Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kajapénz -hogy csináljátok

brightside
Létrehozva: 2013. november 15. 12:36

Sziasztok!

 

Ti hogyan szoktátok beosztani a pénzt a kajára? Kezdő háziasszony vagyok, méghozzá hirtelen lecsökkent bevétellel, de enni muszáj lesz, ugyhogy valamit ki kell találjak.

 

Előre egy hétre megtervezitek a menüt, reggelit, tízórait, uzsonnát is beleértve? És mindezt hogyan lehet egy nem túl nagy hűtővel és abba beépített mélyhűtővel?

 

Köszönöm ha segitesz!

  1. 2015. február 4. 07:482251.

    A süti a jelenlegi recept szerint iszonyú édes, piskóta meg csak akkor lesz jó, ha beletesszük a cukrot. A krémmel, gyümölcsökkel lehet játszani -cukor helyett minél kevesebb méz, úgy azért szeretem, de minden piskótás sütemény az édesség kategória. Egyszer sütöttem ilyen formában, de nem éri meg a forma a többlet munkát.


    Írod a különböző krémeket, név szerint szinte egyet sem ismerek, de vannak időszakok, amikor nagyon sokat csinálok, sokféle ízben, formában. Sült paprikásat most nem, majd ha szezonja lesz. Így is próbálom visszafogni a paprika fogyasztást, mert jobb szeretem elsősorban azt adni, aminek szezonja van.


    Én nem úgy főzök, hogy keresek egy receptet, elmegyek a boltba, megveszem a hozzávalókat, hanem belegondolok mi van itthon, vagy a boltban látok valamit, amire eszembe jut egy étel, ami jól esne, és megfőzöm. Jó esetben hetente egyszer megyek bevásárolni, úgyhogy a recepteket, ötleteket jegyzem, és felhasználom, ha alkalom adódik rá.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (2250)
    2015-02-03  19:25
  2. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2015. február 3. 19:252250.

    ezt még ma megmutatom


    esti programom ezt is csinál, mennek a csajok hozzá


    ezt még én is néha szeretem


    sok elbutított összecsapott változatban láttam már, de ez a recipe a király


     

    előzmény:
    galile (2247)
    2015-02-03  18:29
  3. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2015. február 3. 19:132249.

    most a dip kattant be tőled


    abból is sok jó van


     


     

    előzmény:
    galile (2247)
    2015-02-03  18:29
  4. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2015. február 3. 18:352248.

    htipiti ismered?


     

    előzmény:
    galile (2247)
    2015-02-03  18:29
  5. 2015. február 3. 18:292247.

    Ja hogy a juhtúrós... igen, az kenyérre krém.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (2246)
    2015-02-03  16:49
  6. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2015. február 3. 16:492246.

    akkor ez káposztás hagymás kenyér ha jól értem


     

    előzmény:
    galile (2245)
    2015-02-03  16:44
  7. 2015. február 3. 16:442245.

    ?


    Ha a receptet kérdezed, az nincs, az érdekes ebben a sütiben, hogy a szárazanyagok 1/10-e kb liszt, vaj helyett olívaolaj (kb 0,5 deci), így jó uzsonnának is, nem az édesség, hanem az uzsonna kategória.


    A húsgombócok paradicsomos szósszal nem rosszak, bár én a -nekünk- klasszikus olajban sült változatát szeretem, hagymákkal, friss petrezselyemmel....kuktás krumplival, spenót főzelékkel...hhmmm

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (2243)
    2015-02-03  14:36
  8. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2015. február 3. 14:462244.
    előzmény:
    galile (2242)
    2015-02-03  14:22
  9. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2015. február 3. 14:362243.

    micsi pontosabban?


     

    előzmény:
    galile (2242)
    2015-02-03  14:22
  10. 2015. február 3. 14:222242.

    Valóban nem, jó lehet.


    Igen, a leírtakat összesütöm...készen lett, nekem nagyon ízlik. A 20 db-ban van 2 ek cukor, ez így pont jó.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (2239)
    2015-02-03  14:03
  11. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2015. február 3. 14:112241.

    ilyet szoktál a gyerekeknek?


    jó cuppogósan


     

    előzmény:
    galile (2236)
    2015-02-03  13:56
  12. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2015. február 3. 14:042240.

    ezt sütöd vagy mi?


     

    előzmény:
    galile (2236)
    2015-02-03  13:56
  13. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2015. február 3. 14:032239.

    asszem ezt erre nem divat


    de héjában sült paprika jó bele


     

    előzmény:
    galile (2236)
    2015-02-03  13:56
  14. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2015. február 3. 14:012238.

    az is savanya jó lehet


     

    előzmény:
    galile (2237)
    2015-02-03  13:58
  15. 2015. február 3. 13:582237.

    Én tejföllel-olajjal kenem...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (2235)
    2015-02-03  07:58
  16. 2015. február 3. 13:562236.

    Tudom, bolgár a férje, nem pont ez a recept, de ehhez a legjobban hasonló. :)


    Juhtúróról jut eszembe a lilahagymás-juhturós-vajas savanyúkáposzta...ezer éve nem csináltam, pedig akkor sokat. Frissen sült kenyérrel fantasztikus, remélem leírtam a receptet, mert különben kísérletezhetem újra ki.


    Ebéd paradicsomos-zöldséges-húsos szósz, spagetti tészta. (Jó fél kg borsó, kukorica, répa, zeller fél kg pulyka darált húshoz.)


    Leves nincs, két kisebb gyerek itthon, náthás-köhögős, most sül a süti, muffin formában csokis tészta, minimál liszttel, nádcukorral, sok őrölt mandulával, mákkal, kókusszal, zabpehellyel.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (2234)
    2015-02-03  07:47
  17. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2015. február 3. 07:582235.

    a bulgár így is csinálja, hogy ne legyen túl sós


    a réteslapokat meg oliva olaj joghurttal összekeverve jó megkenni


     


     

    előzmény:
    galile (2233)
    2015-02-02  09:14
  18. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2015. február 3. 07:472234.

    ma bableves juhtúróval lesz


    valami kolozsvári kaja ez


    a barinőd a balkánon jellemző lepényt sütötte


    yugó: burek so syrom, görög: bougatsa


    édesen is szokták


    vagy husisan, vagy spenótosan


    a sirene vagy a feta túl sós általában, nem édesre szoktak tejben híg grízt főzni és abba keverik


    és úgy teszik a "sütibe"


     

    előzmény:
    galile (2233)
    2015-02-02  09:14
  19. 2015. február 2. 09:142233.

    :) Cuki.


    Ma főznöm nem kell, anyósomék tegnap voltak, hoztak ebédet is a zűrös hétvégére való tekintettel, ma is azt esszük. (Húsleves, rizs, párolt zöldség, borsós hús, sült oldalas.- Nagyon finomak.)


    Cserébe van ma Csanádom, meg egy csomó elmaradásom a hétvégéről.


    Lilim barátnője anyukája nagyon érdekes-finomat sütött a hétvégén, ilyet:


    http://www.mindmegette.hu/banica-bolgar-retes.recept


    csak kisebb rudakat csinált. Érdemes kipróbálni!


     

    előzmény:
    Zsánna (2232)
    2015-01-30  15:33
  20. 2015. január 30. 15:332232.

    most készült a szakállról, havasan vizes --->

    előzmény:
    galile (2221)
    2015-01-30  08:18
  21. 2015. január 30. 12:042231.

    Legyen! Szájba rágósan a gyengébbek kedvéért, bár szerintem kettőtökön kívül aki olvasta, mindenki értette.


    Egy tűzhely nem 1-2 évre szól, és aki rendszeresen használja, - nem csak dekorációja a konyhának, - annak nem mindegy, hogyan tud vele dolgozni.


    Adott volt a nem beépíthető, mert 30 évvel ezelőtt úgy lett a konyhám kialakítva, nem kívánok rajta változtatni. Beépíthetőkből hatalmas a választék. Nem beépíthetőkből csak 50cm-es méretből volt megnézhető választék, nekem 60cm-es kell. Forgalmazzák, de nincs készleten, rendelni kell, akkor meghozatják.


    Ha megrendelem, meg kell/illik venni, holott csak neten láttam, nem élőben.


    És ha valami ott elkerülte a figyelmem, és amikor végignézem, valami mégsem tetszik? vegyem meg, mert meghozatták a kérésemre:( - ez a zsákba macska.


    Napokon belül meghoznák, ha én így megvenném.


    Nekem ez nem felel meg, mert használni akarom, és hosszan, azért szánunk rá ennyi pénzt.


    Így majd elmegyünk az itthoni márka üzletbe, és megvesszük azt, amelyik tetszik, és amelyiket ki tudjuk fizetni. Közös döntés lesz, mert a koromnál fogva, lehet a lányom többet használja majd, mint én.


    Mivel márciusban jön haza, így addigra tolódott, pedig karácsonykor napokat szántunk rá, több városban, sok üzlettel. Az ünnepekben akadtunk erre a neten.


    Evvel szeretném, ha a téma lezárulna!


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_163319 (2228)
    2015-01-30  11:45
  22. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2015. január 30. 12:002230.

    egy magyar zagyva agyrém amit beszélsz


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_163319 (2228)
    2015-01-30  11:45
  23. 2015. január 30. 11:482229.

    Csudka?:) gyönyörű kislány!


    Szerintem babánál van a vérvonalban schnauzi, vagy foxi is:), de drót!, mert úgy, de úgy bök a szakálla!:)))

    előzmény:
    galile (2221)
    2015-01-30  08:18
  24. Torolt_felhasznalo_163319
    Torolt_felhasznalo_163319
    2015. január 30. 11:452228.

    Még egyszer és utoljára: eszetlenségem kapcsán úgy emlékeztem, hogy van teherautójuk, de most sehol nem találom azt a hozzászólását, ezért vagyok eszetlen. Elismerem. Tévedtem. Valaki mással összekevertem, aki valami tanyán lakik és állatokkal foglalkoznak. Elnézést kérek.


    A férjemnek van teherautója, jogosítványa is hozzá. Emlékszem, hogy jó pár éve Onkyo erősítőt akart venni, Németországban komolyabbat tudott venni, ugyanazon a pénzen, mint amit Ausztriában talált, végigjárta az üzleteket, szereti ezt egyébként, Conradnál is  horror összegek voltak akkor, Ausztriában. És akkor jól tette, hogy ment tovább. De a férjem mindig alaposan bevásárol, nekem ilyesmire itt semmi gondom nincs. De kiakadnék, ha 2 hónapot mondanának, hogy megkapom itt a sütőt. Ha valaki minőségi dolgokból bevásárol, akkor az üzemanyag költség abszolút megtérül, nemcsak 1 db valamiért szokott ő sem kimenni, nekünk legalábbis mindig megéri egy ilyen túra. Magamból indultam ki, igazad van, én mit tennék, de tényleg figyelmetlen voltam, hogy összekevertem itt az embereket. Nem biztatok senkit, semmilyen pénzszórásra, már nagyon megbántam, hogy beírtam, soha többé nem teszem. Én ezt a saját magam érdekében megléptem volna, már meglenne a sütőm. Egyébként, aki több százezret kiad egy sütőre, azért komolyabb pénzösszeggel kell, hogy rendelkezzen, mert ha nem, akkor igazából nem engedheti meg magának. Igazi pénzszórásnak az itt vásárlást tartom. Mert nagyon drága minden, és nincs is az, amit az ember akar. Ha megkérdőjelezed a származásomat, az a te dolgod. Én ettől sem több, sem kevesebb nem leszek. Én mindentől függetlenül okos embernek tartalak. Sok a tanulnivalóm, ez a fórum is rádöbbentett. Megyek is dolgomra!


    És tényleg ennyi. Minden jót!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (2226)
    2015-01-30  10:45
  25. 2015. január 30. 11:362227.

    Sziasztok, azt hiszem, valami kontakt hibája van a monitoromnak:(, ha eltűnnék, ez lesz az oka.


    Galile, Isten éltesse a fiadat, Leventét! 12?


    Örülök, hogy jobban vagy!


     

    előzmény:
    galile (2219)
    2015-01-30  08:15

Címlap

top