Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kiakadtam- állás keresés

kivi39
Létrehozva: 2011. január 19. 07:09

Jelenleg teljes gőzzel állást keresek. Ma reggel nézegetem az egyik internetes oldal állás ajánlatait és teljesen kiakadtam két hírdetésen.

 

Az egyik vezetői asszisztenst keres. Feladatai: irodaszer rendelés, projekt összefogás, adatgyűjtés, táblázat készítés, postázás, iktatás, telefonok kezelése, üzleti levelezés, fénymásolás, nyomtatás, pályázatok előkészítése, vendégek fogadása. Elvárás: felsőfokú, ideális esetben gazdasági, vagy HR-es végzettség. 

 

A másik: iskolába keresnek részmunkaidős portást. Elvárás: felsőfokú végzettség. 

 

Kérdem én: mi a bánatnak??? Minek ezekhez a munkákhoz diploma? Basszus, lehet, hogy az érettségimmel már takarítőnek sem vagyok jó, mert az a k...va por megsértődik, ha nem mutatok diplomát? 

 

Miért kell olyan pozícióba, amit simán el lehet végezni, diplomásokat keresni? Valaki mesélje már el nekem, hogy az iktatáshoz, kávéfőzéshez, szülők eligazításához, de akár az üzleti levelezéshez, nyilvántartás vezetéshez is, miért kell diploma? 20 éve csinálom diploma nélkül. Lehet, hogy nem is értettem hozzá?

 

 

 

  1. 2011. január 19. 09:0051.
    Nos, igen...máshova meg jelentkezik az ember hasonló munkakörre, és ott meg közlik, hogy diplomával túlképzett. Igazság szerint a cégek 99%-ánál előre le van zsírozva, hogy ki kapja meg az állást, csak kénytelenek meghirdetni. Utána szépen belekötnek minden jelentkezőbe. Valószínűleg azért adták fel pont így a hirdetést, mert így kevesebben fognak jelentkezni, kevesebb embert kell interjúztatni, utána esetleg visszaírni neki, hogy bocs, mégse, bár ez utóbbi gesztus csak mintegy 5-10 %-tól telik ki.
    előzmény:
    kivi39 (1)
    2011-01-19  07:09
  2. 2011. január 19. 09:0050.

    Ezt érdemes elolvasni: http://www.nol.hu/lap/karrier/20100824-allashirdetes__a_n yelvtudas_sokszor_csak_szuro

    és ebből egy részlet:

    "Végzettség és nyelvismeret tekintetében divat a feltételek közé beírni mind a felsőfokú végzettséget, mind pedig a tárgyalóképes angolnyelvtudást, még akkor is, ha a feladatok elvégzéséhez nincs is ezekre szükség. Sajnos ezzel számos rátermett, agilis munkaerőt zárnak ki az állásért folyó versenyből, arról nem beszélve, hogy a cégek is hozzásegítenek a diplomák és nyelvvizsgapapírok devalválódásához – véli Németh Ildikó."

     

    előzmény:
    kivi39 (1)
    2011-01-19  07:09
  3. 2011. január 19. 08:5949.

    Ez azért állati. Így maga a diploma elértéktelenedik, lassan olyan lesz, mint egy érettségi, vagy nem, mint 8 általános...

     

    Másrészről: a szakmámhoz kapcsolódóan, amit 9.éve csinálok, nincs semmilyen diplomám, sem más képzettségem, mást tanultam. Igaz, azért kerültem bele, mert beszéltem 3 nyelvet, és ezeken a nyelveken megtanultam a szakmai dolgokat. Egyszer megnéztem egy szakdolgozatot, melyet a szakmámat tanuló végző főiskolás írt. Kb ki bírtam volna javítani. Nem beképzeltség, de a tapasztalat.... Most akkor üljek be iskolapadba, csak, hogy szakirányú diplomám legyen, és vegyem el az időt pénzt családomtól? Hát nem! Szerencsére eddig mindenütt a tapasztalatomat nézték, avgy beszéltettek egy idegen nyelven, nem a paírok voltak fontosak.

     

     

    előzmény:
    kivi39 (1)
    2011-01-19  07:09
  4. Torolt_felhasznalo_807121
    Torolt_felhasznalo_807121
    2011. január 19. 08:5448.

    Hallod-e, most elgondolkodtam a főnökömön. Több diplomás ember, a telefonba úgy beszél, hogy felét nem érteni, engem következetesen úgy emleget, "az öregasszony".Jelzem nem portási munkakörbe van alkalmazva, kb. ezer ember dolgozik alatta!

    Ki kell rúgni!

    idézet:
    Dnanga (46)
    2011-01-19 08:50:44

    Ki kell rúgni!

     

     

    Ki bizony, mert kartekony. Azt sem fejvadaszceg valasztotta ki az biztos, hanem sogor koma jobarat

    előzmény:
    Dnanga (46)
    2011-01-19  08:50
  5. Torolt_felhasznalo_893358
    Torolt_felhasznalo_893358
    2011. január 19. 08:5247.

    Ühüm! Akkor én biztosan nem voltam tanszékvezető mellett 7 évig titkárnő, csak álmodtam az egészet.

     

     

    Most komolyan: hol élsz te? 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_807121 (45)
    2011-01-19  08:49
  6. 2011. január 19. 08:5046.

    Hallod-e, most elgondolkodtam a főnökömön. Több diplomás ember, a telefonba úgy beszél, hogy felét nem érteni, engem következetesen úgy emleget, "az öregasszony".Jelzem nem portási munkakörbe van alkalmazva, kb. ezer ember dolgozik alatta!

    Ki kell rúgni!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_807121 (29)
    2011-01-19  08:21
  7. Torolt_felhasznalo_807121
    Torolt_felhasznalo_807121
    2011. január 19. 08:4945.
    Egyetemeken titkari minkakorben nem is lehet mas csak egyetemet vegzett.
    előzmény:
    Lenke (43)
    2011-01-19  08:47
  8. Torolt_felhasznalo_807121
    Torolt_felhasznalo_807121
    2011. január 19. 08:4744.
    En nem tudom, hogy ott hogy van, de palyazni egy helyre  csak az tud/hat, aki megfelel a palyazati kiirasnak.
    előzmény:
    kukacapja (40)
    2011-01-19  08:40
  9. 2011. január 19. 08:4743.

    Hello, beülhetek a csónakba?

    Nekem is titkárnős ügyintézős végzettségem van, és 5 évet dolgoztam ezen a területen. 3 munkahelyem volt, az mindháromnál az első ember mellett dolgoztam, a középső ráadásul egy multi volt (azóta felszámolták). Tökéletesen elláttam a munkámat, nem éreztem hiányát és hátrányát a diplomámnak.

    Aztán eljöttem 7 évig gyerekezni, fél éve keresek új melóhelyet, mert ahonnan eljöttem, azt is felszámolták...

     

    Én a Profession portálon nézelődöm, és én is meg vagyok döbbenve, hogy egy irodai munkavégzésre, gyakorlatilag titkárnőnek miért kérnek felsőfokú végzettséget, és sokszor egyetemi diplomát. A nyelvismerettel sem értek mindig egyet, ez nyilván adódik a cég profiljából stb. 

    Én úgy gondolom, hogy egy titkárnő, akik iktat, levelez, telefont kezel, és vendéget fogad, netán házon kívül ügyet intéz, nem szükséges egyetemi diplomával rendelkeznie. Azon kívül nem azért tanulnék 4-5 évig egyetemen főiskolán, hogy titkárnői feladatokat lássak el. Tökéletes 10 ujjas vakírás, levél formai követelményei, jegyzőkönyvvezetés szabályai...ezeket tanítják egyetemen? Nem tudom...Nyilván egy állami cégnél elvárás lehet, ahol protokoll ismerettel rendelkezni kell, de az már diplomácia...és nem titkárnői feladatkör...

     

    Nekem tegnap gurult le a kő a szívemről, az egyik osztálytárs apukája a most nyíló irodába keres munkatársat, és rám gondolt... és azt mondta, hogy neki a talpraesettség és a korrektség sokkal többet számít, és "jó, küldjem át az önéletrajzomat"...Szóval úgy néz ki, hogy lesz melóm, és annyira izgatott vagyok, hogy el sem tudom mondani....:-)))

    előzmény:
    kivi39 (1)
    2011-01-19  07:09
  10. 2011. január 19. 08:4542.
    Köszi, ez eszembe jutott, csak gyáva vagyok hozzá. De lehet, hogy minden mindegy alapon megpróbálom. Max a kukában végzi az önéletrajzom.
    előzmény:
    kukacapja (40)
    2011-01-19  08:40
  11. 2011. január 19. 08:4441.

    http://www.zalajobs.hu/altalanos-iskola-igazgato/160058/j. html

     

    Ezt a pályázatot találtam, itt egyértelműen tanári diplomát kérnek az iskolaigazgatótól. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_807121 (34)
    2011-01-19  08:32
  12. 2011. január 19. 08:4040.

    Pályázd meg!

    Ird be, hogy 20 év szakmai tapasztalat... ha nem próbálod meg, sosem tudod meg, hogy nem elirás...

    előzmény:
    kivi39 (1)
    2011-01-19  07:09
  13. Torolt_felhasznalo_893358
    Torolt_felhasznalo_893358
    2011. január 19. 08:3839.

    Na akkor mégse lesznek helyretéve, mert nincs elég vér a pucájában, csak mellébeszél.

     

    Hát, ez van.:) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_807121 (37)
    2011-01-19  08:36
  14. Torolt_felhasznalo_893358
    Torolt_felhasznalo_893358
    2011. január 19. 08:3738.
    Várj csak egy picit, ha wineguy-nak van elég vér a pucájában, mindjárt kimondja, amit eddig csak szépen körbeírt, és akkor helyre lesznek téve a diploma nélküliek!
    előzmény:
    kivi39 (35)
    2011-01-19  08:33
  15. Torolt_felhasznalo_807121
    Torolt_felhasznalo_807121
    2011. január 19. 08:3637.
    En nem tudom hogy Ti hol eltek, de mas a biztonsagi szolgalat es mas a beleptetes. A ketto reszben egymas mellett mukodik , de mindegyik kulon/kulon  feladattal , intezkedesi jogkorrel .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_893358 (32)
    2011-01-19  08:29
  16. 2011. január 19. 08:3436.
    Mutass egyetlen iskolát, ahol nem tanár az igazgató, kérlek!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_807121 (34)
    2011-01-19  08:32
  17. 2011. január 19. 08:3335.
    Egyre inkább olyan érzésem van, hogy diploma nélkül hülye, beszámíthatalan az ember. Hiszen akinek nincs diplomája, az modortalan, nem tud beszélni, nem tud öltözködni, arrogáns... Még jó, hogy legalább azt kinézik az érettségizettekből, hogy vásárolni és számlát fizetni tudnak, hiszen akkor gyámság alá kéne venni mindenkit, akinek nincs diplomája.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_893358 (32)
    2011-01-19  08:29
  18. Torolt_felhasznalo_807121
    Torolt_felhasznalo_807121
    2011. január 19. 08:3234.

    A lányom sulijában töri tanár az igazgatónő..

     

     

    Eleg baj az . Az igazgatosagnak semmi koze vagy csak nagyon keves koze van egy specifikus  szakmaisaghoz.

    Koszono viszonyban sincs a ketto. /a tortenelem tanarsag es intezmeny vezetes/
    előzmény:
    kivi39 (28)
    2011-01-19  08:19
  19. Torolt_felhasznalo_893358
    Torolt_felhasznalo_893358
    2011. január 19. 08:3033.
    Sajnos nagy valószínűséggel igazad van.:(
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_304718 (27)
    2011-01-19  08:18
  20. Torolt_felhasznalo_893358
    Torolt_felhasznalo_893358
    2011. január 19. 08:2932.

    Akkor felteszem még egyszer a kérdést, kedves wineguy: szerinted ahhoz, hogy ne dünnyögjön a telefonba, és ne vezesse túlzott hatalmi vágy - tehát, hogy jó portás legyen belőle -, ahhoz diploma kell?

     

    (Mi lesz így a nagyobb intézményekkel, irodaházakkal, ahol rendszerint a biztonsági szolgálat a beléptetőrendszer, akiknek csak egy vagyonőri papír kell, még érettségi sem? Figyelmeztetni kéne őket, hogy hamarosan tönkre fognak menni, amiért nem diplomásokat alkalmaztak.)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_807121 (29)
    2011-01-19  08:21
  21. 2011. január 19. 08:2831.
    Nincs szükséged titkárnőre?
    előzmény:
    ptitefille (22)
    2011-01-19  08:16
  22. 2011. január 19. 08:2630.
    Ezt értem. De miért kell ehhez diploma??!!! Én érettségivel sem dünnyögök a telefonba, nem vagyok modortalan, pontosan tudom, hogyan kell felöltöznöm ahhoz, hogy ügyfeleket fogadhassak. Régi kollágáim többször megkérdezték, hogy miért van az, hogy a legnagyobb hajtás közepén is, amikor már toporzékolni tudnék az idegességtől, ha megcsörren a telefon, mosolyogni kezdek és kedvesen, udvariasan szólok bele a telefonba. Azért, mert az az alap, hogy az ügyféllel kedves vagyok és udvarias. Mindegy, hgoy személyesen vagy telefonon keresztűl, az is mindegy, hogy jó kedvem van, vagy robbanni tudnék.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_807121 (29)
    2011-01-19  08:21
  23. Torolt_felhasznalo_807121
    Torolt_felhasznalo_807121
    2011. január 19. 08:2129.
    Biztosan van olyan hely ahol megfelel az altalad leirt vegzettseg, de en valtozatlanul mondom az elso szuro a belepteto es annak nem lhet akarkinek lennie. Gondolj bele, ha meg telefonhivasokat is kezel es dunnyog modortala, , vagy ne adj ur Isten tul futott felreertelmezett hatalmi vaggyal rendelkezik es nem a szolgalat a vezerelve. Annak az intezmenyenk vege .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_893358 (23)
    2011-01-19  08:16
  24. 2011. január 19. 08:1928.
    A lányom sulijában töri tanár az igazgatónő... És még nem láttam olyan sulit, (pedig párat végigjártam a gyerekeim révén) ahol ne tanár lett volna az igazgató.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_807121 (21)
    2011-01-19  08:16
  25. Torolt_felhasznalo_304718
    Torolt_felhasznalo_304718
    2011. január 19. 08:1827.

    Kár azon vitatkozni szerintem, hogy kell-e egy portásank diploma, hiszen magunkból csinálunk bohócot, ha ezt egy percig is úgy értjük, ahogy le van írva! Hiába a portás az első szűrője egy intézménynek, nem a diploma tenné udvariassá és felelősségteljessé, még csak kulturált megjelenésűvé sem, csak körül kell nézni az egyetemeken (magam is diplomás vagyok, szóval nem az irigység beszél belőlem).

     

    Tapasztalataim szerint nagy valószínűséggel már rég megvan az ember mindkét posztra, egy-egy friss diplomás elhelyezkedni nem tudó rokon, és személy szerint rájuk írták ki a pályázatokat, mert a pályáztatást közalkalmazottak esetében törvény írja elő. Számtalan hasonló álláspályázatot olvasni pl. a kozigallas.hu-n, ahol annyira szűken behatárolják a feltételeket, szinte lábméretig, hogy egyértelmű, hogy konkrét személyre gondolnak, és be sem hívják interjúra az egyébként minden más szakmai feltételnek megfelelő pályázni kívánókat.

     

    Hogy egy titkárnó lehet-e duci vagy sem? Ennyi erővel senki nem lehet, ha el akar helyezkedni, ha másért nem, akkor azért, mert a túlsúly olyan betegségeket idézhet elő, amelyek miatt sokat lesz táppénzen, stb.  És akkor nem beszéltünk a kisgyermekes anyákról vagy a gyermekre vágyó 30 felé közelítő fiatal nőkről......

     

    Magyarán: mindig meg lehet magyarázni, hogy kit miért nem vesznek fel egy állásra, ahelyett, hogy megmondanák nyíltan: már azelőtt megvolt rá az ember, mielőtt megjelent a hirdetés....:((((

     

     

    előzmény:
    kivi39 (1)
    2011-01-19  07:09

Címlap

top