Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Receptgyűjtők

Erika10
Létrehozva: 2009. július 3. 10:02
Ide csak azok jöhetnek akik gyűjtik a recepteket és nem veszekszenek. Ki honnan hozza a recepteket azzal nem foglalkozunk csak jók legyenek!!!
  1. 2012. november 12. 09:22826.
    Kacsazsírban sült céklapogácsa
    A cékla kicsit “földes”, édes ízéhez remekül illik a fokhagymás tejföl. A céklapogácsa egyszerűen megunhatatlan, ráadásul gyorsan el is készül.

    Tudom, mindig a férjemmel példálózom, de finoman szólva sem az az alkat, aki a reform táplálkozás híve, bár remek rozskenyereket és cukkinis tojást süt. Amikor bejelentettem, hogy céklapogácsa lesz vacsorára, ami tulajdonképpen céklafasírt, beállt a hűtőbe, hogy ennivalót keressen magának… Szigorúan összevontam a szemöldököm, hogy legalább kóstolja meg a “művemet”, de amikor a céklareszelés után úgy néztem ki, mint hentes a disznóvágáson – piros volt a tál, a reszelő és a kezem is -, csak a fejét rázta. Végül bevetettem a gyerek-kártyát: ha az apja finnyáskodik, a gyerek is fog, pedig ő szereti a céklát. Erre nagy kegyesen beadta a derekát és megkóstolta a céklapogácsát. Majd megkérdezte, hogy csak ennyit sütöttem, és miután kettő benyomott belőle, a tányéron maradt utolsót csak azért hagyta meg nekem, mert szeret...

    Hozzávalók:
    2 nagyobb (kb. 25-30 dkg) cékla
    1 kis fej vöröshagyma
    4 evőkanál búzaliszt
    2 evőkanál teljes kiőrlésű rozsliszt
    1 tojás (ha jó friss a cékla, akkor a cékla nedvessége összetartja a masszát, nem feltétlenül szükséges bele a tojás)
    negyed teáskanál só
    őrölt bors
    1 evőkanál kacsazsír (vega változatban olíva olajra kell cserélni)

    A nyers céklát krumplihámozóval megpucolom és nagy lyukú reszelőn lereszelem. Hozzákeverem a sót, a borsot, az apróra kockázott vöröshagymát és a tojást. Amikor a hagyma mindenhova elkeveredett, beleszórom a liszteket és kézzel átgyúrom. Pogácsákat formázok a masszából, ebből az adagból 8 nagyobb, fasírt méretű pogácsa jött ki (de lehet belőle 16 apróbbat is sütni, sőt falatnyi pogácsákat is).

    Teflon serpenyőben felolvasztom a kacsazsírt és amikor forró, beleteszem a pogácsákat. Takarék lángon 10-10 percig sütöm mindkét oldalát, de érdemes figyelni, nehogy megégjen. A lényeg, hogy a pogácsák átsüljenek és mindkét oldaluk megpiruljon.

    Remekül illik hozzá a fokhagymás tejföl. (1 pohár tejfölhöz 1 gerezd zúzott fokhagymát és csipet sót érdemes számolni.)

    A céklapogácsa vagy céklafasírt ízletes és finom, nem lehet megunni, és köze sincs az ecetes céklához.

  2. 2012. november 12. 09:21825.
    GYÖMBÉRES-CSOKIS KORONG (HALLOWEENRA HANGOLVA)

    (kb. 9 darab)

    Hozzávalók:
    Tésztához:

    400 g búzaliszt
    1 teáskanál Dr. Oetker Szódabikarbóna
    1 csapott teáskanál só
    200 g barnacukor
    2 teáskanál őrölt gyömbér
    2 teáskanál Dr. Oetker Aroma vanília
    150 ml tej
    1 tojás (közepes méretű)
    125 g Rama
    Krémhez:
    200 g étcsokoládé
    125 g Rama
    Díszítéshez:
    100 g porcukor
    1 evőkanál víz
    Dr. Oetker Dekor Toll Csokoládé- és karamellízű

    Előkészítés:

    A tepsit (kb. 40 x 30 cm) sütőpapírral béleljük. A sütőt
    előmelegítjük.

    Elkészítés:

    A tojást, a cukrot és a margarint egy keverőedényben
    konyhai robotgéppel
    (habverő) habosra keverjük, majd hozzáadjuk a vaníliaaromát
    is. A lisztet a szódabikarbónával elkeverjük, és egy
    keverőedénybe szitáljuk, majd hozzáadjuk a sót és a
    gyömbért is. A lisztes keveréket a tejjel felváltva
    fokozatosan hozzákeverjük a margarinos masszához.
    Az előkészített tepsire a tésztából kb. 5 cm átmérőjű
    halmokat helyezünk, egymástól legalább 5 cm távolságra.
    A tepsit a sütő középső részébe toljuk, és a süteményt
    megsütjük.

    Alsó és felső sütés: kb. 180 °C (előmelegítve)
    Légkeveréses: kb. 160 °C (előmelegítve)
    Gáz: kb. 3. fokozat (előmelegítve)
    Sütési idő: kb. 12-14 perc

    A megsült korongokat sütőrácsra téve hagyjuk kihűlni.

    A krémhez a csokoládét nagyobb darabokra törjük, és gőz
    felett megolvasztjuk. Hagyjuk kicsit hűlni, majd a
    margarinnal konyhai robotgéppel (habverő) habosra keverjük.
    A kihűlt korongokat a csokoládékrémmel összeragasztjuk.
    A mázhoz a porcukrot a vízzel elkeverjük, és egy teáskanál
    segítségével a korongok tetejére kenjük. Csokoládés dekor
    tollal pókháló-szerű mintát rajzolunk rá. A cukormáz
    dermedéséig hagyjuk a süteményt állni.
  3. 2012. november 12. 09:20824.
    MEGGYES-TEJSZÍNES KÉPVISELŐFÁNK

    (kb. 40 darab)

    Hozzávalók:
    Tésztához:

    2 tojás (közepes méretű)
    120 g Rama
    300 ml víz
    1 tasak Dr. Oetker Képviselőfánk Tészta

    Krémhez:

    1 tasak Dr. Oetker Eredeti Puding tejszínízű
    400 ml tej
    50 g porcukor
    400 ml hideg habtejszín
    1 tasak Dr. Oetker Expressz Zselatin fix
    2 evőkanál meggylekvár

    Díszítéshez:

    2 evőkanál meggylekvár

    Előkészítés:

    A tepsit (kb. 30 x 40 cm) sütőpapírral kibéleljük. A sütőt
    előmelegítjük.

    Elkészítés:

    A képviselőfánk tészta alapport a tasakon szereplő útmutató
    szerint elkészítjük, a fánkokat aranybarnára sütjük.
    A megsült fánkokat sütőrácsra helyezzük, majd levágjuk a
    tetejüket.
    A tejszínízű pudingot a tasakon szereplő útmutató alapján,
    de csak 400 ml tej és 50 g porcukor hozzáadásával
    elkészítjük, majd kevergetve hagyjuk kihűlni. A hideg
    habtejszínt egy keverőedénybe öntjük, hozzáadjuk az
    expressz zselatin fixet, és kemény habbá verjük. A felvert
    tejszínhab felét óvatosan a tejszínízű pudinghoz forgatjuk.
    A kész krémet habzsákba töltjük, és a képviselőfánkok alsó
    részére nyomjuk (nyomózsák helyett evőkanalat is
    használhatunk).
    A maradék tejszínhabhoz hozzákeverjük a meggylekvárt,
    majd habzsákba töltve (vagy kanál segítségével) a
    képviselőfánk felső részébe töltjük. A „kalapot” ezután a
    tejszínhabos oldallal felfelé, a krémmel töltött
    képviselőfánkra helyezzük, és meggylekvárral díszítjük.
    Tálalásig hűtőszekrényben tároljuk.
  4. 2012. október 12. 09:17823.
    Krémes szőlősaláta
    Hozzávalók:

    50 dkg zöld magnélküli szőlő
    50 dkg vörös magnélküli szőlő
    10 dkg tejföl
    15 dkg lágy krémsajt
    8 dkg porcukor
    1/2 rúd vanília

    A tetejére:

    12 dkg barna nádcukor
    12 dkg pekándió

    Elkészítés: Félbevágom a szőlőszemeket és egy nagy tálba teszem. Összekeverem a tejfölt a sajttal, hozzáadom a cukrot, a kikapart vanília belét és egy leheletnyi sót. A krémbe beleöntöm a szőlőszemeket és óvatosan átkeverem. A tetejére az összetört pekándió és a nádcukor keverékét teszem, majd a tálat egy éjszakára a hűtőbe rakom. Hidegen tálalom.
  5. 2012. október 12. 09:17822.
    BIRSALMADZSEM VANÍLIÁVAL

    Hozzávalók:

    850 g birsalma (előkészítve mérjük le)
    200 ml víz
    400 g alma (pl. Jonagold, előkészítve mérjük le)
    1 db Dr. Oetker Bourbon Vaníliarúd
    1 tasak Dr. Oetker  Befőzőcukor  Extra 2:1

    Előkészítés:

    A birsalmáról kendővel, szárazon ledörzsöljük a bolyhokat.
    Megmossuk, lecsöpögtetjük, szárától megtisztítjuk, majd
    negyedekre vágva eltávolítjuk a magházat, és kimérünk
    850 g-ot. Fedővel letakart edényben felforraljuk a kimért
    vízzel, és alacsony hőfokon kb. 10 percig pároljuk. Közben
    az almát megmossuk, meghámozzuk, elnegyedelve kivágjuk a
    magházat, apróra daraboljuk, és kimérünk belőle 400 g-ot.
    Ezután a birsalmához adjuk, és további 15 percig puhává
    főzzük. Végül pépesítjük.

    Elkészítés:

    1200 g gyümölcspépet kimérünk. Hozzáadjuk a vaníliarúd
    kikapart belsejét, és  egy főzőedényben a befőzőcukorral
    elkeverjük. Az egészet állandó keverés mellett nagy lángon
    felforraljuk, majd továbbra is keverve legalább 3 percig
    forrni hagyjuk. Ha szükséges a habot eltávolítjuk a
    tetejéről, és azonnal az előkészített üvegekbe töltjük,
    jól lezárjuk, majd 5 percre fejjel lefelé állítjuk.

    Tipp:

    Annak érdekében, hogy a birsalma és az alma az előkészítés
    során ne barnuljon meg, tegyük a feldarabolt gyümölcsöt
    citromos vízbe. Ehhez keverjen el 1 liter vízben 1 tasak
    Dr. Oetker Citromsavat.
  6. 2012. október 9. 13:16821.
    Csirkés piteHozzávalók

    A forma kikenéséhez

    2 dkg Rama 

    A pie alaptésztához

    3 dl (kb.18 dkg) finomliszt
    15 dkg Rama 
    fél mokkáskanál só
    2 evőkanál jéghideg víz

    A töltelékhez

    1,5 dl tejföl 
    10 dkg natúr, tejszínes krémsajt
    fél kiskanál csípős mustár
    fél evőkanál ecetes torma 
    1 kiskanál kristálycukor
    kb. 20 dkg főtt, vagy sült, apróra vágott csirkehús (kiváló lehetőség például a maradék grillcsirke, vagy levesben főtt csirkehús felhasználására)
    arasznyi (1 centis) kockákra vágott kígyóuborka
    jó maréknyi főtt zöldborsó és kukorica (konzervek is lehetnek) vegyesen
    egy 4-5 centis darab vékonyan felkarikázott póréhagyma
    6-8 koktélparadicsom vagy 2 kisebb paradicsom

    A nyújtáshoz

    finomliszt

    Elkészítés

    1.A tésztához a lisztet a hideg Ramával nagyon gyors mozdulatokkal összemorzsoljuk, megsózzuk, majd a vízzel tésztát gyúrunk belőle. Letakarjuk, 1 órára a hűtőszekrénybe tesszük. Ezután enyhén meglisztezett gyúrólapon kb. 30 centis kerek lappá nyújtjuk, hogy egy 26-27 centi átmérőjű, alacsony peremű, kikent formát kényelmesen kibélelhessük vele úgy, hogy pereme is legyen.

    2.A tésztát villával megszurkáljuk, nehogy sütés közben felpúposodjon. Előmelegített sütőben, jó közepes lánggal (190 °C; légkeveréses sütőben 175 °C) 8 perc alatt elősütjük.

    3.A töltelékhez a tejfölt a krémsajttal simára keverjük, a mustárral, a tormával és a cukorral ízesítjük. A húst, az uborkát, a lecsöpögtetett borsót és kukoricát, a gyűrűire szedett póréhagymát, az egészben hagyott vagy félbevágott koktélparadicsomot (a normál paradicsomot kockákra kell vágni) hozzáadjuk.

    4.Ezt a keveréket az elősütött tésztára halmozzuk, eligazgatjuk. Visszatoljuk a sütőbe, és 35-40 percig sütjük. Melegen, cikkekre vágva tálaljuk. Díszíthetjük apróra vágott kaporral és citromgerezdekkel és adhatunk hozzá nagy adag friss salátát is.

     

  7. 2012. október 9. 13:12820.
    CUKKINIS GYÜMÖLCSKENYÉR

    (kb. 15 szelet)

    Hozzávalók:
    Tésztához:

    250 g cukkini
    200 g dió
    3 tojás (közepes méretű)
    250 g nádcukor vagy barna cukor
    1 tasak Dr. Oetker Bourbon Vaníliás cukor
    200 ml napraforgóolaj
    300 g búzaliszt
    1 csapott teáskanál Dr. Oetker Sütőpor
    1 csapott teáskanál Dr. Oetker Szódabikarbóna
    1 teáskanál őrölt fahéj

    Ezenkívül:

    kevés porcukor

    Előkészítés:

    A sütőformát (gyümölcskenyérforma, kb. 25x11 cm) kivajazzuk
    és enyhén lisztezzük. A cukkinit megmossuk, és vékony
    csíkokra reszeljük. A diót apró darabokra törjük. A sütőt
    előmelegítjük.

    Elkészítés:

    A tojást, cukrot, vanillincukrot egy keverőtálba öntjük, és
    konyhai robotgéppel (habverő) két perc alatt habosra
    keverjük. Hozzáadjuk az olajat, majd a lisztet, sütőport,
    szódabikarbónát és a fahéjat is a masszához keverjük. A
    diót és a cukkinit hozzáadjuk. A masszát a sütőformába
    öntjük és egyenletesen elsimítjuk.

    A sütőformát a sütő alsó részébe toljuk, és a süteményt
    megsütjük.

    Alsó és felső sütés: kb. 180 °C (előmelegítve)
    Légkeveréses: kb. 160 °C (előmelegítve)
    Gáz: 3-4 fokozat (előmelegítve)
    Sütési idő: kb. 70 perc

    Sütés után a süteményt, 10 percig a formában hagyjuk,
    majd sütőrácsra fordítva hagyjuk kihűlni.

    Tálalás előtt porcukorral hintjük.

    Tipp:

    Ízlés szerint csokoládé darabokat is keverhetünk a
    tésztához.
  8. 2012. október 9. 13:11819.
    TEJSZÍNES ALMATORTA

    (kb. 12 szelet)

    Hozzávalók:
    Tésztához:

    250 g búzaliszt
    1 tasak Dr. Oetker Expressz Élesztő
    50 g porcukor
    1 tasak Dr. Oetker Bourbon Vaníliás cukor
    1 tojás (közepes méretű)
    50 g Rama
    75 ml tej

    Töltelékhez:

    750 g alma
    1 tasak Dr. Oetker Desszertöntet vaníliaízű
    50 g porcukor
    200 ml habtejszín
    1 tojás

    Ezenkívül:

    50 g szeletelt mandula
    csokoládéfigurák

    Előkészítés:

    Az almát megmossuk, kimagozzuk és negyedekre vágjuk, majd a
    negyedeket bevagdossuk. A sütőformát (kb. 26 cm átmérőjű)
    sütőpapírral béleljük. A sütőt előmelegítjük.

    Elkészítés:

    A lisztet az expressz élesztővel elkeverjük, és egy
    keverőedénybe szitáljuk. Hozzáadjuk a langyos tejet és a
    többi hozzávalót, és konyhai robotgéppel
    (dagasztó spirállal) először alacsony, majd legmagasabb
    fokozaton sima tésztává dagasztjuk (kb. 5 perc). A tésztát
    liszttel meghintjük, enyhén lisztezett munkafelületen
    átgyúrjuk, majd a sütőformába egyengetjük. Az előkészített
    almát elrendezzük, és enyhén belenyomkodjuk a tésztába.
    A desszertöntetet egy keverőedénybe öntjük, hozzákeverjük a
    cukrot, a tejszínt és a tojást, majd az almával kirakott
    tészta tetejére öntjük. Végül a mandulaszeletekkel
    megszórjuk. A tepsit a sütő középső részébe toljuk, és a
    süteményt megsütjük.

    Alsó és felső sütés: kb. 180 °C (előmelegítve)
    Légkeveréses: kb. 160 °C (előmelegítve)
    Gáz: kb. 2-3. fokozat (előmelegítve)
    Sütési idő: kb. 45 perc

    A süteményt sütés után 10 percig a sütőformában, majd a
    sütőformából kivéve, egy sütőrácson hagyjuk kihűlni.
    Ízlés szerint csokoládéfigurákkal díszítve tálaljuk.
  9. 2012. október 9. 13:10818.
    Túrótöltelékes almás palacsintaHozzávalók

    Tésztához

    1 db tojás
    fél liter tej
    5 dkg langyos Rama
    4 dkg cukor
    csipet só
    30 dkg liszt
    1 db szép nagy alma lereszelve

    Töltelékhez

    2 db tojássárgája
    4 dkg cukor
    5 dkg Rama
    30 dkg túró
    fél citrom reszelt héja
    1 dl tejföl
    2 db tojás kemény habja

    Elkészítés

    1.A tészta hozzávalóit összekeverjük, negyed órát állni hagyjuk.

    2.Közben a tölteléket elkészítjük. A tojásokat szétválasztjuk. A 2 tojásfehérjét kemény habbá verjük. A tojássárgákat a cukorral és a Ramával krémesre keverjük, a többi hozzávalót hozzáadagoljuk.

    3.A palacsintákat kisütjük és megtöltjük, majd porcukorral meghintjük.

  10. 2012. október 9. 13:06817.
    Ázsiai szilvás sertéscsíkok
    Hozzávalók:
    60 dkg sertéscomb
    15 cm-es póréhagyma
    20 dkg sárgarépa
    10 szem szilva
    15 dkg csiperkegomba
    2 szál chilipaprika
    olaj

    A mártáshoz:
    1 evőkanál méz
    0,5 dl sötét szójaszósz
    1 dl hideg víz
    1 evőkanál keményítő

    Elkészítés:
    A sertéshúst vékony csíkokra vágjuk. A pórét és a sárgarépákat hosszában félbe, majd ferdén vastagabb szeletekre szeljük. A szilvákat kimagozzuk és 4-be vágjuk. A gombát megtisztítjuk és felcikkezzük.

    A mártás hozzávalóit összekeverjük.

    Egy wokot vagy serpenyőt felforrósítunk. Lehetőleg folyamatosan magas hőfokon tartsuk, mert úgy marad minden zöldség roppanós, valamint levet sem lesz ideje engedni. A serpenyőbe kevés olajat öntünk, megvárjuk míg ez is teljesen átforrósodik, és beletesszük a sertéshúst. Miután kifehéredett, belekerül a répa és a gomba. Ezekkel 1-2 percet pirítjuk majd jöhet a póré, a szilva és a chili.

    Pár perc pirítás után enyhén megsózzuk, és ráöntjük a kikevert mártást. Folyamatosan kevergessük, mert a keményítőtől hamar sűrűsödik.

    Mihelyt összeforrt, már készen is van. Rizzsel tálaljuk.

  11. 2012. október 9. 13:06816.
    MOGYORÓS-ALMÁS LEPÉNY

    (kb. 24 darab)

    Hozzávalók:
    Morzsa tésztához:

    300 g búzaliszt
    150 g porcukor
    1 tasak Dr. Oetker Vanillincukor
    250 g Rama
    100 g őrölt vagy apróra vágott mogyoró

    Töltelékhez:

    1 ˝ kg alma
    2 evőkanál citromlé

    Keverttésztához:

    300 g Rama
    200 g porcukor
    1 tasak Dr. Oetker Vanillincukor
    5 tojás (közepes méretű)
    400 g búzaliszt
    1 csipet só
    2 ˝ teáskanál Dr. Oetker Sütőpor
    1 tasak Dr. Oetker Eredeti Puding vaníliaízű
    4 evőkanál tej

    Ezenkívül:

    2 evőkanál cukor
    1 teáskanál őrölt fahéj

    Előkészítés:

    Az almát megmossuk, negyedeljük, és hosszúkás szeletekre
    vágjuk, majd meglocsoljuk citromlével. A tepsit
    (kb. 40 x 30 cm) sütőpapírral béleljük. A sütőt
    előmelegítjük.

    Elkészítés:

    A morzsatésztához a lisztet egy keverőedénybe szitáljuk,
    hozzáadjuk a többi hozzávalót és konyhai robotgéppel
    (habverő) először alacsony, majd legmagasabb fokozaton
    összedolgozzuk.
    A margarint egy keverőedényben konyhai robotgéppel
    (habverő) habosra keverjük. Fokozatosan hozzáadjuk a
    cukrot, vanillincukrot, sót, míg egy sűrű masszát kapunk.
    A tojásokat egyenként fél percig a legmagasabb fokozaton a
    masszához keverjük. A lisztet, a pudingport és a sütőport
    elkeverjük, majd 2 adagban, a tejjel felváltva hozzáadjuk
    a tojásos masszához, és az egészet alaposan összedolgozzuk.
    A tésztát az előkészített tepsibe öntjük, tetejét
    elsimítjuk. Az almaszeleteket a tészta tetején egyenletesen
    elrendezzük, és a fahéjjal elkevert cukorral megszórjuk.
    Végül a morzsatésztát is rámorzsoljuk. A tepsit a sütő
    középső részébe toljuk, és a süteményt megsütjük.

    Alsó és felső sütés: kb. 180 °C (előmelegítve)
    Légkeveréses: kb. 160 °C (előmelegítve)
    Gáz: kb. 2-3. fokozat (előmelegítve)
    Sütési idő: kb. 35 perc

    Sütés után a süteményt a tepsiben, sütőrácsra helyezve
    hagyjuk kihűlni.

    Tipp:

    A süteményt lefagyaszthatjuk.
  12. 2012. október 9. 13:04815.
    SZŐLŐS-MARCIPÁNOS BÖGRESÜTI

    (kb. 8 db)

    Hozzávalók:
    Tésztához:

    250 g szőlőszem (magnélküli)
    150 g Dr. Oetker Marcipán
    375 g búzaliszt
    1 tasak Dr. Oetker Instant Élesztő
    75 g porcukor
    1 tasak Dr. Oetker Vanillincukor
    2 tojás (közepes méretű)
    100 g Rama
    200 ml tej

    Előkészítés:

    A szőlőszemeket megmossuk és félbevágjuk, néhány szemet a
    díszítéshez félreteszünk. A marcipánmasszát apró darabokra
    vágjuk. Nyolc bögrét (kb. 300 ml űrtartalmú) kikenünk
    margarinnal, és egy tepsibe helyezünk. A sütőt
    előmelegítjük.

    Elkészítés:

    A lisztet az élesztővel elkeverjük, és egy keverőedénybe
    szitáljuk. A szőlő és a marcipán kivételével hozzáadjuk a
    többi hozzávalót, és konyhai robotgéppel
    (dagasztó spirállal) először alacsony, majd legmagasabb
    fokozaton sima tésztává dagasztjuk (kb. 5 perc). Meleg
    helyen letakarva kelni hagyjuk, míg láthatóan megnő.
    A tésztát liszttel meghintjük, enyhén lisztezett
    munkafelületen átgyúrjuk. Majd a marcipán felét a tésztához
    gyúrjuk, és a szőlő felét is beleforgatjuk. A masszát két
    evőkanál segítségével a kikent bögrékbe töltjük, majd a
    tetején a maradék marcipánt és szőlőt is egyenletesen
    elosztjuk. A tepsit a sütő alsó részébe toljuk, és a
    süteményt megsütjük.

    Alsó és felső sütés: kb. 180 °C (előmelegítve)
    Légkeveréses: kb. 160 °C (előmelegítve)
    Gáz: kb. 2-3. fokozat (előmelegítve)
    Sütési idő: kb. 30 perc

    Sütés után a süteményt 10 percig a bögrékben hagyjuk kicsit
    hűlni, majd tetszés szerint, még melegen vagy hidegen
    tálaljuk.
  13. 2012. október 9. 13:03814.
    SZILVÁS-MARCIPÁNOS SZELET

    1

    (kb. 16 szelet)

    Hozzávalók:
    Tésztához:

    375 g búzaliszt
    1 tasak Dr. Oetker Expressz Élesztő
    1 csapott kiskanál só
    80 g porcukor
    1 tasak Dr. Oetker Vanillincukor
    150 ml tej
    1 tojás (közepes méretű)
    50 g Rama
    Töltelékhez:
    150 g Dr. Oetker Marcipán
    2 tojás (közepes méretű)
    1 teáskanál őrölt fahéj
    1 kg szilva

    Ezenkívül:

    50 g szeletelt mandula

    Előkészítés:

    A szilvát megmossuk, kimagozzuk és negyedekre vágjuk.
    A marcipánmasszát apró darabokra vágjuk. A tepsit
    (kb. 40 x 30 cm) sütőpapírral béleljük. A sütőt
    előmelegítjük.

    Elkészítés:

    A lisztet az expressz élesztővel elkeverjük, és egy
    keverőedénybe szitáljuk. Hozzáadjuk a langyos tejet és a
    többi hozzávalót, és konyhai robotgéppel (dagasztó spirál)
    először alacsony majd legmagasabb fokozaton sima tésztává
    dagasztjuk (kb. 5 perc). A tésztát liszttel meghintjük,
    enyhén lisztezett munkafelületen átgyúrjuk, majd tepsi
    méretűre kinyújtjuk.
    A feldarabolt marcipánt egy keverőedénybe tesszük,
    hozzáadjuk a tojásokat és a fahéjat, majd robotgéppel
    (habverő) összedolgozzuk. A marcipánmasszát a tésztára
    kenjük, majd a tetején a szilvaszeleteket egyenletesen
    elosztjuk.
    Végül a mandulaszeletekkel megszórjuk. A süteményt a
    tepsiben letakarva, legalább 15 percig meleg helyen
    pihentetjük. A tepsit a sütő középső részébe toljuk, és a
    süteményt megsütjük.


    Alsó és felső sütés: kb. 180 °C (előmelegítve)
    Légkeveréses: kb. 160 °C (előmelegítve)
    Gáz: kb. 2-3. fokozat (előmelegítve)
    Sütési idő: kb. 30 perc

    A süteményt sütés után a tepsiben, sütőrácsra helyezve
    hagyjuk kihűlni.
  14. 2012. október 9. 13:02813.
    SZILVÁS-CSOKIS KUGLÓF

    (Kb. 20 szelet)

    Hozzávalók:
    Tésztához:

    1 üveg szilvabefőtt (kb. 385 g)
    70 g mandulaforgács
    200 g Rama
    175 g porcukor
    1 tasak Dr. Oetker Vanillincukor
    1 csipet só
    4 tojás (közepes méretű)
    300 g búzaliszt
    2 csapott kávékanál Dr. Oetker Sütőpor
    50 ml vörösbor vagy szilvalé
    70 g étcsokoládé (reszelt)

    Ezenkívül:

    kb. 30 g mandulaforgács

    Előkészítés:

    A szilva levét lecsöpögtetjük, a szilvát apróra
    szeletlejük. A kuglófformát (kb. 22 cm Ř) kivajazzuk és
    30 g mandulaforgáccsal megszórjuk. A sütőt
    előmelegítjük.

    Elkészítés:

    A margarint egy keverőedényben konyhai robotgéppel
    (habverő) habosra keverjük. Fokozatosan hozzáadjuk a
    cukrot, vanillincukrot, sót, míg egy sűrű masszát
    kapunk. A tojásokat egyenként fél percig a legmagasabb
    fokozaton a masszához keverjük. A lisztet és a sütőport
    elkeverjük, majd 2 adagban hozzáadjuk a vörösbort vagy a
    szilvalevet. A maradék mandulaforgácsot és a
    csokoládéreszeléket óvatosan a masszához keverjük. Végül
    a szilvadarabokat is a hozzáadjuk. A masszát a sütőformába
    öntjük.

    A sütőformát a sütő alsó részébe toljuk, és a süteményt
    megsütjük.

    Alsó és felső sütés: kb. 160 °C (előmelegítve)
    Légkeveréses: kb. 160 °C (előmelegítve)
    Gáz: 2-3. fokozat (előmelegítve)
    Sütési idő: kb. 50-60 perc

    Sütés után a süteményt 10 percig a sütőformában majd
    sütőrácson hagyjuk kihűlni. Tálalás előtt porcukorral
    hintjük.

    Tipp:

    A kuglóf elkészítéséhez friss gyümölcsöt is
    használhatunk (400 g).
    Az étcsokoládé forgács helyett tejcsokoládéval is
    készíthetjük a süteményt.
  15. 2012. augusztus 25. 10:09812.
    KÁVÉS COOKIE FEHÉRCSOKOLÁDÉVAL

    (kb. 65 db)

    Hozzávalók:
    Tésztához:

    250 g Rama
    150 g barna cukor
    1 tasak Dr. Oetker Bourbon Vaníliás cukor
    1 csapott teáskanál só
    2 tojás (közepes méretű)
    300 g búzaliszt
    1 csapott teáskanál Dr. Oetker Szódabikarbóna
    fél csapott teáskanál Dr. Oetker Sütőpor
    2 evőkanál tej

    Ezenkívül:

    75 g fehércsokoládé
    3 csapott evőkanál instant kávépor
    1 evőkanál tej

    Díszítéshez:

    25 g fehércsokoládé

    Előkészítés:

    A tepsit sütőpapírral béleljük. A fehércsokoládét apró
    darabokra törjük. A
    sütőt előmelegítjük.

    Elkészítés:

    Egy keverőedényben a margarint konyhai robotgéppel
    (habverő) habosra keverjük. Fokozatosan hozzáadjuk a
    cukrot, vanillincukrot, a sót, míg egy sűrű masszát
    kapunk. A tojásokat egyenként fél percig a legmagasabb
    fokozaton keverve a masszához adjuk. A lisztet, a
    sütőport és a szódabikarbónát egy keverőtálban
    összekeverjük, és a tejjel felváltva a tojásos masszához
    adagoljuk.

    A fehércsokoládét háromnegyedét a massza feléhez keverjük.
    A massza másik feléhez hozzáadjuk az instant kávéport és a
    tejet. Egy teáskanál segítségével mindkét masszából egy-egy
    diónyi nagyságú (kb. fél teáskanálnyi) halmot a tepsiben
    egymás mellé illesztünk.

    A tepsit a sütő középső részébe toljuk, és a süteményt
    megsütjük.

    Alsó és felső sütés: kb. 180 °C (előmelegítve)
    Légkeveréses: kb. 160 °C (előmelegítve)
    Gáz: 3-4. fokozat (előmelegítve)
    Sütési idő: kb. 8 perc

    Sütés után a süteményt sütőpapírral együtt sütőrácson
    hagyjuk kihűlni.

    A díszítéshez a maradék fehércsokoládét egy
    fagyasztózacskóba tesszük és lezárjuk. Vízfürdőben,
    lassan melegítve a csokoládét megolvasztjuk. Majd a
    zacskó egyik sarkát kivágjuk és a csokoládét ízlés szerint
    a süteményre csurgatjuk.

    Tipp:

    A sütemény jól záródó fémdobozban akár 2 hétig is
    eltartható.
  16. 2012. augusztus 25. 10:08811.
    Tengeri hal újhagymás-szerecsendiós mártásban
    A hal gyorsan elkészíthető és finom. Az egyik kedvenc receptem a tejszínes-fűszeres szószban főtt tengeri hal. Család is imádja.


    Halak közül azokat kedvelem, amelyekben nincs szálka (azaz filézett halak) vagy olyan óriási szálkákkal bírnak, amelyeket gyerekjáték kiszedni. Ehhez a recepthez is ezek a halak jók, mert a tejszínes-újhagymás-fűszeres szószban apró szálkákat keresgélni lehetetlen és idegölő.

    Hozzávalók:
    1 kg tengeri halfilé
    2 fej vöröshagyma
    1 evőkanál liszt
    3 dl tej
    2 dl tejszín
    1 teáskanál őrölt koriander
    1 teáskanál frissen reszelt szerecsendió
    1/4 teáskanál frissen őrölt bors
    1/4 teáskanál őrölt majoranna
    2 gerezd fokhagyma

    5 szál újhagyma
    2 evőkanál olíva olaj
    1 evőkanál vaj
    1 citrom

    A vöröshagymát apróra vágom és az olíva olaj-vaj keveréken üvegesre párolom. Ezután ráteszem a fűszereket (koriander, szerecsendió, bors, majoranna, fokhagymapor), párszor átkeverem, majd ráteszem a lisztet és addig kevergetem, amíg a liszt kicsit megpirul. (Mintha rántás készítenék.) Felöntöm tejjel, tejszínnel és beforralom.

    Az újhagymát felkarikázom, a halat nagyobb (4×4 centis) darabokra vágom.

    A sűrű, fortyogó mártásba beleteszem a halat és az újhagymát, és néha-néha óvatosan megkeverem. 10-15 perc alatt átfő a hal, de mielőtt késznek ítélem, megnézem, megkóstolom.

    Remek körete a halnak a főtt rizs és a tányéron jót tesz neki néhány csepp friss citromlé.

  17. 2012. augusztus 20. 18:03810.
    Lilahagymás-uborkás tonhalsaláta
    Semmi különleges, csak az összeszokott négyes a kiflin. Többszörös bűnnek is lehetne nevezni, ám randira mégsem ajánlott.



    Hozzávalók:
    1 doboz (150 g) tonhalfilé szeletek konzerv (sós lében vagy olajban, mindegy)
    1 közepes fej lilahagyma
    6-8 kisebb csemege uborka
    3-4 evőkanál majonéz

    A lilahagymát és a lecsepegtetett uborkát apróra kell vágni és összekeverni a lecsepegtetett tonhallal és majonézzel, és már lehet is enni.

  18. 2012. augusztus 20. 18:02809.
    FÜGÉS SZILVADZSEM

    Hozzávalók:

    1150 g szilva (előkészítve mérjük le)
    50 g szárított füge
    1 tasak Dr. Oetker Citromsav
    350 g cukor (nádcukor, gyümölcscukor, szorbit, vagy 25 ml
    folyékony édesítőszer)
    1 tasak Dr. Oetker Dzsemfix Szuper 3:1
    ˝ teáskanál őrölt fahéj

    Előkészítés:

    A szilvát megmossuk, lecsöpögtetjük, félbe vágjuk,
    kimagozzuk, és 1150g-ot kimérünk. A fügét apróra vágjuk.

    Elkészítés:

    A gyümölcsöket és a citromsavat egy főzőedénybe tesszük.
    A dzsemfixet két evőkanál cukorral és a fahéjjal
    elkeverjük, majd a gyümölcsökhöz adjuk. Az elegyet állandó
    keverés mellett nagy lángon felforraljuk, majd a maradék
    cukrot is hozzáadjuk. Az egészet állandó keverés közben
    újra felforraljuk, legalább 3 percig zubogva forrni
    hagyjuk. Ha szükséges a habot eltávolítjuk a tetejéről, és
    azonnal az előkészített üvegekbe töltjük, jól lezárjuk,
    majd 5 percre fejjel lefelé állítjuk.

    Tipp:

    Friss gyümölcs hiányában fagyasztott szilvát is
    használhatunk (kiolvasztva).
  19. 2012. augusztus 14. 10:00808.
    BARACKOS TŰRÓDESSZERT

    (kb. 6 adag)

    Hozzávalók:
    Barackos réteghez:

    400 g őszibarack
    200 ml narancslé
    2 evőkanál cukor
    1 tasak Dr. Oetker Expressz Tortazselé színtelen

    Túrós réteghez:

    100 ml hideg habtejszín
    250 g túró (félzsíros)
    50 g cukor
    1 tasak Dr. Oetker Vanillincukor

    Ezen kívül:

    50g étcsokoládé

    Előkészítés:

    Az őszibarackot megmossuk, meghámozzuk, félbe vágjuk és
    magját eltávolítjuk. Az étcsokoládét lereszeljük, vagy apró
    darabokra vágjuk. 6 desszertes poharat
    előkészítünk.

    Elkészítés:

    A barackos réteghez az előkészített őszibarackot
    pürésítjük. A narancslét a
    cukorral egy főzőedényben felforraljuk, és a tűzről levéve,
    egy kézi habverő segítségével az expressz tortazselét
    alaposan elkeverjük benne. Hozzákeverjük a pürésített
    őszibarackot is, és kicsit hűlni (dermedni) hagyjuk.
    A túrós réteghez a hideg habtejszínt konyhai robotgéppel
    (habverő) kemény habbá verjük. A túrót a cukorral és
    vanillincukorral elkeverjük, majd a tejszínhabot is
    hozzáforgatjuk.
    Az előkészített poharakba rétegezzük az őszibarackos
    krémet, a reszelt csokoládét és a túrókrémet.
    A desszerteket tálalásig hűtőszekrénybe helyezzük, és
    tálalás előtt csokoládéval, őszibarack-szeletekkel
    díszítjük.
  20. 2012. július 27. 13:32807.
    NEKTARINOS NARANCSLEKVÁR NARANCSLIKŐRREL

    Hozzávalók:

    1250 g nektarin (előkészítve mérjük le)
    250 g narancsfilé (előkészítve mérjük le)
    250 ml narancslé (frissen facsart, vagy 100%-os)
    1 tasak Dr. Oetker Bourbon Vaníliás cukor
    1 tasak Dr. Oetker Befőzőcukor Szuper 3:1
    4 evőkanál narancslikőr

    Előkészítés:

    A nektarint megmossuk, lecsöpögtetjük, eltávolítjuk a
    magját, apróra vágjuk, és kimérünk 1250 g-ot. A narancsot
    meghámozzuk, a fehér hártyát is eltávolítjuk. A narancs
    húsát kivágjuk, majd kimérünk 250 g-ot. Kimérünk 250 ml
    narancslevet.

    Elkészítés:

    A gyümölcsöket, a narancslevet és a vaníliás cukrot egy
    főzőedénybe öntjük, és a befőzőcukorral alaposan
    elkeverjük. Az egészet állandó keverés mellett nagy
    lángon felforraljuk, majd továbbra is keverve 3 percig
    zubogva forrni hagyjuk. Végül hozzákeverjük a narancslikőrt
    is. Ha szükséges a habot eltávolítjuk a tetejéről, és
    azonnal az előkészített üvegekbe töltjük, jól lezárjuk,
    majd 5 percre fejjel lefelé állítjuk.

    Tipp:

    A lekvárból kitűnő desszertet készíthetünk, ha natúr
    joghurttal vagy túrókrémmel rétegezve tálaljuk.
  21. 2012. július 14. 09:06806.
    Ezt már megcsináltam idén többször is! Eszméletlen finom!:)
    előzmény:
    Erika10 (802)
    2012-07-14  08:16
  22. 2012. július 14. 08:26805.
    Kinder maxi king házilag recept

    Imádjuk a a maxi kinget... és miért ne lehetne ezt itthon is megcsinálni...

    Elkészítés:

     

    1. Gőz fölött megolvasztjuk a csokit és a vajat.

     

     

    2. Egyenként megkenjük az ostyalapokat a csokimázzal, és még mielőtt megkötne a máz, megszórjuk a pörkölt mogyoróval. Ha a két ostyalap megkenése közben kötni kezdene a máz, nyugodtan melegítsünk rajta. Ha megkentünk minden ostyalapot, tegyük őket hűvös helyre, hogy a máz megkössön.

     

     

    3. Elkészítjük a karamellszószt. Kis fazékba kimérjük a cukrot és hozzáadjuk a vizet. Melegítsük közepes hőfokon, amíg a cukor felolvad, majd kicsit nagyobb hőfokon aranybarnára karamellizáljuk. Félrehúzzuk, hozzáadjuk óvatosan a tejszínt, a vajat, a sót és a csomagolás alapján előkészített zselatinport. Visszatesszük a tűzhelyre és folyamatos kevergetés mellett összemelegítjük. Félretesszük, de nem hűtjük, nehogy a zselatin miatt idő előtt megkössön. Ha mégis el kezdene kötni kicsit melegítsünk rajta.

     

    4. Elkészítjük a krémet. A kétféle cukrot a tejhez adjuk. Utána előkészítjük a zseletinport a csomagolás alapján, majd ezt is hozzákeverjük a tejhez. A zselatin olvadásáig, folyamatos kevergetés mellett melegítjük a tejet. Langyosra hűtjük, ezalatt a tejszínt kemény habbá verjük. A langyos tejbe apránként belekeverjük a tejszínhabot, ügyelve arra, hogy jól összekeverjük. Kicsit állni hagyjuk.

     

     

    5. Addig befejezzük az ostyalapokat. A langyos tejbe elkeverjük a mézet. Megforgatjuk az ostyalapokat a csokis oldalukkal lefelé, és jó alaposan meglocsoljuk a mézes tejjel (azért ne áztassuk teljesen el).

     

     

    6. Majd három lapra teszünk a tejkrémből (persze nem a csokis oldalukra), kb a krém 1/6-od részét. Elegyengetjük, ezután ízlés szerint (1 csíkba, 2 csíkba, össze-vissza), mind a három lapra öntünk a karamellszószból. Ezután a megmaradt tejkrémet rátesszük a lapokra, szintén elegyengetjük. Végezetül a megmaradt ostyalapokat a csokis oldalukkal felfelé rátesszük, kicsit megnyomjuk. Majd irány a hűtő.

     

     

    7. Pár óra (kb 2 óra) múlva már fogyasztható is.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  23. 2012. július 14. 08:20804.
    Kovászoljon burgonyával!

    Ropogós és tartós lesz a sváb módszerrel

    A svábok nem kenyérrel, hanem burgonyával készítik a kovászos uborkát. Ha van otthon óburgonya, próbálják ki önök is.

    Sváb szokás módjára az uborka nem a kenyértől, hanem a burgonyában lévő természetes keményítőtartalomtól "kovászolódik" meg. Sokan nem is hívják kovászos uborkának, hiszen ahhoz eredetileg kovászos kenyér kell, bár érlelése ugyanúgy a napon, 3-4 nap alatt történik.

     

    Az alaprecept

    A kovászos uborkának sokféle fűszerezése létezik, de amit mindenképpen érdemes beletenni az a kapor, a só és a fokhagyma. Ízlés szerint kerülhet még bele mustármag, babérlevél vagy szemes bors is. Egy 5 literes üveghez körülbelül 2,5 kg nagyobb méretű uborkára lesz szükség, amit alaposan meg kell mosni, akár dörzsölni is, hogy semmilyen szennyeződés ne maradjon rajta, mert úgy könnyebben megromolhat az uborka. Ha akarjuk, negyedekbe vagy félbe vághatjuk, de maradhatnak egészben is. Kb. 6 közepes szem burgonyára lesz szükségünk, amit megmosunk, mert héjástól fogjuk felhasználni, majd kettévágjuk. Meghámozunk 6 gerezd fokhagymát is. Egy csokor kaprot, a fokhagyma és a burgonya felét az üveg aljára tesszük, az uborkákat szépen az üvegbe rendezgetjük, majd még egy csokor kaporral, és a maradék fokhagymával és burgonyával zárjuk a sort. Ekkor mehet bele ízlés szerint további fűszer, például mustármag, babérlevél, végül langyos, sós vízzel felöntjük. Literenként nagyjából 1 dkg só szükséges. A tetejét kistányérral vagy alufóliával lefedjük, majd a napon 3-4 napig érleljük.

    Hogy miért szeretik?

    az uborka igazán ropogós lesz

    mivel nem kenyérrel készül, nem lesz zavaros a leve

    hűvös helyen akár hónapokig is eláll

    ezt a módszert savanyú káposzta esetében is alkalmazni lehet

    A burgonyát se dobjuk el

    Az uborkával érlelt burgonyát megehetjük az uborka mellé, de lereszelve, kevés ecettel, reszelt fokhagymával és tejföllel elkeverve, igazán finom burgonyás salátát kapunk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  24. 2012. július 14. 08:16803.
     Így lesz roppanós a kovászos uborka!A kovászos uborkának sokféle fűszerezése létezik, de amit mindenképpen érdemes beletenni az a kapor, a só és a fokhagyma. Ízlés szerint kerülhet még bele mustármag, babérlevél vagy szemes bors is. Próbálja ki idén, hogy kenyér helyett krumplival kovászol!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  25. 2012. július 14. 08:16802.
    LEVENDULÁS BARACKLEKVÁR

    Hozzávalók:

    1200 g sárgabarack (előkészítve mérjük le)
    6 teáskanál levendula virág
    2 evőkanál citromlé
    350 g cukor
    1 tasak Dr. Oetker Dzsemfix Szuper 3:1

    Előkészítés:

    A sárgabarackokat megmossuk, kimagozzuk, 1200 g-ot
    kimérünk. A levendula virágot megmossuk, szárát
    eltávolítjuk, és apróra vágjuk.

    Elkészítés:

    A gyümölcsöt, a citromlevet és a levendulát egy főzőedénybe
    öntjük. Hozzáadjuk a két evőkanál cukorral elkevert
    dzsemfixet. Az elegyet állandó keverés mellett nagy lángon
    felforraljuk, majd a maradék cukrot is hozzáadjuk. Az
    egészet állandó keverés közben újra felforraljuk, 3 percig
    zubogva forrni hagyjuk. Ha szükséges a habot eltávolítjuk a
    tetejéről, és azonnal az előkészített üvegekbe töltjük,
    jól lezárjuk, majd 5 percre fejjel lefelé állítjuk.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     

Címlap

top