akartam ezzel érzékeltetni, amit vardakir is mondott, hogy a sok gyerek vállalása legtöbbször együtt jár a pénzszűkével.

    De megpróbálunk úrrá lenni rajta, szó szerint is: mi abban vagyunk gazdagok, amit nem lehet pénzért megvenni.

     

    Pénze egyébként mindenkinek lehet. Meg el is veszítheti egy pillanat alatt. Már csak ezért sem jelent sokat.

    előzmény:
    rosszanya82 (317)
    2010-12-11  23:31
  18. 2010. december 12. 15:45332.

    "Írjátok le ti is, ...csak bátran...írd le mi az előnye az egykédnek a soktesósokkal szemben...biztosan van ilyen, senki nem fogja irigyelni"

     

    Persze igen.

    Koszonjuk, hogy elore kozlod azt is, hogy senki nem fogja irigyelni.

     

    Olvass utana, van eleg pszichologiai es szociologia kutatas arrol, miert jobb egykenek lenni.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_118041 (319)
    2010-12-12  05:59
  19. 2010. december 12. 15:40331.

    Ezenkivul meg kell mondjam, torkig vagyok azzal a pofatlansaggal es  szemtelenseggel, amivel egyesek ismeretlenul lefitymaljak a gyerekemet, a csaladomat es az eletemet.

     

    En nem szoltam le es nem iteltem el a nagycsaladosokat, es ami sok az sok. 

     

    Olvassa el mindenki figyelmesen ezt a hozzaszolast:

     

    "Képzeld el, hogy elkerülsz egy lakatlan szigetre. Magaddal viheted mindazt, ami számodra érték. Elviszed a pénzedet, az Adidasodat, a kocsidat, a gyerekedet is...

    Én meg elviszem a családomat, a barátaimat, az emberi kapcsolatimat, a szeretetemet, a TÚLÉLNI tudásomat, az igénytelenségemet (abban az értelemben, hogy nincs szükségem semmi külsőségre).

     

    Te mit kezdesz a pénzeddel? Az Addidasoddal? Egy szuper autóval? Egy gyerkkel? Egy lakatlan szigeten???

     

    És szerinted én mit kezdek egy csomó baráttal? A családommal? A szeretetemmel? Nekem nem kell semmi "tárgy" ahhoz, hogy egy ilyen helyzetben egy közösségben megtaláljam a lehetőségeimet.

     

    És te egy gyerkkel, egy csomó - ott már hasznavehetetlen- tárggyal???"

     

     Es most csak ami kiemelt:

     

    "Képzeld el, hogy elkerülsz egy lakatlan szigetre. Magaddal viheted mindazt, ami számodra érték. Elviszed a gyerekedet is...

    Én meg elviszem a családomat, a barátaimat, az emberi kapcsolatimat, a szeretetemet, a TÚLÉLNI tudásomat, az igénytelenségemet

     

    Te mit kezdesz ...egy gyerkkel? Egy lakatlan szigeten???

     

    És szerinted én mit kezdek egy csomó baráttal? A családommal? A szeretetemmel?

    És te egy gyerkkel???"

     

    Ne haragudj, de mindennek van hatara, az en turelmemnek is. Eloszor is nekem is van ferjem, csaladom, barataim, emberi kapcsolataim es szeretetem. 

    Masodszor pedig HAROMSZOR is leirod, hogy az egy gyerekemmel semmire nem megyek es a hasznavehetetlen dolgok koze sorolod.

     

    Hogy mereszeled?

    Nem szegyelled magad ilyet leirni, nyilvanossag elott?

    Te predikalsz erkolcsrol NEKEM??

    Az en gyerekem pontosan olyan ertekes, mint a te gyerekeid - es UNDORITO, ahogy eliteled ot is es engem is. 

     

    Egy dolog, ha buszke vagy a nagycsaladodra, de ilyen ontelt es bekepzelt tulzasokba esni, ez MESSZE tullepi az erkolcsos emberi viselkedes hatarait.

     

    Vedd mar eszre magad es a tobbiek is, akik ilyeneket csinaltok itt napok ota.

    előzmény:
    vardaikr (314)
    2010-12-11  21:13
  20. 2010. december 12. 15:19330.

    Ez így van. Az ember (még a felnőtt is, nemhogy a gyerek) változik, ha nem is mindig egy csapásra.

    Tök jó lesz néha, bizony.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_991220 (327)
    2010-12-12  13:44
  21. 2010. december 12. 15:13329.

    A lakatlan szigetes peldadnak es predikalasodnak akkor lenne ertelme, ha megvartad volna, mit valaszolok arra, hogy

     

    " A pénz és a márkás cuccok szerinted az ÉRTÉK???"

     

    Egy szoval nem mondtam, hogy igen.

    A penz egy eszkoz arra, hogy az ember az igenyeit kielegithesse, alapveto igenyeket (ruha, elelem, fedel a fejunk felett, gyogyszerek stb.) es azon feluli igenyeket is beleertve.

    Nem letszukseglet a nyaralas, a rajzszakkor, a tovabbtanulas, az auto, a babszinhaz, a karacsonyfa, a kulon szoba stb. , de akinek telik ra, esetleg jobb lesz az eletminosege. 

     A "markas cucc" megint definialando: vannak targyak, pl. teve, kavefozo, ami ha dragabb markaju, jobb minosegu, tartosabb, biztonsagosabb.

    Es vannak a markas ruhak, amik tul vannak arazva, es amelyeket valoban sokan csak a kulsoseg miatt vesznek meg.  

     

    Az, hogy valaki sznobsagbol valaszt nyaralohelyet vagy valoban arra vagyik es ertekes elmennye alakitja, az embertol fugg, nem az osszegtol (es vegkepp nem a gyerekek szamatol). 

     

     

    (A lakatlan szigetes pelda pedig nem talalo, mert oda targyak kellenek. Ha nincs nalad semmi, egy zsineg vagy egy gyufa, elpusztulsz, akarhanyan vagytok.)
    előzmény:
    vardaikr (314)
    2010-12-11  21:13
  22. 2010. december 12. 13:55328.

    Én örülnék annak jelenleg, ha nekünk 1, az első összejönne.

    Minden megvan, szeretet, szerelem, jó állás, lakás (persze hitellel, de sokan vagyunk így ezzel). Ugyanakkor valakinek adatik 6-8, akkor is, ha nincs mit ennie, ha üti-veri, és akkor is, ha a kukába dobja, meg lemond róla.

    előzmény:
    KoronczayLilla (1)
    2010-12-06  22:29
  23. Torolt_felhasznalo_991220
    Torolt_felhasznalo_991220
    2010. december 12. 13:44327.

    elolvasva a topikot rájöttem (köszönöm a sok nagycsaládosnak, hogy leírták :), hogy a megoldás arra a problémára, hogy egy gyerek kisssé, hmmm, egoista és lusta - egyszerű és nagyszerű: lesz még minimum 2-3 testvére.

     

    egy csapásra önfeláldozó, előzékeny, szorgalmas, stb-stb. lesz.

     

    (ez tényleg jó mert eddig meg voltam győződve róla, hogy a több testvér arra "lesz jó", hogy majd őket is ugráltassa maga körül - de most látom, hogy még van remény).

     

    tök jó.

    előzmény:
    KoronczayLilla (1)
    2010-12-06  22:29

Címlap

top