Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szeretném elmondani!
Létrehozva: 2006. november 18. 10:57
Szeretettel köszöntök mindenkit!
Biztosan mindenkinek van egy kedvenc verse, amit szeretne elmondani, de nincs rá lehetősége, nincs hallgatósága. Mondjuk el egymásnak!
Hallgassuk meg egymás kedvenc versét.
Arra gondoltam, hogy van magyarnóta topik, sok szép magyar nótával, de csak akkor tudjuk elénekelni, ha a dallamát is ismerjük. A vershez nem kell más, mint az, hogy szeressük.
Most a Karácsony közeledtével még inkább előtérbe kell, hogy kerüljön a szeretet, hiszen ez a szeretet ünnepe, hagyjunk fel egy kicsit a gyűlölködéssel.
Szeressük egymást! Szóljon ez a topik a szeretetről!
Az én kedvenc versem egyike:
Várnai Zseni:
Csendes éj…
A csendes éjben anyámra gondolok,
Szívemben most az ő szíve dobog.
Szegény özvegy volt, sokat szenvedett,
Nem volt egyebe, csak a szeretet.
Szájától vont meg minden falatot,
És ha mi ettünk, ő is jóllakott.
Játékot venni nem tudott nekünk,
Varrással kereste kenyerünk.
Ő mesterkélt ünnepre szép babát,
Levágta hozzá dús hajfonatát,
Gyöngyöt fűzött, topánkát varrt neki,
Hullottak rá könnyének gyöngyei.
Láttam a föld sok szép kirakatát,
De nem találtam hasonló babát,
Oly tündérszépet, olyan kedveset,
Nem ért más hozzá. Csak a szeretet…
A szeme kék, a haja barna volt,
S a kóc mögött picinyke szív dobolt.
Anyám elment, nem érte meg szegény,
Hogy a világ forduljon tengelyén,
Pedig, hogy várta, várta mivelünk..,
Hogy nekünk is virradjon ünnepünk.
Ó, most ha élne,
Vehetnék már neki
Ruhát, cipőt,
S nem kéne küzdeni.
Ó emberek, míg él anyánk,
Nagyon szeressük őt, mert elmegy egy napon,
És visszahozni többé nem lehet
Az elmulasztott jó szót, tetteket,
A késő bánat mit sem ér neki,
Az élőt kell szeretni, érteni.
Mert újra érzem,
Látom, hallom őt,
S csak ámulok, hogy mily magasra nőtt,
És újra szép és újra fiatal,
S mintha szívéből zengene a dal,
Amit írok csöndes éjszakán:
Még most is adsz nekem, Anyám… Anyám…
Szeretettel: Jutka
Biztosan mindenkinek van egy kedvenc verse, amit szeretne elmondani, de nincs rá lehetősége, nincs hallgatósága. Mondjuk el egymásnak!
Hallgassuk meg egymás kedvenc versét.
Arra gondoltam, hogy van magyarnóta topik, sok szép magyar nótával, de csak akkor tudjuk elénekelni, ha a dallamát is ismerjük. A vershez nem kell más, mint az, hogy szeressük.
Most a Karácsony közeledtével még inkább előtérbe kell, hogy kerüljön a szeretet, hiszen ez a szeretet ünnepe, hagyjunk fel egy kicsit a gyűlölködéssel.
Szeressük egymást! Szóljon ez a topik a szeretetről!
Az én kedvenc versem egyike:
Várnai Zseni:
Csendes éj…
A csendes éjben anyámra gondolok,
Szívemben most az ő szíve dobog.
Szegény özvegy volt, sokat szenvedett,
Nem volt egyebe, csak a szeretet.
Szájától vont meg minden falatot,
És ha mi ettünk, ő is jóllakott.
Játékot venni nem tudott nekünk,
Varrással kereste kenyerünk.
Ő mesterkélt ünnepre szép babát,
Levágta hozzá dús hajfonatát,
Gyöngyöt fűzött, topánkát varrt neki,
Hullottak rá könnyének gyöngyei.
Láttam a föld sok szép kirakatát,
De nem találtam hasonló babát,
Oly tündérszépet, olyan kedveset,
Nem ért más hozzá. Csak a szeretet…
A szeme kék, a haja barna volt,
S a kóc mögött picinyke szív dobolt.
Anyám elment, nem érte meg szegény,
Hogy a világ forduljon tengelyén,
Pedig, hogy várta, várta mivelünk..,
Hogy nekünk is virradjon ünnepünk.
Ó, most ha élne,
Vehetnék már neki
Ruhát, cipőt,
S nem kéne küzdeni.
Ó emberek, míg él anyánk,
Nagyon szeressük őt, mert elmegy egy napon,
És visszahozni többé nem lehet
Az elmulasztott jó szót, tetteket,
A késő bánat mit sem ér neki,
Az élőt kell szeretni, érteni.
Mert újra érzem,
Látom, hallom őt,
S csak ámulok, hogy mily magasra nőtt,
És újra szép és újra fiatal,
S mintha szívéből zengene a dal,
Amit írok csöndes éjszakán:
Még most is adsz nekem, Anyám… Anyám…
Szeretettel: Jutka
Vártalak
Nem jelezte jöttödet
csillagfény az égen,
ám kigyúlt egy fénysugár
szívem rejtekében,
úgy éreztem enyém a világ
és minden ami szép,
lángra lobbantottad
szívem szeretetét.
Nem jelezte jöttödet
napnak glóriája,
ám teljesült egy perc alatt
lelkem minden álma,
megkaptam veled
mindent ami jó,
boldogságot, szeretetet,
mely öröktől való.
Nem hirdették jöttödet
égi harsonák,
mégis egyetlen mosolyodtól
szépül a világ,
egyetlen szavad
gyógyítja lelkemet,
léted bearanyozza
egész életemet.
Mikor megérkeztél
szebb lett a világ,
napfény járta át
a csendes kis szobát,
s én könnyek fátyolán át
boldogan néztelek,
mindenkinél jobban
így szerettelek.
A gyermek élete
Uram! Kérlek óvd a gyermeket
kinek lelke tiszta mint a hó,
kinek őszintén éled ajkáról
minden egyes szó,
Körülötte zúgó világ
bánat, hazugság,harag,
tombol az önzés vihara
mint a pusztító áradat,
lelke még tiszta és ártatlan
mindebből mit sem ért,
add hogy ne bűnhődjön
soha másnak vétkeiért,
legyen élete gyönyörű
mint a nyíló kikelet,
Uram !Kérlek vigyázz rá,
Uram! Óvd a gyermeket!
Gyermekeimért
Csillagok, ti égi mécsvilágok,
kik fényetekkel átölelitek a világot,
a csendes éjszakában mutassatok utat,
szórjatok lábuk elé, ezüst fénysugarat.
Harmatcseppként hullj,te szelíd, lágy eső,
légy bánatot, fájdalmat csendben temető,
mosd le a könnyet, mint mennyei áldás,
légy felüdülés, égi megbocsátás.
Szelíd napsugár, öleld őket át
terítsd rájuk fényed tündöklő aranyát,
úgy simogasd őket, mint egy bársonyos tenyér,
hűséges társuk, kísérőjük legyél.
Hozzád száll imám, Drága Istenem,
tartsd életüket áldott tenyereden,
lelküket ne gyötörje aggodalom, kétség,
ismerjék fel hol van, a mennyei segítség.
Kérlek titeket: nap, hold és csillagok,
süvöltő szelek és langy fuvallatok,
rátok bízom szeretett , féltett kincseimet,
szeressétek s óvjátok a gyermekeimet
Szeretni kell
Szeretni kell, szeretni mindig,
nyíló vadvirágot, a kéklő eget,
szeretni a nap aranyló sugarát,
szivárvány színét, a vándorfelleget,
az esőnek éltető cseppjét,
Istent, Gyermeket, Hazát,
szeretni az éj sötét bársonyát,
és a hajnal tündöklő csillagát.
Szeretni kell, mindig szeretni,
szétosztani lelkünk csodás vagyonát,
hogy épüljön, boldogabb legyen általa
e gyötrődő, könnyező világ.
Szeretni kell, mindig szeretni,
hisz koldus az, ki nem szeret,
bánat esője hull fejére annak,
kinek szívében nincs más: csak gyűlölet.
A lélek tükre
A gyermek szemében
ott él a remény
melyet szeretet táplál
csöpp szíve rejtekén,
szemének bársonyán
tündököl a nap,
mely lágyan terít rád
arany fénysugarat,
a gyermek szemében
ott él a jóság,
neked adja lelkének
minden ajándékát,
övé még a béke,
s övé a szeretet,
mely felmelegíti
a reszkető lelkeket,
a gyermek szemében
ott él a hit,
mely az élet bánatán
szeretőn átsegít,
karja ölelése
ringatja szívedet
léte bearanyozza
egész életedet,
a gyermek szemében
lelkét láthatod,
melyet a Jó Isten áldással,
kegyelemmel adott,
ott él rejtekén
a szeretet és béke,
ott él a jövő
tündöklő reménye.
Szeresd a gyermeket
Szeresd a gyermeket
mert a gyermek földi remény,
a szeretet virága
lelkednek rejtekén,
öleld megértéssel
tápláld csöppnyi lelkét,
ad át neki szíved
minden szeretetét,
szirmot bontó virág
a gyermek élete,
nem vágyódik sokra,
csupán szeretetre,
lelked jóságára,
ölelő karodra,
meleg napsugarú
szelíd mosolyodra,
óvd hát csöppnyi létét
szíved melegével,
tápláld e kincset
éltető reménnyel,
hogy megértő lelkű
jó emberré váljon,
s megtalálja boldogságát,
eme nagyvilágon.
Vajay Tiborné
Gyermek
Ó te drága gyermek,
apró gyöngyszeme a létnek,
földi hírnöke az Úr
áldott szeretetének,
lelked akár a hó
őszinte és tiszta,
a szeretet minden cseppjét
százszor adod vissza,
ajkadról boldogan éled
minden egyes szó,
melynek simogató hangja
szívet gyógyító,
karod ha átölel
túl csordul a lélek,
értelmet adsz szerény
földi életünknek,
Ó drága gyermek
az ég tündöklő fénye,
életünk csodaszép
boldog reménye,
őrizd meg lelkedben
az örök gyermeket,
kísérjen el nem múló boldogság ,
és örök szeretet.
A gyermeknap tietek!
Örvendjetek, gyerekek,
a gyermeknap tietek!
E vasárnap egész más,
csupa móka, kacagás!
Legyetek mind barátok,
sok program vár reátok.
Legtöbb kinn a szabadban,
s én veletek maradtam!
Annyi mindent csinálnak,
nagy ünnep sok családnak.
Itt leszek ma, tehetem,
nekem is van gyermekem.
Millenáris, bábszínház,
mesejáték, mi kell más?
Városligetbe megyünk,
kisvasút is kell nekünk!
Ugrálóvár, futónap,
cirkusz ki nem maradhat.
Fagyit is kapsz, gyermekem,
boldog vagy-e? Azt lesem...
Tudjátok meg, gyerekek,
fontos szó a szeretet.
Akkor nagy a boldogság,
ha összetart a család!
Lelkünk kincsei
Ha tiéd a kincs
tiéd az áldó szeretet,
adhatsz belőle
adhatsz mindenkinek,
addig adj bőkezűen
amíg megteheted,
míg tart a földi létben
szerény életed.
Mert eljő a nap
mikor már semmi sem vár,
úgy omlik össze léted
mint egy ingatag kártyavár,
s mi marad tiéd?
Mit vihetsz el?
Mit másoknak adtál
áldó szeretettel,
mit lelkeddel birtokolsz
mi lelkedben él,
a jóságot mely simogató
akár a bársonyos tenyér,
a szelíd ölelést,
mely békességet adott,
mely csendesült nyugalommal
szeretőn ringatott,
a szó jóságot hordozó,
megértő hangját,
mely megtalálta a szeretet
egyetlen útját,
a vigasz örömét, mely felszárította
a hulló könnyeket,
mely mosolyt hordozott
s igaz szeretetet.
Csupán azt viheted el
mit másoknak adtál,
és amit érte őszintén,
hálával fogadtál,
mert nincs nagyobb kincs
nincs mi többet ér,
mint az igaz szeretet,
mely utadon elkísér.
Talán
Talán elmúlik egyszer
minden fájdalom,
s boldogságot hoz a reggel
egy bíbor hajnalon,
talán legyőz a jó
mindent mi kegyetlen,
talán bánat helyett
öröm könnye éled a szemekben.
Talán lágyan simogat majd
az egykor bántalmazó tenyér,
s szeretet virága nyílik
a lelkek rejtekén,
talán a szó szelíddé válik
s nem karcol vérző sebeket,
talán ölelésre lendül a kar
méla közöny helyett.
Talán kitárul a lélek
s örök forrás éled szomjazó rejtekén,
talán átöleli majd az egész világot
a szárnyakat adó csodaszép remény.
Szolgálj szívem
Szolgálj szívem, szolgálj,
míg csendé nem halkul az utolsó dobbanás,
míg véget nem ér e földi út,
véget nem ér a várakozás.
Úgy szolgálj,hogy minden dobbanás
a szeretet csendesült hitvallása legyen,
szolgálj szelíd alázattal, s lángoló hittel
véges-végig e küzdéssel teli életen,
hogy a Jó Isten dicsőségére váljon
szerény, törékeny életem,
hogy vigasztaljon,könnyet töröljön
sohasem lankadó kezem,
fénysugár legyek,mely fennen hirdeti
az Úr el nem múló, áldó szeretetét,
hogy igaz őszinte lélek lehessek
ki hittel s jóságot hordozva éli életét.
Szolgálj szívem szolgálj,
míg csendé nem halkul az utolsó dobbanás,
s beteljesül kegyelemmel
az egész életen át tartó várakozás,
hogy egy boldog napon
örömmel térhessek örök otthonomba én,
hogy kitárt karokkal várjon az Úr
s mosollyal arcán induljon felém.
Amiben Hiszek
Azt kérdezed tőlem,
miben hiszek én?
Hiszem hogy a szeretet
az egekig felér,
hiszek az ölelés
békés, melegében,
hiszek a simogató
bársonyos tenyérben,
hiszem hogy egy kézfogásban
benne lehet minden,
hiszem hogy lelkemben él,
minden féltett kincsem,
hiszem hogy a jóság
százszor visszatérül,
s hiszem hogy a világ
általam is szépül,
hiszek az imádság
áldott erejében,
s hiszem hogy egy lélek vagyok
Isten tenyerében,
hiszem hogy az ember
egymagában árva,
hiszem hogy mindenkinek
„elrendelt” a párja,
hiszem hogy a Jó Isten
vigyázza a léptem,
s hiszem hogy jobbá válok
áldott két kezében,
hiszem hogy vár reám
a földön túli béke,
s hiszem hogy békét adhat
szelíd ölelése,
hiszem hogy kegyelméből
újjá születhettem,
s hiszem , igen hiszem
hogy gyermekévé lettem.
Az idő
Az idő vasmarokkal tart
s én félek, kevés mit adhatok,
elrohannak mellettem
a jövőbe száguldó röpke pillanatok,
s amit érzek lelkem rejtekén
amit adnék, odaadnék másnak,
ne váljon megfakult akarattá
átadva magát a közöny hullámának.
Félek, úgy félek hogy kevés
túl kevés mit magamból adhatok,
egy féltő ölelést, szelíd szót
az éhezőnek egy mentő falatot,
hogy nem elég, ennél több
sokkal több kellene,
mert beteg a világ
s elapad a szeretet hullámzó tengere.
Mert közömbös a lét
semmi ágán ülnek a szívek,
csak reszketőn várnak,
s olykor remélni sem mernek,
úgy kell a jóság
mint egy életet mentő falatka kenyér,
kell hogy megpihenhessen a szív
a szeretet áldásos tenyerén.
Ha benned él, lelkedben él
az őszinte, nemes érzelem,
add át, add oda bátran
ne csak egy éledő gondolat legyen,
a szeretet apró magvait
vesd el, szórd boldogan , szívvel,
s megláthatod amint növekszik
s szárba szökik egyszer,
mert százszorosan adja vissza
szeretetét érett dús kalásza,
s hálával, örömmel terül egy napon
lelked önzetlen asztalára.
Elcsitul a vihar
Halljátok -e, hogy csitul a vihar
s Lélek tölti be a szívek otthonát,
Isten maga jön építeni
élő kövekből,hús- vér templomát.
Lelke szertejár mint szelíd fuvallat,
s csendes szavakkal mindegyre hív,
s megnyílik, új forrást fakaszt
a szomjazó, hitre vágyakozó szív.
Ó Istenem adj erőt,
adj tüzedből égi lángokat,
olvadjon egyé szívünkkel
a kegyelmet adó, égi akarat,
Kezedben, had legyen az ember
képlékeny anyag csupán,
kinek lelkében hitnek fénye gyúl
áldott kezed érintése nyomán.
Add hogy mértékké nőjön
szívekben az áldó szeretet,
és kenyeret nyújtson a kéz,
ártó gyűlölet helyett.
S fölrázva a békétlen, magányos
lelkeknek hadát,
nyisd meg kegyelemmel
a bezárt szíveknek ajtaját,
Áradjon Szent Lelked,
áradjon a mindenség felett,
had nyerjen a szomjazó lélek,
egy hitben fürdőző, megújult életet.
Lelkem kincsei
Szétosztom lelkemet,
szeretetem egésszé formálja az apró részeket,
cserébe nem várok semmit,
sem dicséretet, sem földi kincseket,
hiszen mindenki azt tudja adni
mi szívének rejtekében él,
s ha őszintén igazul nyújtja
nem számít soha, mi lesz a bér,
mert lelkünk apró szilánkja
egy másik lélekben készít meleg fekhelyet,
s átadja mindazt mi benne él
a jóságot s az áldó szeretetet,
olykor mégis tövist kapok
mely megsebez és táplálja a hulló könnyeket,
mégsem veszítem el hitem,
soha nem adom fel szép reményeimet,
keskeny utamon járva léptem nyomában
ha szeretet virága fakad,
tudom hogy egyszer végleg elfeledhetem
a fájó gyötrelmes napokat,
megállok majd az Úr színe előtt
Ő majd, e sok virágból készít örök fekhelyet,
és áldó szeretettel öleli magához
felsebzett, mégis boldog lelkemet.
Szeretni Téged
Ha bíbor hajnal csókolja a földet
s a pirkadat új napot hoz el,
ölelj magadhoz féltőn
vond szívemet szívedhez közel,
lelked -lelkemhez érjen
simogatón mint a nyári szél,
s érezzem ahogy a vágy,
lágy sóhajjal bőrömhöz ér,
ne halljak semmi mást
csak szíved lüktető ritmusát,
mely egyé olvadva szívemmel
zengi a szerelem mámoros dalát,
csak sodorjon az örvény,
egy végtelen forró ölelésben,
mindened akarok lenni
mégis semmivé válok kezedben.
Nem vágyom már másra
csak újra veled lenni,
nem akarok semmi mást
csak téged újra szeretni.
Vajay Tiborné
Bízom…
Mikor kél a napsugár
s lángoló fénnyel ébreszti az eget,
ezernyi bíbor színbe öltöztetve
a légben úszó vándorfelleget,
s tündöklő, reményteli sugárral
arcomhoz simul csendesen,
e nyugalommal telt, szelíd perc ölén
békémet én is meglelem.
Új nap köszön rám
mely boldog perceket ígér,
egy új kezdetet az élet zűrzavaros,
hullámzó tengerén,
s én rábízom az Úrra
rábízom minden terhemet,
mert tudom hogy szeretettel
egy áldott Mennyei kéz vezet,
mert emberi léptékkel nem érthető,
rejtve előttünk a jövő,
nem tudhatja más az eljövendőt,
egyedül csak Ő,
rábízom hát, vezessen,
mert ismeri a nekem szánt utat,
s én bízom, igen bízom,
hogy áldásos jövő felé mutat.
És tudom, ha gyarló lelkem
néha elfelejti azt,
hol talál, hol remélhet
örök fényű Mennyei vigaszt,
az Úr nem feledi tékozló,
esendő gyermekét,
s karjában veti meg zokogó lelkem
békés „ fekhelyét”,
s e hűvös éltető forrásnál
új életre kél a szív,
mert csendesült békéje
esdeklő könnyes imádságra hív,
úgy járja át a nyugalom
minden zúgó folyamát,
hogy leteszi a lélek,
leteszi minden fájó bánatát,
s az Úr áldott tenyerén,
elcsitul ,megpihen a lét,
mert el nem múló szeretet övezi,
Isten minden gyermekét.
Ahogy régen…
Úgy kéne kacagni
ahogyan régen,
gyermekkorom békés
boldog idejében,
szállni a széllel
csodálni az eget,
számlálni a hófehér
vándorfelleget,
virágos réten
harmatcsepphez érni,
a világot újra
gyermekszemmel nézni,
Drága jó Anyámnak
vadvirágot szedni,
s ha el jő az este
békén hazamenni,
boldogan ülni
ringató ölében,
elmerülni egy csodaszép
tündérmesében,
gyermeki szívvel
kellene élni,
csodálkozó szemmel
a jövőbe nézni,
meglelni a szépet
egy csendet adó percben,
s nyugalomra lelni
Jó Anyám ölében,
ó mily’ jó volna
gyermekké lenni,
s az áldó szeretetben
csendben megpihenni.
Lelkemtől-Lelkedig …
Nyílik a kertben az orgonavirág
messze hordja illatát a szél,
egy érzés ringat, magához ölel
egészen szívem közepéig ér.
Hallgat a lélek és hallgat a szív
figyellek Téged, figyellek csendesen,
ahogy simogat a szelíd napsugár,
s harmatcsepp kél bársony szemeden.
Gyermekké válok, gyermekké újra,
múltam varázsát repíti a szél,
és gyermekkorom tündöklő csodája
csendesült békével szívemhez ér.
szelíd sziromlelked féltőn átölel,
pihenek a szép pillanathoz bújva,
szereteted bársony melege
lelkemet boldogan, békén átkarolja.
És ölelsz..úgy ölelsz
mintha már sohasem engednél el,
pilládon éled egy gyöngyharmat csepp
melyre szemem hálás könnyekkel felel,
magába rejt, ringat a pillanat
ó mily’ csodás, boldog kötelék,
a Jó Isten tartja tenyerén a percet
mikor egy Anya, magához öleli gyermekét.
Az én Miatyánkom!
Mikor a szíved már csordultig tele,
Mikor nem csönget rád soha senki se,
Mikor sötét felhő borul életedre,
Mikor, kiket szeretsz, nem jutsz az eszükbe,
Ó lélek, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, reményteljesen,
S fohászkodj: MIATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN!
Mikor a magányod ijesztőn rád szakad,
Mikor kérdésedre választ a csend nem ad,
Mikor körülvesz a durva szók özöne,
Átkozódik a rossz: - Merre van Istene!
Ó lélek, ne csüggedj! Ne roppanj bele!
Nézz fel a magasba, és hittel rebegd:
Uram, SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED!
Mikor mindenfelől forrong a nagyvilág,
Mikor elnyomásban szenved az igazság,
Mikor a Pokol szabadul a Földre,
Népek homlokára Káin bélyege van sütve,
Ó lélek, ne csüggedj! Ne törjél bele!
Nézz fel a magasba, hol örök fény ragyog,
S kérd: Uram, JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD!
Mikor beléd sajdul a rideg valóság,
Mikor életednek nem látod a hasznát,
Mikor magad kínlódsz, láztól gyötörve,
Hisz bajban nincs barát, ki veled törődne!
Ó lélek, ne csüggedj! Ne keseredj bele!
Nézz fel a magasba, hajtsd meg homlokod,
S mondd: URAM, LEGYEN MEG A TE AKARATOD!
Mikor a kisember fillérekben számol,
Mikor a drágaság az idegekben táncol,
Mikor a gazdag milliót költ: hogy éljen,
S millió szegény a nincstől hal éhen,
Ó lélek, ne csüggedj! Ne roskadj bele!
Nézz fel a magasba, tedd össze két kezed,
S kérd: URAM, ADD MEG A NAPI KENYERÜNKET!
Mikor életedbe lassan belefáradsz,
Mikor hited gyöngül, - sőt, ellene támadsz,
Mikor: hogy imádkozz, nincs kedved, sem erőd,
Minden lázad benned, hogy tagadd meg ŐT,
Ó lélek, ne csüggedj! Ne egyezz bele!
Nézz fel a magasba, s hívd Istenedet:
Uram, segíts, S BOCSÁSD MEG VÉTKEIMET!
Mikor hittél abban, hogy téged meg becsülnek,
Munkád elismerik, lakást is szereznek,
Mikor verítékig hajszoltad magad,
Később rádöbbentél, hogy csak kihasználtak...
Ó lélek, ne csüggedj! Ne ess kétségbe!
Nézz fel a magasba, sírd el Teremtődnek:
Uram, MEGBOCSÁTOK AZ ELLENEM VÉTKEZŐKNEK!
Mikor a nagyhatalmak a békét tárgyalják,
Mikor a béke sehol, csak egymást gyilkolják,
Mikor népeket a vesztükbe hajtják,
S kérded: miért tűröd ezt? ISTENEM, MI ATYÁNK?!
Ó lélek, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, s könyörögve szólj!
Lelkünket kikérte a rossz, támad, s tombol...
URAM, MENTS MEG A KÍSÉRTÉSTŐL!
MENTS MEG A GONOSZTÓL!
ÁMEN.
UTÓHANG
S akkor megszólal a MESTER, keményen - szelíden,
Távozz Sátán - szűnj vihar!
BÉKE, s CSEND legyen!
Miért féltek kicsinyhitűek?
BÍZZATOK! Hisz' én megígértem Nektek:
Pokoli hatalmak rajtatok erőt nem vesznek!
Hűséges kis nyájam, ÉN PÁSZTOROTOK vagyok,
S a végső időkig - VELETEK MARADOK!
Lelkem
Lelkem, ó én szelíd lelkem..
nem ismerlek, nem tudom ki vagy,
nem tudom bejárni, s megismerni
végtelen titkot rejtő határaidat,
rejtekedből ezernyi álom,
sok ismeretlen vágy súg csendesen felém,
s én csak állok, tétován állok
e titokzatos rejtelem peremén.
Nem értem, nem tudom
mért vagy időnként lázadó, nyugtalan,
máskor egekig emelsz,
pilleszárnyon repítesz örömmel, boldogan,
aztán porba hullsz s fájón könnyezel
megtépázott, törött szárnyakkal,
s lemondón veszni hagyod,
nem törődsz a meg nem valósult álmokkal.
Majd segítő kezet kérsz,
Isten áldott két kezét,
hogy tündöklő reménysugarat,
mennyei békességet küldjön feléd,
s áradjon,betöltve a lét ezernyi
szomjazó folyamát,
hogy csendes kegyelemmel
áldó békepalástot terítsen reád.
Ó lelkem, én szelíd lelkem,
ha néha nehéz, túl nehéz a kereszt,
segíts, segíts nekem kérlek,
mindig Őt, a Jó Istent keresd,
mert légy bármily’ alázatos, szelíd,
nélküle célod soha el nem éred,
mert Ő ad szárnyakat,
s a kereszt emel fel, magasra téged.
Mert por rabja volnál nélküle
hiába várna az ég,
mert Isten nélkül az alázat és akarat
nem volna, nem volna elég!
Kedves Lányom Fiam!: ha majd egyszer öregnek látsz, légy türelmes kérlek, és mindenek előtt próbálj megérteni engem. Ha majd ugyanazt ismételgetem, ne torkollj le azzal, hogy "ezt már ezerszer elmondtad", csak hallgass meg kérlek. Emlékezz majd, hogy kis korodban hányszor meséltem Neked, estéről-estére ugyanazt a történetet, amíg elaludtál. Ha majd nem akarok megfürdeni, ne szégyeníts meg, ne veszekedj velem, hanem jusson eszedbe hányszor kergettelek különböző ígéretekkel az esti fürdőzés előtt. Ha azt látod majd, hogy tudatlanul állok az új dolgok előtt, hagyj időt tanulnom és ne mutasd, hogy reménytelen eset vagyok. Emlékezz rá Kedvesem, hogy mennyi mindenre tanítottalak meg kiskorodban: szépen enni, egyedül felöltözni és megfésülködni, felvenni a kesztyűt az Élet kihívásaival szemben. Ha nehezemre esik majd a járás, hagyd, hogy beléd kapaszkodjam, ahogy én segítettem Neked az első lépéseknél. Ha beszélgetés közben elejtem a szavak fonalát, ne követeld, hogy lehajoljak érte, csak hallgass meg. Amikor pedig eljönnek az utolsó napok, ne hagyj magamra azért, mert szomorúnak vagy tehetetlennek érzed majd magad. Segíts az út végére érni. Én pedig egy cinkos mosollyal megköszönöm Neked, hogy együtt töltöttük ezt az időt: az Élet ajándékát!
Féltelek
Féltelek!
Mint a végtelen idő:
gyorsan tovatűnő, múló perceit,
mint a gondolat :
reszketőn őrzött, szép emlékeit,
Féltelek!
Mint szárnyaló madár:
a szabadság boldog örömét,
mint dobbanó szív:
féltve őrzött, szép szerelmesét.
Úgy féltelek mint esőcseppet
a szomjazó, kecses vadvirág,
ahogy szirmot bontó virág
mézédes bódító illatát,
Féltelek!
Ahogy ében éj:
az ezüstös, reszkető csillagot ,
ahogy azúrkék ég:
az aranyfényű, tündöklő napot,
Féltelek!
mint törékeny lélek:
a szeretet bársony melegét,
mint az eljövendő idő:
a reményteli holnap szép ígéretét,
úgy féltelek:
mint szerető szív:
a pilleszárnyú, édes boldogságot,
mint kristályvizű tó:
a tükrében fürdőző, szelíd holdvilágot.
Féltelek !
ahogy boldogság :
a gyorsan tovatűnő, édes perceket,
ahogy érintés:
a szeretőn simító, bársony tenyeret,
úgy féltelek, mint az alkonyat:
bíborszínű, lángoló fényét,
ahogy egy reszkető szív :
Emlékeim
Elfogy, oly’ gyorsan fogy az idő,
s én állok száguldó létem peremén,
a végtelen idő sodró folyamában
csupán egy röpke pillanat enyém.
Számolnám a percek múlását,
melyeket elrabolt a tegnap,
látom életem lassú változását,
a múltról csak emlékek maradnak.
Édesek akár a méz,
ifjúságom mulandó, boldog percei,
ahogy átölel egy aprócska kéz-
a gyermeki létnek gyöngyszemei,
Lélek-táplálék…
megannyi gyönyörű, éltető csoda,
egymásért dobbanó szív,
mely a szeretet örök otthona.
Emlékek, melyek egy valaha ifjú lány
múló életéről mesélnek,
emlékek melyek csodás képei
az idő gyorsan forduló kerekének.
Állok száguldó létem peremén,
oly édes-bús a megélt pillanat,
rohan az idő ,s csak lélegzetnyi emlék
mi életem után, egyszer majd megmarad.