Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Lehetetlen helyzet...

Corn80
Létrehozva: 2014. február 26. 14:22

Fogalmam sincs hol kezdjem…Régebben már fórumoztam itt, akkor még lombik témában, most bevallom csináltam egy új nicket. A férjemmel túl vagyunk négy sikertelen lombikon, sajnos miatta csak ilyen úton lehetett volna kisbabánk. Közben a kezelések miatt nálam is felléptek komplikációk, műtétek, volt úgy is, hogy talán sosem lesz gyermekünk. Ez a házasságunkat nagyon megviselte, bár lelkileg összetartozunk, de a testiség szépen elmaradt a kapcsolatunkból és végül oda jutottunk, hogy 2 éve semmi. Közben 3 hónapra el is költöztem, majd vissza. Lett valakim… Elmentünk párterápián, nem segített sokat, kaptunk pár érdekes tanácsot, köztük olyat is, amit nem hittem volna, hogy egy ilyen helyen hallunk, csináljak mással gyereket és együtt felneveljük a harmadik fél tudta nélkül, mert nem tudok a férjemre férfiként nézni a szexben, mivel nem tud gyermeket nemzeni. Mindeközben éppen a kialakult helyzet miatt vagy sem mi még inkább összecsiszolódtunk lelkileg, szellemileg… Szakítottam a szeretőmmel, aztán hónapok múlva összejöttünk újra. Mielőtt köveket dobálnátok a férjem is tudta, hogy van valakim, de nem akart erről beszélni, egyszerűen nem volt téma ez! Közben a harmadik fél belém szeretett, talán kicsit én is, de amíg a férjemmel eltudom képzelni, hogy együtt öregedjünk meg, hogy bármit megbeszéljünk, a legjobb barátom, az igazi társam, addig vele valamiért nem, mivel a lelki közösséget megkaptam otthon, ezért így én sosem nyitottam felé. Fogalmam sincs a férjemnek van e valakije, de nem is érdekel, azt hiszem 2 év szex nélküli kapcsolatban úgy vagyok vele mint ő, nem is akarom tudni. „Szép” életünk van, kívülről a tökéletes pár vagyunk, kertes ház, kutya, barátok, utazások stb… mindenünk megvan.

Engem meg belülről elkezdett felőrölni ez a helyzet,oda jutottam, hogy testileg is kijött minden baj, betegségek,  ezért elkezdtem járni egy pszichiáter januárban, és elkezdtem sportolni, hogy kizökkenjek ebből az egészből, hogy tudjam én mit szeretnék, mert már mást se csináltam mint kétfelé próbáltam megfelelni és már semmit se csináltam, ami rólam szólt volna. 

És most nagyon sanszos, hogy terhes lettem, a szeretőmtől, azt hittem nem is lehet normál úton babám, alig 3 hónapja is ezt mondta a dokim, mindig védekeztünk, kivéve 1 alkalmat (tudom az én hibám!!!) még ennek tudatában is és most mégis késik és pozitív lett 5 teszt is… még ha halvány is a csík. Teljesen tanácstalan vagyok, és megfordult a fejemben, hogy a férjemmel felneveljük, hogy Neki mondjam el, ne másnak. Az se biztos, hogy az én fizikai (lombikok és az azt követő műtétek miatt) állapotomban kitudnám hordani, annyi kérdés van még…. A pszichiáterem most van szabi, 10 nap múlva tudok menni hozzá..

Nem is tudom mit várok itt :( Egyszerűn akik ismernek el se hinnék, hogy ez van velem.

Nincs kivel beszéljek, ezt barátoknak elmondani ebben a helyzetben nem lehet.

 

  1. 2014. február 27. 21:19151.

    Azta..... 

     

    Nem egyszerű.

     

    Ismeretségi körben olyan van, hogy férjnek nem lehet gyereke, ezért donorral inszemináció volt a megoldás.

    Azt mondod, a férjed felnevelné más gyerekét is.... akkor nem is értem, ezt a lehetőséget miért nem beszéltétek át?

    Illetve ahogy olvasom, te sem vagy makk egészséges, szóval kár egészen a férjedre hárítani, hogy miatta nem lehet közös gyerek. Egy jól "működő" férjjel is nehéz, ha IR-rel küzd az ember (esetleg PCOS hozzá).

     

    Én most arról írnék csak, hogy ha megtartjátok, és a férjeddel együtt felnevelitek "boldog tudatlanságban" a gyereket.

    A fent nevezett ismerősnél is ez a dilemma - egyelőre még kicsi a gyerek. De talán jobb, ha "tét nélkül" tudja meg az igazat, mintha mondjuk egy betegség kapcsán kiderül, hogy biológiailag semmi köze ahhoz, akit addig az apjának hitt. És akkor nem elég a betegséggel megbirkózni, még az addig biztosnak hitt háttere is meginog. Vagy ha lesz egy testvére, akkor általában a legkézenfekvőbb, hogy egymáshoz leginkább hasonlítanak genetikailag. Aztán szükséghelyzetben kiderül, hogy nem is...

     

     

    Hát ezen kívül nem tudok okosat mondani.

    Csak ez is egy szempont, ami segíthet a gondolkodásban. 

    előzmény:
    Corn80 (1)
    2014-02-26  14:22
  2. 2014. február 27. 21:01150.

    Hát rendesen benne vagy a sz@rban!

     

    És az a legnagyobb gáz, hogy tök mindegy, melyik logaritmussal vezetjük le a jövőt, nincs jó megoldás szerintem.

     

    Ha elveteted a gyereket, életed végéig lelkiismeret furdalásod és bűntudatod lesz maga az abortusz miatt, majd később, mondjuk 10 év múlva amikor már nem lehet gyereked, a kihagyott lehetőség miatt is.

     

    Ha a szeretőddel maradsz, nem leszel boldog, az írásaidból ez jön le, hogy nem ő az igazi. Csak a szex miatt volt a kis románc, különben már rég vele élnél, ha ő lenne az igazi...

     

    Ha a férjeddel maradsz a gyerekkel, nem tudhatod mit hoz a jövő. Még ha most el is fogadja a helyzetet, és örül a babának, nem tudhatod a reakcióit a valós helyzetre, ha tényleg megszületik a baba, és nem lesz minden rózsaszínű köd. Jönnek a hétköznapi gondok, kérdés, hogy egyszer nem fog-e nála robbanni az időzített bomba. És akkor a szeretőt még tettem bele ebbe a képbe. Ha egy munkahelyen dolgozok, nehezebb lenne eltitkolnod előle a gyerkőcöt. Kisebb cégnél ez lehetetlen, nagyobb cégnél sem lenne egyszerű, max, ha holnap kilépsz a cégtől, és szakítasz is vele. 

     

    Azt én viszont nem értem, hogy a férjedhez miért ragaszkodsz ennyire. Illetve értem, biztos nagyon jó ember, és lelki társ, de ez nem házasság, ahol 2 évig nincs semmi szex! Ez egy mély, baráti kapcsolat lehet max, de férfi-női viszony semmiképp, ezt jól gondold végig. Nincsen jó házasság jó szex nélkül, hiába is próbálják sokan az ellenkezőjét állítani, ez nem igaz. Csak mentséget lehet ezzel gyártani. Rossz házasságban is lehet jó a szex, de ez fordítva nem igaz. És esetedben sem arról van szó, hogy 2 évig Te sem kívántad, mert mondjuk beteg voltál, hanem arról, hogy vele nem akartad, de mással igen. Egy férfi nem attól lesz férfi, hogy tud-e gyereket csinálni, hanem az egész lényéből fakadóan. Minthogy egy nőt sem a gyerekszülési képessége teszi nőiessé. Miért nem látod benne a férfit? Lehet, hogy nem egy férfias típus? 

     

    előzmény:
    Corn80 (1)
    2014-02-26  14:22
  3. Torolt_felhasznalo_938336
    Torolt_felhasznalo_938336
    2014. február 27. 20:42149.
    Ahogy gondolod!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_699493 (148)
    2014-02-27  20:37
  4. Torolt_felhasznalo_699493
    Torolt_felhasznalo_699493
    2014. február 27. 20:37148.

    Hol írtam, hogy nem létezhet?

     

    Íme itt a példa.

      

     

    A véleményem meg az, ami.

     

    Undorító az ilyen ember.  

     

    Be is fejeztem.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_938336 (145)
    2014-02-27  20:32
  5. Torolt_felhasznalo_699493
    Torolt_felhasznalo_699493
    2014. február 27. 20:35147.

    Magadnak hazudsz, senki másnak.

     

    Remélem, a gyerekedet képes leszel felelősen felnevelni, és nem dobálódzól az érzéseivel, úgy, mint  ahogy a többiekkel teszed.

     

    Mert egy gyerekkel nem lehet. Csak akkor, ha egy lelkinyomorékot akarsz neveleni.

     

    Jóccakát. 

    előzmény:
    Corn80 (144)
    2014-02-27  20:30
  6. 2014. február 27. 20:33146.
    Egyelőre úgy gondolom mindenkihez őszinte voltam. Az hogy most kell
    Pár nap átgondolni nem hiszem hogy hazugsŕgot jelentene, ird ezt akkor ha majd a döntésemmel hazudok valakinek, akkor egyet fogok érteni veled.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_699493 (141)
    2014-02-27  20:22
  7. Torolt_felhasznalo_938336
    Torolt_felhasznalo_938336
    2014. február 27. 20:32145.

    Ne haragudj, de nagyon egyszeruen gondolkodsz! Ami nem baj, de ez a te korlatod, nem az en naivsagom!

    Amit te nem tudsz elkepzelni, attol az meg letezhet!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_699493 (141)
    2014-02-27  20:22
  8. 2014. február 27. 20:30144.
    Elfogadom a te včlemčnyed is... Jó ha ilyen fekete-fehéren látod a dolgokat, szerintem az élet nem ilyen. Felelős vagyok e az életben? Szerintem igen! Akik ismernek az élet bármely területén ezt gondoljŕk rólam. Nem jŕtszom kisded jŕtékokat, de persze így is lehet lŕtni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_699493 (142)
    2014-02-27  20:24
  9. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2014. február 27. 20:27143.
    Én konkrétan TI esetére írtam, amit írtam. Nem kell így mellre szívni.

    Szerintem 1 lombik oké, 2 lombik oké, de ezzel elszarni egy jól működő kapcsolatot, hát nem valami ésszerű lépés.
    előzmény:
    natika75 (136)
    2014-02-27  19:44
  10. Torolt_felhasznalo_699493
    Torolt_felhasznalo_699493
    2014. február 27. 20:24142.
    Hát az tuti, hogy ekkora lúzert a büdös életben nem találsz, ahol játszhatod a kisded játékaid.
    előzmény:
    Corn80 (140)
    2014-02-27  20:21
  11. Torolt_felhasznalo_699493
    Torolt_felhasznalo_699493
    2014. február 27. 20:22141.

    Ti ennyire naívak vagytok?

     

    Most komolyan?

     

    Adott egy idétlen nő, aki semmiben nem tud felelősen dönteni, most még egy másik idótának a gyerekét hordja, a harmadik idióta meg mindezt boldogan-dalolva viseli?

     

    És mindenki kurva boldog.

     

    Mindenkinek így kéne élni, mert ez a hosszú, boldog házasság és őszinte emberi kapcsolat nyitja!

     

    Ez igen.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_938336 (139)
    2014-02-27  20:10
  12. 2014. február 27. 20:21140.
    Hát igen, egész életemben egy ilyen társra vágytam! Hülyének érzem magam, hogy csak szex miatt ide jutottam... Rettenetesen bánt, folyton csak sírnék és most bármennyire vŕgytam is babŕra, úgy érzem ezt csak egyvalakivel és egyvalakitől tudom elképzelni... Persze kétségbe vagyok esve kell pár nap, hogy ezt átgondoljam tiszta fejjel, egy orvosi konzultŕnció utŕn, hogy tisztába legyek egy abortusz lehetősčgével is;(
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_938336 (139)
    2014-02-27  20:10
  13. Torolt_felhasznalo_938336
    Torolt_felhasznalo_938336
    2014. február 27. 20:10139.

    "De a férjem fontosabb számomra mint ez a gyerek ... egyre inkább úgy érzem, hogy sokkala fontosabb valakivel kéz a kézben megöregedni, mint valaki mellett magányosan, de szexelve élni."

     

     

    Tudod, sok no almodik egy ilyen parkapcsolatrol. Na nem a szexnelkülisegrol, hanem olyanrol, amiben ilyen mondatok elhangzanak.

     

    Ha en ezt igy ki tudnam mondani, nem vallalnam a gyereket. Mert a gyerek evtizedes valllalas. Annyira sok nehezseggel, buktatoval meg normalis alaphelyzetben is, hat meg ilyen kusza viszonyok között!

     

    Nagyon kivanom neked, hogy tudj egy olyan döntest hozni, amivel te is es a ferjed is örök bekessegben tud együttelni!

    előzmény:
    Corn80 (94)
    2014-02-27  11:02
  14. Torolt_felhasznalo_699493
    Torolt_felhasznalo_699493
    2014. február 27. 20:03138.

    Hát én most csak tátom a számat...

     

    Kellőképpen meglepődtem ezeken a hozzászólásokon.

     

    Ilyeneket lelkiismeretlen és számító emberek írnak.

     

     

    előzmény:
    rola@ (32)
    2014-02-26  21:13
  15. 2014. február 27. 19:46137.

    Elolvastam. Erre reagálva írtam,hogy mivel lombikos/hormonos/operált...valószínűleg veszélyeztetett terhes lesz. Ergo még mielőtt látszódna is a pocak,már táppénzen lesz otthon..

    Az meg,hogy mikor megy vissza dolgozni,ha visszaveszik egyáltalán,és a volt szerető akkor még ott dolgozik e..Nos,ez mind a jövő zenéje.. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820822 (135)
    2014-02-27  19:37
  16. 2014. február 27. 19:44136.

    Sokkal több nő fogadja el, hogy gyerek nélkül éljen, mint ahányan lombikra mennek.

     

    Ezt honnan tudod? Vannak erről valahol adatok? Mert ha nem, akkor csak találgatsz. 

     

    Igen, érzékenyen érintett a "faszkodás" jelző. Még talán úgy értelmeztem, hogy aki azt lombikozik, az faszkodik. Na ezt kikérem magamnak minden lombikos nevében, még akkor is, ha nem teljesen egyértelműen fogalmaztam, illetve a lombikosra magára értettem. Biztos bennem van a hiba, hogy személyre szóló bántásnak éreztem. 

     

    Pont a gyerek témára gondolom azt, hogy fiatalon könnyebb kimondani, hogy teljes így az életem gyerek nélkül, meg nem is akarok, stb. És aztán, ha betöltik a 40-et, akkor meg kapkodnak a nők.  És láttam már olyat, aki fennen hangoztatta ezeket a szép elveket, majd 45 körül bedilizett, hogy nem tett meg mindent, hogy legyen gyereke... Biztos én vagyok rossz helyen, hogy már találkoztam ilyennel. Vagy 40 évesen kezdett fűhöz fához kapkodni. Olyat is láttam már nem is egyet. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820822 (111)
    2014-02-27  14:38
  17. Torolt_felhasznalo_820822
    Torolt_felhasznalo_820822
    2014. február 27. 19:37135.
    Jól elbeszélgettek....de olvassátok el már a 130-as hsz-t. A gyerek apja ezek szerint kollega.
    előzmény:
    V.A. Lucky (133)
    2014-02-27  19:13
  18. Torolt_felhasznalo_820822
    Torolt_felhasznalo_820822
    2014. február 27. 19:19134.

    "De ettől ő nem kevesebb a szememben, sajnálom, hogy ezt így látod:(("

     

    Dehát nem ő látja így. Te írtad ezt.  Hogy nem bírod férfinak elfogadni.

    előzmény:
    Corn80 (114)
    2014-02-27  15:11
  19. 2014. február 27. 19:13133.

    Szia!

     

    Persze,esély mindig van,hogy összefutnak. De ha találkoznak is x év múlva,a pasi legfeljebb konstatálja,hogy "Jé,Icuka van egy fiad/lányod! "

    Nem hinném,hogy nagyon számolgatna,pláne hogy a T.I. férjnél volt az időben is,mikor nekik futó viszonyuk volt. Ráadásul épp lombikoztak is..A T.I-nak csak annyi a dolga,hogy kedvesen mosolyog és közli,hogy "Igen,Karcsi,végül mégis összejött a lombik.."

    Ezek után nem hiszem,hogy a volt szerető saját költségén kérne egy apasági vizsgálatot..

    (Egyébként nem törvényszerű,hogy bármikor is összefutnának..annyi a lehetséges variációk száma, pl. elköltözhetnek- akár külföldre is, vagy ugyanezt megteheti a szerető is..De még ha nem is költöznek- én mióta szakítottam a férjem előtti párommal,azóta nem találkoztunk,pedig Pesten élünk...És már letelt az ominózus 10 év...)

    Apropó,ha találkoznak,nem biztos,hogy ott lesz a gyermek is... de ez csak egy újabb "lehetőség"..

    előzmény:
    Gina424 (132)
    2014-02-27  18:42
  20. 2014. február 27. 18:42132.

    Hát ezzel pont nem értek egyet. Mert még ha Bp-n lakik is, tíz éves távlatban tuti fog találkozni a szeretőjével. Meg ott vannak az ismerős ismerősének az ismerősei is. És a pasik se hülyék. Szóval a szerető, ha tudja, hogy a férjével gond van, akkor előbb utóbb rájön. Ha nem tudja, akkor is élni fog a gyanúperrel, és előbb utóbb elkezd számolgatni. Ezt kis hazánkban nem lehet megúszni.

    (Egyébként magamról tudom, tíz évente össze szoktam futni a gimnáziumi szerelmemmel...)

    előzmény:
    V.A. Lucky (129)
    2014-02-27  16:20
  21. 2014. február 27. 16:52131.

    Ha ilyen nehezen estél teherbe,akkor azért esélyes a veszélyeztetett terhesség. Akkor pedig végig táppénz,még mielőtt a terhesség kiderülne. (Mármint mielőtt a pocakodon látszódna..)

    Ha nagyobb cégnél dolgozol,és a szeretőd nem bratyizik a pénzüggyel vagy munkaüggyel,akkor nem kell az orrára kötni,hogy miért nem jársz dolgozni. Vagy megmondhatod neki,hogy sikerült a lombik. U.ezt mondhatod a többi kollégádnak is....

    De ezek mind csak ötletek.. 

    előzmény:
    Corn80 (130)
    2014-02-27  16:36
  22. 2014. február 27. 16:36130.
    a  titokban tartás esélyeihez minimum a munkámat fel kel adnom, de persze a többi megoldható a kis fővárosunkban...
    előzmény:
    V.A. Lucky (129)
    2014-02-27  16:20
  23. 2014. február 27. 16:20129.

    Ebben persze igazad van.

     

    Nem tudom,hol él a T.I. Ha itt Pesten,akkor simán el tudom képzelni,hogy kiadja a szeretője útját (én még bunkó is lennék,direkt). Ha nem egymás közelében laknak/dolgoznak,akkor hetek/hónapok/évek tellhetnek el,mire találkoznak.

    Ha pedig a szerető nem is tudja, hogy a férjnek lombikon kívül esélye sincs gyerekre,akkor még gömbölyödő pocak esetén is simán mondhatják azt,hogy a férjétől van..

    Arról nem is beszélve,hogy jó esetben elég későn fog az a poci gömbölyödni..

    Szóval egyáltalán nem biztos,hogy a szerető valaha is magától rájön,hogy az övé a gyerek..

     

    (A bunkó stílust azért írtam,mert így még esélyesebb,hogy a szerető is nagy ívben el akarja őt kerülni..)

     

    De mint már annyiszor: a döntés nem rajtunk múlik.. 

    előzmény:
    Gina424 (121)
    2014-02-27  15:59
  24. 2014. február 27. 16:16128.
    Ez nagyon gáz. Ezen mindenképpen változtatnotok kell!
    előzmény:
    Corn80 (118)
    2014-02-27  15:43
  25. 2014. február 27. 16:14127.
    Szerintem dolgoznod kéne azon, hogy menjen köztetek a sex...
    előzmény:
    Corn80 (114)
    2014-02-27  15:11

Címlap

top