Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Boldogtalanság
Létrehozva: 2008. november 16. 21:05
Nemigen akad olyan ember, aki még nem élte át.
Te hogyan és mikor? Netán most is az vagy? Miért?
Lehet tenni ellene, vagy sokkal inkább a körülményektől és az ember személyiségétől függ? Egyáltalán szükség van rá, vagy az lenne az ideális, ha nem is létezne?
Nem konkrét betegség (depresszió) érdekel, de persze arról is írhattok.
nop
Én kételkedem abban, hogy csak az lenne boldog, aki szavakba is tudja önteni, mert a boldogtalanság megtapasztalásával nyer értelmet a boldogság. Olyan elképzelhetetlen, hogy valaki nagyobb zökkenők nélkül, harmóniában éli le az életét (vagyis nem tapasztalja meg a boldogtalanságot), ezért magáról a boldogságról sem beszél? Ez azért nem olyan ritkaság, mint gondolnánk, hacsak valaki nem azonosítja a boldogtalanságot a szomorúsággal. Miért ne lehetne boldogan élni anélkül, hogy ezt boldogságként nevesítenénk, vagy akár tudnánk róla, hogy az?
A boldogságot összetett érzésnek gondolom, aminek részei az elveszített kedvesért hullajtott könnycseppek, az eltávozott szülő iránti gyász - tehát nem csupa jó dolog. A boldogtalanság pedig amolyan disszonancia.
?????
Miért ajánlanád fel?
Teszek érte, de pont egyik összetevő, hogy rengeteg energiát fektettem dolgokba - és mégis bedőlt minden, munka és magánéleti szinten is.
Úgyhogy várom a felívelő időszakot, remélem hamar jön :)
A felívelő időszak magától is eljön egy idő után, de egyáltalán nem mindegy, hogy teszek-e ennek érdekében valamit, vagy ülök a nagy önsajnálat mocsarában.
Tudod az úgy van, aki tesz a maga sorsáért, annak nagyobbak lesznek a hegyek, és ritkulnak a völgyek.
Hogy lehet-e ellene tenni?
Persze hogy lehet. 
Többek között azzal, hogy nem boncolgatjuk apró fecnikre a témát.
Mármint családilag? Áhh, voltak durvák, de nem szeretek ezen rágódni. Már túlléptem rajta.
Azért durva az is, ha éheztetik a gyereket... Nálunk hűlistennek ilyesmi sosem volt...
Hűha, nagyon jó a téma! Pont hasonló dolgokon morfondíroztam mostanában.
Saját példámat tudom mondani. Murphy törvénye alapján mostanában hatalmas energiabefektetés mellett is folyamatosan kudarcokkal szembesülök. Ez ad egyfajta reményvesztettséget, feszültséget. Mivel érzem magamon, hogy irritábilisabb, nyugtalanabb vagyok, az emberek társaságát is kerülöm, hátha olyanon csattanna, aki a legkevésbé érdemelné meg.
Stabil baráti köröm van, keresnek is, hogy mi a baj, miért tűntem el, olyankor is igénylik a társaságomat, ha épp rossz passzban vagyok.
De mégis, nem szívesen terhelném őket. Főleg,hogy nem konkrét dologról van szó, hanem nagyon sok apróság, semmi sikerélmény. Szóval nem tudok miről beszélgetni, nincs konkrét megoldandó problémám, amin tudnának segíteni.
Egy egészségügyis ismerős mondta, hogy menjek orvoshoz. Sok értelmét nem látom,hogy "állandóan falakba ütközöm, nincs sikerélményem". Felír gyógyszert? Sokra nem megyek vele, mert nem ok nélkül vagyok lehangolt.
Addig is marad a "keep smiling", amúgy meg bambulok magam elé és várom a felívelő időszakot :)
What goes down, must come up..... (tudom, fordítva mondják, de hátha így is igaz :))
A boldogtalansag a boldogsag hianya...Ahogy mar tobben is irtak, az egyik nelkul a masiknak nincs ertelme.
Ez igaz.
A boldogsagrol tudom, hogy nagyon egydi, alkati adottsag a megelese, a megertese, a vele jaro elegedettseg- azaz mindenki magaban, magaval hordozza.
Ha nem erti, nem erzi valaki mi a szep, jo, ertekes es fontos- akkor az foltehetoen "bolodgtalansag".
Nincstelenseg..., szeretett leny tavozasa /akar halala , vagy eletedbol valo eltunesese / betegseg, kudarcok- ? Mindezek objektiv bajok, gondok, nehezsegek es akadalyok- amik sokszor nyomasztoak, elkeseritoek. De akkor sem neveznem oket "boldogtalansagnak"- mert az szubjektiv, belulrol fakado.
Remélem senki nem haragszik meg, ha most alvásra adom a fejem, kipihent állapotban értelmesebb válaszok telnek tőlem.
Jóéjt!
Ez nem egyik napról a másikra történt, így volt időm beleszokni - nem olyan durva. Egyébként jóban vagyok a szüleimmel, mert ezt bocsánatos bűnnek tekintem.
Neked mi volt a legrázósabb élményed?
Jó kérdést feszegetsz, mert mindenki máshonnan közelíti meg. Nemigen vannak tipikus, sablonválaszok egyöntetűen a topicban.
Ez klassz!
Nekem igencsak más a véleményem arról, hogy mi is a boldogság és hogyan is működünk, mert én azt a fajta boldogtalanságot tapasztaltam meg, ami talán az egyetlen "igazi boldogtalanság", ha a szó szoros értelmében nézzük. Az az állapot, amikor senki és semmi nem tud boldogságot adni, mert fizikailag lehetetlen a boldogság átélése. :) Szóval, ha valakit ez érdekel és hogy milyen érzés egy ilyen év után a valódi boldogság, akkor privátban szívesen csevegek róla.
Nyilvánosan nincs kedvem, ahhoz túl intim a téma számomra.
Sok boldogságot!
Talán még annyit, hogy az átlag ember nem is tudja, hogy amikor általánosan boldogtalannak gondolja magát, valójában milyen sokszor boldog pillanatokra, percekre vagy órákra. Nem veszi észre, mert nincs valódi viszonyítási alapja.
Meg még egy dolog. Ez a boldogság hajhászás becsapós dolog. Az agy nagyon könnyen adaptálódik és mindig több és több kell neki, ugyanolyan mértékű öröm eléréséhez....
Nem folyamatos boldogságra vagyunk kialakítva. A boldogság egy iránymutató, egy jelzőrendszer, a motiváció természetes, kémiai alapja.
Szükség van rá, hogy legyen másmilyen állapot is.
Az igazi kérdés nem a boldogság, hanem a 'jóllét' elérése. És erről pont nem a 'boldogsághormon' gondoskodik, hanem a 'jóllét' vagy az 'intimitás' hormonjai.
A téma ilyen megközelítéséhez pedig már szervesen tartoznak a függőségek is. :)
Na befogtam. Aki szívesen dumál, jöjjön priviben.
huuhh, az durva. Én is így vagyok ezzel. Mármint a családomon keresztüli elítélőkkel. :-))
És most milyen viszonyban vagy a szüleiddel?
Ja nem, ez tényleges éhezés volt, amikor nem volt mit enni. Tudom, hihetetlen a XXI. században, de ez még a XX-ban volt.
Nem vagy indiszkrét, aki emiatt nem áll velem szóba, azzal én nem állok szóba.
Éhezésben? Azaz anorexiában, vagy miben nyilvánult ez meg? Már ha nem vagyok indiszkrét.
És sajnálom. Nálunk a túlzott ivászatban jelent meg...
Hajjaj, akkor össze kell kapnom magam, mert maholnap harminc leszek.
Most még csak 29 vagyok.
A hülye kamaszkoromra valahol büszke is vagyok, mert a mentális válság nálunk sajnos éhezésben és egyéb fizikális dolgokban is megvalósult. Akkor azért a magam módján küzdöttem ellene, most meg olyan vagyok, mint anyukám... majdnem.
Akkor csinálj valami veszélyeset. Nálam ez bejött.
Komoly. Pl tandemugrást.
"De szerinted hol azonos a te értékítéleted az enyémmel mondjuk?": ööö, mondtam én ilyesmit? Mármint, hogy azonos. Azt mondtam, hogy te légy az iránytű, azaz az értékrended benned van. Vagy mi. Nem a másé, a tied. :-)
De a kemény leckék tanítják az embert, bár lehet, hogy csak bizonyos IQ felett. Vagy nem tudom, mitől függ ez (hogy küzdenek, vagy sajnálják magukat). Durva, de hallottam valahol: háborús időszakban nem voltak az emberek depressziósak. Nem volt rá idejük.
"Mentális" válságok nálunk is voltak-vannak.
Én is így vagyok ezekkel a dolgokkal, ahogy te. Hány éves vagy? Azt mondják (igaz is) harminc felett tombolnak a belénk programozott minták, addig sodornak az események. Nálam is egyre jobban előjön anyám borús világszemlélete, de apám küzdeni tudása is. Én meg arra gondoltam a napokban, hogy oké, szálljanak ki belőlem, én már a saját életemet akarom. :-) Érdekes: amin anyám görcsöl, azt apám legyőzi, és mindkét "harc" bennem is megvan. Viszont, ha anyám nem görcsöl, nincs mit leküzdeni, és itt a kulcs. :-) Marad egy csomó energia másra. :-)
Gondolod cserélnünk kellene?
Ezt most nem fogalmaztam meg túl jól, elnézést.
Szóval szeretnék már egy kicsit kevésbé unalmasan és kevésbé magányosan élni, ez volt a lényeg körülbelül