Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

World News

Torolt_felhasznalo_534787
Torolt_felhasznalo_534787
Létrehozva: 2003. május 24. 20:36
Sziasztok!
Ez a topic azzal a szándékkal indul, hogy a napi világ-politikai eseményeket Mindenki (!) számára elérhetővé, érthetővé, általunk beszélhetővé és talán követhetővé tegyük!

Arra gondoltam, mivel ilyen topic még nincs, (bár ha jól emlékszem már volt kísérlet) és annyi ország képviselteti magát Veletek az nlc-n, hogy izgalmas lenne, ha mindenki az általa olvasott országos napilap címoldalán szereplő híreket, mely fontos és mindenki számára érdekes, megosztaná Velünk! Vagy az országos TV csatornák napi világhíreivel kapcsolatos eseményeket megbeszélnénk!
Mivel ezek világpolitikai események mindenki hozzá tud szólni!

Minden személyeskedés, politikai hovatartozás és egyéb előítélet nélküli beszélgetéseket gondoltam, hiszen mindenki olvas újságot, néz TV-t, van véleménye és a politika igen is fontos!
Ami nem zárja ki, hogy más izgalmas egyéb világra szóló eseményekről is szívesen olvasunk, legyen az sport vagy film!

Szóval remélem egy klassz topic indul és szívesen beszélgetünk majd egymással! :)
  1. 2006. február 4. 06:0717701.

    Houston---az  valoszinuleg  egy California  King Snake  volt!!  Mi is  fogtunk  egyszer  egyet,  es egy szep  o"vet  csinaltattam  a borebol.Most mar  ve'dettek  lettek, mert olyan keves  van  beloluk.

    A kertet en is  nagyon  szeretem,  kb. 15  acren vannak  gyumolcsfaink es szollo is.  (Northern Calif.)

    Del Californaban,  keves  helyen  me'g  vannak  narancs es  avocado-grove-ok,  es PIRU-ban  ki lehet  menni nyaron a  cseresznyeket  szedni,  mert nem volt eleg  "picker"  tavaly sem.

    Azzal  kapcsolatban  amit  elobb  irtal---nem,  nem  felek a halaltol,  voltam  Vietnamban is.  As a matter of  fact, tagja  vagyok egy csoportnak,  amely torvenyesse szeretne tenni   nalunk  is a Physician Assisted  Suicide-t  .

    Realisan probalom  nezni a vilagot.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (17697)
    2006-02-04  05:41
  2. 2006. február 4. 05:5717700.

    Az e'lo"fabol  keszult  haz,  szep  gondolat,  addig  amig  valamitol  veletlenul el nem  rothad a  fa gyokere,  vagy  torzse,   mert akkor  magaval  rantja  a  hazat  is  amikor  eldol.

    Kulonben,  a regi Polynesiai  emberektol  "loptak"  az  ideat,  mert  azok is  mar vagy 1000  evvel  ezelott igy probaltak  epitkezni---so't  ott a  madarak  is  berepkedtek  a  "hazba"  es  letojtak   mindent     

     

    Szep  idea!

    előzmény:
    kysslina (17696)
    2006-02-04  05:07
  3. 2006. február 4. 05:5217699.

    Ugyhiszem  99%-aSzorakozasbol jar ide .

     Lazitsal  egy  kicsit   

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_753919 (17695)
    2006-02-04  05:01
  4. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2006. február 4. 05:5017698.

    Nagyon erdekesnek tartom hogy ennyire mas orszagnak nezed az USA-t. Szerintem sokkal jobban hasonlo mint mas.

    Hogy a politikai allasa, politikusai, allamvezetes mas....de az atlag ember elete, lehetosege, nyelve, penze, kepzese....szerintem nagyon hasonlo. En voltam tobbszor ott, rakas rokonom ott el.

    Itt is dolgozom canadaiakkal.

    Szoval en tobb hasonlosagot mint kulonbseget latok.

    Ja, hogy miert jovunk a forumra? Mert szerintem erdekes dolog elbeszelgetni mas orszagban elo, de egytobol fakadt tarsainkkal. Meg akkor is ha nemelyik .......no hadjuk  

    De szerintem tobb benne a jo mint a rossz. No es ez is olyan dolog mint a kulonbseg a barat es a rokon kozott. Az egyik adott, a masikat mi valaszthatjuk ki. Itt is semmi sem kotelezo, es van boven mibol valogatni  

    Mellesleg, szerinte, ha mas a velemenyunk, addig amig normalis hangnemben megy, sokkal erdekesebb  mintha mindenki mindenben teljesen megegyezne. Az unalmas lenne.!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_753919 (17695)
    2006-02-04  05:01
  5. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2006. február 4. 05:4117697.

    Hat ha ilyen elo hazat lehetne epiteni, biztos vevo lennek ra, mert imadom a fakat!

    De rettenetesen utopikusnak tunik......nem nagyvarosi tomeghazakra van tervezve, az tuti!  

    En mikor Califban eltem, (Del) ott bizony sehol nincs termeszetes fa. Ahany hazban laktam amikor megvettem, bekoltoztem az elso volt hogy fakat ultettem elore, hatra. Volt gyumolcs es volt arnyekfam.

    Aztam mikor Houstonnak erre a reszere kerultem es meglattam, egybol beleszerettem. Olyan mint egy nagy erdo. Es a hazakat ugy epitik hogy  fakat meghagytak. Es most mit mondjak, a heten az egyik hazzal baj volt, lehet hogy fel kell asni az udvart, mert a fa gyokerek attortek a csatornan, es ledugitotta

    Mivel sok a fam, termeszetesen sok volt a mokusunk. Mit tesz Isten, kifurtak a teto szellozonyillasait, es a padlasterbe betelepedtek.....nem en tettem meg, de ki kellett sajnos irtani oket. (jo penzert)

    szoval nem is olyan egyszeru am a termeszetben elni! Ja, es a "legjobb" elmenyem nem mondtam, eppen bekoltoztunk egyikbe, a hatso udvaron volt vagy 10 fa, gyonyoru nagyok, es ahogy hurcoljuk be a cuccot, jovok kifele a konyhabol...ami a hatso udvarra nyillt, tolem 2 meterre legalabb egy 2.-2.5 meteres karod vastagsagu kigyo maszott eppen fel a fara!!!! Ha meg lattal gyors ismerkedest szomszeddal! O jott at asoval leverte, es kettovagta. Majd zsakba tette. Azota is emlekszem szegenyre ahogy kinlodott. Rossz helyen volt, rossz idoben. De nem volt hova szabadon engedni, ez kimondottan lakonegyed volt. hogy kerult oda??????

    Szoktad nezni a HG showt? Abban van "kulonleges hazak" cimmel nagyon sok erdekesseg.

    előzmény:
    kysslina (17696)
    2006-02-04  05:07
  6. 2006. február 4. 05:0717696.
    Élő házakról álmodnak az építészek
    2006. január 22. 13:04, Vasárnap - Richárd Balázs

    Az MIT egyik építésze olyan házakról álmodik, melyek nem kivágott, hanem élő fákból épülnének fel, egyfajta ökorendszert hozva létre.

    Az MIT Média Laborjának Intelligens Városok csoportja által tervezett, Fab Tree Hab névre keresztelt lakóalkalmatossága túlmutat a fenntartható lakókörnyezeten és a "zöld" építkezésen is, azaz az olyan építőanyagok használatán, ami minimális káros hatással van környezetre és egészségünkre.

    Az MIT munkatársai által tervezett lakás egy ősi kertészeti eljáráson alapul, ami összefonva a faágakat élő árkádokat, rácsokat vagy falakat alkot. A Mitchell Joachim és Javier Arbona építész, valamint Lara Greden ökológiai mérnök alkotta tervezőcsapat szerint elképzelésük nemcsak hogy nem károsítja a környezetet, de remélhetőleg még a levegőt is tisztítani fogja. Joachim elképzelése szerint az élő ház külseje több évtized alatt nyeri el végleges alakját az indák, ágak védelmet nyújtó összekuszálódásával, amit további növényekkel és természeti elemekkel tarkítanak.

    A réseket szigetelőanyag gyanánt agyag és szalma elegyével tömnék be a hideg, a hő és a nedvesség távoltartása érdekében. Az ablakokat szójaalapú műanyagokból készítenék, ami elvileg a lakás lassú növekedésével nyúlna, hajlana. A vizet a tető gyűjtené be, majd a gravitáció vezetné végig a házon, ahol a növények megszűrnék, majd egy baktériumok, halak és vízinövények által lakott tavacska - elfogyasztva a szerves hulladékot - megtisztítva bocsátaná azt a lakók rendelkezésére. Egy része magát a házat táplálná, ami egyben természetes párásítást, hűtést is biztosítana. A fűtést napenergiával oldanák meg, hatalmas, déli fekvésű ablakok nyelnék el a Nap melegét télen, míg az árnyékos oldalára helyezett társaik a meleg hónapokban nyújtanának megfelelő hűvös levegőt.


    Egy vázlat a Fab Tree Habról

    Joachim álma egy egész közösség létrehozása, ami az élő ház tervezeten alapul, mielőtt azonban ez létrejöhetne, közel két évnek megfelelő szociológiai és kivitelezhetőségi tanulmányt kell elvégeznie. Eközben Kaliforniában dolgozik, egy 50%-ban újrahasznosított és újraképzett anyagokból, 50%-ban pedig élő elemekből álló házon. Ez a MatScape projekt, amire Joachim egyfajta kísérleti lépcsőfokként tekint az élő ház irányába.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (17691)
    2006-02-04  04:42
  7. 2006. február 4. 05:0117695.
    nem hiszem, hogy azt mondtam volna/valaha is/ hogy aki nem talalja meg a helyet az uj hazajaban az verje ki a balhet...
    a masik pedig; amerika es kanada teljesen kulonbozo ket orszag- sok szempontbol, nem fogom osszehasonlitgatni, mert en csak az egyikben elek, a masikat nem ismerem... az amerikai elkepzeles / a bevandorlokkal kapcs./ elmeletileg akar jo is lehet- a gyakorlatban nem tudom mennyire valik be- sokan azt tartjak jo megoldasnak- lehet. kanadaban nem kell "beolvadni" igazabol, inkabb megorzik a bevandorlok a nemzeti identitasukat- ez is rendben lenne ugye, hiszen normalis ember elfogadja uj hazaja torvenyeit, meg be is tartja.
    Egyebkent ez a ket nagy es gazdag orszag- itten- ami ezt illeti eleg szivesen megvalogatja kit enged be- arrol, hogy "akarki johet" azert nincs szo. Es termeszetesen nem bunozok a szabad besetalasara gondolok, mielott valaki ezt vagna a fejemhez.
    nem vagyok szakerto- en jol megvagyok itt, masutt sem forditgatnek autokat az utcan. Mint mar elottem szolok kifejtettek / nem te!/ manapsag nem divat a lasse fair metodus, kiment a divatbol a nagymamaval egyutt. En kedvelem. Elni es elni hagyni...elmeletnek legalabb is nem rossz....

    egyre kevesbe ertem miert is van szukseg erre az ncl forumra- mire jo, mire alkalmas...akarmerre belenezek, az emberek csak ertetlenkednek, egymast tepik, okoskodnak...egymas anyjat szidjak...senki nem enged a 48-bol ... ezt most csak ugy magamnak mondtam Housti, nem neked...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (17690)
    2006-02-04  04:35
  8. 2006. február 4. 04:5517694.
    Sajnálom, nem akartam igazán a kedélyeket bozolni ezzel, bánom is már, hogy leírtam. Most hozok egy hírt, amit már egy hete meg akartam mutatni. Nem is politikai hír, meg nem is címoldalas, de én nagy örömmel olvastam. Mindjárt kikeresem nektek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (17691)
    2006-02-04  04:42
  9. 2006. február 4. 04:5317693.
    Sajnos nem emlékszem rá, még otthon láttam a Spektrumon. Repülőtéren kapták el a nőt a halott gyerekkel, majd elkezdték göngyölíteni az ügyet. Felvásárolták szegény családoktól a kicsiket, majd ez lett a végük. Több mint egy hónapig kísértett az egész, és látod még sok-sok év múlva is bele vagyok betegedve a látvány emlékébe. Mutatták a kis tetemet, de már akkor össze volt varrva, az arcát nem mutatták, meg a szemérem is le volt takarva, de mondták, hogy egy picike lány volt. Fehér kisbaba volt. Komolyan mondom, hogy hangosan bőgtem, amikor láttam.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (17691)
    2006-02-04  04:42
  10. 2006. február 4. 04:4817692.
    hm.., lehet, hogy idealista vagyok. Sőt...

    Az emberiség egyelőre számomra még főképp csak a visszataszító mivoltát volt képes megmutatni. Én is beletartozom. Sajna ezen ellen sem sokat tehetek.

    Én szeretném, ha elhamvasztanának. Nem szeretném, ha az utódaim valami kődarabhoz járkálnának kötelességből. Ha végem van, akkor legyen végem teljesen.
    előzmény:
    Gezaguza (17688)
    2006-02-04  02:21
  11. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2006. február 4. 04:4217691.

    Te Lina! En azt hittem a storyd rettenet volt! Most ezt meg tovabb fokoztad. Pedig azt hittem mar nem lehet!

    Azt akarod mondani hogy azt lattad hogy gyerekcsempeszek elloptak kisbabat, megoltak, kivettek a belsejet, es drogot tettek bele?????? Hogy aztan ezt egy no vigye a karjan mint a babaja lenne ????????????????

    Hat ennel fertelmesebb storyt meg azt hiszem nem hallottam! Milyen nemzetiseguek csinaltak ezt????

    előzmény:
    kysslina (17687)
    2006-02-04  02:12
  12. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2006. február 4. 04:3517690.

    No eleg jol elmagyaraztad hogy gondolod. De szerintem pont ezert jottel te is Amerikaba, es nem Daniaba, vagy Nemetorszagba. En mar meg otthon is ugy hallottam, hogy vannak nemzetek akik ridegek az idegennel, az idegen mindig idegen marad.

    Amerika a nagy melting pot! Ide mindenki jott! (Canadat is ideveszem) Ennelfogva maskep nezik az emigransokat. Es akkor meg nem szoltam arrol hogy Europa orszagainak maganak is megvan a maga gazdasagi nehezsege. A tizezer -legtobb kepzetlen, nyelvet nembeszelo uj polgarnak nem tudnak annyit adni, (mint talan amit elvarnak) mikor a sajat polgaruknal is vannak nehezsegeik.

    Vannak a forumon akik Nemetben, Hollandban, Svedben, Angliaban elnek. Meseljenek ok hogy tudtak boldogulni, munkat kapni, megalapozni az uj eletet........ha egyedul mentek, vagy csaladdal....

    De nem ferjhez! Mert ugye az egy mas teszta megint  

    Azzal sajnos nem ertek veled egyet hogy ha en mondjuk idejottem az USA-ba, es itt nem kapom meg azt amit elkepzeltem, vagy elvartam, jogom legyen (illetve ugy erezzem hogy jogom van) hogy lazadjak, autokat gyujtsak fel, lovoldozzek, riatot kezdemenyezzek, mert attol ugyan nem lesz jobb az anyagi helyzetem, sot, legfeljebb az oslakok meg jobban utalnak! Es jelenleg Europa tobb varosaban ez folyik.

    Iga, ugy magyarazzak pont mint amit te irtal!

    Persze megoldast senki nem tud  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_753919 (17680)
    2006-02-03  19:01
  13. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2006. február 4. 04:1717689.

    A kerdes amit felvetettel bizony nagyon komplikalt. Nem egy valaszban, de konyvek tomegeben beszelgetnek rola.

    Az elok legtobbje nem kepes a halalnak meg a gondolataval is szembenezni. Hogy meghalni???? Ez ma mar olyan hogy sokan elvarnak hogy be se kovetkezzen. Nem kezdek bele, orakig tudnek meselni, hogy emberek hogy viszonyulnak a halalhoz.

    Orulok hogy te olyan vidaman, kicsit cinikusan beszelgetsz rola. Ez is egyik jele annak hogy nem mersz szembenezni vele 

    Hogy mi tortenik a holtesttel? Hogy melyik jobb, ha porra egetik vagy a foldbe teszik a kukacoknak????? Megmondom neked oszinten, nincs valaszom szamodra.  

    De ettol fuggetlenul en ugy gondolom hogy a holtestnek, illetve akit kepvisel, aki elt, legtobb vallas megadja a vegtisztesseget. Meg akkor is ha mar a test nem tud rola, illetve mindegy hogy mit csinalnak vele. Azt mondjak a temetes nem a halottnak van, hanem az eloknek, hogy lezarjak, hogy elbucsuzanak az elotol.

    Ezert van hogy azok a szulok/hazastarsak nem tudnak megnyugodni akiknek szerettei holteste eltunik. No closure! Es ez kell/szukseges az eloknek!

     

    előzmény:
    Gezaguza (17677)
    2006-02-03  17:37
  14. 2006. február 4. 02:2117688.
    Te szegeny idealista..
    Mikor fogod elfogadni, hogy a vilagnak legalabb 80%-a olyan???
    Es a 20% azert NEM olyan, mert vagy lustak, vagy felnek a konzekvenciaktol.

    Nem is tudod milyen abszolut szerencses vagy.....

    Tudod mia az "fluke"???

    Mi vagyunk azok----akik Canadaban es az USA-ban es Australiaban elunk.....
    shear lucky chance, nothing else.
    előzmény:
    kysslina (17687)
    2006-02-04  02:12
  15. 2006. február 4. 02:1217687.
    A babákat gyerekcsempészetből szerezték. A babákat ezért ölték meg.
    És.., igen, a végtisztesség. A kiskutyákat is egyszerűen,..szóval nekem ez már annyira a teteje mindennek, hogy azóta sem térek észhez. Kúltúra, vallás..., akármi erre nem mentség. Ezek aberrált, lelketlen valamik. (állatot nem mondok, szeretem az állatokat).
    előzmény:
    Gezaguza (17671)
    2006-02-03  05:07
  16. 2006. február 4. 02:0317686.
    Hmmmmmmmmmmm.....
    ez fel...
    ez a szegeny kifejezetten fel valamitol............

    Talan ezert "avul" el minden jo forum...........
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2006. február 4. 00:4817685.


    All right... addig is , kellemes hetveget !

    Ami pedig a homeland security izet illeti, jobb ha nem kezdjuk el... a vilag legszomorubb, leglehetetlenebb intezmenye! Sok sikert hozza. Minket pedig ne feltsetek.

    termeszetesen eszem agaban sincs a forumon, vagy egyebutt tarsalogni rola. Addig is, maradok, joemleku, elavult

    Nagyanyad

    előzmény:
    Gezaguza (17683)
    2006-02-03  23:29
  18. 2006. február 4. 00:4217684.
    Ujbol kerdezem:

    Mi Van akkor Ha NEM AKARNAK beilleszkedni az uj kulturaba??
    Ha csak kifejezetten azert koltoznek agy uj cimre, uj orszagba, hogy bajt kezdjenek??
    előzmény:
    Gezaguza (17681)
    2006-02-03  19:07
  19. 2006. február 3. 23:2917683.
    Sajnos, a "konfliktust" manapsag sok helyen a radikalis, politikailag agymosott, es szelsoseges mozlemek idezik elo.

    Azt gondolod, hogy Canadaba me'g nem szoktek be???
    Europaban mar NAGYON sokan vannak!!!

    Ezert KELL a "homeland Security"--vagy barminek nevezzuk, hogy megprobaljuk kikuszobolni a rosszindulatu bujtogatokat.
    Majd ha, Isten ments a sajat borotokon fogjatok eszlelni a kellemetlensegeket, akkor majd te is leteszel errol a hires es ELAVULT "leben und leben lassen"--szolamrol. A nagyanyam is mindig ezt hajtogatta---nem sok jot tett neki, sem ismeroseinek.....

    Hidd el, remelem nem fog bekovetkezni!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_753919 (17682)
    2006-02-03  19:50
  20. 2006. február 3. 19:5017682.

     beilleszkedes nem beolvadast jelent. gyakran sem a befogado nem akarja egyenertekunek elfogadni az ujonnan jottet, gyakran az erkezo nem akar "eltunni" es feladni identitasat. 

    "elni es elni hagyni", bekesen egymas mellett, az a nehez. de nem megoldhatatlan. a vendegfogadon is, meg a vendegen is mulik. azt nem allitom, hogy egyszeru a helyezet. De ugy gondolom, hogy nem lehet a hit, ruhazat, hagyomanyok etc. kulonbozosegere visszavezetni a konfliktust...

    előzmény:
    Gezaguza (17681)
    2006-02-03  19:07
  21. 2006. február 3. 19:0717681.
    Teljesen igazatt kell adnom Neked, MissPiggy!!
    A fo az, hogy az ujonjottek beilleszkedjenek uj hazajuk kulturajaba.

    Kerdes: Mi van akkor, ha NEM AKARNAK beilleszkedni???
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_753919 (17680)
    2006-02-03  19:01
  22. 2006. február 3. 19:0117680.

     azt azert nem hiszem, hogy a vallasok azert lettek volna eleve megalapitva, hogy konnyebben gyulolhessek egymast az emberek- talan inkabb azert, mert valahogy mindenki a "valaszt", az "utat" keresi. Es retteg attol, amit nem ismer, nem ert.

     Ami erheto.

    azt tudom, hogy mindnefele zavargasok vannak Eu.-ban, kisebb, nagyobb,-mindaddig amig csak ujsagok karikaturaiban addig nincs nagyon komoly baj. ha az utcan,az persze mar mas. De nem valoszinu , hogy az"ujonnan jottek" meg akarjak "valtoztatni" a helyet. talan inkabb arrol van szo, hogy nem akarnak tobbe kirekesztettek , meg lenezettek lenni. Meg munkanelkuliek....Ami ugye nem igazan vallasi kerdes.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (17673)
    2006-02-03  06:44
  23. 2006. február 3. 17:5017679.
    regi magyar nota:

    "szalldogal a tapir,
    ha leesik se sir
    ZUTTY"

    előzmény:
    Gezaguza (17678)
    2006-02-03  17:49
  24. 2006. február 3. 17:4917678.
    ... biztos az, hogy :
    1. van egy ugynevezett "lelek" ?
    es
    2.--Az szeret ide-oda szalldogalni???

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (17675)
    2006-02-03  06:54
  25. 2006. február 3. 17:3717677.
    NEM dobjak a "szemetbe" a testet?????? Talan nem.
    Jobb ha megeszik a kukacok????

    Mi a velemenyed arrol amikor hamvasztanak (ezrevel es ezrevel manapsag) es utana beledobjak a hamvakat a tengerbe?

    Egy ismerosom mar be is tette a vegrenbe, hogy:
    "ne szorjatok a hamvaimat az oceanba, mert nem tudok uszni!"
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (17675)
    2006-02-03  06:54

Címlap

top