Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Mikor menjek vissza dolgoz
Létrehozva: 2008. január 8. 15:37
Szervusztok,
Kertész Gábor vagyok a nyomtatott Nők Lapjától.
Lapunk hamarosan nagyszabású vitát indít az alábbi témában: Meddig maradjon otthon az anya a kicsivel?
Részlet az első, a témával foglalkozó írásunkból (megjelenés néhány hét múlva):
Régen az volt az álláspont, hogy a gyereknek – hároméves koráig – az anyja mellett a helye. Mára egyre többször emlegetik az együtt töltött idő „minőségének” fontosságát, s mintha ebben a szóban az is benne lenne: a mennyiség kevéssé számít… Vajon hol az „igazság”? Van-e arany középút, ami a gyereknek és az anyának is egyaránt jó? Kell-e egyáltalán választani karrier és anyaság között?
Nemrégiben Norvégiában jártam, ahol azt hallottam, hogy az anyák visszamennek dolgozni, amikor csemetéjük eléri az egyéves kort – akár részmunkaidőbe is. Az ottani minisztériumi beszélgetőtársak azon csodálkoztak, hogy Magyarországon ez általában másként van: az első három évet a legtöbben otthon töltik a gyerekkel. Persze, vannak kivételek (például a tévés szereplők, akik nyilván félnek, hogy valaki betölti majd helyettük a képernyőt, ezért több médiás anyuka már a gyerek pár hónapos korától dolgozni kezd – igaz, nem napi nyolc, hanem esetleg csak heti hat órában), de nem ez a jellemző. Hogyan is lehetne ez általános – hiszen a norvégok is azzal kezdték néhány évtizeddel ezelőtt, hogy jelentősen megnövelték a bölcsődék számát. És az elsők között vezették be a részmunkaidőt is… De mi a helyzet nálunk? Mit szeretne az „átlaganya”? Visszavágyna-e dolgozni, ha találna olyan bölcsődét, ahová nyugodt szívvel beadhatja a gyerekét? És megérné-e – mind a gyerek, mind a család szempontjából – a szülés után egy évvel újra munkába állnia?
Mivel a lehető legtöbb véleményt szeretnénk meghallgatni (illetve a lapban idézni), kérünk Titeket, hogy ha van kedvetek, szóljatok hozzá a vitához.
Kíváncsian várjuk a kommentjeiteket.
a nyomtatott Nők Lapja nevében
Kertész Gábor
Szia!
Nekem ugyan saját tapasztalatom nincsen, de elég sok kismamával vagyok körülvéve a munkahelyen, és elég meglepő, hogy sokan közülük a gyerek egy éves kora előtt már jönnek vissza dolgozni, teljes munkaidőben, nem otthonról - van, amelyik 6-8 hónapos korban, pont mielőtt beindul a szeparációs szorongás, az eszem megáll
Magamról annyit, hogy én túlságosan élvezem a munkát - a hasznosság érzését, az társaságot, a pörgést - ahhoz, hogy kihasználjam majd teljesen azt a 3 évet. Plusz az anyagiak. Most elég jól keresek, a gyed ehhez képest nagy visszaesés lesz, a gyes meg egyenesen röhejes
úgyhogy ha addig nem nyerünk a lottón (ami elég valószínűtlen, lévén, hogy nem szoktunk szelvényt venni), vagy a párom nem fog állati sokat keresni, akkor a gyed lejárta után lesz kb esedékes. Majd. Ha akkor még lesz gyed 
Az ideális a távmunka/részmunkaidő lenne, reménykedek, hogy lesz ilyen lehetőségem
Én pusztán anyagi okok miatt mentem vissza dolgozni, szerencsém volt, mert visszavettek. A 2 éves kisfiam meg közel 1 évig bömbölt a bölcsődében, hiszem, hogy történtek a lelkében visszafordíthatatlan törések, sajnos.
De egyáltalán fel sem merült, hogy kivegyem a bölcsiből, és megoldjam "valahogy", mert kizárólag aktívan dolgozó, ráadásul messze élő nagyszülőkkel rendelkezünk, tehát nem volt alternatíva, ami költségkímélő lett volna ráadásul.
Nem szoláriumra és öltözködésre kellett a pénz, hanem kenyérre és tejre, valamint arra, hogy rá 3 évre hozzájuthassunk egy lakáshoz /az első sajáthoz!!/, igaz, 20 évre elköteleztük magunkat a bank felé, de jelzem, hogy egy 25 éves, 54nm-es panelről van szó, nem villáról
Egy bankban dolgoztam, teljesen más pozícióba vettek vissza, rengeteg újat kellett megtanulnom, és hiába kértem, hogy pár hónapig 6 órában járhassak, akkor "nem volt szokás"
Azóta már jobb a helyzet, támogatják a kisgyerekes szülőket, de én már nem vagyok érintett, mert az én fizetésem a mérvadó a családban, és ha kiesne, azaz, ha szülnék még egy gyereket /amire pedig vágyom/, akkor nagyon labilis anyagi helyzetbe kerülnénk.
Így egygyermekes anya vagyok, sokat dolgozom, éjjel mosok, késő este vasalok, hogy maradjon idő a fiamra.
Nem mondod komolyan, hogy ezt mondta....
Mondjuk mit várunk Tőle. Aki egy ilyen színvonalú műsort vezet....
Ez azért sokat elárul róla....
Én úgy gondolom, min. 3éves koráig otthon leszek majd / gyerek. Aztán, lehet, hogy majd a gyerekem máshogy gondolja
Az biztos, hogy az az egészséges amikor a baba az anyukájával van!
1 éves gyerek mellől - aki éppen járni, beszélni tanul, a világot felfedezni kezdi, nyiladozik az értelme - semmiképpen nem jönnék el még otthonról, csak valamivel később ( kb. 2 éves korában), amikor már van valami kialakult képe a körülötte zajló dolgokról...
Szóval szerintem család, gyerek szempontjából nem érné meg, mert elmulasztanék rengeteg fontos pillanatot a gyerek fejlődésével kapcsolatban és persze a gyereknek is nagy szüksége lenne ezekben a hónapokban az anyjára.
Én átlaganya vagyok és igen, valamennyire visszavágyom dolgozni. Egész pontosan 4 órában. Ha lenne rá lehetőségem, 2 éves kora után bölcsibe adnám a lányomat és mellette 4 órában dolgoznék, így ebéd után el tudnám hozni és a délután a miénk lenne. De ez csak egy álom ma Magyarországon.
Azt hiszem, nem csak annyiból áll a munkájuk, hogy bemennek, levezetik a műsort aztán kész. Előtte is kell dolgozniuk egy csomót, csak azt mi nem látjuk. Olvastam egy cikkben.
Lehet, hogy azért vagyok ellenséges azokkal szemben, akik másra hagyják a gyereküket, mert nekem nem sokszor volt rá lehetőségem, ill. édesanyámon kívül (aki sajnos már nem él)senkire nem bíztam/bízom a gyerekeimet. Azt szeretem, ha velem vannak.
Kedves Gábor!
Hát először is "átlaganya" nem létezik.
De a saját esetemet szívesen leírom.
Egy multicégnél dolgozom, gyerkőcöm 13 hónapos korában jöttem vissza dolgozni szeptemberben. Sajna 8 órában, kevesebbre nem nagyon volt lehetőség, de most már hál istennek kezd nyitottabb lenni ez irányba is a cég, pár kolleganő már jött vissza részmunkaidőben is.
Nekünk bevált a bölcsidolog, kisfiam nagyon szereti, sokat önállósodott, én jól érzem magam a munkahelyen. A bölcsi sima állami a sarkon, egy évvel hamarabb fel kellett íratni ahhoz hogy bekerüljön. Persze ehhez kell a családi munkamegosztás, én később járok dolgozni, reggel én viszem a bölcsibe a gyerkőcöt, férjem korán jár, ő megy érte, néha meg nagymama. Eddig hál istennek beteges sem volt. A munkáltatóm viszonylag megértő, a munkaidőm rugalmas (ehhez az is hozzátartozik, hogy ha kell akkor éjszaka otthon hozom be az elmaradást)
Szóval nekünk ez így jó, de persze nem mindenkinek kell ezt tennie. Persze én is megkaptam hideget-meleget ("minek szülted ha nem maradsz vele otthon 3 évig", stb.), de már nem érdekel. Én se ítélem el azt aki otthon marad, ő se tegye velem.
Hogy miért mentem vissza dolgozni: pénz, munkából való lemaradás, stb...
A következő gyerkőccel is hasonlóan 1-2 éves kora közöttig maradnék otthon (ami ugye attól is függ mikor születik, mert általában szeptemberben nyitnak a bölcsik).
Ha engem kérdezel akkor a legfontosabb, hogy legyen munkalehetőség (ha lehet részmunka is) és megfizethető bölcsik, jó gondozónénikkel.
Bocs ha hosszú voltam
Teljesen egyetértek Veled az ilyen típusú nőkről.
Senkinek sem kötelező gyereket vállalnia!
A tv-s személyiségekről nem akarok véleményt mondani, mivel nem tudom, hogy egy-egy műsor felvétele mennyi időt vesz igénybe. Szerintem ha heti 1-2 napról és pár óráról van szó, akkor miért ne hagyhatnák addig a babájukat a nagymamira? Annyi a különbség, hogy ők szem előtt vannak.
Mielőtt szültem, olyanok voltak a körülményeink, hogy azt hittem, két éves korában vissza kell mennem dolgozni, és ezzel többé-kevésbé meg is tudtam volna barátkozni. Menet közben azonban az életünk fenekestül felfordult, szerencsére pozitív irányba, és így se lehetőségem nem volt bölcsődébe adni, de szükségem sem volt arra, hogy munkába álljak.
Utólag visszanézve semmiért nem adnám ezt az utolsó évet!! Naponta tanult valami újat, TŐLEM, nem a gondozónénitől, a napirendje úgy alakult, ahogy neki a legjobb volt, és nem ahogy az intézmény elvárta, és tudnám sorolni a dolog előnyeit.
Egyébként tapasztalatom szerint legfőképp azok az anyukák rohannak vissza szívfájdalom nélkül dolgozni meg karriert építeni, akik megengedhetnék maguknak, hogy otthon legyenek minimum két évig. Ismeretségi körben egy nyolc hónapos kicsi anyukája mondta, hogy ő bizony megőrül!!!????
Hát igen!
Jó hogy Neked így alakult (cinizmus nélkül írom), de sajnos nagyon kevesen tehetik meg, hogy otthon maradnak a babával. A legtöbben nem karrierépítés céljából mennek vissza gályázni...
Inkabb hogy tegyek valamit.
Pl onkentes munkat is vegeznek 4 oraban gyerek mellett, siman.
(de erre a valaszra a kerdes szerintem nagyon az egyeni helyzeten mulik. Nekem szerencsem van, meg persze tettem is erte.)
Én ahhoz a táborhoz tartozom, akik nem szívesen adják a gyereket oviba. Négy gyerekem közül a legnagyobbat bölcsibe is be kellett írassam, mert anyagi okokból muszáj volt dolgoznom. Nagyon nehéz volt mindkettőnknek, azóta is bánom.
A következő gyerekem viszont minden probléma nélkül beszokott három évesen az oviba, ő a másik véglet: sosem sírt, imádott ott lenni.
Harmadik gyerkőc megint nehéz dió volt, csakhogy őt már nem kellett vigyem oviba, szerencsére nem kellett dolgozni mennem. Aztán megszületett a negyedik, akivel úgyis itthon voltam, így természetes volt, hogy nem erőszakoltam az ovit. Nagycsoportba járt csak, hamar, gond nélkül beilleszkedett, egyáltalán nem volt elmaradva semmivel, sőt öt évesen olvasni is megtanult a nagyobb tesóktól. Most pedig második osztályba jár és ő a legjobb tanuló.
A legkisebbik már négy éves, de még itthon vagyok vele - most azért, mert helyhiány miatt elutasították, de nem létszükséglet, hogy legyen munkahelyem, szerencsére.
Nem tartozom azok közé, akik rohannak vissza a karrierjüket építeni (ahogy a fentiekből kiderült
 
, nekem a gyerekeim a legfontosabbak.
Nem egy tanár mondta, hogy nagyon észrevenni, melyik gyereknek dolgoznak a szülei és kivel van otthon valaki, és kivel tudnak foglalkozni. Persze nem azt jelenti ez, hogy aki dolgozik, mert muszáj a megélhetés miatt, az nem neveli jól a gyerekeit, de azzal ugye mindenki egyetért, hogy leckét ellenőrizni, netán közösen megírni (meg a többi csomó dolog) nem megy olyan könnyen, ha este munka után kell nekiállni, mint az én esetemben, aki bármikor a rendelkezésükre állok.
Ezzel a sok éves itthon-léttel persze együtt jár, hogy nincsenek barátnőim, mivel nem járok sehova, páromra hárul a nagy család ellátása, ami azzal jár, hogy itthon minden az én nyakamba szakad, és végre most, 40 éves kor felett jutottam el odáig, hogy itthon tudom hagyni a gyerekeimet egy órára, és elmehetek tornázni, esténként futni!