Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kötetlenül 50 felett és al

mibolyka
Létrehozva: 2006. szeptember 1. 16:14
Ezt a topikot barátaim kérésére inditottam.

Várom ide mindazon barátaimat akikkel már egyszer régen, egy hasonló nevű topikban jókat fecsegtünk.
Remélem sikerül és ott folytathatjuk ahol akkor abbahagytuk.

Azóta sok-sok új, kedves, fiatal és hozzám hasonló korú embert is megismertem, őket is várom szeretettel. Ti is kapcsolódjatok be nyugodtan és ismerjétek meg régi barátaimat is.

Remélem ez az ujrakezdés sikeres lesz.
  1. 2011. január 6. 17:4294576.

    Szia Izisz !

     

    Legalább nem kell kórházban lennie Pollának, mert ebben a korban sajnos  igen nehezen viselik. A nagyobbik fiam volt gyerekosztályon, mert nagyon magas volt a fehérvérsejtszáma, kiderült ,begyulladt a mandulája de huzamosan.

    Aztán meg később a gégészeten , amikor megszabadult tőle. Azután soha nem volt lázas, beteg.

     

    Neked is nagyon finnyás a füled, mert csak az arany !! azt bírja ! Én is csatlakozom hozzátok, mert nem tehetek se ezüstöt, se  bizsut pedig vannak szép darabok.

    előzmény:
    izisz47 (94567)
    2011-01-06  12:32
  2. 2011. január 6. 17:3494575.

    El is köszönök lányok, mindenkinek minden jót. Fel a fejjel Zsu, holnap már péntek

    Jó pihenést.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  3. 2011. január 6. 17:3394574.

    Szia Iboly !

     

    Sajnálom hogy párod kórházba kerül, a fiúk meg sokkal nehezebben viselik ha már nem a saját ágyukban alszanak. Végül is igazuk van, én is egyre efelé hajlok .

     

    Jó hogy tud jönni a fiad,  így mégsem leszel egyedül. 

    Legalább egy helyen , ( mármint kórházilag ) lehet megoldani a kontrollt ?

     

    Mihamarabbi gyógyulást kívánok nektek !!!  

    előzmény:
    mibolyka (94569)
    2011-01-06  13:58
  4. 2011. január 6. 17:3394573.

    Szia Éva, én is "megkövetelem"  a gyerekektől hogy minden nap vagy (vagy legalább másodnaponta) lejelentkezzenek ha nem találkozunk.

     

    előzmény:
    békéséva (94570)
    2011-01-06  16:51
  5. 2011. január 6. 17:3194572.

    Szia Ibolyka, szurkolunk hogy minél hamarabb rendbejöjjenek a dolgaitok. Komoly a baj a párodnál?

     

    Gyors gyógyulást kívánok neki, neked meg minden jót, mert kell majd az energia, hogy Te is legyőzd a bajokat.

     

    előzmény:
    mibolyka (94569)
    2011-01-06  13:58
  6. 2011. január 6. 17:2894571.

    Sziasztok Mindenkinek !

     

     Elnézést kérek, amiért nem jelentkeztem, de tegnap este annyira leamortizáltak, hogy örültem hogy ágyba  dőlhetek. Ma reggel mentem, és holnap is , aztán végre itt lesz a hétvége. 

    Tegnap előtt meg nem tudtam írni, mert valami miatt csak úgy nézett ki hogy átküldi, aztán meg mégse. Többször próbálkoztam nem jött össze . 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  7. 2011. január 6. 16:5194570.

    Szia!

     

    Sajnálom,hogy férjednek a kórházba kell menni, ott is marad,vagy csak valami vizsgálatra megy?

    Valami vírus döntötte le ennyire?

    Meg a közlekedés se könnyű ilyenkor, főleg ,hogy nincs ott közelben hadrafogható családtag, aki vinne benneteket.

     

    Tegnap a fiamék kezdtek aggódni,mert néhány napig nem irtam nekik a skypon se, meg nem telefonáltam.

    Amikor meg ő keresett telefonon,hogy mi van velem,akkor meg nem hallottam a csöngést. Se a vonalast, se a mobilt.   Aztán láttam mobilon,hogy négyszer kerestek, már a másik fiamat is riasztották,hogy beszélt-e velem a napokban?

    Aztán a szomszédhoz telefonált,hogy láttak-e?

    Ugyhogy most rám parancsoltak,hogy adjam meg a szomszédnak az ő telefon számukat,ha valami baj lenne velem.

    előzmény:
    mibolyka (94569)
    2011-01-06  13:58
  8. 2011. január 6. 13:5894569.

    szia!

    Rám is fér egy KV. Köszi!

     

    Nagyon rendes, aranyos udvarias fiatalamberrel mentünk. Egy szavam sem lehetett. Segitett mindenben. Kellet is.

     

    Most nem nagyon leszek. Holnap a párom kórházba megy, lesz elfoglaltságom mert ő nem igazán "jó" beteg. Mennünk kell hozzá minden nap.

    Jön a fiam, itt lesz nálunk egy darabig. Most ő lesz a sofőr merthogy errefelé nincs normális küzelekedés.

     

    Jövő héten meg nekem lenne hasonló programom. Most egy kicsit összefutottak a dolgok.

     

    Ha tudok benézek.

     

    Örülök, hogy Pollát már csak egyszer szúrják. Szegény kicsike neki az is sokkk.

     

    előzmény:
    izisz47 (94567)
    2011-01-06  12:32
  9. 2011. január 6. 12:3394568.

    ...lemaradt

    előzmény:
    izisz47 (94567)
    2011-01-06  12:32
  10. 2011. január 6. 12:3294567.

    Hali, hozok egy kis friss kv-t. Mire hazaértek legyen.

    Remélem minden rendben.

    Pollának mától csak napi 1 szuri kell,de az kell a  hétvégé is. Majd fent egy orvos szomszéd beadja neki, hála istennek ott is van ismerettség.


    Szép délutánt.

    előzmény:
    mibolyka (94565)
    2011-01-06  06:22
  11. 2011. január 6. 07:2294566.

    Szia, köszi a kv-t. Most kivételesen nem laudtam rosszul. Jól sem, de az én alvásaimhoz képest azért nem voltam fent egész éjszaka.

     

    Sok erőt a mai vizsgálatokhoz, és jó sofőrt hozzá

     

    Sajnos tényleg úgy néz ki hogy nekem is fémalergiám van. Pedig én tutira vettem, hogy na velem ez nem fordulhat elő, én nem vagyok puding. DE! Már elfelejthetem a katalógusok fülbevaló nézegetését  Tényleg nem rossz a  kereskedő, egyszerűen nem lehetett neki nemet mondani, pedig én mondtam vagy 3x. Szabályosan rám erőszakolta. Jó, szomszédok vagyunk, a lányomnak kuncsaftja, vele hozattam a korondi agyagfazekat stb, tehát tényleg ismerjük egymást. Csak más az anyagi heyzetünk. Mindegy, valahogy majd kigazdálkodom

     

    Szép napot a lehetőségekhez képest.

     

    előzmény:
    mibolyka (94565)
    2011-01-06  06:22
  12. 2011. január 6. 06:2294565.

    Sziasztok!

     

    Hozok egy kis KV-t.

    De ne tolongjatok érte annian mint tegnap, mert nem jut mindenkinek.

     

    Ma lesznek a vizsgálatok. Nagyon nem szeretek mással autózni. Nekem csak a párom vezetése felel meg.

    Na meg  a fiamé, dehát ő majd csak a jövőhéten jön.

     

    Legen szép napotok. A betegeknek gyógyulást, a dolgozóknak meg pár perc szabaidőt, hogy jöhessenek ide is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  13. 2011. január 5. 18:5294564.

    Szegény gyerek! Tényleg rossz napja volt.

    Reméljük tényleg hamar meggyógyul. Ilyenkor rossz a kicsinek, rossz a szükőnek.

    Még emlékszem, hogy az én gyerekeim milyen hisztit csaptak amikor szurkálásról volt szó.

    2 gyerek 2 különböző módon reagált. A lány jobban türte mint a fiú. Jót nevettem ahogy felidéztem az eseményeket.

    Régen a skarlát volt nálunk egy olyan betegség amit naponta beadott injekcióval gyógyitottak. Rémes időszak volt, mindannyiunknak.

     

    Gratulálok az új fülbevalódhoz. Majd kifzeted, de a kereskedő ügyes ember.

    Ezek szerint te is fémérzékeny vagy?

    Nálam már több mint 20 éve megállapitották azóta csakis és kizárólag aranyakat tudok viselni. Ez nem egy rossz betegség.

     

    megjött a rendelt cucc mert ugye kihisztiztem magamnak. Azt is megbeszéltük, hogy kapok egy telefon értesitést a szállitás napjáról, merthogy 2 héten belül hozzák, mondták.

    Most ki az a marha aki 2 hétig ki sem mozdul otthonról, mert majd jön a csomag.

    nanááááááááááá, hogy nem telefonáltak elötte.

    Ezektől a büdös életben soha többé semmit. 

     

    előzmény:
    izisz47 (94563)
    2011-01-05  18:00
  14. 2011. január 5. 18:0094563.

    Sziasztok, tényleg nem volt ma sem nagy mozgás.

    Nekem sem volt időm délben, és most jöttem haza.

     

    Polla jobban van, tegnap este már nem volt lázas, így lehet hogy megússza a hétvégi szurikat. Holnap meg fogják a  dokival beszélni, és ha ilyen jól reagál a szurira, akkor pénteken még kap egy nagyobb adagot és akkor nem kell neki több. Szerencse hogy nagyon gyorsan beadja a sógornőm, a kórházban ott lassan adták és összekakilta magát. Igaz előtte volt a vérvétel, után a rtg-el gyötörték, utána a szuri, aztán délután még egy, szóval szegénykémnek nem volt tegnap jó napja. Álmodott is biztos vele, mert mondogatta hogy nem nem, meg felsírt és veszekedett valakivel

     

    Nekem a fülbevalómtól gyulladt be a fülem. Kivettük már amit belőtt a lányom, s betettem egy avonost. Kb 2 hete van bent, de úgy látszik nem nagyon kell bizsut betennem. Hazafele jövet bementem vesztemre a szomszédos ékszerészhez és rábeszélt egy kis bedugós arany fülire, hogy majd kifizetem később. Nem tudtam lebeszélni, így adós maradtam, de van új fülbevalóm. Előtte a lányom kivette az övét és fertőtlenítés után betettük nekem, hogy gyógyuljon be a gyulladás. Féltem hogy még visszaforr ha nem teszek bele semmit.

    Na jó, ennél nagyobb bajom soha ne legyen, csak azóta is bosszankodom. Nem akartam most a paplan vásárlás után még egy nagyobb kiadást. Vagyis még nem jött meg a paplan. Neked megjött már a rendelt dolog?

     

    Elköszönök, gyógyuljatok és jó pihenést éjszakára.

     

     

    előzmény:
    mibolyka (94562)
    2011-01-05  17:01
  15. 2011. január 5. 17:0194562.

    Benéztem, de látom üres a ház.

     

    izisz! Mi van a gyerekkel?

    előzmény:
    izisz47 (94560)
    2011-01-05  07:22
  16. 2011. január 5. 08:1694561.

    Sziasztok!

    Rusnya, szürke, nedves idő van. Nincs az embernek kedve semmihez.

     

    izisz, köszi a Kv-t.

     

    előzmény:
    izisz47 (94560)
    2011-01-05  07:22
  17. 2011. január 5. 07:2294560.

    Sziasztok, szebb napot mindenkinek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  18. 2011. január 4. 20:2394559.

    Ez már a második adag antibiotikum.

    sikerült elintézni, hogy egy fiatalamber innen az utcából elvigyen minket a vizsgálatokra.

    Jönne a gyerek is, de olyan messziről nem érdemes neki idejönni ezért a kb. 3 órás elfoglaltságért.

    Lesz még biztosan olyan, hogy esetleg több napra kell, egy héten több alkalommal. Ő majd akkor jön.

    előzmény:
    zsuzsanca (94556)
    2011-01-04  18:33
  19. 2011. január 4. 20:0294558.

    Jaj, szegény gyerek. Na meg a nővérek.

    Volt ma dolguk nekik is. Majdnem minden gyerek igy viselkedik. Sokszor halljuk, látjuk itt Vácon is. Ők ezt már megszokták, a kicsike meg majcsak elfelejti.

    Az a lényeg, hogy gyógyuljon!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

     

    A képen nagyon édes abban az elegáncsos  cuccban. 

    előzmény:
    izisz47 (94557)
    2011-01-04  19:30
  20. 2011. január 4. 19:3094557.

    Sziasztok, ma nekem sem volt semmire időm. Nemrégen értem haza.

    A Polla vérvétele meg a rtg nem volt nagyon síma dolog. Kirugta a kémcsövet amibe vették a vért. ketten fogták le ott is, meg a rtg-nél is, ami elsőre persze nem sikerült. A lányomnak kellett volna azt a mázsás kötényt is tartani, meg a lányt leszorítani, hogy a mellkasa pont a keresztnél legyen. persze hogy nem tudta megoldani, aztán mikor visszahívták őket, akkor mondta hogy nem lenne-e egyszerűbb, hogyha valaki segítene is, nem csak dirigálna, mert így elfotografálhatnak majd estig is. Aztán segítettek nekik.

    Bent akarták fogni a kórházban, de mivel a bátyám is meg a lányom keresztnyja is ott dolgizk, megúsztáka  befekvést. A sógornőm átvállalta a napi 2x injekciózást, mert tele van az osztály rota vírusos gyerekkel. Ugyan Polla be van oltva ellene,  de nem is akarjuk reckírozni.

    Nem nálam vannak,de délben itt aludt nálam ma is Polla kemény fél órát- mert felébresztette Fanni.

     

    Ibolyka gyógyulást párodnak is, neked is.

    A többieknek meg jó pihenést.

     

    A kép délben készült. nem úgy néz ki mint egy nagybeteg gyerek. Szerettem volna lefényezni ahogy mutat ebben a kabátban meg sapiban, de elfordult. Úgy néz ki mint egy orosz királyjány.

     

    Jó pihit mindnekinek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  21. 2011. január 4. 18:3394556.

    Sziasztok Mindenkinek !

     

    Remélem az antibiotikum segít majd párodnak meggyógyulni. A szédülés bizonyára a láz következménye. Talán ha csökken akkor az majd már a gyógyulás jele.

    Neked pedig drukkolok hogy  továbbra is jól legyél.

    előzmény:
    mibolyka (94555)
    2011-01-04  08:27
  22. 2011. január 4. 08:2794555.

    Szia!

    Igen, folyamatosan lázas és rémesen megizzad éjszaka.

    Megint kapott egy antibiotikumot. A szédülés mint cskkenne, de vezetni az nem tud.

    Én jól vagyok egyelőre, még mindig csönd van a továbbiakról.

     

    előzmény:
    zsuzsanca (94552)
    2011-01-03  18:51
  23. 2011. január 4. 08:2694554.

    Sziasztok!

    Hozok egy kis késői KV-t.

     

    Sajnos nem nagyon van időm mostanság.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  24. 2011. január 3. 18:5494553.

    Szia Izisz !

     

     

    Mi van Pollával ? Jobban van? Hogy viselte a rtg -t ? A vérvétel kicsit fájdalmas, de nem minden gyerek veszi zokon, főleg ha jól veszik le . Gondolom reggel óta túl van rajta. Most ott laknak még nálad ? Vagy utazgatnak Pestre és vissza ? 

    előzmény:
    izisz47 (94550)
    2011-01-03  18:13
  25. 2011. január 3. 18:5194552.

    Szia Iboly !

     

    Sajnálom hogy párod nem gyógyult meg, azóta is lázas?  És Te hogy érzed magad?  

    előzmény:
    mibolyka (94549)
    2011-01-03  13:27
9 10 11 12 13

Címlap

top