Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nagymama konyhája

Bettus0214
Létrehozva: 2006. január 10. 13:39

Sziasztok!

Olyan embereket (lányokat, fiúkat, nőket, férfiakat) keresek, akikben még él a "nagymama konyhája" hangulat, akiknek nem ciki órákat vacakolni egy-egy vacsorával, minden vasárnapra sütit sütni, kézzel gyúrni a krumplistésztának valót. Akiknek mennyei boldogság a kézzeldagasztás, aki szeretne (vagy már szeret is ) pipit, kacsát, libát tartani, mégis "modern" embernek tartja magát.

Ugye vagytok???!!!

  1. 2012. december 6. 16:5932251.

    Sziasztok! Benn ülök még a suliban. Napköziztem, meg fogadóóra volt. Most meg vároma buszomat. Majd 6kor lesz. Ez így nagyon fárasztó.

    Tervezgetem én is a Karácsonyt. 24-én este négyen leszünk, Pepéék, Zsófica, meg én. 25-én jön Berci, Zsófica barátja, aznap ők elmennek mind, és Delcsiék jönnek hárman 26-án. Ezek a vacsora, ebéd létszámok. Közben biztos kijönnek a szüleim, és a hugomék is, mi is bemegyünk hozzájuk. Én is akarok valami pogácsa vagy stanglifélét sütni, mézeset is, ha futja az időmből. Lesz zserbó, mert az angoltanításért egy kislánytól nem pénzt, hanem ezt azt kapok, ami megterem, és kaptam diót.

    Arra gondoltam, hogy egy nagy tepsiben sütök sok sok húst, mindenfélét, az hidegen, melegen is finom. Lesz hozzá krumplipüré, meg párolt ez meg az, krumpli saláta, másféle saláta. Kellene egy hatalmas adag húslevest is főznöm.

    Most egy jó kis krumplifőzeléket ennék, de nem tudom, lesz-e kedvem nekiállni, amikor hazaérek.

    Nagy kedvem lenne kocsonyát főzni, de mikor, és mikor vegyem meg a hozzávalót?

    szép estét Mindenkinek! 

    előzmény:
    Gox (32250)
    2012-12-06  07:04
  2. Gox
    Gox
    2012. december 6. 07:0432250.

    Jó reggelt!

     

    Nagyon jó ötletet adtál Zsuzsa, köszönöm szépen! Veszem is elő a cseréptálat beáztatni. Már régen használtam nagyon.

    Lesz még foghagymakrémleves, reszeltsajttal, az hamar meg van, és van bőven fokhagyma, jól termett idén.

     

    Tegnap vásároltam korai petrezselyem, sárgarépa és hagymamagot.

    Van egy felásott, elgereblyézett ágyás, amibe elvetem "tél alá".

    Egyelőre csak az őszi fokhagyma és vöröshagyma van elültetve, de egyik sem jött még elő. Majd délután meglesem a gyökerüket.

     

     

     

    előzmény:
    tozsu2 (32249)
    2012-12-05  21:08
  3. 2012. december 5. 21:0832249.

    Olyan finomakat főztél,Ági!  Én ma krumplifőzeléket vittem  maradék hétvégi márványos csirkemellel.

    Én a tarját szoktam  úgy sütni, hogy cseréptálban  (v.hosszúkás jénaiban) egyik oldalra  szeletelt krumplit, a másikra pedig a savanyú káposztát teszem, a tetejére  a fűszerezett hússzeleteket, így sütöm együtt. Rögtön van  kétféle köret is a húshoz, és nagyon  finom.

     

    Jó éjszakát nektek, a csizmákat ne felejtsétek  kirakni éjszakára!

    előzmény:
    Gox (32248)
    2012-12-05  19:14
  4. Gox
    Gox
    2012. december 5. 19:1432248.

    Sziasztok!

    Eltelt ez a nap is. Ma korán lefekszem.

    Giza, szereted a szalagfüggönyöket? Fiam is azt tetetett a nappalijába. Kérdeztem is, hogy hogyan kell tisztítani? Állítólag leszedve, felgurigázva, rögzítve, mosózsákban. 

    A koszorú formában azért szeretek sütni, mert így könnyebb szeletelni,  nem morzsolódik.

    Én is mindent kivasaltam, a hálószobában vasalok.

    Ebédre csak krumplistészta volt, káposzta salátával. Nekem ecetes uborkával.

    Holnap bőrös tarját fogok sütni tepsiben. Szeletekben sóztam be. Még nem tudom, hogy mi lesz melléje, de legszivesebben káposztát csavarnék rá, és úgy sütném készre.

    Gondolkodom, hogy sütök diós húsdarálós kekszet, legfeljebb, ha elfogy , akkor sütök megint, hogy legyen karácsonyra is. Zserbót mindenképpen sütök. A beiglit kihagyom, inkább pozsonyi kifli lesz, az jól fagyasztható, és akár egyesével is elő szedhető ünnep után. Meg még egy krémes süteményt gondoltam karácsonyra, végre lehet kapni császárkörte aromát, mert az is kell hozzá. Sósnak meg lesz a jól bevált sajtoscsiga, a rudak előre elkészíthetők, fagyasztva megvárják a sütést.

    Persze hókiflit is muszáj lesz sütni, kizálóg szilva lekvárral, de az gyorsan megy. Szóval semmi újdonság nem lesz.

    Ma nálunk egészen jó idő volt, sütött a nap. Most viszont már leereszkedett a köd. A hó is teljesen elorvadt.

    Szép estét, illetve jóéjszakát kívánok a korán nyugovóra térőknek!

     

     

     

    előzmény:
    giza55 (32245)
    2012-12-04  20:59
  5. 2012. december 5. 17:4132247.

    Giza, én is szeretnék csatlakozni a többiekhez, kicsit késve, de annál nagyobb szeretettel még nagyon sok boldog születésnapot kívánok neked!

     

    Majd megpróbálok részletesebben is jönni, de most még 6-ig benn ülök a munkahelyen, és bármikor betoppanhat valaki. Nem tudom, mitől, de egész délután olyan álmos vagyok, hogy alig bírom nyitva tartani a szemem.

    Puszi nektek!

    előzmény:
    giza55 (32245)
    2012-12-04  20:59
  6. 2012. december 5. 08:2032246.

    Isten éltessen sokáig Giza!

    Nagyon örülök a szép ajándékodnak!

     

     

    Kicsit el vagyok minden értelemben havazódva, nem kifogás, sajnos tény. Sokat gondolok Rátok!!!!

    előzmény:
    giza55 (32237)
    2012-12-03  20:33
  7. 2012. december 4. 20:5932245.

    Sziasztok

     

    Köszönöm Lányok a köszöntést.

    Ági gyönyörü a kapor, nade ilyenkor? Ma tökfőzelék volt de sajnos csak bolti száritott kapor jutott bele. Ági nagyon jól néz ki a koszorud, egyszerü kevert tészta? Lilike olyan aranyos, milyen jó, hogy néptáncot tanulnak. Ötletes a leves csomag.

    Delinke gondolom nagy a hajtás,mindehol, bizony még 21-i odébb van. Nálatok is akkor lesz vége a tanitásnak?

    Márta sajnálom az eső nélküli napokat. Én megtapasztaltam azt a borzalmas meleget el tudom képzelni, lehet szenvedni tőle. Vigyázzatok magatokra. Mihály cukrát irigylem. Nem panaszkodom, de 7 alá nem akar menni. Igaz néha bünözök is mostanába.

    Ma főztem vasaltam,mostam, 3 szobai ablakot pucoltam, a hálóba cseréltem függönyt, a másik két szobába szalagfüggöny van. Egyik a vendégszoba, másik a vasalószobám.Esti misén voltam, most advent idején minden nap este 6-kor van mise. Szerintem mára ennyi elég is volt, megyek követem Delinkét.

    Szép estét,jó éjszakát.

  8. 2012. december 4. 20:0532244.

    Jó étvágyat, Ági!

    Téged pedig Giza, a jó Isten éltessen sokáig!!!!!

    Márta, Neked is pussssssssz.

    Nagyon fáradt vagyok. Lepihenek. 

    előzmény:
    Gox (32243)
    2012-12-04  19:05
  9. Gox
    Gox
    2012. december 4. 19:0532243.

    Ma egyszerű tarhonyás krumplileves volt. Nagyon beváltak hozzá a sóban eltett zöldségdarálékok. Meg a füstölt bőrke is jót tett az ízének.

    Zöldbabfőzelék volt még, csirkepörkölttel. A csirkét kicsontoztam, úgy tettem föl főni. Amikor megfőtt szétválogattam. Így jobban szeretik, nem is tudom, hogy miért zavarja a gyerekeket a csont.

     

    Márta, képzeld, behoztam a kefebokrot. Tegnap olvasgattam róla, és kiderült, hogy a savanyú föld kell neki, (nálunk meszes) és teleltetni kell, mint a leándert. Most már nincs mit tennem, megpróbálom kielégíteni az igényét, nagyon szeretném, ha megmaradna.

  10. Gox
    Gox
    2012. december 4. 18:5032242.

    Sziasztok!

     

    Már másodszor fogok hozzá az íráshoz. Előbb megszakadt.

    Még tegnapelőtt beszedtem a kertből a kaprot, karalábét meg a zellert.

    A kaprot megfőztem, turmixoltam, úgy tettem a fagyóba. A zellerzöldet aprítva sóban tettem el. Készítettem húsleves füszercsomagokat is.

  11. Gox
    Gox
    2012. december 4. 07:3032241.

    Giza!

    Az Isten éltessen sokáig, örömben, boldogságban, egészségben, családod és a mi örömünkre is!

     

    Pont egyszere írtunk tegnap este!

     

    előzmény:
    giza55 (32237)
    2012-12-03  20:33
  12. 2012. december 3. 22:2532240.

    Sziasztok 1000 bocsanat Giza  pedig nekem fel is van irva a naptaromba a pirosbetukel, de most nagyon nem tudok koncentralni semmire bocsas meg nekem

     de meg nincs ejfel nalatok igy NagyonBOLDOG  SZULETESNAPOT KIVANOK!!!!!!!!

    előzmény:
    giza55 (32237)
    2012-12-03  20:33
  13. Gox
    Gox
    2012. december 3. 20:3932239.

    Egy kis főzés képekben:

     

  14. Gox
    Gox
    2012. december 3. 20:3332238.

    Sziasztok!

    Köszönöm Giza, meg volt a szép Ádvent Vasárnap!

    A sporcsarnokban néztük meg a néptáncosokat. Lilike is táncolt. Nekem nagyon tetszenek viseletbe öltözve a gyerekek.

    előzmény:
    giza55 (32236)
    2012-12-02  16:26
  15. 2012. december 3. 20:3332237.

    Kár, hogy nem jött senki, pedig eldicsekedtem volna, hogy ma van a szülinapom és kaptam sok virágot és szinházjegyet Bp-re a Mici néni két élete c. darabra. Esztergályos és Bodrogi főszeplésével és nagyon, nagyon örültem neki. Na mindegy.

    Jó éjszakát

  16. 2012. december 2. 16:2632236.
    Szivből kivánok meghitt, advent első vasárnapot mindenkinek.
  17. 2012. december 2. 03:2432235.

    Sziasztok Lanyok egyedul vagyok isment es takaritgatok, de megy a Folszallot a Pava es itt rekedtem'

    Most meg en is megenem azt a gyumolcslevest jol lehutve ha meg beteg is lenek tole,mert hat latom hogy tejtermekel van surisitve, de bisztos nagyon finom, plane ebbe a hosegbe.

    Giza visszahoztad a gyerekkoromat mikor meg piros zazskokba kaptuk a Mikulas csomagot es jott a Mikulas  es a zacskokhoz volt virgacs es voltak krampuszok is , jaj de szep idok voltak azok, meg ha szegenyek is voltunk. Sajnos az itteni gyerekek ezt nem ismerik varjak a karacsonyt hogy miltyen ajandekokat kapnak es mar elore a fa alavan teve ,hs bsr s a fiamek is es  alanyom is mindig csinal egy csomagot amit csak karacsony reggelre tesznek a fa ala amire  a Mikulas neve van irva,mert hat itt ugye nem a Jezuska hozza a karacsony fat, mint a mi gyerek korunkba,  itt Jezuska nincs,

    Gisa en a meggyet is igy kisdobozokba fagyasztom le olyan felkilosok, igy konnyten ki veheto Mihaly i, a zoldsegeket en is csak zacskoba szoktam tenni, mar eltettem egy csomo karalabet felkockazva es cikkekre vagva , most meg  fogok reswzelve is eltenni fozeleknek,tudod mentem amit menthetek hisz eso semmi es borzalmas melegek vanak a locsolas nem sokat segit,

     Szep napot nektek es jo keszulodest az unnepekre

    előzmény:
    giza55 (32234)
    2012-12-01  22:06
  18. 2012. december 1. 22:0632234.

    Kittinek készitettem adventi "naptár" csomagot.

    24 db csokit csomagoltam be, mellé tettem napi bölcsességet.

    Szerintem örülni fog neki, men tud róla, holnap kapja meg, igy rögtön 2 db-ot bonthat ki.

  19. 2012. december 1. 22:0332233.

    Sziasztok

     

    Húúúúúúúúúúúú Márta de megenném a cseresznyét. Én csak a zacskóba szoktam belerakni, de ez igy nagyon jó ötlet, hogy külön tálcákba és ugy a zacsiba. Borzasztó meleg van felétek.

    Az egész hetem nagyon sok munkával telt. Tegnap és ma is be kellett mennem a városba,papirmunkákat intéztem,okmányiroda stb. busszal mentem, mert a parkolás katasztrófa, igy egyszerübb volt. Végigfutottam a karácsonyi vásárt, de majd este fogunk menni, forraltborozni.Isteni kürtöskalácsot mindenféle finomságokat árulnak. Finom sajtokat is vettem.

    Holnap Melindáék jönnek ebédre, meg a fiam. Rántottcsirkét kértek rizzsel és gyümülcslevest. Sütöttem almáspitét, almakompótot főztem.

    Kaptam egy rekesz almát.

    Hiányzik Bettus adventi receptjei, Anikó és mindenki.

    Delinke jövő héten lesz az utolsó nyugd.napom és szombaton a mikulás ünnepély müsorral a gyerekeknek, mindenkinek aki eljön. Zsiroskenyér,forraltbor,puncs,tea. Gyertek Matykóval,várlak benneteket.

    Ági gyertek a kislánnyal el. Zsu hozd Ákost is.

    Várok mindenkit szeretettel giza

    200 db csomagot készitünk. Jut minden gyereknek.

  20. 2012. november 30. 04:3132232.

    Sziaszt Lanyok en mar doglodok nem is tudom mitol a melegtol ami mar lassan egy hete megy a 43-48 fok kozott vagy a faradsagtol, de meg ezt a meleget igerik hetfoig es esot semmit, Hat igy nalunk nincs fozicskezes csak amit nagyon muszaly tehat resztelt maj volt krumplival, a maradel szelely kaposzta szerdan meg Dubboba halat ettunk, de visszfele  megaltunk cseresznyet szedni a 46 fokos melegbe, mert 5 dollar volt kiloja ha mi szedjuk le, hat szedtunk 7kg, de csak 30 dollart ker erte az ember es Mihaly meg megevet vagy 3kg szedes kozbe. Csak ne lett volna olyan meleg.

     Tegnap mar be is raktuk a fagyasztobe es Mihaly behozott a kertbol 10 fej kaposztat mire hazamentem fel is szelte, mivel megparancsoltam neki nehogy kimerjen menni dolgozni, igy nekem mar csak sozni es taposni kelet az is elvan teve, meg ott a sol karalabe, mondtam neki hogy reggel azokat hozza be es azt is berakom  a fagyasztoba , de ma mar vacsora is kel mert kiuruklt a huto azthiszem halat csinalok az hamar megvan

    Szep hetveget nektek en lehetseges egyedul leszek isment

    Marta

    előzmény:
    Gox (32230)
    2012-11-28  19:59
  21. 2012. november 29. 19:4332231.

    Sziasztok!

    Ági, én az igazi füstszagot szeretem, de a mikor a szomszéd befűt a farostlemezeivel, akkor bemenekülök, olyan csípős bűz csapódik a kertembe.

    Ti mindig finomakat főztök. Én csak így magamra, ritkábban állok neki. Főkent most egyre fáradtabb vagyok. Szeptember óta alig van időm pihenni. Minden nap 5kor kelek, legtöbbször 7 előtt nem vagyok itthon. Szombaton Budapest, most ráadásul vasárnap este 7 lesz, mire hazaérek. Hétfőn meg megint kezdődik minden előlről. Na, mindegy.

    Pedig én is szívesen sütnék zserbót. Van egy pici lány, akit bartelban tanítok. Hol tojást, hol almát, hol diót hoznak. Már alig várom, hogy süthessek, de MIKOR?

    Voltam ma Delcsinél, Matyi nagyon örült: Nadiiii, nadiiii deje, deje. Ide csüccs. 

    Nagyon édes.

    Giza, annyira szép a tészta, amit gyúrtál.

    na, pusssssssssssssz 

    előzmény:
    Gox (32230)
    2012-11-28  19:59
  22. Gox
    Gox
    2012. november 28. 19:5932230.

    Hú  Giza, a zserbót most megkívántam! Pedig ettem pénteken, mert halotti toron is voltunk.Távoli rokon temetése után.

     

    Tortabevonót én sem szoktam venni, mert nem izlett úgy, mint a főzött csokimáz. Veszem észre több megszokott terméknél a minőség romlást. Valószinű, hogy tartani tudják az árat, lebutítják a terméket sajnos. Sokmindent főztél megint. Elfogy ennyi?

    Most pakoltam be a maradékot a hűtőbe, holnap azt kell megenni, nem főzök semmit sem. Délelőtt vásárolni is megyek, a héten még nem is voltam boltban.

    Ma nagyon megjártam. Egy olyan helyre kellett menni, és megállni 10 percre kb., ahol pont elgyújtották a faleveleket. Olyan füstszagom lett, hogy még a nyelvemet is csípte! Itthon mindent levetettem, és azonnal pakoltam a mosógépbe. Ráadásul délelőtt mindent kimostam, most nincsen hová teregetni. Mentem zuhanyozni, mert nem bírtam magamat elviselni. Nem vagyok kényes ilyenre sem, de ez rendkívül erős volt. 

    A bodza metszéssel végeztünk, most az ágzúzás megy, meg  szántás.

    Aztán még az ültetvény műtrágyázása, beművelése lesz. Gépek elmosása, zsírzása, vízcsövek kifujása, kút téliesítése. Ezekhez én már nem kellek. Most már többet leszek itthon!

    előzmény:
    giza55 (32229)
    2012-11-28  12:31
  23. 2012. november 28. 12:3132229.

    Sziasztok

     

    Ági milyen jó, hogy apukád jól van, még az utcán is sétálgat. Most még a földeken mit dolgoztok?  Mikor irtad a szigeti temetőt, majdnem összefutottunk, mert vannak abban a temetőbe is szeretteink. Milyen jó lett volna. Nem jössz mostanába felénk?

    Tegnap jöttek Melindáék meg fiam is délután és diós tésztát kértek. Persze amit én gyúrok. Annyi diót pucoltam már kb.10 kg tartok. Gondoltam sütök zserbót is. Vettem a tetejére bevonót, ugy jártam vele, hogy feláztatta a tésztát, gyorsan készitettem kakaóból a tetejére, igy már elfogadhatóbb volt. Hogy mi történt? Valószinü nem veszek többször bevonót, pedig régen nagyon jó volt.Egyik barátunk meg beállitott 4.20 kg házi tyúkkal, meg is pucolta. Gondoltam egyet, gyorsan főztem levest, de nem az egészből. Többi ment karácsonyi levesnek. Nagyon finomakat ettünk. A tésztát el is sokalltam, egy levél most szárad még.

    Délután jöttek villanyórát cserélni, pontosan mikor főztem ki a tésztát, mondtam egy kicsit várjanak mig végzek, addig ittak egy kávét.

    Még holnapra is van leves, meg töltött káposzta, meg vadas maradék, meg szarvas pörkölt. Az összes szarvashúst Gabi kiszedte a hütőből és holnap kolbászt töltünk.

    Ma délelőtt kényeztettem magam és elmentem a kozmetikushoz. Nagyon jó volt.  Bettus emlegettünk.

    Kittinek becsomagoltam a mikulás csokikat egy dobozba. Nagyon keveset kért, igy teljesitettem is a kivánságát, mert ugye diétázik.

    Most csomagolom az adventi naptárt, ugy, hogy minden napra /24 db/ lesz meglepetés. Be is számozom és egy dobozba rakom.

    Karácsonyi ajándék szerény lesz, nálunk sohase volt nagy ajándékozás. Év közbe is mindenki megkap mindent, amire szüksége van.

    Vigyázzatok magatokra, én jól jól vagyok, az injekció csodákat tett velem.

  24. Gox
    Gox
    2012. november 28. 07:3932228.

    Jó reggelt!

     

    Milyen finom ételekről írtok! Nálunk a halat nem szeretik, a töltöttkáposztát sem.Székelykáposztát sem. Persze azért néha van, hátha megszeretik. Miki fiam eszik belőle, ha nem is nagy lelkesedéssel.

    Tegnap rakottkrumpli volt, meg maradék karfiolos becsinált leves.

    Most reggel gyorsan megfőzök, zöldbableves, csirkepörkölt meg galuska lesz az ebéd.

    A hétvégén sütöttem diós kevert tésztát. Még van belőle egy pici.

    Giza a diót én is kalapáccsal töröm, mert idén nagyon kemények a diók.

    Ráadásul a mienk vegyes, mert a földek melletti fasorokban gyűjtjük.

    Mérges vagyok a kis kutyára, aki már elég nagy, mert leszedte az ablakpárkányról a kaktuszukat. Még a gömbkaktuszt is megrágta!

    Takarítással még nem foglalkoztam komolyabban. Rakodással, lomolással viszont igen.

    Apukámat is vittem szemészorvoshoza héten. Nehéz belenyugodnia, hogy már csak 40%-os a látása szemüveggel is. Jó étvágya van, a lakásban elbotorkál, 1 órácskát még az utcán is sétál kísérettel. Sokat szunyókál nappal.

    Szép napot mindnyájatoknak!

     

    előzmény:
    martabottyan (32227)
    2012-11-27  03:31
  25. 2012. november 27. 03:3132227.

    Sziasztok Itt kinlodok mert olyan vacak lassu a gep . Giza mi imadjuk a halat szinte minden nap megtudnam enni, szerencsere Mihaly is szereti.

     Nem is lenne rosz egy igazi halasz le, de nincs idonkl elmenni oda ahol latunk pontyuo halaszni, annyira elvagyok most foglalva , nagyon minden osszejott, holnap isment Dubboba kel menem es az egy egesz napos ot hisz kb 180km re van tolunk,

     Probalom ugy osszeszedni a kajakat hogy jo legyen a Mihaly cukorjanak es ne legyen egyhangu, Tegnap bent volt Mudgeeba lucernaert es hozott  egy nagy gorogdinnyet es ahogy haza jott mindjart felet meg is ette, borzalmas mekegek vanak , a masik felet meg ma eszi meg, szerencsere a cukorjaval nem csinak semit az este is csak 5.4 volt pedig meg a maradek kremest is megette, es a maj helyet csirke szarnyakat kert, igy ma lesz a csirkr maj es holnap ebedre eszunk halat Dubboba, borzalmas finoman tudjak elkesziteni, es akor en mar nem vacsorazom, neki meg lesz maradek es a szekelykaposzta marad csutortokre.

     Karacsonyi takaritasrol beszeltek,  en bisztos nem fogok csinalni semmit, mert karacsony masnapjan mar pakolni akaom ki a lakast hogy fesuk ki mire a gyerkocok jonek, hisz alig lesz szabim.

     Szent este es elsonapjan lent leszunk a gyerekeknel, szilveszterre sem jon senki, igy en bisztos az agyba fogom azt is tolteni.

     De azer mielot elmegyunk megfozom a huslevest es a toltot kaposztat, ujevre meg van felre teve hurka kolbasz es duszno hus sutni, sutni meg azt hiszem megint kremes lesz gyumolcsel  Mihaly szereti es mas meg nem erdekel. a gyerekek is csak  januar kozepen jonek edig ugy nez ki.

     Szep napot nektek

     Giza  szep Mikulasi unnepeket tervezel, sajnos itt ilyesmirol nem is hallunk

    Marta

    előzmény:
    tozsu2 (32226)
    2012-11-26  18:17
  26. 2012. november 26. 18:1732226.

    Sziasztok!

     

    Most megnyugodtam,  hogy nem csak én állok így takarítás-ügyileg!  Pedig most hétvégén  már nagyon rá kell  magam venni ablakpucolásra, függönymosásra, stb. Vasárnap advent lesz. Már most hétvégén  is elterveztem pedig, de én hétvégére olyan fáradtnak  érzem magam, hogy örülök, ha a legszükségesebbeket,  tűzoltó  munkákat megcsinálom. Ha tudok, itthon maradok hétfőn is, hátha úgy tényleg tudok haladni.

     

    Tervezitek már a karácsonyi sütiket, ételeket? Süti ötleteim  már csak-csak vannak, aztán van a fagyasztóban egy nagy  kacsamáj, ma vettem bőrös pulykamellet, ami  szintén fagyasztásra kerül, megtöltöm v. megtűzdelem, van gyöngytyúk is, halat kellene még venni, szerintem a nálunk már hagyományosnak számító fogaskoktél lesz megint. Töltött káposztát is lehetne csinálni cserépedényben, aztán már ez túl sok is lesz talán.

     

    A hétvégén húsleves volt karajcsontbó, bakonyi szelet nokedlivel.  A desszert puding és sült tök. Még holnapra is van bőven második féle, ha elfogy, finomfőzeléket tervezek sült debrecenivel és káposztás tésztát még.

    előzmény:
    Feather (32225)
    2012-11-26  16:03
  27. 2012. november 26. 16:0332225.

    Nyugi Giza, sehogy. Egyelőre a heti porszívózásra sem volt időm, szégyenszemre. Majd ma, ha elment a tanítvány. Ma a suliban enni sem volt időm. Helyettesíteni kellett a beteg kolléganőmet. De most itthon megettem a maradék currit. A nagyját elvitték nagyszámú gyerekeim. :)

    Köszi Márta, én szeméky szerint nem kérek a melegetekből. Jü nekem az itthoni idő. Ha minden igaz, a hét végén már hó lesz. juhhé

    na, megyek

    hamarosan jön a szomszéd kisfiú

    pusssssssssssz 

    előzmény:
    giza55 (32224)
    2012-11-26  09:34
  28. 2012. november 26. 09:3432224.

    Sziasztok

     

    Delinke bizony nagyon gyorsan megnőttek a gyerekek. Gratulálok Pepééknek. Nagyon örülök, hogy Zsófica is megtalálta a párját és már tervezgetnek is.

    Most akkor jó sokan ültetek az asztalnál, sokat és finomakat főztél. Mirjam nagyon ügyes.

    Márta volt részem megtapasztalni nálatok a nagy meleget. Kibirtuk, de nem szerettem, fullasztó. Ausztráliát viszont imádtuk a Gabival. Lehet,talán még egyszer rászánjuk magunkat, de nagyon hosszu az ut. Már Floridába sem nagyon akarunk elindulni.Állandó meghivásunk van, megint nyaggatnak bennünket, hogy menjünk karácsonyra.

    Márta olyan finomakat terveztél főzni a hétre. Nálatok is van minden héten hal.Szeretjük mi is, péntekre halászlevet készitek.

    Ma zöldbabfőzelék, vaddisznópörkölttel és még van maradék májgombóc húsleves.

    Szombaton megkapta Gabi a második injekciót, majd a harmadikat decemberbe. Mentem vele, mert természetesen annyira lerobbantam, hogy alig tudtam lábra állni, én is kaptam injekciót és most alakulok.

    Ülve pucolom a Melinda dióját, sok van.

    Ági kalapáccsal törjük. A kezem nem birja a törőt.

    Készülünk a mikulás napra ami 8-án lesz, megrendeltem a 200 csomagot, most nem vállaltam be, tavaly nagyon sokat dolgoztam vele. Müsort is rendeltem, nagyon jó program lesz a gyerekeknek, a felnőtteknek meg forraltbor,zsiroskenyér,hagymával. Már összegyüjtöttem a kacsazsirt és sütöttem zsirszalonnát, igy a zsir is megvan.

    18-án a templomba lesz a karácsonyi ünnepélyünk, oda meg ugy döntöttünk, hogy kosarakba lesz narancs és egy szelet csoki kirakva és mindenki vesz belőle kifelé menet.

    Nagyvonalakba ennyi áll még előttem. Ja a nyugdijasaimnak külön rendezek 5-én egy kis mikulás meglepit. Kapnak egy pici mikulást és igazi mikulás fogja kiosztani és mandarint. Szerintem veszek még 3 üveg pezsgőt.

    Kaptam pénzt a helyi részönkormányzattól, mindenre jut belőle.

    Legyen szép napotok,Bettus és a többiek nagyon hiányoznak.

    Annyit olvasom a neten, hogy már sokan kitakaritottak, karácsonyi diszités a lakásba, stb. én még sehogy sem vagyok.

    Szeretném kérdezni Ti hogyan álltok?

  29. 2012. november 25. 23:1432223.

    Sziasztok Delinke gratulalok a fiataloknak sok sikertaz eletbenekik

    Kertek meleget abba  a nyirkos idobe??? Szivesen kuldok innem  vagy 10-15 fokot, reggek 5-kor mar 29 fok volt eso semmi, perzsel a leveko.

     A fozzessel is ugy vagyok mostmar, hogy csak parolt dolgok jonek salataval es lehetoleg hajnalba fozok, szombaton szekely kaposzta volt , maradt szerdara is, mert akor megint Dubboba leszek, tegnap meg csirke filetet paroltam fokhagymason zoldseges rizsa volt hozza, mara  csirkr majat gondoltam holnapra meg halat.

     Nagyon szep hetet nektek

     Marta

    előzmény:
    Feather (32222)
    2012-11-25  18:22
  30. 2012. november 25. 18:2232222.

    Bakk Lányok!

    Most ment el az utolsó adag gyerekem. Nagyon jó nap volt. Pepéék tegnap érkeztek. Kijöttek elém az állomásra, és együtt jöttünk haza. Beszélgettünk kicsit, aztán aludtunk, mert mindhárman fáradtak voltunk. Ma reggel beszaladtam Szhelyre vásárolni, mire felébredtek, már főtt a leves, és kész volt a kétféle curry, ja, meg lement 2 adag mosás, és a kenyér is megsült. Megreggeliztünk. Mirjam sütött nekem gyönyörű, óriás kakaóscsigaféleséget,  azt reggeliztük kakaóval és tejeskávéval. Aztán bementek Zsóficáért és Berciért, majd visszarohantak Szhelyre, hogy intézgessék a lakodalmat , visszavitték apukámnak a kocsit, és Delcsiékkel jöttek ki. Közben én főztem még rizst, csináltam kuszkuszt, és diós sütit. Zsóficától kaptam egy mikulásvirágot, Bercitől rózsát. Aztán mikor mindenki itt volt, megebédeltünk. Csirkehúsos zölborsóleves, csípős és nem csípős, húsos, zöldséges (bab, bébirépa, kukorica) curry volt a fent említett köretekkel. A kávéhoz ettük a sütiket. Aztán Matyival kerteztem kicsit, cipelte a feket cicámat fel és alá. Még szerencse, hogy ilyen békés cicus. Aztán Pepével mászkáltak egy nagyot. Igen szép időnk volt. Utána fél délután azt játszottuk, hogy kakit a babája, kitörölte a fenekét, és bedobta a papírfecnit a wc-be. A többiek közben beszélgettek.

    Zsófica csinált képeket, majd teszek fel, ha megkapom.

    Ja, a lakodalom! Pepusom megkérte Mirjam kezét, azóta ők büszke vőlegény és menyasszony. Július vége, augusztus elejére tervezik az esküvőt. Alakulnak az életek körülöttem. Bercinek is igen komoly tervei vannak, már gyerekről, munkáról, közös életről beszélnek. Nagyon jó látni őket. Pepéék és Zsóficáék között is annyira szép harmónia van. Csak Áron lóg ki a sorból. Önmagán kívül sajnos nem nagyon szeret senkit. De hát ugyebár, nem mi választunk.

    Zsu, én is csak azt tudom mondani, hogy tanító nénit nézzetek, mert rajta múlik minden. Aki jó, annak olyan mindegy, milyen módszer, az bármit képes jól csinálni, mert az alap a gyerekek szeretete.

    Giza, jobban vagy? Köhögésed?

    pussssssssz mindenkinek, Mártának, Áginak, a zugolvasóknak. 

    előzmény:
    giza55 (32221)
    2012-11-22  09:15
  31. 2012. november 22. 09:1532221.

    Sziasztok

     

    Zsu de jó, hogy jöttél. Hihetetlen Ákos iskolába megy. Bizony nehéz döntés.Biztos vagyok benne, hogy Ákosnak jó helye lesz.Most ugy hallottam az a divat, nem is iskolát választanak a szülők, hanem tanitónénit. Milyen jó helyen lenne nálunk, itt imádnak a gyerekek, napi kapcsolatba vannak a szülők a tanitónénikkel.Csak alsótagozat van, de nagyon jók a visszajelzések, megállják a helyüket a gyerekek másik iskolába. Alapos oktatás van, azért  mert kislétszámu osztályok vannak.

    Zsu mi is savanyitottunk Gabival káposztát, sőt még egész fejeket is.

    A kolbászokat füstöltük, még sütni sem tettem le a fagyóba. Jövő héten készül a következő adag, szarvas és disznó keverékből. Persze alig várja Gabi, hogy eladja. Nagyon szereti ezt csinálni télen. Én már nem annyira.

    Bizony Delinke olyan jópofa lett Matykó, nagyon, huncut és igazán loboncos. Mihely nagy a haja.

    Ági igaza van Zsunak, nagyon frappánsan megoldod az egész évi munkát, főzést, mosást, takaritást, kinti takaritást, mindent. Ügyes vagy.

    Még csak csütörtök van, de már nagyon elfáradtam és nem is vagyok jól.

    Hétfőn délután elmentem Bakonybélbe, Erzsébet napi szeretetmisére. Busszal mentünk az Atyával 50-en. Csodálatos kis Bakonyi templom és mise után nagyon nagy vendéglátásba volt részünk. Kb.300 fő vett részt. Forraltbor,tea,szendvics, sós és édes sütik, rengeteg.

    Tegnap nyugd.napom volt, 2.félévi névnozás a helyi vendéglőbe. Finom vacsora, beszélgetés, kettő pár 50-ik házassági évfordulóját is megünnepeltük. 48-an voltunk.

    Kedden már éreztem, hogy fáj a torkom, tüsszögök, izületeim nagyon fájnak, alig tudok lábra állni. Végigcsináltam a tegnap délutánt, elég keservesen, de utolsónak jöttem haza, mindenki nagyon jól érezte magát. Most visszafekszem az ágyba, mert délután könyvelőhöz kell mennem.

    Legyen szép napotok++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++ ++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++ ++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++ ++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++ ++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++ +++++++++++++++++++++++++

     

  32. 2012. november 22. 08:1732220.

    Sziasztok Lányok!

     

    Delinke, már a múltkor is akartam írni, hogy Matyi mennyire megváltozott! Nekem az arcszerkezete annyira másnak tűnik, mint pici korában volt. De nagyon édes!

    Márta, olyan finomakat főzöl mindig, az ember rögtön éhes lesz. Jó, hogy többnyire lehet alapanyagokat kapni ott is a magyaros ételekhez.

    Erről a "világvégéről" én is ügyfelektől hallok, de egyáltalán nem foglalkozom vele.

    Ági, olyan ügyesen megoldod a főzést a rengeteg munka mellett, hogy irigylésre méltó. A fasírtot én is általában sütőben sütöm, mikor mekkora méretben, szeritem is finom így. Sok őszi munka van még hátra?

    Giza, szokás szerint nem unatkozol, látom. A kolbászt füstöltétek is, vagy csak sütni töltöttétek? A TV Paprikán láttam egy jópofa öteletet, most olyan szerkentyűt keresek mindenhol, de eddig még csak netes áruházban v. vidéki boltban láttam. A pasi egy ragasztó kinyomó hengerbe tette a kolbásztölteléket, abból töltötte. A hosszú műanyag csövére szuperül fel tudta húzni a belet is. Igaz, hogy nem nagy mennyiség elkészítésére alkalmas, de nekünk éppen elég lenne. Nyáron is lehetne többféle ízesítésű grillkolbászokat tölteni például.

     

    Egyébként jól vagyunk, most iskolakeresési lázban égünk, mert bizony úgy eltelt az idő, hogy jövőre iskolába megy Ákos. Hétvégén volt a helyi művelődési házban a kerületi iskolák bemutatkozása, ma este szülői értekezlet lesz, ahol néhány iskola leendő tanító nénijei mutatkoznak be. Nagyjából körvonalazódni látszik, hogy melyik iskolába íratjuk, de azért még nincs kőbe vésve.

    Főzök is, még egy pici hétvégi maradék is van, szombaton paradicsomleves és pizza volt (ebből egyet lefagyasztottam, az mára jól lesz), vasárnap májgaluska levest főztem és sertés dióját sütöttem egészben krumplipürével és meggyszósszal. Abból is van egy nagyon pici Ákosnak, mert nagyon szereti. Magamnak ebédre hozni puliszkát főztem, savanyú káposztát pároltam mellé, és a sült húsból hoztam hozzá.

    Szombaton rántott sajtok lesznek rizzsel és áfonyaszósszal, vasárnap húslevest  és bakonyi szeletet tervezek nokedlivel. Most jó áron van a káposzta a Lidl-ben, vettem egyet, azt megpárolom, felét lefagyasztom, másik fele pedig jó lesz jövő héten káposztás tésztának. Még azon is gondolkodok, hogy kellene savanyítani, van egy szlovák káposzta savanyító cserépedényünk, de még csak egyszer csináltunk benne, mert elég nagy, és mi annyit nem tudunk megenni. De szerintem kisebb adagot is lehet benne csinálni. Ezt még meg kell gondolni, mert most csak 89 Ft a káposzta kilója.

     

    Mostmár el kell kezdenem dolgozni, puszi nektek!

    előzmény:
    Feather (32219)
    2012-11-20  16:08
  33. 2012. november 20. 16:0832219.
    Egy kis "loboncos" Matyi
    előzmény:
    Bettus0214 (1)
    2006-01-10  13:39
  34. 2012. november 20. 16:0532218.

    No, mi lett az egyszerű ebéd, Ági? Én most ettem a zöldbabfúzelékemet. Még vasárnapról tettem félre. Nagyon finom volt. Kedvenc River Cottage műsoromban mondta a szakács műsorvezető, hogy a leszedett zöldségekben a cukor fél óra múltán kezd keményítővé alakulni. Így, ha sikerül előbb megfőzni, édesebb ízű, mint m

    sként. Igyekeztem a saját zöldségeket hamar lefagyasztani. Valóban édesebb, mint a bolti fagyasztott. 

    Márta, hogy vagy? Ne fáraszd le magad túlságosan. Neked is kell aludnod.

    Mi ez a világvége hír? Nekem nincs TVm, a Kossuth Rádióban meg semmi ilyen butaság nem volt.  Ja, az e-mailes gyanús csatolmányokat azonnal törlöm. Lehet, hogy butaság, így váratlanul fog érni a világvége. Még egy szelet csokim sem lesz. aj-aj

    Sütök valamit, és valószínűleg főzök dödöllét. nyamiii

    Többiek? Egy kis bakkk? 

    előzmény:
    Gox (32217)
    2012-11-19  19:28
  35. Gox
    Gox
    2012. november 19. 19:2832217.

    Sziasztok!

    Márta nagyon finomakat főztél. Mindjárt el is képzeltem holnapra a zöldséglevest (baromfi combbal) és a buktát. Ez most csak képzelet, nincsen rá idő, majd télen lesz.

    Most nincs szünet az iskolában ugye? Ilyen rendkívüli esetben, hogy temetésre kell menni, lehet szabit kérni? 

    Én az állatoknak az önetetőt szoktam föltölteni a délutáni etetésnél. Így reggel csak az udvaron kapnak enni. Általában a vizet is este rendezem, míg nincsen fagy.

    Ha viszont patkányt észlelek, akkor éjjelre nincsen kint se víz, se takarmány. Írtom őket, több-kevesebb sikerrel, van, hogy fél évre is eltünnek.

    Holnap valami nagyon egyszerű ebéd lesz, meg a maradékok.

     

     

     

    előzmény:
    martabottyan (32216)
    2012-11-18  23:34
  36. 2012. november 18. 23:3432216.

    Sziasztok Hat ami illeti kolbasz toltes nallunk sem volt de mas az jol osszejott tegnap egesznap sutottenm foztem elore mindenkinek  (meg a kutyaknak is )

    Agi nalunk Mihaly  kakilt be  mikor azt a levelet kapta hogy 20 -an 3 napig teljes sotetseg lesz es semmi nem fog mukodni o  mondta nekem hogy vasaroljak be gyertyabol es minden tatosithato elelembol, de mondtam neki ha en dolgozom a kocsi sem fog elindulni es en ott maradok a suliba, de megnyugtattam hogy nekem emg azt irtak hogy 22 -en meg szunik a vilag igy nem lesz sokaig egyedul az allatokal , szegenykem ahogy oregszik minden nyavajat elhisz es minden huje levelet is elolvas.

     Holnap megyunk le a temetesre, de mar az esteli etetesre haza is jovunk , hajnalba indulunk 10.30 kor lesz a temetes, tehat az ejjel megint nem sokat alszon, hogy meg meg is etesek mire indulunk, de ep most az jutott eszembe , hogy talan jobb lenne este keson a sotetbe kirakni nekik az enivalot, es akkor ha felebredtunk  a kaveivas utan mar indulhatnank is , mert ugye a szenvicseket az utra megcsinalom meg maeste  es meg a Margaret tortajat is, vagy is kremest csinalok neki es igy 2 csinalok egy a Mihaklye lesz mire megjovunk, de Margaret szulinapja holnap lesz, de csak holnap hozzak haza a korhazbol.

     Na most sokat irtam  megyek vegzem a munkamat mert mindjart megyek vervetelre is

    Marta

    előzmény:
    Gox (32215)
    2012-11-18  20:54
  37. Gox
    Gox
    2012. november 18. 20:5432215.

    Sziasztok!

    Giza, én is hasonlókat cselekedtem, ágyruhahúzás, mosás, rakodás, vasalás. Már várom nagyon a téli szünetet. Hála Istennek, kolbásztöltés nem volt!Persze, az jó, ha van kéznél ilyesmi.

    A fasírt a sütőben is jó, nálam időspórolás. Beecsetelem olajjal, forró, gőzös sütőben 40-45 perc  alatt készen van. Nincsen olaj pancsolás, kevesebb az illat is, tepsit is egyszerűbb tisztítani.

    A tavalyi bodzapálinka már elfogyott, az idei cefre már beindult, de a hidegben lassan alakul. Tettünk hozzá pektinbontó enzimet is. Mondogatom a fiuknak, hogy be kellene hozni a házhoz, itt melegebb helyre lehetne tenni. 

     

    Delinke, jó is a gyerekekkel játszani! Lili már 9 éves, mi arról beszélgettünk, hogy a rémhír szerint december 22-én megszünik a pénz, akkor addig mit kellene beszerezni míg pénzért lehet valamit kapni?

    Lilike már írta is a listát: élelmiszerekből konzervek, száraztészta, krumpli, bab, kutyatáp. Aztán náluk fogunk lakni, mert ott van kandalló, lehet fűtteni, sőt abban az egy szobában fogunk lakni, már el is osztotta az ágyak helyét.

     

    Előkészítettem a holnapi ebédet, mert ma nem főztem.

    A paradicsomleves és a krumplipüré kész, a csirke sütve-párolva lesz, és az uborkasalátát kell megcsinálni, mert céklasaláta van, de azt nem szeretik, csak én.

     

    előzmény:
    Feather (32214)
    2012-11-18  19:01
  38. 2012. november 18. 19:0132214.

    Sziasztok!

    Látom, Ági, rögtön dupla adagot sütöttél, főztél.  Én is szoktam sütőben sütni a fasírtat, mikor milyen kedvem van. Meg a rántott husit is. Azt a kacsacombot de megettem volna!!!!!

    Giza, a te főztöd is nyálcsorgató. Ma Delcsi és Matyi volt kinn nálam. Paradicsomleves, zöldbabfőzelék volt, és Delcsinek gombapörkölt. Azt ritkán ehet, metr Matyi nem nagyon szereti, magának meg nem áll neki főzni. Amíg én játszottam Matyival, ő sütött egy szószos sütit. Azt ettük a kávéhoz. Fél délután medvefeneket törölgettünk, mert a maci állandóan kakilt, prutty, prutty, aztán ki kellett törölni a fenekét, néha meg is fürdettük (játszásiból a kislavórban), aztán megtörölgettük, de újra kakilnia kellett, és kezdődött minden előlről.

    Mártám, jobb kedved van már? Nem szabad engedni, hogy elhatalmasodjonn a rossz érzés, mert az bevonzza a bajokat. Én ilyen helyzetben igyekszem a jó dolgokra koncentrálni, legyenek azok bármilyen picik is. A babsalátád nagyon ínycsiklandó. Csinálok valamelyik nap én is. Csak kell vennem babot.

    pussssssssssssssssssz Nektek! 

    előzmény:
    Gox (32212)
    2012-11-16  19:40
  39. 2012. november 18. 15:0132213.

    Sziasztok

     

    Tegnap mikor már mindent elvégeztem, ágyat húztam, mostam, takaritás stb. gondoltam megebédelünk és hurá pihenés lesz.

    11-kor Gabi jön haza 20 kg hússal, hogy kolbászt töltünk, mert vágott az ismerős a másik utcába egy 170 kg disznót és kimérte. Szó se róla gyönyörü friss hús, de igazából nem kivántam a kolbásztöltést, ill. a munkát. Délután 4-re végeztünk, de akkor már ettük a fincsi sültkolbászt, sőt még egy kupica irsai olivér pálinkát is ittunk előtte.

    Ági milyen lett a bodza pálinkát, már annyiszor akartam kérdezni.

    Még sosem csináltam sütőbe fasirtot, de még nem is hallottam róla. Ez egy nagyon jó ötlet, ellopom tőled. Olajspórolás és egészségesebb is.

    Már régóta jár a fejembe a babfőzelék, meg is vettem a nagyszemü fehér babot, de sóletet szeretnének belőle enni. Az meg elég macerás, meg kicsi mennyiséget nem lehet főzni belőle, igy egyik sem lett még. Ma nem főztem, elmentünk menüzni, helyi vendéglőbe, marhahúsleves, tele hússal, csirkemájjal töltött karaj rántva, krumplival, reszelt sajt a tetején. Gesztenyével töltött palacsinta, csokiöntettel, kávé. Melinda és Kitti, fiam is jött velünk, Balázs reggel indult Stuttgartba egy hétig dolgozni.

    Kivánok szép vasárnap délutánt.

    Többiek?

  40. Gox
    Gox
    2012. november 16. 19:4032212.

    Sziasztok!

     

    Giza, nagyon szeretjük a krumplistésztát, meg is kívántam, amikor megláttam. Most, hogy ennyi hús volt az utóbbi napokban, el is teltem.

    Most este is csak almát ettem. Gabi hős volt!

    A mandulát, hogyan kell lehéjazni? Nekem is rengeteg dióm van. Te mivel töröd meg? Kalapáccsal vagy diótörővel?

     

    Márta, szépek a kaktuszaitok. Az egyik karácsonyi nálam már majdnem elvirágzott, a másikat, amit anyutól örököltem, ma hoztam be kintről.

     

    Miért nem tömsz meg néha pár kacsát vagy libát? Gondolom, időhiány miatt ugye? Kacsának elég 2 héti reggeil-esti tömés, és máris szép kövér, könnyebb megpucolni. Én kifejezetten szeretek kacsazsírral főzni. Múltkor majdnem elcsábultam és vettem, de elolvastam a cimkéjét, és kiderült, hogy szinezett, így ott hagytam.

     

    Ma elkészítettem a fasírozottat, el is fogyott. A babfőzelék is majdnem. A maradékot megették a tyúkok.

    előzmény:
    giza55 (32211)
    2012-11-16  08:59
  41. 2012. november 16. 08:5932211.
    Jaj elfelejtettem irni, hogy felszállt a fehér füst, Gabi megkapta az első injekciót a térdébe és képzeljétek tulélte.
  42. 2012. november 16. 08:5532210.

    Sziasztok

     

    Márta nagyon sajnálom libucit. Van mikor tényleg összejönnek a bajok.Pihenj egy kicsit hétvégén, rád férne. Nagyon jól néz ki a babsaláta, én ritkán készitek, nem is tudom miért, pedig szeretjük.

    Márta nekünk mindig jöhet a kacsa, imádjuk. Nagggggyon finom.Juj,de jól néz ki a máj is.

    Tegnap voltak Melindáék, krumplistésztát főztem és karfiollevest, tettem bele karajcsontot. Sütöttem almás kevert sütit, tetejére mandulát vágtam. Elkezdtem leszedni a mandula héját, de abbahagytam, majd ha kell folamatosan csinálom.

    Ma szeretném a saját diónkat délután  pucolni. A Melindának nagyon sok van, igy a jövő héten azzal is szeretnék végezni.

    Anikó mindig szivesen olvaslak. A gyerekek körül a tennivaló mindig sok, a napi főzés is elég lenne. Akkor még a többi hol van, mosás,rakodás,bevásárlás stb. Rengeteg munka. Gratulálok NEKED. Amit én csinálok ez semmi, csak néha olyan jó nyavalyogni.

    Kivánok nagyon szép hétvégét mindenkinek.

  43. 2012. november 16. 01:0132209.

    Sziasztok Agi  Van neked elkepzelesed hogy mikor ettem en utoljara koverkacsa majat??? 1998 ba  edesanyam elrakta az osszes koverkacsanak a majat mire mentunk haza es minden reggelire azt csinalt, mert Mihaly nagyon szerette, most hogy lattam a kacsamajadt eszembe jutottak azok az idok.

     Nalunk tegnap a maradek sult hushoz csak babsalatat csinaltam tul meleg volt , hogy mast is egyunk, Mihaly meg megevet egy nagydarab gorogdinnyet utana, de en maradtam csak a babsalatanal meg hust sem ettem.

     Nagyo szepen nes ki az uvegmosod remelem meg fog maradni es sokaig elvezed

    Nagyon sok a munkam elkezdtem a leltarozast is

     Szep hetveget nektek ha nem tudnek joni

    Marta

    előzmény:
    Gox (32207)
    2012-11-15  17:07
  44. Gox
    Gox
    2012. november 15. 17:2232208.

    Elültettem méltó helyére az üvegmosó kefebokrot. A kapu közelébe került, pikére. Mélyebbre ültettem, mint ahogyan a cserépben volt, meg még föl is kupacoltam. Szegénynek már földje sem volt, tele volt gyökérrel a cserepe.

    Kicsit meghasogattam a gyökerét. A nádakat azért szúrtam mellé, nehogy Kormos a bokorra rakja a gps jelét!

    előzmény:
    Gox (32207)
    2012-11-15  17:07
  45. Gox
    Gox
    2012. november 15. 17:0732207.

    Sziasztok!

     

    Giza, tényleg nagyon kidolgoztad magadat! Kedden én is nagy főzést csaptam este. Készre főztem a vadast, lett mellé krumplisgombóc is,

    Sütőbe tettem a kacsát, amit szombaton kaptam. Kisütöttem a háját, máját. Aprólékjából becsinált leves lett. Még holnapra is van maradék.

    Viszont áztattam be babot főzeléknek, meg vettem darált húst fasírozottnak, így szombaton is lesz mit enni majd.

     

    Márta, tényleg nagyon összejöttek a rossz dolgok nálatok! Úgy tudom, hogy a szívelégtelenségben szenvedőkön nem igazán tudnak segíteni sajnos.

    A libuska helyett majd talán kel másik. A kocsid megsérült? Remélem személyi sérülés nem volt!

     

    Anikó, gyere gyakrabban, hiányzol!

     

    előzmény:
    martabottyan (32206)
    2012-11-15  03:18
  46. 2012. november 15. 03:1832206.

    Sziasztok Nem jottem mert nagyon magam alatt vagyok egyik szerencsetlenseg jon a masik utan, tegnap reggel osszecsokoloztam egy kangakooval az uj kocsimmal. delutan mire haza ertem Matyi is megdoglott (de varhato is volt mert nem tudta kiheverni az atfazast), aztan  kaptam egy megrendito telefon hivast is a fiam jegjobb baratjanak meghalt az edesanja, tudjatok a ket gyerek egyut not fel mondhatom, hogy nalunk, szomszedok voltunk es Scott szuleui dolgoztak, de nagyon jo baratok voltunk mi is annak ellenere hogy  majdnem 10 ev korkulombseg volt koztunk, Hirtelen  szivelegtelenesbe halt meg otthol, de most a rendorok nyomoznak , hogy igaz e??/ (huje vilag van itt)

    Latom nagyon keszultok az unnepekre, nekem meg egy 10 eves szulinap elotte van most epp azon torom a fejem, hogy milyen tortat csinalkak mikaelanak

     Sep napot nektek, nekem meg egy jo esos delutant

    Marta

    előzmény:
    bneaniko (32205)
    2012-11-14  20:17
  47. 2012. november 14. 20:1732205.

    Szia Giza!

    Ennyit dolgozni, amit tegnap is leírtál, meg ma is! Nagyon ügyes vagy, ilyenkor elszégyelem magam..

     

    Én olyan csipp-csupp dolgokat csináltam,ágyneműt húztam a gyerekeknél, kimostam, olyan szépen sütött a nap, egyik takarót is kimostam és vásárolni voltam a hétre. De húsért majd még mennem kell. Bár tele a mélyhűtő láda. Na mivel? Igen, hallal és gombával.

    Ma egyszerű ebéd volt. Paradicsomleves, és palacsinta. Holnap pulyka raguleves, és rántott sajtot és hagymát kért Mesi, krumplipürével és salátával.

     

    Legyen nagyon szép estétek!

    előzmény:
    giza55 (32202)
    2012-11-14  15:20
  48. 2012. november 14. 20:1032204.
    Szia! Én nem ismerem a pontos receptet, de rakhatsz bele tojás sárgáját, és minnél többszőr hajtogatod keleszted, annál rétegesebb és puhább lesz! de minimum, négyszer hajtogatnám, és 20-30 perc pihentetés egy-egy hajtogatás között. Ha meleg van nagyon, akkor elég kevesebb!
    előzmény:
    SunnyPoint (32203)
    2012-11-14  19:29
  49. 2012. november 14. 19:2932203.

    Sziasztok! Segítséget kérnék. Anyósom elmondott egy pogi receptet, ami jól hangzik, de nem teljesen emlékszem.

    Szóval: 60 dkg liszt, 2 maci sajt, élesztő, 25 dkg margarin?, 1 natúr joghurt. Nem emlékszem, hogy tojást mondott-e. Illetve nem mondta, hogy meddig kell pihentetni, hányszok kell hajtogatni. Esetleg ha valaki ismeri segítsen pontisítani!

     

    Előre is kösz! 

  50. 2012. november 14. 15:2032202.

    Sziasztok

     

    Ma sem voltam tétlen, megpucoltam az összes mandulát. Majdnem 4 kiló lett tisztán.

    Még a barna héját kell róla lebüvölnöm.

    Ti mit csináltatok?

Címlap

top