Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Lombik 5. túl!

Torolt_felhasznalo_398015
Torolt_felhasznalo_398015
Létrehozva: 2005. március 11. 18:45
Sziasztok!

Szeretném olyan embereket összegyűjteni, akik már az ötödik lombik programon vannak túl. Olyanoknak is nagyon örülnék, akiknek utána sikerült.
Sajnos mi már a 9 beültetésen vagyunk túl, sikertelenül. Meddig lehet ezt bírni, meddig érdemes tovább menni. Sikerülhet-e egyáltalán, szerintem egyre kevesebb esély van rá. Mindig minden jó csak éppen nem tapad meg a babó.
Remélem nem egyedül, vagyunk ilyen gondokkal. Igazából több fórumot is olvasgattam, de kevesen írnak ilyen problémával.
Általában 2-3 próbálkozásra a nagytöbbségnek sikerül.
Nagyon örülnék olyanoknak is akinek a sokadik próbálkozásra sikerült. Nagyon nagy reményt adna.

Válaszotokat előre is köszönöm: Bebora

  1. 2007. december 17. 15:05101.
    Hát az ügyelet annyit mondott, hogy vizsgáltassam ki magam egy kardiológussal, ahová be is jelentkeztem (persze jó pénzért!!!) Én is már csak januárba megyek genetikára stb. Most már a karácsonyra koncentrálok meg az ünnepekre!!!
    előzmény:
    Angel37 (100)
    2007-12-17  11:18
  2. 2007. december 17. 11:18100.

    Üdv!  

    Ágnes,

    jujj, ijesztő lehetett ez a szívverés...   Reméljük nem is jelentezik többé! Vagyis mi vmi egész más gyors szívverést várunk, nemde?   Kíváncsi vagyok, kiderül-e egyáltalán, mitől volt, lehet, hogy meg se fogják tudni mondani... ügyelet mit mondott?

    ja bizony, nem vagyok IR-s, pedig már kezdtem azt hinni, megvan a plusz ok, amiért nem sikerült eddig, de nem...

    Sztem jövő év elején elnézünk a Géndiagnosztikára is, Leident, egyebet nézetni!   Most idén már nincs hozzá kedvem  

    előzmény:
    tresoagnes (99)
    2007-12-17  08:27
  3. 2007. december 17. 08:2799.
    Jó reggelt, sziasztok!!! Hát egy kicsit eltűntem, mert"beteg" voltam, illetve nem tudom, mert az orvoshoz csak péntekre kaptam időpontot. Nagyon megijedtünk, ki kellett hozzám hívni az ügyeletet, olyan szapora szívdobogásom volt!!! Aztán kaptam gyógyszert meg egy szurit és elmúlt, azóta nem jelentkezett!!! remélem nem is fog!!! Angel, jó, hogy rendben az eredményed!!!!!

    LaraJulia! gratulálok én is, ez az eredmény ikreket jelez ha jól tudom!!!!
    előzmény:
    Angel37 (98)
    2007-12-14  09:21
  4. 2007. december 14. 09:2198.

    Csajok, sehol senki?  

    Ma tudtam beszélni a dokival, nemrég hívott, teljesen rendben van az IR eredményem!  Mondjuk terhelés után lement a cukrom, így azt mondta, egyek naponta 5-6szor!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2007. december 11. 15:4897.

    Ágnes,

    sztem holnap megküldik! 3-4 munkanapot mondtak!

    14ezervalahányszáz volt! Plusz a cukor, amit meg kellett venni a patikában, kemény 146 Ft-ért!  

    Jó volna már igazi és nem átverős tünetekről értekezni, nem?   

    LaraJulia,

    a vérezgetés sokaknál előfordul, ezen próbálj meg nem aggódni!   Gratu a hcg szinthez, elég biztosnak tűnik!  

    Ja, és reméljük, most még 8 hónapig!   

    előzmény:
    tresoagnes (95)
    2007-12-11  11:10
  6. 2007. december 11. 15:3596.
    Hello!!

    Idesurrantam titokban még négy előtt
    Vegyesek a hírek: A hétvégén elkezdtem vérezgetni, a tesztem meg amit csináltam ugyan poz. volt de nagyon halványka. Így kicsit kiborultam...doki tudta eggyből is, hogy valami nem stimmel amint beléptem az ajtón
    Viszont a HCG értékem 520-lett!!
    Szóval biztosan terhes vagyok, csak kérdés h. meddig

    az orvos persze mosz kiírt ágynyugalomra, párom meg itt örködik felettem, a vécére sem mehetek ki egyedül

    Ami a tünetteket illeti: Én így az elején mellfeszülést, hasfeszülést szoktam érezni, semmi mást. Meg igazán sosem voltam rosszulétes tipus, van ilyen, bár én mindig rossznak hittem, mert ugye ezek a terhességek nem is maradtam meg.
    A férjem viszont minden tünetet produkált amit ilyenkor lehet?!

    Mindej jót! Írjatok, majd azért megleslek titeket
    előzmény:
    tresoagnes (95)
    2007-12-11  11:10
  7. 2007. december 11. 11:1095.
    Szia Angel!!!! Lehet, hogy naívak vagyunk terhesség ügyben??? Jó, hogy megjöttél, velem nincs semmi, dolgozok stb.!! Van már eredményed terheléses cukor ügyben? ott mennyibe került egyébként a vizsgálat??
    Nagyon aggódom LaraJulia miért nem írsz???
    előzmény:
    Angel37 (94)
    2007-12-11  10:56
  8. 2007. december 11. 10:5694.

    Sziasztok! Vagyok, csak annyi dolgom van, hogy el se hiszem!   Most tudtam benézni!

    Ágnes,

    hogy vagy?  

    Igen, én is úgy képzelem, hogy az összes tankönyvi tünetet produkáni fogom, ha egyszer...   Aztán lehet, hogy semmit, többen mondják ezt is!

    LaraJulia  

    mi volt hétfőn???

    előzmény:
    tresoagnes (93)
    2007-12-11  09:01
  9. 2007. december 11. 09:0193.
    Jó reggelt Lányok!!! Na mi van magam maradtam??? LaraJulia nem tájékoztatsz minket???
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2007. december 10. 12:1092.
    Angel Te is hiányzol ám!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2007. december 10. 08:2691.
    Jó reggelt Lányok!!! LaraJulia nagyon sokat eszembe jutottál a hétvégén is, persze, hogy kicsit irigykedek (dünk), de nem rossz értelembe!! Remélem ma jót mondanak Nektek!!! Légyi jeletkezz,ha megtudsz valamit. Az érzésen egyébként testi tüneteket értettem, mert én még nem voltam terhes, de mindig úgy képzelem, hogy azt meg fogom érezni!!! Valami más lesz!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2007. december 8. 15:3290.

    Sziasztok!

    LaraJulia,

    gratulálok!   Jaj, nagyondrukk a vérvételedhez (sajnos aznap szabadságon leszek, így nem leszek netközelben), és persze a továbbiakhoz!  

    Lehetett választani, nekem elküldik e-mailben az eredményt, és a dokinak is.

    Emese,

    üdv és gratuláció! Amellett, hogy kicsit elszomorító ez a sok-sok próbálkozás, azért jó hallani, hogy van remény jóval az 5. után is!   Az előzőeknél el sem indult semmi?

    Ágnes,

    puszi  

    előzmény:
    LaraJulia (89)
    2007-12-07  23:11
  13. 2007. december 7. 23:1189.
    Remélem nincs álmatlan éjszakád amiatt, hogy nem értem értem vissza 4-ig
    Mit érzek azt nehéz szavakba önteni...egyrészt nagyon-nagyon örülök, másrészt nem akarom még elkiabálni és félek is. Teljesen felpörögtem, de probálok persze pihenni és aludni ami valszeg ma nem fog sikerülni és a vérvételig nem is fog szerintem
    részemről nem akarom itt hagyni a topikot ha sikerült is, de ez inkább tőletek függ, tudod, hogy mennyire lenne fájdalmas. Tudom milyen rossz az(és közben jó mert örülsz a barátodnak, de mégis fáj)


    Angel ha majd holnap jössz!
    Az IR eredményedért vissza kell menned, vagy telefonon szólnak, esetleg postán kapod meg?
    előzmény:
    tresoagnes (88)
    2007-12-07  14:52
  14. 2007. december 7. 14:5288.
    De jóóóóóó! Már már kifúrta az oldalamat a kiváncsiság!!!! Na mindent mesélj el gyorsan, de ha lehet még 4 óráig, mert aztán megyek haza, otthon nem tudok netezni!!! Mit érzel, részletes beszámolót kérek (rünk) de aztán itt ne hagyd a topicot, vagy legalább priviben jelentkezz!!
    előzmény:
    LaraJulia (87)
    2007-12-07  14:36
  15. 2007. december 7. 14:3687.
    Naaa csináltam Két csíkocsak!! kb.10 perc múlva jelent csak meg és jó halványka, de csak nem képzeltem mert apa is látta persze csinálok holnap is, meg hétfőn doki....jaj remélem

    Emese!
    Köszi a biztatást és Gratulálok! Én is úgy szeretnék ikreket
    előzmény:
    tresoagnes (86)
    2007-12-07  10:21
  16. 2007. december 7. 10:2186.
    Szia LaraJulia! Na mikor csinálsz tesztet????
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2007. december 7. 08:3585.
    Jó reggelt! Hát nagyon köszi a biztatást! Egyébként volt valami gondod amiért neked is ilyen sokadikra sikerült??? Immun probléma, IR stb??
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_430656 (84)
    2007-12-07  00:11
  18. Torolt_felhasznalo_430656
    Torolt_felhasznalo_430656
    2007. december 7. 00:1184.
    Sziasztok!
    Igazából Drukkolni jöttem!
    És ahogy olvastalak titeket, előjöttek az emlékek, elkezdtem megint könnyezni.... Szóval gondoltam elmondom biztatásképp, nekem az ikreim több mint három évvel ezelött 8. lombikra jöttek össze utána a tesó már az első lombikra
    Fel a fejjel és Hajrá!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2007. december 6. 15:4483.

    Az Istenhegyi Magánklinikán! Ami nem u.a, mint a Géndiagnosztika, de ott van mellette!   

    előzmény:
    tresoagnes (82)
    2007-12-06  14:47
  20. 2007. december 6. 14:4782.
    Te hol csináltattad az inzulinrezisztencia vizsgálatot ilyen gyorsan???
    Egyébként szia!!
    előzmény:
    Angel37 (81)
    2007-12-06  14:14
  21. 2007. december 6. 14:1481.

    Sziasztok!

    Ágnes, köszi a hiányolást!  

    Most tudtam jönni, de nemsokára sajnos ismét utazunk egy kicsit munka miatt, szombatig.

    Megcsináltattam ma az inzulinrezisztencia vizsgálatot, jövő hétre meglesz az eredménye. Nem is volt olyan szörnyű a lötty!  


    Mikulásbácsi az éjszaka valóban nálam járt , így ma este megkezdhetem a fogiszedést! 

    LaraJulia,

    drukkolok a tesztedhez! Ha pénteken csinálod, akkor sajna nem leszek itt, a szombatit is csak este talán, de vasárnap biztos!  

    előzmény:
    tresoagnes (80)
    2007-12-06  12:16
  22. 2007. december 6. 12:1680.
    Angel hol vagy, mikor jössz??
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2007. december 6. 12:1179.
    OK, nagyon fogom várni!!! Azt szerettem volna még kérdezni, hogy az elején írtad, hogy a terhességek elhaltak. Ezt úgy értsem, hogy már ultrahangon is látták a babákat, aztán meg egyszer csak nem volt életjel?? Bocsi, hogy ilyet kérdezek, ha rossz beszélni róla akkor nyugodtan hagyd figyelmen kívül a kérdést, vagy válaszolhatsz priviben is!!!
    előzmény:
    LaraJulia (78)
    2007-12-06  09:44
  24. 2007. december 6. 09:4478.
    Jó reggelt!

    Tényleg nagyon jó fej és jó, hogy ilyen bababarát a cég
    Köszii hát 10 naposat elvileg már kimutat a teszt, szóval Péntek vagy szombatra gondoltam. Utána gyorsan megírom majd az eredményt
    előzmény:
    tresoagnes (77)
    2007-12-06  08:40
  25. 2007. december 6. 08:4077.
    Jó reggelt!!!
    Felénk már járt a Mikulás!!! A főnököm beöltözött nekünk reggel, s kaptunk ajándékot is!!! Tündéri pasi!!! Tegnap pedig a cég dolgozóinak a gyerekei voltak a Mikulás ünnepségen itt nálunk a cégnél. Hát nagyon jó volt őket látni, ilyenkor mindig elhatározom, hogy azért is lesz kisbabám!!! Egyébként most várakozó állásponton vagyok, megcsináltatom a vizsgálatokat, csak utána kezdek újabb lombikba!!!
    Úgy izgulok Érted, remélem minden ok lesz!!! Mikor tudunk eredményt???
    előzmény:
    LaraJulia (76)
    2007-12-05  20:18

Címlap

top