Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2008. augusztus 24. 19:4623701.

    Igazad van Klára, hogy bele kell törödni, hogy egyedül maradok, hiszen ez az élet rendje. Már csak abban reménykedem, hogy hosszantartó lesz a kapcsolatuk. Tudod egyszer már átéltem ezt, igaz akkor még nagyon lekötött a férjem ápolása. Még aminek örülök, hogy nem messze laknak tőlem, mert lehetne ez a város másik végében, az első is közel volt. Így hamarabb beugrik hozzám.

    Mondjuk, ez a mai nap, egy kicsit hosszú volt, de elment. A nővéremet hívtam délelőt telefonon, mondta, hogy menjek el hozzá ebédre.  Már akkor oda tettem én is az ebédet, meg ahhoz lusta is vagyok. Szeretek ebéd után egy kicsit olvasgatni, meg szundítani.

    Azért is hívtam a nővéremet, mert a 22 éves fiú unokáját motorbaleset érte hétfőn,  kérdeztem, hogy van a fiú, azt mondta már otthon van, már volt is nála. Pedig eltört egy pár bordája, még azt is mondták, hogy agyduzzanata lett. Így látszik, hogy a fiatalok hamarabb átvészelik a betegséget.

    Az előbb is belenéztem a Pax tévébe, de a műsort nem néztem végig, köszi, hogy szóltál, majd nézem Poppert. 

    előzmény:
    klára13 (23696)
    2008-08-24  15:47
  2. 2008. augusztus 24. 16:5023700.

      Isten hozott, Kata!

     

      Kicsisimon sértődött volt, vagy örömteli? Nagyon hiányozhattál neki!

    És mamájának, papájának, Rékának, kertednek, az ökofűnek és sárgaszemnek, és kékpetúniádnak, a domingósoknak és - de szívedre ne vedd! -  hiányoztál nekünk is.

      Mennyi szépséget láthattál! Mennyi gyönyörű szobrot, képet!

      Kedves vendégeidet  is  üdvözöljük.  És természtesen, a  FÉRJET!

     

     

    előzmény:
    MPiggy (23639)
    2008-08-21  13:39
  3. 2008. augusztus 24. 16:2223699.

    Magdim, a Vital tévében kedvencünk, Popper Péter:

     

    22:00

      Mesterkurzus (magyar ism. sor., 42. rész) (ism.) - Felcserélt szerepek - Nagyszerű nők, gyönyörő férfiak?

     

    Ha idekattintasz,  minden tévéműsor rendelkezésedre áll:

    PORT.hu -

     

    Utána a felső sorban rákattintani a TV szócskára, és onnét már könyű boldogulni!  

    előzmény:
    Kusza (23695)
    2008-08-24  15:04
  4. 2008. augusztus 24. 16:1323698.

      Boca, ez a felvétel mestermű! Édes a két különböző gyermek!

      És képzeld, gyönyörű, babaarcú Esztered szinte pontos mása egyik barátnőm kislányának -  aki azóta kőkemény és sikeres üzletasszony lett! Esztered biztos más lesz melletted  - boldog ember. Mert az említett, egyedül él, jóval harminc fölött, gazdag és nagyon boldogtalan. 

       Az jutott eszembe a képről, hogy mennyire független egymástól a külső és a lelki tartalom... Mitől lesz a tündérkéből jégkirálynő?  

    előzmény:
    Bbohar (23694)
    2008-08-24  14:55
  5. 2008. augusztus 24. 16:0523697.

      Kicsi Anitám, szépségem, egyre csak azon töröm fejemet, milyen eszközökkel lehet egy szerencsétlen beteg ember lelkébe békét teremteni. Miképpen lehetne elfogadtatni vele az adott helyzetet, amely már végérvényes. Mi hozhatna belenyugvást. Majd talán az idő...

       Van persze gyors és hatékony módszer, az integratív pszichoterápia, amely többek között arra hivatott, hogy áthangolja az emberek viszonyulásait az élethelyzetekhez, de ez ott, Nálatok, elérhetetlen. Ilyenkor a jövőbe nézek, és olyan nagy életutat sejtek részedre! Mi mindent fogsz még megtanulni!  A Te erős és értékes hivatástudatod visz majd mindig előre, új és új célok felé, az elesettek hasznára. Ki tudja, talán egyszer pszichoterapeuta válik Belőled, és hatékony lelki segítséget  tudsz nyújtani eldugott helyeken az olyan szerencsétleneknek, mint hozzátartozód. 

        Kívánok Neked erőt és kitartást, és hogy napról napra meg tudj újulni  férjed szeretetében.

    előzmény:
    vorosrozsa88 (23690)
    2008-08-24  12:25
  6. 2008. augusztus 24. 15:4723696.

          Magdikám, ezek szerint muszáj most már átrendezni életedet és gondolkodásmódodat a lehetőség szerint Gyurikával kapcsolatban. Szerintem. Nemtanács akar lenni, hanem csak észrevétel.  Kikapcsolni azt a gombot, amire az van írva: várakozás, csalódás. Megtalálni derűdet és békédet önmagadban. Már van, ugye, elfoglaltságként, az internet. Rengeteg örömöt adhat, ha böngészel rajta. Olvasni is szeretsz, ha ismét könyvtárba jársz, mint könyvtárosnak örömteli helyszín ez megint! Akár háromnaponként program lehet ez!  És ott a tévé. És rokonaid, idős bartánőd a kórházban - és a sírgondozás, az is egyféle elégedettséget nyújtó elfoglaltság. Gazdag az életed Gyurikád pátyolgatása nélkül is. Az én igazságérzetemet persze bántja, hogy a másik asszonyé az élete, de a mosás és vasalás rá, Tiéd - de ez a Ti ügyetek.  

        Igen, Magdim, várom őket ebéddel, talán esznek is...

        A siker azonban már megvolt - magam előtt -, mert isteni saját kreációjú gyümölcslevest készítettem. Fél dinnye, két hámozott körte és egy nagy nektarin; összeturmixolva, citromlével ízesítve - sajnos - cukrot is tettem bele. Gyermekeim tartózkodnak a vegyszerektől, ha megtudnák, hogy mesterséges édesítőt tettem bele, elutasítanák, becsapni őket viszont igazán nagy gazemberség lenne. Pohár tejfölt kevertem bele géppel, aztán csokoládédarával megszórtam, hogy még cikornyásabb legyen. Ha megmarad - bizony, megint elodázódik a diétám!

       A pörköltet már kettévettem, mert tudott dolog Ínyes mester óta, hogy színhúsból lehetetlen ízeset főzni, így aztán együtt készítettem a cupákos részt  a kis színhús kockákkal - már szétválasztottam őket részükre. Disznóhús, ez azért más, mint a marha! De most ez van. A rizibizibe szép nagyszemű borsót tettem, és Wienettát adok desszertként. 

       Most festeni fogok, elővettem már a vásznat, mert a halovány pasztellszínek helyett erőteljes kontrasztokra és kontúrokra vágyom, ezért most olajjal fogok dolgozni. Ehhez a technikához szokott a legkevesebb kedvem lenni, mert annyi rossz olajképet láttam - és az igazsághoz hozzátartozik, hogy valóban könnyű rémes, kedélytelen és hangulattalan képet készíteni vele. Nos, törekedni fogok az ellenkezőjére. 

     

       Csacska ötlet volt levesemet a szőnyegre helyezve fényképezni, de most már nehéz lenne onnét visszakanalazni!

    előzmény:
    Kusza (23693)
    2008-08-24  13:33
  7. 2008. augusztus 24. 15:0423695.

    Jól tettétek, hogy kimozdultatok, már többször rájöttem, hogy csak elindulni nehéz.

    A kicsi lányod van beöltözve, és a fiú fürdik? 

    előzmény:
    Bbohar (23694)
    2008-08-24  14:55
  8. 2008. augusztus 24. 14:5523694.

    Sziasztok, szep vasarnapot, epp csak be ugrok Anita, majd irok, a szocm. temaban!) most csak epp azon mulatok magamban, hogy ezek szerint olyasmi lennek, mint Zsofi, es Tamasek, a tesztat en is ropogosan "al dente" szeretem :).

     

    Voltunk olyan batrak, hogy Gardonyba mentunk tegnap es nem bantuk meg.

    előzmény:
    Kusza (23693)
    2008-08-24  13:33
  9. 2008. augusztus 24. 13:3323693.

    Klára, Neked is szép vasárnapot kívánok!

    Az ebédem már készen van, de még nem vagyok éhes, későn reggeliztem. Húslevest és rántotthúst csináltam, tegnap este szílvás lepényt sütöttem. Egyedül vagyok, Gyuriék Pestre mentek. Alig van itthon az a fiú, tegnap is, csak este 9-kor ugrottak be, hogy ruhát cseréljen, mentek valahová.

    Mit csinálsz, hogy annyira elfoglalt vagy? Megint, valami fínomsággal várod a gyerekeket?

    Az Ágnes barátnőddel jót beszélgetettek? 

     

    Ja, a tésztát, én is szeretem puhára főzni, nem jó az, ha rágni kell. Tamásék szoktak cikizni, hogy a húslevesben a zöldséget is puhára főzöm, én úgy szeretem.

    előzmény:
    klára13 (23692)
    2008-08-24  13:12
  10. 2008. augusztus 24. 13:1223692.

      Szép vasárnapot kívánok mindenkinek!

      Tudjuk, olyan, amilyenné tesszük magunknak!  

     

      Magdikám, hogy állsz a főzéssel? Mit sikerült tisztáznod fiacskáddal? Mert ugye, Tamás-é, ez esetben, csupán egy külső vélemény.  

      Ma is nagyon elfoglalt vagyok. 

     

      Ne legyetek jók!
     

    előzmény:
    Kusza (23691)
    2008-08-24  12:28
  11. 2008. augusztus 24. 12:2823691.
    Janka, Nektek is szép vasárnapot, szépek a képek!
    előzmény:
    csinomjank (23689)
    2008-08-24  07:35
  12. 2008. augusztus 24. 12:2523690.

    Klára!

     

    Te pont ugyanannyit tudsz segíteni, mint bárki más. Ölelő szavaid, bíztatásod és megértésed nagyon fontos számomra!!

    Nagyon szép vasárnapot kívánok neked!

    Örülnek növényeid az esőnek? Nálunk vihar volt. Jól meg is riadtam először, de aztán csak elnyomott az álom.

     

    előzmény:
    klára13 (23684)
    2008-08-23  10:06
  13. 2008. augusztus 24. 07:3523689.
     szep jo reggelt ,vasarnapot ! plaza belsot hoztam -amolyan koppintos felet !
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_860772
    Torolt_felhasznalo_860772
    2008. augusztus 23. 19:4923688.

    Ma szörföztem a neten...szeretem a verseken kívül az aforizmákat is.S

    Szeretnék közzétenni egy csodaszép gondolatot, ezzel kívánok mindenkinek jó éjszakát, pihentető álmot.

     

    "Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeláldozás között... És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel, és a társaság a biztonsággal... És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét, és a bók nem esküszó... És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget: a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével... És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez... Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér... Műveld hát saját kertecskédet, magad ékesítsd fel lelkedet, ne mástól várd, hogy virágot hozzon neked... Veronica A. Shoffstall
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2008. augusztus 23. 18:0723687.

    Szervusz Klára!

    Egyáltalán nem tesz jót a topiknak, ha nem jösz, teljesen leül.

    Ma sok nemszeretem munkát ütemeztem be. Pince rámolás, kicsit takarítás is, mert már alig lehetett bemenni. Főleg azért kellet, mert már a szobában nagyon útban volt a másik monitor, levittem a pincébe. Nem merjük kidobni, mert még jó, csak halovány.

    A főzésügyben minden maradt a régiben. Tamás, nagyon megpártolta az öccsét, hogy azért nem csinál ő rendszert belőle.

    Úgy látom az ikrek, nem azonos neműek, már megvagy elégedve a nevelésükkel? Benedek nagyon bánatos arccal néz rád, biztos nem tudják lekötni a gyerekek, igaz is, ő már nagyfiú!

    előzmény:
    klára13 (23681)
    2008-08-23  09:35
  16. 2008. augusztus 23. 10:4223686.

    Köszi szépen!

    Bár a tegnapom is rossz volt, meg a mai nap is olyan, hogy bárcsak fel se keltem volna. Neked mivel telik a hétvégéd?

    előzmény:
    klára13 (23685)
    2008-08-23  10:09
  17. 2008. augusztus 23. 10:0923685.

       

      Legyen szép hétvégéd, Jófejcsaj! Örülök, hogy tetszenek virágaim.

     

     

     

     

     

    előzmény:
    jofej*csaj (23666)
    2008-08-22  08:49
  18. 2008. augusztus 23. 10:0623684.

      Anitám, örülök, hogy barátokra leltél itt a topikon, akik segítgeni tudnak pillanatnyi nehéz, de azért gyönyörű - a szerelem mindent megszépít és elviselhetővé tesz - helyzetedben, jobban, mint én.

      Legyen férjeddel boldog hétvégétek!
     

    előzmény:
    vorosrozsa88 (23679)
    2008-08-23  09:15
  19. 2008. augusztus 23. 10:0123683.

        Gyönyörű ajándék, Hollócska! Varázslatos. Mennyi régi emlék támadt fel bennem a keringő hangjaira! Mennyi szép élmény belefér egy hosszú életbe! Milyen boldogító érzés visszagondolni rájuk! Köszönöm.

       Felhúztam egy fontos tapasztalatomat, azaz emléket a múlt mélységesen mély kútjából  a Te gondoddal kapcsolatban is. Majd elmesélem, de most űz a tatár!

       Szép hétvégét kívánok!
     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_860772 (23676)
    2008-08-22  22:20
  20. 2008. augusztus 23. 09:5023682.

    Sikeres munkát kívánok, Vica!

    Sajnos, Szekeres Erzsébetet nem ismerem közelebbről, most megnéztem gyorsan munkáit, tényleg gyönyörűek!  Úgy tűnik, hogy egyszer az Iparművészet folyóiratban találkoztam vele. Ismered ezt a kiadványt? Negyedévenként jelenik meg, rettenetesen drága és gyönyörű! Nincs az újjságárusoknaál, egyszer az egyikmúzeumban vettem egyet. Ezzel az egy darabbal rendelkezem, valahol lappang!De most nagyon felbuzdultam, hogy kiveszek néhány évfolyamot a  könyvtárból - ott szoktam nézegetni őket. Mennyi mesebeli alkotás van! Mennyi tehetség, mennyi ötlet! Mennyi szépség kerül ki az emberek keze alól! Legutóbb  a mozaikról láttam benne összeállítást. Fantasztikus gyönyörűségekkel találkoztam, csak bámultam, mint az a bizonyos... 

     

       Szekeres Erzsébet életműkiállítása Kecskeméten: 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_361731 (23675)
    2008-08-22  21:33
  21. 2008. augusztus 23. 09:3523681.

        Szép hétvégét, Magdikám!

     

        Hogyan alakult a főzésügy? Megbeszéltétek?

        Tegnap sok dolgom volt a ház körül, elszaladt az idő. Ma Ágnes jön hozzám, mindjárt megyek bevásárolni. Fogalmam sincs, mit főzzek. 

    Amúgy jót tesz a topiknak, ha nem kotnyeleskedek itt mindig.  Lehet, eddig én nem hagytalak egymással beszélgetni Benneteket.

        Neked mozgalmas vagy csendes lesz a hétvégéd? Nálunk most nagy csend van, tegnap reggel elutaztak a gyerekek, holnap jönnek haza. Nekik is készítenem kell valamit. Benikém múltkor mondta másik nagyanyjának, hogy ne főzzön nekik, mert amikor hazajönnek akkor mindig Káli főz!  Lehet, hogy ma úgy kellene gondolkodnaom, hogy két napra. Mondjuk, egy egyszerű pörköltet, úgysem főztem már ősidők óta. Tésztával. Nem, az nem jó. A tésztát csak úgy szeretik, ahogy Zsófim készíti, mint az olaszok, szerintük én agyonfőzöm. Ami igaz, igaz, ki nem állhatom a félig főtt keményeket! Az én tésztám - nagyokat szoktunk nevetni ezen -, jó puha!

       Tegnapelőtt itt voltak a vendég ikrek. 

    előzmény:
    Kusza (23677)
    2008-08-22  23:12
  22. 2008. augusztus 23. 09:1723680.

    Akkor mind a ketten örülünk valaminek. Én annak, hogy írtál, te annak, hogy válaszoltál :)

    Ha tudsz, majd írsz hosszabbat is :)

    Szép napot! És köszönöm az ölelést! :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_361731 (23674)
    2008-08-22  21:28
  23. 2008. augusztus 23. 09:1523679.

    Majd utána nézek ennek a könyvnek is. Ma akarom elkezdeni az egyik Popper Péter könyvet is :)

    Nekem is sokszor elnyeli a hozzászólásaimat, mikor már egész litániát írok, nekem is rosszul esik! Nem tudom, hogy miért lehet, lehet, hogy a rendszer van túlterhelve vagy ilyesmi. Én is jártam így sokat :(

    Olyankor két- három napig nem is engedett írni semmit, aztán hipp-hopp megjavult. Nekem akkor Klára azt javasolta, hogy írjak a moderátornak. Próbáld meg te is, hogy írsz neki, hátha reagál rá!

     

    előzmény:
    Bbohar (23672)
    2008-08-22  15:09
  24. 2008. augusztus 23. 09:1223678.

    Szia Bbohar!

     

    Igen, tudom, hogy nem lesz könnyű nem hazavinni a munkát. Majd nagyon figyelek a tréningeken, mert másképp úgyse menne. Ha meg kudarc ér, az egészen biztos, hogy azt nem tudom majd nem hazavinni, vagy ha valami nagyon megrázó. Nem vagyok az a típus, aki ezt simán kibírná, hogy nem beszél róla...

    Te is szociális munkás vagy? Régóta? Milyen területen dolgozol? Van, hogy hazaviszed a munkát még most is? Volt legjobb eseted?

    Köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmem!

    Szép napot neked!

    előzmény:
    Bbohar (23671)
    2008-08-22  15:06
  25. 2008. augusztus 22. 23:1223677.
    Klára, eddig vártalak, de nem jöttél.
    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  26. Torolt_felhasznalo_860772
    Torolt_felhasznalo_860772
    2008. augusztus 22. 22:2023676.

    Jó éjszakát kívánok mindannyiatoknak egy szép zenével és virággal.

     

    http://www.youtube.com/watch?v=5t_s1FW5bvA&feature=related
    előzmény:
    Bbohar (23672)
    2008-08-22  15:09
  27. Torolt_felhasznalo_361731
    Torolt_felhasznalo_361731
    2008. augusztus 22. 21:3323675.

    Ajjaj!!Bocsánat,a hosszú hallgatásért!Most elleptek a különböző munkák...Pedig Szekeres Erzsébetről(is) szerettelek volna kérdezni,ismered-e a csodálatos-meseszerű szőtteseit?

     

    Szép estét!

    előzmény:
    klára13 (23629)
    2008-08-20  23:35
  28. Torolt_felhasznalo_361731
    Torolt_felhasznalo_361731
    2008. augusztus 22. 21:2823674.

    Szia!

     

    Bocsánat,most nagyon sok minden összejött,és nincs időm hosszan írni!Örülök a válaszodnak és köszönöm!

     

    Ölellek:

    előzmény:
    vorosrozsa88 (23648)
    2008-08-21  15:56
  29. 2008. augusztus 22. 16:5123673.

    Szervusz Klára!

    Ma min munkálkodsz, hogy nem jártál még erre? 

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  30. 2008. augusztus 22. 15:0923672.

    Muller Petertol a Benso mosolyt is ajanlom Neked.

     

    Mas, nekem annyira lassu az nlc, de csak az nlc mas nem, hogy neha elmegy a kedvem az egesztol :( miert lehete ez?!

     

    jofejcsaj-nak mar tobb hsz.emet is elnyelte :(

    előzmény:
    vorosrozsa88 (23670)
    2008-08-22  12:26
  31. 2008. augusztus 22. 15:0623671.
    Szia, hat nem konnyu nem hazavinni a munkat, de hat erre vannak a supervisorok es a burn out treningek, de :) viccen kivul, tenyleg nem konnyu. Egyszer laktunk ugy alberletben, hogy 4 szocmunkas, akkor azt talaltam ki, hogy akit azon kapunk, hogy a munkarol beszel, az tesz a kis szep befottesuvegunkbe egy huszast, de van arra lehetoseg, hogy akit azon kapunk es az illeto ugy dont, ezt most muszaj elmondania, nem erdekli, akkor az egy 50es, es egy kituzott napon elfagyizzuk az egesz penzt, jo otlet volt, jot fagyiztunk 2003 majusaban, de rengeteget beszeltunk azt megelozoen munkarol! Neha nehez kikapcsolni, nehez a tavolsagot tartani az esetekkel, ha van valami nehez, megrazo, kudarc, kerdes stb. nehez mondjuk du. 5 es masnap reggel 8 kozott meg hetvegen nem gondolni ra. De azert szerintem nem olyan veszes, ezert van a kepzes soran az a sok trening, meg onismereti kurzus, es pl. autogen trening, egyebek, hogy ez menjen.  
    előzmény:
    vorosrozsa88 (23668)
    2008-08-22  11:51
  32. 2008. augusztus 22. 12:2623670.

    Újra itt vagyok.

    Úgy örülök, le tudtam tölteni csomó könyvet. És mára végeztem a házimunkával is, így lesz időm kicsit olvasni. A két Popper könyv érdekel a legjobban. És képzeld! Az egyik könyvét úgy választottam ki, hogy nem is figyeltem, hogy őt ajánlottad, hanem csak érdekelt a címe alapján. :) Egy hullámon vagyunk ma :)

    Te töltöttél le könyveket?

    Én igen. Ezeket:

    Müller Péter: Boldogság,

    Popper Péter: Az Istennel sakkozás kockázata,

    Weöres Sándor: A teljesség felé,

    Jules Verne: A rejtelmes sziget,

    Popper Péter: A belső utak könyve,

    Stendhal: Vörös és fekete,

    és hát három mese, hogy a gyermeki lelkivilágomnak is kedvezzek:

    Jakob és Wilhelm Grimm: Grimm legszebb meséi,

    Népmesék óvodásoknak és

    Arany László: Magyar Népmesék :)

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  33. 2008. augusztus 22. 12:0723669.

    Klárim!

     

    Hogy milyen aranyosak az unokáid. Családod legújabb tagjára is büszke lehet! Nagyon aranyos! És a másik unokáddal együtt meg külön tündérek!

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  34. 2008. augusztus 22. 11:5123668.

    Szia Klára!

     

    Igen, igazad van, legközelebb akárki ír, írni fogok neki, ha van hozzászólni valóm :)

    Azt hiszem, képes leszek nem hazahozni a munkámat, majd ha már ott fogok tartani. És ha mégis lenne, amit hazahoznék, tudom, hogy átbeszélhetném a férjemmel és ez akkora erőt ad! Hihetetlen ember a jó értelemben!

    Ők is angyalok ám, szerintem ezért is ez a nagy kapocs.

    A beteg nem türelmes egyáltalán, sőt! Igazán türelmetlen. Most minden csak fekete színű neki, és semmi sem színes. Ez persze érthető, de az, hogy hiába beszélünk neki, az (is mondjuk, de) az már nekünk is idegesítőbb. Nem akar se magán, se rajtunk könnyíteni. Nem ítélem el érte, lehet, hogy olyan helyzetben én is olyan lennék. És hát az idősek bizony sokszor nyűgösek, azt hiszem.

    Jaj, sebet azt nem ápolok. Olyan rosszul vagyok tőle, hogy az már külön kifejezés. Nem bírom a látványt, így én ilyenkor visszavonulok. Még mikor nem láttam neki, már a tudattól is olyan rosszul lettem, hogy le kellett ültetni. Az szerencsére nem az én dolgom.

    Popper Péter könyvei? Remélem, hogy le tudom őket tölteni.

    Hogy miket választottam ki, mindjárt megírom pontosan, átnézem őket újból, mert tegnap nem tudtam végignézni, akkor lesz csak teljes a lista.

    Az én gépem is rosszalkodik mostanában és nem hiszem, hogy a géped gazdája lenne butusocska! A gép huncútkodik!

    Igen, én is azért ijedtem meg attól az embertől, mert annyi rosszat hall az ember és azért hírtelen nem a jó dolgok villanak be ilyenkor. Talán legközelebb, máshogy megy majd a dolog.

    Ugye gyönyörű a házi áldás. Én is nagyon szeretem! Főleg, mert az én félig vak mamám hímezte ki nekem és kereteztette be. Nála jobb nagymamát nem kívánhat az ember!

    Mindjárt írom a listát :)

    előzmény:
    klára13 (23651)
    2008-08-21  18:12
  35. 2008. augusztus 22. 08:5123667.

    szia!

    köszi szépen

    előzmény:
    műbizsu (23650)
    2008-08-21  17:34
  36. 2008. augusztus 22. 08:4923666.

    Ne haragudj, elfelejtettem.

    Szépek a virágok

    előzmény:
    klára13 (23658)
    2008-08-21  21:56
  37. 2008. augusztus 21. 22:4723665.

     

     

          Jó éjt!

     

     

    előzmény:
    Kusza (23664)
    2008-08-21  22:40
  38. 2008. augusztus 21. 22:4023664.

    Klára, ilyen szövőkeretet vettem egyszer Lilianának ajándékba. Most hogy megnéztem, eszembe jutott, hogy én is gyakoroltam vele.

    Már álmos vagyok én is.

    Jó éjszakát mindenkinek! 

    előzmény:
    klára13 (23662)
    2008-08-21  22:29
  39. 2008. augusztus 21. 22:3123663.

    Köszönöm, Drágám!

    Jó pihenést kívánok. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_860772 (23661)
    2008-08-21  22:25
  40. 2008. augusztus 21. 22:2923662.

    Magdikám, senki más, csak mi segíthetünk saját magunkon!

     

    Szövőszék - Szövőkeret

     

    Szövőkeret

    előzmény:
    Kusza (23659)
    2008-08-21  22:04
  41. Torolt_felhasznalo_860772
    Torolt_felhasznalo_860772
    2008. augusztus 21. 22:2523661.

    Kedves Klára, köszönöm. Nem ismertem ezt a verset.Nagyon szép.

    Ma már fáradt vagyok,  egy idézettel kívánok mindannyitoknak jó éjszakát. 

    "Örvendj a hóvirágnak és a búzavirágnak.
    Az erdő csöndjének.
    Ha egyedül vagy: annak, hogy egyedül lehetsz.
    Ha nem vagy egyedül: annak, hogy nem kell egyedül légy.
    Vágyódj arra, amit a holnap hoz és örvendj annak, ami ma vagy."
    Wass Albert

    előzmény:
    klára13 (23614)
    2008-08-20  08:47
  42. 2008. augusztus 21. 22:2423660.

        Magdikám, a kutyának sem kell a soktonnás szerkezet!

        De találtam normálisakat, alkalmasakat. Ha elszánod magadat, akkor a várakozás helyett alkotsz, mint Penelopé. Ő is, hogyan bírta volna ki másképpen?

        Magdim, határozd el magadat! Kis befektetés, az induláshoz küldök Neked gyönyörű gyapjúfonalakat. Mindenféle tanácsommal segítelek, elvégre, nekem nagyon drágán adott órákat egy profi szövőnő! Igaza volt, mármint az árban, azt mondta, ez akár életre szóló kenyérkereset lehet... De hát, fájt a hátam a monstrum előtt!!! Nyilván, pszichoszomatikus volt!

     

        Rögtön elküldöm az elérhetőségeket, külön, mert az előbb is ezzel elrontottam. 

    előzmény:
    Kusza (23659)
    2008-08-21  22:04
  43. 2008. augusztus 21. 22:0423659.

    Klára, tényleg csak most jöttem a géphez, miután vasaltam, meg a csupa kis apró dolgot megcsináltam, / mosogatás, ágyazás. /Ma egész délután várakoztam, még Gyuri után Tamásra, de ő már végre ágyba került.

    Jaj Klára, már azt hittem komolyan gondolod azt a vas szövő állványt, átfutott az agyamon, hová tudnám én azt beállítani. Tudod, nekem sok tervem volt, amit mégsem valósítottam meg, lehet ez a szövés is, majd azok közé fog tartozni.

    Egy kicsit megsajnáltam Benikét, milyen nyugodtan tűri a testvére markolását. 

    előzmény:
    klára13 (23657)
    2008-08-21  21:48
  44. 2008. augusztus 21. 21:5623658.

       Mondd, Jófejcsaj, megköszönnéd Műbizsunak az elismermést, vagy  szóljak hozzá én? Csak azért, mert itt van egy szokás: minden megszólításra válaszolunk.

       Közben szedtem virágokat.  

    előzmény:
    jofej*csaj (23656)
    2008-08-21  21:02
  45. 2008. augusztus 21. 21:4823657.

        Magdikám, nagyon késve válaszlok, mert lámpácskádról láttam, másutt vagy.

        Magdikám, most teljesen feléledt bennem az egykori helyzet: a három férfit - férjemet, fiaimat - vártam ebéddel, és rendszeresen elmaradtak. Ez már húsz éve volt. Akkor összeraktam az edényeket a konyhaszekrénybe, és elő sem vettem őket hosszú ideig. Mondtam, nekem így is jó. Sértettség nélkül, mert akkoriban szenvedélyesen festettem, örültem, hogy megszabadultam egy időigényes elfoglaltságtól, ami a főzés. Mosogatógépem már volt akkor is - enélkül még időigényesebb. Ezzel együtt csalódott időszak volt, hiszen boldogan láttam őket asztalom körül, együtt. De ki lehet bírni. Ők megkönnyebbültek, látszott rajtuk.

       Magdikám, beszéltél arról, hogy kedved volna a szövéshez. Remek ötlet! Főzés helyett! 

        Fel tudnék ajánlani Neked egy vas szövőszéket, pontos mását annak, amin a sevillai világkiállítás egyik csodaszép darabját szőtték (Mészáros Géza: Asszúföld)  - a festőművész tulajdona volt, aki a sevillába eljutott szőnyeg tervezője, sőt alkotója, mert, ugye, a szövőnők csak bérmunkások. Ez az óriási vas szövőszék nyitott garázsunkban árválkodik, a festőművészt már kértem, vagy tizenöt éve, vigye el, de fülebotját sem mozdította! Tehát, ha úgy vesszük, a szövőszék el van birtokolva! Persze, kell a csudának. Nagyon fájt a hátam a szövéstől. 

       Ezt, mint sztorit meséltem el, és most komolyra fordítva a szót:  létezik szövőkeret, ami az amatőröknek, mint mi vagyunk, elég. Érdemes utánanézni a Vatera onlaine bolhapiacon, mindjárt megnézem én is. Készíthetsz magadnak táskát, szőnyegecskét ágyad mellé, retikült, díszpánát - lenyűgözheted vele barátnődet, aki gyönyörű gobbelineket készít. Cserélhettek!

    előzmény:
    Kusza (23644)
    2008-08-21  14:51
  46. 2008. augusztus 21. 21:0223656.

    Ne haragudj. Igen, ez a Tisza felett volt.

    Nagyon szépek a virágok!

    előzmény:
    klára13 (23655)
    2008-08-21  20:55
  47. 2008. augusztus 21. 20:5523655.

        Most nagyon összezavarodtam, Jófejcsaj. A Tisza felett is van tűzijáták?

        A kisbaba unokám. Egyik. A legújabb, és nagyon aranyos. Jaj! Még feltöltésre várnak az újonnan szedett virágok! Addig egy régi, tessék: 

    előzmény:
    jofej*csaj (23654)
    2008-08-21  20:46
  48. 2008. augusztus 21. 20:4623654.

    Szia! Köszi szépen a biztató szavakat! Nagyon szép a kisbaba! Ő a te gyereked? Nagyon cuki, ahogy vágja ezt a fejet! Büszke lehetsz rá! Jövő héten bemegyünk a Tesco-ba, és akkor rákérdezünk a fényképezőre. Nagyon jó volt a buli! Fél 3-kor találkztunk, sétálgattunk, plázáztunk, kiültünk a szökőkúthoz, beszélgettünk- hárman. Találkoztam azzal a barátnőmmel is akivel mosolyszünet van köztünk...ők is leültek egy padra a szökűkútnál. Mondtam a többieknek, hogy arra menjünk mi is. Aztán köszöntem. Visszaköszönt ő is, a szülei is. Utána gondoltam rá, hogy őt is elhívom bulizni, de aztán eszembe jutott, hogy azt mondta, hogy suliig nem akar látni. Aztán fél 8-kor találkoztunk a többiekkel a főtéren, 10-en voltunk összesen:D osztálytársak, barátnők. Mindenki megdicsérte a frizurám, a fülbevalóm, annyira boldog voltam. Szerencsésnek érzem magam a barátaim miatt. Csak a másik barátnőm is békélne meg velem..egymásra féltékenyek...na mindegy. Voltunk 2 pizzázóban is, mindakettőben teltház

    úgyhogy csak elvitelre kértünk egy pizzát, amit 3-an megettünk. A többiek 4-en különváltak, 3-an pedig vettek egy csomó alkoholt, sört, ezt-azt. Engem is kínáltak, de visszautasítottam. Aztán készülődtünk a tűzijátékhoz. Ezernyi ember, mindenhol tömeg a jobb helyekért. A nagy sokadalomban egy kb. 10 év körüli roma kisfiú elment mellettem, majd belemarkolt a fenekembe

    aztán kiültünk a partra, nagyon szép volt a tűzijáték. 20 percig tartott. Az egyik legjobb barátnőm(akivel már korán találkoztunk, csavarogtunk, ő is benne volt abba a 3-ban) amikor a tűzijáték elkezdődött, odahajolt hozzám, és azt súgta: az első közös tűzijátékunk. Erre én: remélem nem az utolsó. És mosolyogtunk. Aztán olyan boldog voltam, egy örömkönny is lecsordult az arcom. Azt kívántam, bárcsak örökké tartana ez a perc. Aztán vége lett a tűzijátéknak. A folyó feletti hosszú hídon annyi ember ment át, szinte félelmetes volt. soha nem láttam még annyi embert egyszerre kivilágított hídon. Szívesen lefotóztam volna.  Aztán a barátnőim hazakísártek a város túlsó oldalára, ahonnan a buszom indult. Vagy 10 percig csak pusziátadás, stb. Aztán 11-re hazaértem.Sminklemosás, fürdés, ágyazás, fél 12-re szinte beestem az ágyba

    és neked hogy telt az ünneped? mesélj

    sajnos a linket, amit küldtél, nem tudom megnyitni, nem találom azt a könyvet, pedig nagyon érdekel.

    szia, jó éjszakát

    előzmény:
    klára13 (23653)
    2008-08-21  18:47
  49. 2008. augusztus 21. 18:4723653.

        Jók a felvételek, és jók az állatok! Isteni ez a rémes kismacska! Mint aki az ördög fejéből pattant ki! Szuper!

        Már mondani akartam ezt, és látod, egy "idegen" is gratulált! Ez, igen!

       Jófejcsaj, milyen volt a buli? Elmesélnéd? közben találtam egy könyvet, fiatal  írta, sajnos, kinyitni nem tudom - jól jönne egy informatikus! - de az az érzésem,  hogy Neked is hasznodra lehet. A fülszövegből az jött le hozzám - hogy ilyen korszerűen-nagyszerűen fogalmazzak - hogy akár Te írhattad volna. Címe: Csak ülök... 

    Itt találod meg, és a könyv, sok mással együtt,  ingyen letölthető:  

     

    Animare webáruház

     

     

    Virágom elfogyott, megyek is le szedni, ezért az én kismacskámat küldöm Neked.  

    előzmény:
    jofej*csaj (23619)
    2008-08-20  10:22
  50. 2008. augusztus 21. 18:3323652.

       Beszerzem a könyvet, köszönöm.

       Bonca, már tudod, hogy vörösrózsa Anita főiskolás és szociális munkásnak tanul. Azt remélem, hogy Te segíteni tudod,  például irodalom ajánlásával a szakdolgozatához. Most nagyon elfoglalt, beteg családtagot ápol. De talán elolvasod hozzám írt "helyzetjelentését", és akkor mindent megtudsz róla. 

      A szobatisztaságról Veled azonos véleménnyel vagyunk Zsófim menyem és én. Ostobaság erőltetni.  Minden megvan a maga idejében. 

      Beni délelőttös volt az óvodában, ebéd után hazahozta Zsófi. Most iskolaelőkészítőbe jár szeptembertől, 1/9-15 óráig lesz ott, Zsófi Csillebércre hordja fel, kétnyelvű iskola.

      A kistestvért nagyon előkészítettük, kikértük hozzáértő pszichológus véleményét, sok hasznos tanácsot adott, amiket megfogadtunk. Beni gyönyörűen, szeretettel bánik a kicsivel - ne feledd, ő már hat és féléves! Megérti a helyzetet, de azért nagyon megviselte:  jobban csügg anyján, mint előtte, szinte szimbiózisban élnek. Ezért Zsófim szakemberhez fordul segítségért, amint találunk megfelelőt. Ami nagyon nehéz.

      
     

    előzmény:
    Bbohar (23645)
    2008-08-21  14:57

Címlap

top