Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
A legrosszabb filmek
2005-03-02 09:381.
Létrehozva: 2005. március 2. 09:38
Most beszélgettek erről a rádióban, hogy melyik filmeket szavazta meg valamiféle közönség minden idők legrosszabb Oscar-díjas filmjeinek. Itt-ott kiadtam... Forrest Gump?! A világ egyik legjobb filmje! De nem is ezért nyitom a fórumot, csak ez adta az ötletet, tárgyaljuk ki, melyek a legrosszabb filmek, amiket valaha láttunk? Ez nyilván teljesen egyéni ízlés dolga, úgyhogy bárki bátran beírhat bármit. /Akár még a Forrest Gumpot is... Bááár... .-)/ Nekem talán a csúcs a Hullámhegy című film volt Madonna főszereplésével, s a férje, Guy Richie rendezésében. Uhhh... Katasztrófa. Egy másik pocsék élmény volt számomra a Nagy Sándor, moziban volt szerencsétlenségem megnézni, szó szerint elaludtam rajta...
Életemben már sok rossz filmet kezdttem el nézni, de mindet otthagytam! Kivéve egyet! A Falut! Arra számitottunk, hogy majd most megnézünk egy jó horror filmet! Na ja! Dög unalmas romantikus filmnek is elmenne! A hangzás benne az nagyon jó volt, mert ha mástól nem, akkor attól biztos hogy beparázik! Hát végig néztük, de azt mondtam, hogy soha többet! Inkább sírni lehetett rajta, mint félni!
Nagyon rossz film!
1 lemaradt a listáról (probálom elfelejteni h. láttam, de nem megy)
-Batman & Robin. ebben a filmben semmi sem volt normális.
Szereplök: -Clooney mint Batman (na ne, ez kinek az 5lete volt?) Clooney,Schwarci,Uma,Alicia -ez szar volt!
Történet: volt a filmenk története?
stb.
Szia mindenki, végigolvastam miket írtatok. nem is olyan vészes vannak még sokkal rosszabb filmek az itt elhangzottaknál.
pl:
-Dumb és Dumber 2 (when harry met loyd) JJJJJJUUUUUUUUJJJJJJ. még az volt a szerencse, h. csak amerikában ment a mozikban!!!
-Hellboy (1x vki már irta). Hogy voltak képesek ilyen tréé filmet moziban leadni?! ez volt mai napig nálam a mélypont. bele sem merek gondolni mi lett volna ha moziban kell megnéznem. Minden idök talán legszarabb filmje.
-Showgirls (nem tudom a magyar címét). ez a film, nem szol semmiről. egy nagy 0. Hogy csinál6tak ilyen fost az elemi ösztön után?!
-DareDevil (fenegyerek) Ban Afflekkel, ahhh, hagyuk.
sziasztok
Danny de Vito és John Travolta játszik benne.
A Csudafilm is sz*r, legalábbis szerintem. Azt hittük a barátommal, hogy Kern milyen vicces lesz, de sajnos Ő volt benne a legrosszabb. Látszik rajta, hogy nem élvezi a filmet. Elég szirupos lett, még a hajléktalanokat játszó színészek sem dobják fel. Mondjuk alig van jelenetük. . .
Szerintem az összes magyar film tele van reklámmal. . .
A külföldiekben meg csak nem vesszük észre. . :)
Egyébként szeretem a filmjeinket, nagyon sok jó van, de ami kefejezetten nem tetszett az az apám beájulna. Vmi borzalom!!!
Koltai és Kern nekem is a kedvenceim közé tartoznka a Miniszter félrelép is tetszett, pedig sokan nincsenek oda érte!
a csudafilmet még nem láttam de szeretném megnézni mert kern-t szeretem. olyan idióta az az ember:)de pozitívan:)másik kedvencem koltai. sokan nem szeretik de nekem valami miatt a szívemhez nőtt. talán a bakterház, sose halunk meg, meg a "vörös" filmjei miatt:)))
A Csudafilm-ről tudsz valamit?
szerintem kevés film tesz rajta túl rosszaság tekintetében. . .
Eszembe jutott még 1 szörnyű film. . . . . : Tuvalu az álomsziget. . . . de lehet h csak az a film címe, h Tuvalu. . . már nem is tudom, de arra emléxem, h az egész filmben összesen 3 mondatot beszéltek. HÁRMAT!
Nem is értem, h miért néztük végig. . . . . asszem tél volt. . . és hideg. . . . .
igen!végre valaki!!!!eddig akivel beszéltem mindenki istenítette ezt a nagy kalap sz@rt. az egyik legrosszabb magyar film. az argoval egyetemben. . .
Végre sikerült megszerezni, de az első fél óra után kikapcsoltuk. Borzalmas. . . Ahhoz képest, hogy milyen jó szereplők vannak a filmben, nem szól semmiről. Nagy csalódás volt!
Amellett, h a film kínszenvedés, a magyar szinkron is elég gáz. . . . . .
(pl Hogy írja a nevét 1 b-vel vagy két b -vel. . . . . . lenni vagy nem lenni. . . hahahahhahaa)
Nos ez a mondat a magyar konteksztusban elég hülyén hangzik, mivel az ég világon semmi értelme. . . . főleg nem humoros. . . . .
Ellenben az angolnak van némi poénos tartalma. . . . .
(How do you spell it, two b or not two b??????)
ejtve: to be or not to be. . . . . ami lenni vagy nem lenni-t is jelent.
NOS. . . ezt szó szerint szinkornizálva. . . . elég gáz. . . . . . .
on: Aki bújt, aki nem. . .